Itt a Balhés borítók sorozat huszonkettedik része, ami végül úgy alakult, hogy nem az utolsó lesz a sorozatban. Történt ugyanis, hogy egy bő tucat eddig nem említett képet találtam, úgyhogy... Még két részig biztosan húzza majd ez a széria!
Itt a Balhés borítók sorozat huszonkettedik része, ami végül úgy alakult, hogy nem az utolsó lesz a sorozatban. Történt ugyanis, hogy egy bő tucat eddig nem említett képet találtam, úgyhogy... Még két részig biztosan húzza majd ez a széria!
Mostanában halmozódnak a jobbnál jobb koncertbejelentések, a friss özönbe bekerült többek között az Agnostic Front bulija is. A hardcore keresztapjai június 19-én látogatnak majd el Budapestre egy kis buli kedvéért, a helyszín a Dürer Kert lesz és habár lassan már öt éve, hogy nem jelentkeztek új albummal, azért abban biztosak lehetünk, hogy hatalmasat fognak szólni. A koncert Facebook eseményét ITT találjátok meg, a jegyeket IDE KATTINTVA tudjátok bezsebelni.
A Tisztán a Cél Felé és a Gear társaságában oktat majd le mindenkit az Agnostic Front. A hardcore veteránok a Dürer Kertben lesznek majd láthatók, hallhatók, a várhatóan igen húzós buli augusztus 8-ra lett beütemezve. A jegyértékesítés hétfőn indul, a koncert Facebook eseményét ITT találjátok meg.
Hivatalosan is elindult a fesztivál szezon. Ezerrel. Európa egyik legnagyobb metal fesztiválja a Hellfest sem volt kivétel ez alól. A következőkben láthatjátok, hogy nyomta a fesztiválon a Down, a Jinjer, a nálunk is hamarosan koncertező Agnostic Front, a Suicidal Tendencies, a Steel Panther, az Alestrom, a Red Fang, a Sepultura, a The Offspring és a Dropkick Murphys. Szóval el lehet ütni a mai napot is!
Többek között Rammstein-, Ministry-, Agnostic Front-, Stabbing Westwards- és Faith No More-tagok muzsikálnak a The Beatles klasszikusának, a Come Togethernek friss feldolgozásában. A virtuális jótékonyági kislemezen kiadott, háromféle verzióban elérhetővé tett dal létrejöttét az ukrán helyzet inspirálta, az eladásokból származó bevételt az UNICEF az ukránok megsegítésére használja majd fel. A nóták és a résztvevők teljes névsora az alábbiakban találhatók meg.
Ismét beavatkozást végeztek a rákkal küzdő Agnostic Front énekesen, Roger Miret-n. A frontember várhatóan hamarosan jobban lesz, legalábbis úgy tervezi, mi szurkolunk neki!
Még ha a dal nem is új, egy friss videó azért csak jár az Agnostic Fronttól. Az izzadt klubkoncertek hangulatát felelevenítő (és a régi, jó bulikra éhes szíveket fájdító) videóval támadó Urban Decay az alábbi. Ha nem ismernétek a számot, ne számítsatok másra, csak lendületre, verejtékre és szónikus pofonra!
Szomorú hírt közölt a Facebook-oldalán az Agnostic Front: elhunyt a csapat volt basszusgitárosa, a Liberty And Justice For... albumon a mélyeket szállító Alan Peters. A halál okáról egyelőre semmit sem tudni.
A Roger Miret által tollba mondott, és Jon Wiederhorn által lejegyzett Lázadásom betekintést enged az erőszaktól túlfűtött, mámorban, szennyben és kreativitásban tobzódó New York semmihez sem hasonlítható korszakába. Keresve sem találhattak volna hitelesebb embert ennek a korszaknak a bemutatására! Olvasás közben az arcunkba csap a valóság: érezzük az orrunkban az utca bűzét, bőrünkön a ráfröccsenő vért, a lelkünket gyötri és facsarja az a rengeteg erőszak, árulás és dráma, amiben hősünk élte napjait, miközben a szemünk láttára ölt testet maga a New York Hardcore, annak minden dühével, frusztráltságával, kirekesztettségével és erejével.
Egy friss videóval támogatta meg a nem is olyan régen megjelent nagylemezét az Agnostic Front. A Get Loud! című korong zászlaját a Conquer And Divide című dalra forgatott filmecske viszi tovább, a végeredmény az alábbi.
Egy archív fotókkal és videókkal teli videót adott ki a HC-punk alapcsapata, az önmagukat abszolút jogosan a hardcore keresztapjainak nevező, még ebben a hónapban zenekartörténeti filmmel jelentkező Agnostic Front. A harcedzett arcok a pénteken megjelenő Get Loud! címre keresztelt új nagylemezük, I Remember című dalára pakolta rá a kisfilmet, melyet pont a képi tartalom miatt nézni is érdemes, nem csak hallgatni.
