RockStation


"Sokkal letisztultabb, életszagúbb"

Hájer Gergővel beszélgettünk az Audionerve kapcsán

2017. augusztus 29. - KoaX

hajer_esp.jpg

Hájer Gergő sem az a típus, aki nyugodtan ül a babérjain. Ha éppen nem az Omega Diatribe-ban tépi a húrokat, akkor lehet, hogy egy Hatebreed koncerten találkozol vele, vagy éppen készíti a legújabb gitáros videóját. De, ha ez sem lenne elég, akkor összedob egy szóló projektet. Na, erről azaz a AUDIONERVE-ről beszélgettünk vele .

Tovább

„Azt próbáljuk visszatükrözni, ami a korai Diamond Head albumokban jó volt”

Interjú Brian Tatlerrel, a Diamond Head gitárosával  

diamond-head-2016.jpg

A brit heavy metal új hullámának egyik patinás csapata, a Brian Tatler gitáros kitartása, illetve (főleg a banda inaktív időszakában) a Metallica áldásos tevékenysége folytán életben tartott Diamond Head minden jel szerint most pótolja be mindazt, amitől annak idején a sors megfosztotta. Több mint negyven év után adatott meg nekik az is, hogy az ugyancsak nagy múltú eindhoveni Dynamo klubban léphessenek fel az idei Dynamo Metal Fest előestéjén. Itt sikerült mikrofonvégre kapnunk az egyetlen mára megmaradt alapító tagot.

Tovább

"Zenei magazinokat olvastam, mivel annyira a senki földjén laktam, hogy egy zenekar sem járt arrafele, ezért maradt az olvasás"

Interjú Esther Shaw-val és JR Robinsonnal a Wrekmeister Harmonies tagjaival


dsc_1230.JPGA Wrekmeister Harmonies egy igen erős koncerttel lepett meg minket múlt héten. A koncert előtt mikrofon végre sikerült kapni a zenekar énekes/gitárosát JR Robinsont, és a hegedűs/zongorás Esther Shaw-t. Azaz második nekifutásra sikerült, mert a meleget a telefonom nem bírta, pár percnyi csacsogás után JR jelezte, hogy a telóm nem vesz semmit. A rebootolásig jobb híján beszéltünk még az időjárásról, majd JR elkezdett az ifjúkoráról mesélni. A kapcsolódási pont az volt, hogy az arizoniai sivatagban élt, ahol…

Tovább

„Minden város más és más érzést ad, más és más energiával tölt fel”

Interjú Anneke van Giersbergennel

dynamo_2017_8.jpg

Hazai pályán az idei Dynamo Metal Festen mutatkozott be igazán népes közönség előtt a Vuur (ejtsd: „für”; a szó holland nyelven tüzet, illetve szenvedélyt jelent), vagyis az ezerarcú és számos stílusban otthonosan mozgó Anneke van Giersbergen új, metalos hangzású zenekara. Ebből az apropóból ültünk le rövid időre a bájos énekesnővel a fellépés után, hogy „KI-VUUR-KÉSSZÜK” többek között a társulat aktuális dolgait, valamint felidézzük néhány gondolat erejéig hősnőnknek a hajdani Dynamo Open Airhez fűződő emlékeit.

Tovább

“Nagyon sok csavar és váltás lesz a lemezen, reméljük, élmény lesz hallgatni”

Interjú Andy Marsh-sal, a Thy Art Is Murder gitárosával

taim2017.jpgHamarosan új lemezzel jelentkezik a nemrég Magyarországon is megfordult Thy Art Is Murder. A Dear Desolation már a negyedik teljesértékű anyag lesz a csapat tollából, amely augusztus 18-án kerül majd a boltok polcaira, illetve az erre hivatott platformokra. Ennek az apropóján tettünk fel pár kérdést a csapat gitárosának, Andy Marshnak, aki kicsit szűkszavúan, de azért válaszolt nekünk.

Tovább

"Nem vagyunk egyedül a faji, szociális és környezeti igazságosságért vívott harcban"

Interjú Chris #2-val, az Anti-Flag basszusgitárosával

anti_flag_1.jpgAugusztus 22-én Budapestre, azon belül is a Dürer Kertbe látogat a hazánkba szinte már hazajáró Anti-Flag. Ez a koncert adott apropót a lent olvasható e-mailes interjúra, melyet a csapat basszusgitárosa, Chris Barker, azaz Chris #2 válaszolt meg. Mivel hogy már lassan két éves a legutóbbi korong, az American Spring, az utódjáról is esett pár szó, de egy pár aktuálpolitikai kérdés is előkerül az alábbiakban.

