A kiadókat bemutató sorozatunkban szereplő istállók eddig is kis lépéseket és igazi földalatti hangokat egybeolvasztó, de piszkosul hangos és nagy tiszteletnek örvendő történeteket mutattak meg. Az Ipecac Recordings és a Neurot Recordings élén azonban olyan sokat látott fickók állnak, akik már mindent letettek a zene asztalára, amit lehetett, így gondolhatnánk OK, egyértelmű, hogy pár kultikus bandával az égisze alatt egy kiadót is simán összedobnak. A most bemutatott bostoni Bridge Nine Records viszont tényleg a zéró pontról, a színtiszta és csóró, lelkes idealizmusból indított.

A Neurot Recordings lemezkiadóról nem lehet úgy beszélni, hogy ne beszélnénk előtte a Neurosis nevű zenekarról. Arról a zenekarról ami önmagában egyszerre a kezdet és a vég. S mint ilyen, az egész ismert világ születéséhez és pusztuláshoz írja dalait. Alkotva ezzel egy saját belső bolygót, amit egyedül csak ők képesek benépesíteni, mert az mindenki másnak túl mélyen, és túl messze van. Egy kasztot a mindenkori zenék világában, amibe csak és kizárólag ők tartoznak, mert oda ők tartozhatnak egyedül. Energiáik és filozófiájuk túl nőnek a zene határain, üzenetük vehemens művészet, amelynek ereje kiszakít minket önmagunkból, és közben a saját belsőnkhöz visz egyre közelebb ugyanazon időben.

Ismét figyelmetekbe ajánlanék egy remek bandát innen a nyugati szomszédságból, konkrétan Bécsből. A következő zenekar egy stoner/sludge/rock zenei vonalon mozgó brigád, a Prototyper. Az energikus, igényes és nem kimondottan sablonos muzsikát játszó négyesre érdemes odafigyelni a jövőben, ráadásul itt egy friss videó is a bandától. Jeah!

Ipecac Recordings. A kiadó, ami elsősorban inkább elátkozott, és csak azután független. Ami többnyire az agyzsibbasztó középszerűség ellenpontján kísérletezők táborát képviseli, akik szintén súlyos agyzsibbasztással szítanak az átlagosnak vélt valósággal szemben. Ahol ki többé, ki kevésbé dekadensen szublimálja az elmebetegséget, mint a ráható világmindenség egyértelmű tünetét. A mindenki által jól ismert Mike Patton mellett Greg Werckman ( Alternative Tentacles is ) agyszüleménye ez az 1999 óta létező kis kiadó, aminek zászlós hajói azért egész messzi vizekre, zavaros, de nagy óceánokra is kieveztek már.

Utálom leírni, de megint eltelt egy év. Ráadásul baromi gyorsan és tele igazán jó dolgokkal. Gene Simmons óta tudjuk, hogy a rock halott, bár mi ebből sokat nem vettünk észre hála az égnek.

Az egész metál világot megrengető, tragikus napra emlékezünk ma. Arra a bizonyos napra, amikor a legendás Dimebag Darrell hihetetlen körülmények között, de életét vesztette a színpadon. Pont ott, ahol előtte mindig a leginkább élt. Ahol azt csinálta épp, amihez úgy értett, hogy ez alakját a legtöbbünk szemében gigászivá emelte. Tehát gitáron játszott. Abban az új bandában amit szintén testvérével, Vinnie Paul dobossal alapítottak és Damageplan névre kereszteltek. 2004 december nyolcadika volt az a nap. Az Ohio beli Columbus városában. Ezt a szomorú eseményt azonban megelőzte az odáig vezető - szép ívet leírt - fantasztikus út, amit a gitárhős cowboy bejárhatott. Meg az a másik banda, amit szintén a dobos tesóval alapítottak meg a nyolcvanas évek elején, és aminek az volt a neve, hogy Pantera...