Eheti dalmegosztásunkban hardcore keresztapák, metalcore úttörők, álsátánista rock, mélyütéséses gyomrozás és egy frankó projekt.
Amellett, hogy The Godfathers Of Hardcore címen egy koncertlemezzel is kiegészített dokumentumfilm kerül majd a boltokba az Agostic Fronttól, a méltán a HC Keresztapjai titulust viselő csapat az új dalokról sem feledkezik meg. Az I Remember címen megjelenő háromdalos EP-ről a You're Gonna Pay című darát be is mutatta a harminc évnél is régebben létező gárda, ezt a részletekkel együtt lentebb találjátok meg.
Befejezte az új, majd ősszel megjelenő nagylemezének stúdiós munkálatait a hardcore-alapcsapat, az Agnostic Front. Az anyag már tokkal-vonóval együtt ott van a kiadónál, már csak ki kell várni a fennmaradó időt. A nagy öregek holnapután Esztergomban is szétszedik a házat, mégpedig a Don Gatto, a PMA és a CYD felvezetésével egy jó ideje már teltházas Sportalsó előtt.
Közös zenekart indított Will Shepler (Agnostic Front, Madball), Scott Roberts (Biohazard, Spudmonsters, Bloodclot) és Carlos Congate (45 Adapters, Urban Noise, Legion 76). A zenekar a The Take nevet öltötte magára, az első dalukhoz, az Elitisthez pedig már lőttek is egy koncertezős, jókedvkedős videót. A teljes nagylemez, amely a zenekar nevét fogja viselni, júniusra várható.
Nyáron ismét Magyarországra látogat az Agnostic Front! A helyszín ezúttal az esztergomi Sportalsó klub lesz.
A Showtime nevű online filmnézős oldal négy éjszaka alatt négy filmmel örvendezteti meg a nézősereget. Természetesen négy zenei témájú mozival, négy olyan művel, melyek eddig csak limitált számú közönség elé jutottak el ilyen-olyan okokból. A kvázi sorozatban szerepelni fog az idén bemutatott Jeff Becket fókuszba hozó Still on the Run (rengeteg interjúval a kortársakkal), az Agnostic Front filmje, a Godfathers of Hardcore (ami a zenekar életét mutatja be, természetesen a HC keresztapák szavaival előadva), a mondjuk úgy, tartalmas életet élt GG Allin munkássását bemutató All in the Family (természetesen archív felvételekkel és interjúkkal turbózva) és a Korn gitárosának, Brian 'Head' Welchnek a passióját bemutató Loud Krazy Love is. Zenerajongóknak kötelező néznivalók. Trailer és pontos bemutatási idők lentebb.
Több tucatnyi remek bandával kezdték együtt nagyjából harminchét évvel ezelőtt. Amikor az Agnostic Front és a színtér egyéb zenekarai letették - komolyabb zenei tudás nélkül - azokat az alapokat, amire felépülhetett a hardcore és ezen belül is a NYHC megrendíthetetlen hírneve. Vagyis az a hatás, amely száz és száz másik bandát indított el ezen az úton. Raymond "Raybeez" Barbieri, Craig Setari, Dave Jones és később Matt Henderson mind megfordultak a bandában. Az Agnostic Front mégis a Vinnie Stigma és Roger Miret páros törhetetlen egységét is jelenti.
Nagyjából nyolcadik alkalommal utazza körbe Európa számos nagyvárosát a Persistence Tour. Ami kezdetben főleg a földrész nyugati felét érintette, de idén például tizenkét állomása közt már olyan városok is szerepelnek, mint Varsó, Prága vagy Brno. Ez a turné pedig arról híres, hogy mindig nagy nevekkel érkezik, ettől válhatott Európa leglátogatottabb utazó fesztiváljává. Ehhez hűen pedig idén is komoly felhozatallal érkeztek, hiszen a két headliner, azaz az Agnostic Front és a Suicidal Tendencies mellett, ott szerepel a Municipal Waste, a Walls of Jericho, a Burn, a Down to Nothing és a Mizery neve is. Akiket így együtt mi Brno városában kaptunk el cseh földön, ahol mindjárt egy sold out buli kerekedett ki ebből az egészből.
Azzal a hét névvel, amit sikerült egymás mellé pakolni a Persistence Tour 2017 eseménysorozata kapcsán. Ami most már nyolcadik éve számít az öreg kontinens egyik legrangosabb hardcore turnéjának a Mad Tourbooking esztendőről esztendőre gondolkodó korrekt szervezésének köszönhetően.