Időpont: 2011.02. 06., 19:00 

Helyszín: Dürer Kert, Budapest

Fellépők:

Darkest Hour (USA)

Protest The Hero (CAN)

Born Of Osiris (USA)

Purified In Blood (N)

Részemről nem kis várakozás előzte meg a címben megnevezett turné budapesti állomását, hiszen a koncertélményt tekintve gyakorlatilag teljesen kiéheztetve kellett végigküszködnöm a hófehér -mostanra sajnos már inkább csak szürke- pokol hónapjait, ugyanis sajnos a tavaly novemberre esedékes Imperial Never Say Die! Club Tour grandiózusra sikeredett bécsi állomása óta nem volt szerencsém egy általam különösképp kedvelt, külföldi előadót sem megtekintenem. Hála a Skalar mesteri húzásának, a jéghideg, sötét és depresszív hónapokban pont végszóra érkezett a mentőövemként ható, Darkest Hour vezette 15 Years Anniversary Tour budapesti állomása, ahol a csapat a tizenötödik születésnapja alkalmából egy visszatekintő, köszönetnyilvánító európai koncertsorozat élén olyan nevekkel maguk mellett égették fel az öreg kontinenst, mint a kanadai Protest The Hero, a norvég Purified In Blood vagy az általam különösképp kedvelt chicagoi Born Of Osiris.

Kamaszkorom meghatározó zenekarai között ott van az Accept, nekik is köszönhető, hogy metalzenét kezdtem hallgatni. A mai napig előveszem a lemezeiket, de élőben még nem láttam őket, a legutóbbi fellépésüket is elszalasztottam, ráadásul az egész az én hibám volt és ma is nagyon bánom (az okokat fedje a feledés jótékony homálya).

Már napokkal a buli előtt az járt a fejemben, hogy milyen lesz a koncert? Milyenek a színpadon? Milyen az új énekes? Milyen képet mutat az Accept 2011-ben, amikor a közel hasonló korú Scorpions az utolsó turnéjával búcsúzik és feloszlik? Amikor először hallottam a visszatérésről és az új lemezről (ráadásul Udo nélkül! Szentségtörés!) nem voltam elragadtatva...

Kövér nő balettozik piros ruhában - a képen, a falon. New York egyik legendás hardcore zenekara – a Supertouch - játszik a Dürer kertben 2011. január 17-én. Reneszánszkori alkattal balettozni épp olyan bizarr, mint hétfő este fellépni Budapesten.

Az egésznapos hóesés kicsit elbizonytalanított. Az old school heavy metalosokat, csúnyább kifejezéssel az idősebb generációt mennyire riasztja az időjárás a bulitól? Végül is az elővételben elfogyott jegyek már jelezték: a Skalar és Concerto közös produkciója ismét táblás házat jegyez.
 
Kedélyes beszélgetés egy labdarúgó magyar bajnokkal a küzdőtéren..."A múltkori W.A.S.P. nagyon tetszett ezért is jöttem most el a párommal". Mi az oka kérdezte, hogy rövid időn belül ismét hazánkban turnéznak. Vál vonogatás és a kézenfekvő válasz. Hakni. A múltheti Helmet után magas a léc, ha a zenei kiszolgálás szóba kerül.

Két éve tette tiszteletét nálunk először a Helmet, az A38-on. Nagy szívfájdalmam volt, hogy arra a koncertre nem tudtam elmenni, főleg annak tükrében, hogy Page Hamiltonék is elismerésüket fejezték ki azzal, hogy a Seeing Eye Doghoz kapcsolódó koncert kiadványukra is raktak fel a pesti buliról készült hanganyagból. Tehát kölcsönös lehetett az izgalom a hangverseny előtt, amelyet még inkább fokozott a hirtelen jött hóvihar, illetve a vasárnapi időpont, amely kettő konstellációja az álmoskönyvek szerint sem garantál embertömeget, egy ilyesfajta rendezvényen.

Az Amorphis az európai metál élet egyik meghatározó tényezője. Ráadásul szeretnek hazánkba jönni, legutóbb egy éve voltak nálunk, de legutóbbi Skyforger című lemezük olyan sikeres lett, hogy idén még egy európai körutat bevállaltak, ezúttal a Ghost Brigade és az Orphaned Land társaságában.

Nagy valószínűséggel idén utoljára voltam nevesebb külföldi előadó koncertjén. Azt kell, mondjam, nagyszerű zárás volt a Shrinebuilder tegnap esti performansza a Dürerben. Hamisítatlan stoner est, meglepően sok, vérbeli doom metal és stoner rajongóval. Hogy egy közhellyel vezessem be a folytatás utáni részleteket: azt kaptam, amit vártam.