Nem tudom, hogy mennyire vagytok képben a kevésbé ismert zenekarokkal, de nem árt odafigyelni rájuk. Akár globális, akár csak a szomszédos országokat, vagy egész Európát nézzük is, rengeteg olyan banda van, akikről keveset, vagy egyáltalán nem hallottunk még semmit, pedig megérdemelnék a figyelmet. Arra gondoltam, hogy havonta a "Zommolj rá!!! " rovaton belül bemutatok, illetve figyelmetekbe ajánlok 1-2 olyan kevésbé ismert zenekart, amelyeknek szerintem érdemes esélyt adni a jövőben.

Ez a néhány sor itt most annak a múlt héten napvilágot látott szomorú hírnek szól, hogy a jellegzetesen égnek meredő hajkoronával rendelkező nagyszerű zenész Wayne Static 48 évesen, egyelőre nem pontosan tisztázott körülmények között eltávozott közülünk.

1 hete lecsengett a Magyar Dal Napja. Őszintén szólva 1 meghíváson és 2 Budapesten látott koncertposzteren kívül hozzám más nem jutott el belőle - hiába a számos vidéki helyszín, hiába a párhuzamos(!?), és mintha néminemű tematikus bontásra törekedő koncertkínálat, hiába a talán minden eddiginél nagyobbnak ígért media covering... Nem volt eget rengető, mondjuk ki, lássuk be: se tévében, se rádión, se neten nem ért hozzám bármi érdemi reflexió, vagy akár egy tikszaros említés róla, és még az ott szereplő zenészkomák is csak vállat vontak: van ilyen is, hát vótunk, hát jóvót. Sőt, a nem-fővárosi helyszínekre (Boldog?! Hajdúnánás?! Martonvásár?! komolyan?) úgy fest, a "népünnepély szervezői", legyenek helyiek vagy központiak, csak a térségbéli parányi & big bandeket hívták, meg a szarráropott sarkú néptáncos-népzenész bagázst, akik valószínűleg minden nyüves helyi minifeszten amúgy is csujogatnak - mintha a kortárs rockzene, vagy akárcsak a kortárs magyar, de angol nyelvű zene egyáltalán nem is létezne. Mintha az nem is lenne magyar.

Ezt szeretnénk orvosolni. Az Ez-Is-Magyar-Dal!-Napjával azt tervezzük, hogy minden évben szeptember 2. hétvégéjén felhívjuk a figyelmeteket azokra a friss, nyugati színvonalú, mégis keleti állapotok közt boldogulni kénytelen hazai előadókra, akiknek a kultúrpolitika jelenlegi menete, vagy a becsontosodott kőbányai közízlés nem juttat elég rivaldát. Majd mi. Nekik. Helyettük. Kúriabéli puhányok, nyavalyások, ha gyötör a láz, fületek nyissátok gyorsan, hallgassátok: el se fogjátok hinni, hogy EZEK a bandák, ezek a számok, mind-mind magyarok...

Bono egy szar alak, és erre nem a South Parknak kellett (volna) rádöbbentenie minket. Vagy legalábbis engem. Ha pedig az előző megállapítással nem is értesz egyet, akkor is olvass tovább, van mit...

Elég világos bárkinek, aki olvasott Bono-dalszöveget ÉS Oravecz Nóráról is van némi fogalma, hogy a kettő közt csak a médium és a nem a különbség. Az ember egy igazi álszent, aki még a fingást is művies, megjátszós, kamuspirituális taglejtésekkel, szivárványos (és házakba kerülő) Barbie-szemüvegekben prezentálja, ezáltal lényegében ő a globális "rock"-zene Kozsója - oké, ez 1 dolog. No meg van 3 bűntársa is, a világ legtúlértékeltebb egóprojektjének kísérőzenekara képében, az meg a másik. Az Apple és az iTunes meg lenyomott azért eddig is elég sok mindent a felhasználóik szellemi tápcsövén az "ajándék" vagy arcodba tolva "ajánlott" ingyen letöltések címke alatt. Ez is még 1.

De e 3 egyrement (agyrament) a világ legaljasabb, legolcsóbb rekorddöntési akciójában: a múlt hét óta fél MILLIÁRD ember iAkármijére felkerül(he)t a legújabb U2 album. Akár akarja, akár nem. A címe az "Ártatlanság Dalai". És ez még csak a szarhegy legteteje, ahová merészelték Joey Ramone sírfeliratát is felskccelni...

