
Ha úgy vesszük, önmagában az is komoly eredmény, hogy Greg Mackintosh gitáros, a Paradise Lost alapembere a Vallenfyre-re is képes volt időt szakítani az anyazenekar mellett. A jelenlegi Lost dobost és a My Dying Bride egykori gitárosát is magában foglaló formáció esetében eleve az első album után sem volt nyilvánvaló a folytatás, és már az idei Brutal Assault fesztivál előtt is benne volt a levegőben, hogy az idei Fear Those Who Fear Him lemez (a harmadik a sorban) lesz a csapat hattyúdala. A hivatalos bejelentés persze még hátravan, és egy búcsúkiadvány sem kizárt, de azért volt még ezen kívül miről beszélgetni a gitárról bőgőre váltó Hamish Glencrosszal.

Jövőre lesz tíz éve, hogy a budapesti Crippled Fox zenekar olyasmi zenét kezdett el itthon tolni, ami a kis hazai underground érdekes szereplőivé tette őket egyből. Az akkor négy fővel startoló thrashcore történet pedig többek között azért is beszédes, mert a megalakulástól számítva még egy év sem telt el és a banda már folyamatosan külföldi turnékon pörgött. Amit egy több éves, nagyon intenzív időszak és sok változás, főleg tagcserék követtek. 2015 őszéig, ahol egy fergeteges búcsú bulival lekísérve a Crippled kimondta a végét. Másfél évvel később, azaz néhány hónappal ezelőtt egy váratlan fordulatnak köszönhetően a zenekar azonban mégis úgy döntött, hogy visszatér. Majd hazai és külföldi koncertek és egy új kislemez követték egymást. A múltról, az újra kezdésről és az aktualitásokról beszélgettem a zenekar két alapító tagjával, Gagyi Attilával (Speedy Gonzales) és Bencsik Mártonnal (Dontsee Turkey).



Néhány nappal ezelőtt járt Budapesten az Unsane zenekar, akik lassan három évtizedes fennállásuk alatt most játszottak először hazánkban. A noise vonal legendás bandája New York városból indult és vált az underground egyik megkerülhetetlen zenekarává. Akik négy év várakozás után most új lemezzel is jelentkeztek, melynek Sterilize lett címe és a nyolcadik stúdióalbum a zenekar történetében. Nekünk pedig a Düreres koncert apropóján alkalmunk nyílt az énekes-gitáros Chris Spencer mellé leülni egy rövid beszélgetésre. Ezt olvashatjátok a hajtás után.
Holnap jelenik meg az Evancescence új nagylemeze, a speciális átdolgozásokat tartalmazó Synthesis. Ennek, illetve a lemezbemutató turnénak az apropóján sikerült egy emailes interjút csinálni az énekesnővel, Amy Leevel, aki nagyon lelkesen válaszolt a kérdésekre.
Van úgy néha, hogy a nap huszonnégy órája is kevés ahhoz, hogy befejezd a munkád. Van úgy, hogy a technika ellened dolgozik és egyszerűen nem jutsz egyről a kettőre. Na, és van úgy, hogy minden összejön. Ez történt most velünk is. Így kicsit késve (röpke három hónap, sorry) de mégis itt van a videóinterjúnk a stoner rock megkerülhetetlen alakjával, Brant Bjorkkel! Hallgassátok az öreg tanításait, és kövessetek minket, hogy a jövőben is legyenek hasonló interjúk.



Köteles Leander egy nagyon jó interjúalany, mert ahogy a tavalyelőtt készített interjúból is kiderül, igazából sokszor kérdezni sem kell, csak dől belőle a szó. Ezt a jó tulajdonságát használtuk ki a nemrégiben megjelent új Leander Kills nagylemez, az Élet a halál előtt kapcsán is, igaz, most a személyes találkozást az e-mailes verzió váltotta fel. Viszont így is megtudhat egy-két érdekességet a nagyérdemű.
A Kaptár nevű helyi klubtól erős száz lépésre, az ország acélszívének vörös poros árnyékában, azaz egy dunaújvárosi garázssoron is megjelentünk néhány hete. Abból az apropóból, hogy a rendszeresen ott próbáló Warchief zenekar három tagját megkérdezhessük létezésük értelméről, de legfőképpen a nyár közepén megjelenő első nagylemezükről, amelynek ...a place for everything and everything in its place... lett a címe. A helyszínen kialakult ezzel kapcsolatos beszélgetésben a zenekar dobosa Satyi, basszusgitárosa Santos és gitárosa Misi vettek részt. Ennek az ügynek a kompakt dokumentációját olvashatjátok tehát alább. 