A svéd Sabaton tegnap újból nálunk koncertezett és ahogy Pär Sundström basszer korábban elmondta nekünk újból bebizonyosodott, hogy a legfanatikusabb rajongóik itt vannak. Nagyon vártam ezt a koncertet, hiszen ez volt a Sabaton első önálló bulija Magyarországon, ahol headlinerként léptek fel és nem fesztivál- vagy előzenekarként. Ráadásul kíváncsi voltam meg tudja-e ismételni a zenekar a Metalfesten bemutatott produkciót,vagy az a fantasztikus koncert csak egyszeri alkalom volt, mint az a bizonyos kutyavásár.

Nem írom le részletesen a mester eddigi pályafutását, ezt szinte minden weboldal megtette a koncert kapcsán,csak röviden azoknak akik mégsem hallottak/olvastak volna róla:
Joseph "Joe" Satriani (1956) gitáros és gitároktató. 14 éves korában határozta el, hogy gitározni fog. Billy Bauertől és Lennie Tristano-tól kezdett zenét tanulni. Tanítványai közé tartozott  többek közt a Kirk Hammett a Metallica, a Les Claypaol a Primus és Alex Skolnick a Testament gitárosa valamint Steve Vai. Több mint 10 millió eladott lemez és 15 Grammy-jelölés fűződik a nevéhez. A G3 formáció alapítója és a Chickenfoot gitárosa.

Hazánk rap metál fanatikusai (ha vannak ilyenek rajtam kívül) már biztosan feljegyezték korábban naptárjukba ez év november havának második napját, hiszen a Here Comes The Monster Tour keretében hazánkba érkezett az amerikai Stuck Mojo.

Két dolog miatt is különös izgalommal vártam ezt az estét, az első, hogy kis hazánkban nem igazán lelhetőek fel a fentebb már említett stílust képviselő zenekarok (vagy csak én nem tudok róla), a második, hogy kedvenc zenekarom a Mojo és bizony kicsit szégyenkezve vetem papírra (monitorra) még nem láttam őket élőben. Igaz már egyszer megszűnt a banda, de aztán a volt énekes/rapper Bonz helyét átvette Lord Nelson és, hogy mennyire működőképes a zenekar már két új lemezzel is bizonyították (az persze más kérdés, hogy a régi számok azért jobban ütnek).

Megvallom őszintén, péntek reggel úgy indultam el itthonról, hogy este egy erős félház lesz a Dürer Kertben, hiszen 5500 volt a beugró a hardcore legendák koncertjére. Ehhez képest délutánra már csak 38 megmaradt jegyről szólt a fáma, ami valószínűleg el is fogyott estére. Valószínűleg én voltam kishitű, és úgy fest, a hardcore nem halt ki, és még mindig elevenen él a köztudatban; legalábbis erről árulkodik a több mint 800 ember a Madball és Sick Of It All koncertjén. Persze, volt két előzenekar is.

Két éve a The Dillinger Escape Plan kis túlzással lebontotta az A38 hajót. A Cancer Bats először jött hazánkba, hogy southern corejával megmozgasson minket. A The Ocean pedig már többször bizonyított nálunk. Elismerő csettintéssel konstatálhatjuk, hogy egy jó estére van kilátás, de legalább is mozgalmasra, az izgalmakat pedig fokozta az a kérdés, hogy a három eltérő stílus hogyan fog elférni egymás mellett (vagyis után)a színpadon.

A relatíve magas jegy ár (legrosszabb esetben 6000 Ft) úgy tűnt sokakat elrettentett a bulitól, legalább is ezen filóztam, amikor fél nyolckor a német banda a húrok közé csapott, meglepően nagy elánnal. A The Ocean-t a Heliocentric-kel ismertem meg, és arra azért kíváncsi voltam melyik arcát fogja mutatni a germán brigád, hiszen azon a lemezen négy-öt igazán eltalált zúzós, pszichedelikus váltásokkal felépített nóta közt meg-meg bújtak a sehová sem tehető zongorás, akusztikus dolgok is.

Rögtön legyünk túl a legrosszabbon, amit elmondhatok az estéről: a korai kezdésen. Nekem személy szerint, aki azon szerencsések közé tartozik, aki dolgozott is aznap, a 18 órás kapunyitás és a 18:15-ös első fellépő kicsit korán volt. Igyekeztem odaérni, mert kíváncsi voltam mindenre, ezért kénytelen voltam bent fogyasztani… Az árak annyira azért nem vészesek, maró gúnnyal azt kell, mondjam, olcsóbb, mint az oktogonközeli rockkocsma (Sör 400, egy jobb minőségű feles 600-700 Ft.)
A beérkezés probléma mentes volt és a személyzet előtt minden téren le a kalappal. Valahogy így kéne mindenhol csinálni. A biztonságiak tudták a dolgukat, de nem tettek se többet, se kevesebbet, a pultosok is gyorsan és jól dolgoztok, a ruhatáros kislány meg egy tündér.

No, de a koncertek.

Bár az egykori Black Sabbath énekes nem az Ozzfesttel érkezett tegnap Budapestre, Ozzy Osbourne magyarországi fellépéseit így is nagy becsben kell tartani, mert erre eddig egyszer került sor, még a 2001-es Black Sabbath újjáalakulás idején a Kisstadionban. Lett volna egy teltházas koncertje a budapesti Arénában is 2004-ben, de az sajnos elmaradt, mert akkor állt fejre a quad-jával és csigolyatörést szenvedett, ami miatt több mint 40 koncertjét kellett lemondania, köztük a budapestit is.