A rock, és annak, rokonműfajainak hip-hop-pal való vegyítése, összeolvasztása sok évtizeddel ezelőtt még merész vállalkozásnak számított (elég, ha csak az Aerosmith és a RUN DMC 1986-os Walk This Way verziójára gondolnunk), de kevés - mondjuk kettő - évtizeddel ezelőtt viszont már egy új zenei stílus, a nu-metal nőtt ki a két műfaj nászából.

A hét elején közöltük le Kiss Ákos írását Mi lesz veled rock ‘n’ roll? címmel. Az írást a Facebookon kommentáradat követte, majd másnap kaptunk egy e-mailt, melyben az állt, hogy erre a cikkre reagálva Ne temessétek a rock ‘n’ roll-t! címmel született egy másik írás, a DebrecenBár zenerovatának vezetőjétől Iski Nóra tollából, melyet alább olvashattok el.

Megpróbálok válaszolni a címben feltett költői kérdésre…

Ezek a svédek érzik a rockot az már egyszer biztos, vagy a vízben van náluk valami, vagy a skandináv félsziget sajátos melankóliájának számlájára írható a dolog, de ismét itt egy svéd banda, akikre érdemes odafigyelni. Ez a banda a Molior Superum, akik elmondásuk szerint heavy-fuzz-groove-stoner-sabbath-70's rockban utaznak (nem hagytam kis semmit?? :-)

Vasárnap este (nálunk hétfő hajnalban) megtartották az Egyesült Államok legnézettebb egyalkalmas sporteseményét, az amerikai foci nagydöntőjét, a Super Bowl. A mérkőzés mellet hagyományosan hatalmas figyelem összpontosul a félidőben híres előadók által prezentált Halftime Show-ra. Idén ezt Bruno Mars és a Red Hot Chili Peppers produkciója próbálta felejthetetlenné tenni. 

Lassan már szokássá válik nálunk, hogy december 24-én egy pillanatra megállunk és egy kicsit hátrafelé tekintünk, hogy mégis milyen volt a lassan mögöttünk hagyott év. Mozgalmas. Ez az egy biztos. Sok szempontból talán a legmozgalmasabb az oldal közel 6 éves működése alatt, melyet január közepétől egy megújult oldalon szemlélhettetek, mely amellett, hogy a blog.hu kötelékébe tartozik, mégis valamelyes hasonlít egy önálló weboldalra is.

Azon ritka emberek egyike vagyok, akik eddig még nem jártak 3D-s moziban. Sőt igazából az utóbbi tíz évben összesen egyszer voltam moziban, akkor is a Star Wars harmadik részét néztem meg, ami nem volt anno egy rossz élmény. Most viszont megtörtem a jeget, és ilyen hosszú idő után nem csak moziba, hanem IMAX-be mentem el. Miért? Nem más miatt, mint a világ legnagyobb metal zenekara miatt, aki természetesen nem más, mint a Metallica. Kicsit fenntartással ültem le a székbe, hogy még is mit tud még ez a banda, de meg győztek, úgy érzem….

Idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg a fesztivált és a műsorfüzet első oldalán olvasva a Kovács Tóni köszöntőjét és a négy nap élményei néhány gondolat megosztására késztetett.  A köszöntő első része arról szól, hogy a korábbi évek „útkeresései” után rá kell jönniük a szervezőknek, hogy a FEZEN igenis egy ízig-vérig rock/metal fesztivál. Talán a 17 év kicsit soknak tűnik, de figyelembe véve, hogy honnan indultak, ez az evolúciós folyamat teljesen érthető és szépen nyomon is követhető. Nem volt elvárható, hogy a kezdeti komolyzenei koncertek után pár évvel már a Fear Factory dübörögjön.

Miből lesz a cserebogár? Vagy azt is mondhatnánk, hogy nem lehet elég korán kezdeni. Gyerekkorban is lehet szeretni a metált, sőt még csak ott lehet igazán. Az alábbiakban halálian vicces és tehetséges gyerekeket mutatunk meg, akik vagy szimplán csak szeretik a keményzenét, vagy cseppet felnőve maguk is zenésszé válnak, nem is akármilyenné.