Jó pár éve én is elzarándokoltam a Lurdy-ház mozijában, hogy sokadmagammal megnézzem a  Pearl Jam huszadik szülinapját megünneplő filmet (PJ20), aztán ez a rajongói osztálytalálkozó 2017-ben megismétlődött, mikor is a Let’s play two című koncertfilm csábította a banda szurkolóit az Urániába. Mindkét esemény jól aláhúzta, hogy bizony itt az ideje már egy “élőszereplős” magyarországi Pearl Jam bulinak és annak fényében, hogy utoljára 1996-ban látogattak hozzánk joggal remélhettük, hogy ez a kívánság duplán számít a jógrungetündérnél.

Az ötven évből végül ötvenhárom lett, de csak elhozta Budapestre a jubileumi turnéjának műsorát a Judas Priest. A heavy metal nagyágyúi, mint mindig, jöttek, láttak, győztek, a The Dead Daisies pedig a tagok nevéhez méltóan szépen megterítette nekik az ünnepi asztalt.

Nagyon vártam már a pillanatot, amikor ismét útra kelhetek. Úgy, mint AZ előtt. Persze sok mindennek kell klappolnia, iszonyatosan elszálltak a költségek, így hiába vannak jobbnál jobb koncertek szerte Európában, a legtöbbje elvérzett a mateknál. Viszont a High On Fire turné dátumai közt kiszúrtam a varsóit, ami nem fesztivál helyszín volt, hanem a Hydrozagadka klub. Rákerestem a helyre és elöntött az adrenalin. Láttam én már Matt Pike bandáját tizenéve az Arena kistermében a Pelican és a Torche társaságában, de egyrészt azóta inkább ezres nagyságrendű bandává váltak, másrészt a Hydro még a kis Arenához képest is csak egy porszem.

Vannak helyzetek, amikor az ember egyszerűen csak “belecsöppen” a dolgok közepébe. Ilyenkor a jelenlévők többségével ellentétben nincs meg a várakozás izgalma, egyszerűen csak mint egy “külsős megfigyelő," a lehető legjobb helyen van a lehető legjobb időben. De, miről is “beszélek” pontosan?

NYÁR VAN, és ahogy az ilyenkor megszokott, tombol a kánikula. Aki szerencsésebb nyaralni megy, aki elszánt az fesztiválozni, aki pedig a városban ragad az nagyon valószínű, hogy enyhülést keresve örök hűséget fogad az első szembejövő légkondinak. Mindeközben az Alestorm néven emlegetett (Skóciából útnak indult, de egyébként többnemzetiségű) pirate metal csapat az újonnan megjelent Seventh Rum Of A Seventh Rum lemezére (címválasztás 10/10) aljas módon felpakolta a magyar refrénnel lelkesítő Magyarország című dalát, ami történetesen annyira jól sikerült, hogy szerte kis hazánkban nincs az a verbunkos cover band és / vagy a csöcskidobós szettet dizájner matyóra cserélő, frissen megtért pop-menyecske aki jelenleg ezt űberelni tudná.

Európai turnéjának részeként július 5-én Budapestre látogatott a Bathory Zoltán nevével fémjelzett amerikai banda, a Five Finger Death Punch. Az utóbbi években sztárstátuszba lépő zenekar még nem az augusztusban megjelenő új, Afterlife című lemezét népszerűsíti, de ahogy a vicc mondja. így se rossz. Előttük az Ill Nino melegítette be a közönséget. Amíg a koncertbeszámoló megérkezik, addig álljanak itt kollégánk, Réti Zsolt fotói. További képek ITT és ITT.

Július 3-án Budapest vendége volt a skót Alestorm, akik Bodor Máté gitáros révén magyar kötődéssel is rendelkeznek. A hamisítatlan piratemetal (micsoda stílusmeghatározás!) csapat vendége a hasonszőrű, osztrák Visions Of Atlantis volt. A jó hangulatú koncerteket Lányi Kristóf fotós kollégánk dokumentálta képileg. További fotók ITT és ITT.