Tovább

Találd ki, ki jön vacsorára?

Interjú Steve „Zetro” Souzával, az Exodus énekesével

steve_zetro_1.jpg

Hát a pofátlan újságíró jön, ki más jönne?.. :) No, nem mintha előre láthattuk volna, de a számunkra megadott időpontban a „kiszemelt” interjúalany éppen a vacsoráját fogyasztotta! Zetro mester azonban éppoly közvetlennek és barátságosnak mutatkozott, mint pár órával előtte a Dynamo Metal Fest színpadán, úgyhogy nem okozott neki gondot egy időre félretennie a kaját és megszakítania a régi cimborájával folytatott kedélyes beszélgetést. (Fotó: Dynamo Metal Fest Facebook)

Tovább

„…csak igyekeztünk szimplán a legjobb formánkat hozni…”

Interjú Kiss Józseffel, a Nova Prospect gitárosával

nova_prospect_3.jpg

Mint az köztudott, az idei Wacken Metal Battle Hungary győztese a kecskeméti Nova Prospect lett, így 2017-ben ők képviselik hazánkat a legnagyobb európai metal fesztiválok egyikén. Nem nehéz belátni, hogy az ő friss, korszerű és dallamos muzsikájuknak is megvan a létjogosultsága a Wacken Open Air mezőnyében, és abban is bizakodhatunk, hogy a Besnyő Gabriella énekesnő által irányított színpadi munkájukra fel fog figyelni a nemzetközi tábor. Magyar nyelvű dalszövegeik szintén kuriózumnak számítanak majd. Mindez kitűnő apropót szolgáltatott ahhoz, hogy Kiss Joci gitárossal folytassunk rövid „eszmecserét”.

Tovább

A lázadást jelenti ez a műfaj, azt hogy soha ne álljunk be a sorba és mindent kérdőjelezzünk meg

Interjú Koltay Annával és Turán Eszterrel a BP Underground dokumentumfilm rendezőivel

19893665_10155342944157211_1774497951_o.jpg

Már beszámoltunk róla, hogy elkészült a budapesti punk/hardcore színtér kialakulását bemutató dokumentumfilm. A BP Underground címet kapott alkotás kapcsán beszélgettünk egy kicsit a rendező hölgyekkel Koltay Annával és Turán Eszterrel.

Tovább

"Magyarországon tényleg megőrülnek az emberek"

Interjú Ryan O'Keeffe-vel az Aibourne dobosával

ab7969.jpg

Breakin' Outta Hell címmel tavaly szeptemberben jelentette meg negyedik stúdióalbumát az ausztrál buli rakenroll Airbourne, akik azóta kisebb megszakításokkal folyamatosan turnéznak, október 29-én pedig ismét Budapestre látogatnak, ahol a Barba Negra Music Clubban adnak koncertet. Ennek okán a nemrég tagcserén átesett banda dobosát Ryan O'Keeffe-t kaptuk el egy rövid beszélgetésre. 

Tovább

„Vannak dolgok, amik hirtelen felindulásból jönnek”

Videóinterjú az Echonald zenekarral

echonald_2016_1.jpgŐsszel új albummal jelentkezik a tavaly tizedik életévét taposó Echonald zenekar. A csapat nagy változásokat ígér erre a dalcsokorra, melynek az első előfutára a Változunk című tétel már korábban elérhető is lett. Ezzel kapcsolatban ültünk le velük beszélgetni egy pár szót, sőt, az egyébként jókedvű csevej videón is meg lett örökítve, így a lustábbaknak elég néznie, hallgatnia.

Tovább

Emlékezzünk a Vágóhídra!

Szeptemberben már dózerolják is a helyet

vagodhid.jpg

Eljött ennek a cikknek is az ideje. Megemlékezünk szépen, csendben a Soroksári út 58. alatt található budapesti Közvágóhídról, ami annyi zenésznek adott otthont az évek során. Sajnos a létesítményt július végével minden zenésznek el kell hagynia és a hírek szerint szeptemberben már dózerolják is a helyet, hogy egy hotel épüljön a helyén.

Tovább

"Ez az eddigi legambíciózusabb anyagunk, még sosem csináltunk ilyet"

Interjú a Miss May I énekesével, Levi Bentonnal

2017.jpgÁprilisban egy őrületes bulit csapott az újvonalas metalcore vonulat egyik élcsapata, a Miss May I. Ennek, illetve a nemrégiben megjelent új nagylemeznek, a Shadows Insidenak az apropóján sikerült egy pár szót váltani a csapat énekesével, Levi Bentonnal. Habár a technika ördögének köszönhetően a beszélgetés kicsit rövidre sikerült, azért remélhetőleg sikerül megtudni egy-két érdekesebb infót.