A heavy metál fekete bárányának csúfolt mester kész csoda, hogy egyáltalán elért idáig. Nem, ezen a turnén, illetve azt megelőzően nem érte újabb baleset a 61 éves énekest, viszont az hogy ezt a kort egyáltalán megérte, már egy orvosi csodának számít, hiszen az hogy nem drogozta és itta széjjel magát a 70-es 80-as években tényleg valami isteni beavatkozásnak köszönhető. Ozzy ma már nem él ezekkel a dolgokkal, ami eléggé nehezére is esik neki, de valahogy csak kibírja, igaz az emlékezetéből komplett évtizedek törlődtek.

Valahogy sose tudtam komolyan venni az olyan zenekarokat, akiknek a neve megegyezett a frontember nevével, ez a tegnapi Dürer kertes koncerten valamelyest cizelláltabb lett, habár igazi kultusz figurákról van szó. Egyfelől van egy, az Ignite énekeseként befutott, jelenleg Pennywise dalnok Téglás Zoli, akit általában véve nagy tisztelet, és szeretet övez hazánkban (nagyban köszönhetően ez egy A Place Called Home című számnak), a másik meg a hardcore szcénából induló, majd onnan egy korrekt, és kultikus rock bandává átalakuló Life Of Agony énekes Keith Caputo. Az előélet miatt tehát a koncert több, mint kecsegtető volt, még úgy is, hogy azért a szóló anyagok nem futottak be akkora sikert, mint egy A Place Called Home, vagy egy River Runs Red.  

A londoni Placebo végre nem csak a Sziget keretében és nem csak előzenekarként érkezett, hanem egy önálló koncerttel is megörvendeztette hazai rajongóit. A végül az Aréna egyik sarkában berendezett kis családias környezetben (szolid méretű színpad előtt szolíd méretű küzdőtér és néhány szektor állt rendelkezésre, lásd még: durva jegyárak az őszi Placebo koncertre) a csapat egy nagyon korrekt koncertet nyújtott, amit a küzdőtéren csoportosuló igaz Placebo-hívek is nagyon élveztek. Kevesen voltak, de annál lelkesebben vették a csapat dalait. Szóval úgy tűnt, mindenki jól érezhette magát és senkit nem zavart, hogy az egyik legnagyobb nevű brit alternatív rockzenekarra ezen az estén igazából csak néhány ezer ember volt kíváncsi.

Valahogy Boriba mindig belebotlottam. Legyen az riport műsor, színházi elődadás de leginkább a fesztiválokon. A fesztivál egy nagy kavalkád. Rengeteg zenei stílussal, előadóval, egyéniségekkel. Viszont nem igazán nagy a zenei élmény a kapkodó beállások a meghatározott és rövid előadás idő és hát a közönség keveredése sem adja meg az egyedi koncertek varázsát. Bevallom engem megfogott a művésznő. Nem is énekesnő a helyes meghatározás hanem színész, énekes, díva, dög attitüd keveredése. Az igényes szövegeken alapuló pop zene ami sokan próbálnak meghatározni rockzenének vagy másnak. De ez lényegtelen. Van e befogadó készség a produkcióra vagy nincs. És van.

Volt kollégánk, Matyesz kedden a Zöld Pardon-ban Blind Myself koncerten járt. Ha már ott volt megosztotta az élményeit velünk. Köszönet a beszámolóért.

Ha kedd, akkor készülhetnek a rock/metál rajongók, hiszen a Budapest szívében elhelyezkedő Zöld Pardon a hét második napján a keményebb zenék kedvelőinek kedveskedik fellépőivel. A mai napon, a sok tagcserén áteső, ám idén mégis 15. életévét ünneplő Blind Myself mutathatta meg a nagyérdeműnek a szabad ég alatt, hogy mit tud.

Az alábbi galériában végigpörgethettek 85 darab fotót, amelyek a Hegyaljafeszt pénteki napján készültek Réti Zsolt nem éppen amatőr szintű objektívjeivel. Jó böngészést hozzá!

(Van még rengeteg fotónk a Hegyaljáról, a következő napokban megmutatunk mindent... és ha minden igaz, beszámolók is lesznek bőven. Szóval érdemes visszanézelődni.)

Vissza a jövőbe

Immáron tizenegyedik alkalommal zarándokoltak a hegy lábához a tisztelt egybegyűltek, hogy hedonizmusba fojtsák a július közepi, végi napjaikat. Tavaly 10.-ik jubileumi születésnap volt, és repkedtek a rekordok (80 ezer nézőről szólt akkor a fáma), és olyan húzó nevek ékítették a zenei felhozatalt, mint pl. a Machine Head. Nos a szülinapnak vége, és visszatért a Hegyalja a gyökerekhez.