Hogy az elmúlt két hosszú és gyötrelmes év után a fesztiválszezon végre tündököl-e régi fényében, majd a szezon végén az okosok mondják ki a nullszaldót, mi csak annyit tudunk mondani, hogy a Volt Fesztivál felvillantotta a demo verziót. Az öt napos heppeningből négy napot tudtam vállalni, mert a hét végére teljesen lerongyolódtam fizikailag és szellemileg (elméletileg) is és szombati line-up amúgy sem nekem állt össze. Mondjuk a többi nap sem volt egy negyvenes metalos ember kánaánja - nem egy Hellfest na -, de azért lehetett mazsolázni. A kései beszámoló margójára még annyit, hogy ez az anyag podcast formában került volna elétek, de - ide jönne a magyarázkodós rész -  ezt most nem adta ki. Mielőtt belehasítanánk a napi bontásba, egy laza köszönömöt had morzsoljak el a szervezők felé, hogy Staff karszalaggal dobtak meg és így tényleg ultrakényelmes és menő volt a VIP teraszról nézni az eseményeket, amikor már kezdett macskásodni az ember lába - hiába, negyven felett már csak óvatosan b*szatjuk a metalt..

Szinte már hazajár Magyarországra, a szexuálisan túlfűtött koncertjeiről híres Steel Panther. Július 01-jén ismét a Barba Negrában tették tiszteletüket, ahol a tőlük megszokott módon a nagy slágerek és a közönség színpadmászása sem maradt el. Ha pedig jól figyeltünk, akkor a koncert végén a Nest Of Plagues gitároshölgye Kövecses Evelin is közreműködott az egyik dalban. Szóval fergeteges este volt, na! Réti Zsolt fotós kollégánk pedig jól meg is örökítette. További képek a koncertről ITT. 

Most már elmondhatjuk, hogy túl vagyunk egy nagyon nehéz időszakon és lassan kezdünk túllépni az elvonási tünetek okozta melankólián. A COVID korlátozások miatt jégre tett élő zenei piac felengedett és az átlagos koncertlátogató valahogy úgy érezheti magát mint a lejárt műszakis verdákkal “körülvett” vizsgaállomások üzemeltetői. Szinte minden egyszerre, vagy szoros egymásutánban történik. Megnyíltak a hazai és nemzetközi fesztiválok / arénák kapui és végre a bejárat előtt szakadnak az egy-két éve megváltott és azóta a fiók mélyén pihenő tikettek. Más kérdés, hogy a műholdakat csiklandozó magasságig emelkedett Euro árfolyam mellett mi marad mörcsre és túlárazott langyos sörre meg száraz perecre, de legalább már van minek örülni.

A nu metal halott, de köszöni szépen neki ez így jó. Nincsenek igazán új, nagyra törő zenekarok, de én még az elmúlt húsz évben nem is találkoztam egy "friss" és meghatározó ilyen zenekarral sem. Ezért is kell megnézni a "nagy öregeket". /Fotó: Rosta Márk | Budapest Park/

Három nap különbséggel látogat Budapestre a ’90-es évek végének, 2000-es évek elejének két abszolút alternatív rockzenei ásza, a Korn és a Deftones – milyen durva lett volna, ha egy napra sikerül, ráadásul egymás után! De nem így lett. Ha valaki ezt húsz évvel ezelőtt így, három nap eltéréssel hozta volna össze, igen nagy anyagi értelemben vett fejfájást okozott volna a fanoknak, de hogy mind a két koncert ide-odatologatott eseményként landolt ott, ahol, jó eséllyel lesznek bőven, akik minden nehézség nélkül „dupláznak” majd. Elsőként a Korn került terítékre, akik a friss lemezüket, a Requiemet mutatták be Budapesten.

Írhatnék most ide bármilyen nagyívű bevezetést, egyszerűen nem megy, a Red Hot Chili Peppers nemes egyszerűséggel ismét legyalulta a nagyközönséget. A legutóbbi, dupla Papp László Sportaréna koncert sikere után a szervezőknek valószínűleg nem volt kérdés, hogy újra elhívják-e a plusz vonzerőként ismét John Frusciantéval nyomuló Anthony Kiediséket, de nálam sem, hogy ott lesz-e a helyem! A gyönyörűen megtelt Puskás csak úgy zengett a lelátó és a nézőtér a friss lemez, a még mindig úgy gondolom, hogy zseniálisan sikerült Unlimited Love és a korábbi Frusciante-korszakok gyöngyszemeinek dallamaitól!

Középiskolás éveim egyik meghatározó zenekara volt a Rise Against, így nagyon örültem neki, hogy idén hazánkba látogatnak. Külön öröm volt a lehetőség,hogy a blognak hála biztosan elmehettem rá. Persze az utolsó pillanatban Murphy bizonyos törvényei megpróbáltak közbeszólni, de csak a sorban találtam magam azon az enyhe kedd estén. Szóval lelkileg és fizikailag fáradtan vágtam neki az egésznek, de tudtam,hogy erre most igazán szükségem lesz.

Egyszerűen imádom a műfaji határáthágásokat, nem bírok betelni velük. Valahányszor egy ilyen agyament ötlet megszületik, amelynek elméletben egyáltalán nem kéne működnie, a valóságban azonban nagyon is remekmű lesz, boldogan csapom össze a kezeimet fejemen elterülő vigyorral. A Combichrist - azaz Andy LaPlegua - pedig nem szívbajos bármit átlépni, vagy "miafasz?" fordulatokban bővelkedni. Gondoljunk csak a Bottle of Pain-re, vagy pusztán arra, hogy electróból death-be váltott és azóta is kutyulja.

Kanada legnépszerűbb punkrock zenekara több mint 25 éve szállítja konstans a zúzós slágereket. De nem csak a zenekar tagjai közt alakult ki különleges kapocs, koncertjeiket ugyanis világszerte elkötelezett rajongók tömegei várják. Nem csoda tehát, hogy a Billy Talent immáron évtizedek óta járja a világot kifogyhatatlan energiával és féktelen örömzenéléssel. Eddigi öt nagylemezük anyagával kis kihagyás után újra Magyarország felé vették az irányt és szerdán a Budapest Parkban léptek fel a szintén kanadai Silverstein és a brit Creeper társaságában. Az estéről Lányi Kristóf kollégánk szállított képeket. Rengeteg további fotó ITT.

A 2000-es évek egyik legsikeresebb pop-punk-emo csapata, a My Chemical Romance 2013-ban jelentette be feloszlását. Bár visszatérésükre a vírushelyzet miatt többet kellett várni, a MCR egy masszív világkörüli turnéval hálálja meg a rajongók kitartását, és természetesen a magyar rajongók sem maradtak ki a sorból! Június 7-én Gerard Way-t és csapatát túl hosszú kihagyás után nézhettük meg, és magukkal hoztak olyan slágereket is, mint a Na Na Na, a Teenagers vagy éppen a Helena. A koncert előtt Barns Courtney lépett fel. Lányi Kristóf fotós kollégánk a koncerten készült képeit fentebb nézhetitek meg. További képek ITT és ITT.

Mindegy, hogy évekkel, évtizedekkel vagy akár csak hónapokkal ezelőtt csöppentél bele a metal világába, vannak olyan meghatározó zenekarok amiket mindenképp meg kell ismerned sőt, ha akarnád sem tudnád kikerülni ezeket a mérföldköveket. Előbb vagy utóbb biztos, hogy valamelyik haverod az orrod alá fog tolni egy-két Black Sabbath, Judas Priest, Slayer, Helloween vagy Iron Maiden albumot, hogy márpedig ezt meg kell hallgatnod. Innentől gyakorlatilag nem számít, hogy mennyire talált be nálad egy-egy meghatározó zenekar, nagy valószínűséggel tisztelettel tekintesz rájuk hisz nélkülük nem létezne mindaz ami mára a választott utadat jelenti. 

Karrierje során először jutott el Magyarországra a Black Veil Brides, azt is kis csavarral - valami logisztikai probléma miatt egy nappal korábbra került az egyébként is már javában tili-tolizott dátum. Végül úgy alakult, hogy előzenekar sem lett, plusz a műsor is kicsit nyúlfarknyinak hatott, de spoiler veszély: nagyot szólt a bál!