Tovább

„Megvan a könnyen felismerhető saját stílusunk, de nem akarjuk ismételni magunkat”

Interjú Andrea Ferróval, a Lacuna Coil énekesével

0lacunacoil2017_46_eredmeny.jpg

A gótikus metalból indult, de ma már szélesebb zenei spektrumot felölelő olasz – pontosabban Ryan Blake Folden dobos személye folytán immár olasz-amerikai – Lacuna Coil két évtizednyi aktív és sikerekben gazdag muzsikálás után sem pihen a babérjain. Mi több, folyamatosan keresi az új kihívásokat és a tavalyi Delirium album eredményei mindenképpen a csapatot igazolják. Minderről Andrea Ferro, a társulat férfi énekes adott nekünk alapos áttekintést a májusi budapesti koncert előtt.

Tovább

"Mi a Mastodon vagyunk, négy ragyogó negyed, ami kiadja az egész zenekart"

Interjú Brann Dailorrel, a Mastodon dobos/énekesével

mast1.jpg

A Mastodon egy igazán remekre szabott koncerttel gondoskodott arról, hogy még sokat beszéljünk róluk ebben az évben. Nekünk pedig abban a szerencsében volt részünk, hogy a zenekar dobosát, Brann Dailort faggathattuk ki a buli előtt az új albumról, a zenekarról, és a gulyásról.

Tovább

„Máshol akkoriban nem igazán volt jellemző ez a fajta szórakozás”

Interjú Jakab Viktorral (basszusgitár) és Killan Györggyel (gitár, ének), az Undertaking tagjaival valamint Dudich Ákossal, a zenekarról szóló könyv társszerzőjével

utg_regi.jpg

Az Undertaking az un. rendszerváltás korszakában volt aktív és számított a hazai underground metal élet egyik erősségének. Önálló albumig sajnálatos módon nem jutott a fővárosi székhelyű thrash trió, munkásságáról viszont örvendetes módon immár egy teljes könyv állít emléket, amelyhez a csapat legendás demójának remaszterizált és bónusz dallal is kiegészített CD változata szintén kiadásra került mellékletként. A megírás hátteréről, körülményeiről Jakab Viktorral és a társszerző Dudich Ákossal a könyv átvétele után értekeztünk, Killan György pedig néhány nappal ezután, egy közönségtalálkozó alkalmával csatlakozott a régi időket is felidézni próbáló beszélgetéshez.

Tovább

„A pillanatok választanak engem”

Interjú Mike Manginivel, a Dream Theater dobosával

0dreamtheater2017_46_eredmeny.jpg

Miközben Mike Portnoy – nyilván némi feltűnési viszketegségtől is vezérelve – időről időre telekürtöli a médiát azzal, milyen feltételekkel térne vissza a Dream Theaterbe, utódjának, a szintén fenomenális Mike Mangininek tökéletesen sikerült elfogadtatnia magát mind a zenekar tagjaival, mind pedig a rajongótáborral. Így a többiekkel együtt ő is nyugodtan összpontosíthat a csapat mindenkori feladataira anélkül, hogy efféle külső tényezőket figyelembe kelljen vennie. Más kérdés, hogy a társulat jövőbeni terveire vonatkozóan sem igazán lehetett szóra bírni, a prog metal alapbanda soraiban szerzett eddigi élményeiről vagy egyéb aktuális elfoglaltságairól viszont kifejezetten készségesen nyilatkozott a nagy múltú szuperdobos.

Tovább

Nem hiszünk a muszáj megújulásban - Interjú a Mando Diao-val

img_5545_charli_ljung.jpg

Nyolcadik stúdióalbumát jelenteti meg ma a svéd Mando Diao. A kaméleonként megújuló, leginkább alternatív és poprockot játszó együttest Hamburgban értük utol és a basszusgitárost, Jens Siverstedt faggattuk a banda terveiről, fesztiválokról, valamint kedvenc és/vagy legemlékezetesebb zenekaros emlékeiről.

Tovább

"A Pain egy nagy kísérlet, ha érted, mire gondolok"

Interjú Peter Tägtgrennel, a Pain és a Hypocrisy agyával

0pain2017_37_eredmeny.jpgIgaz, nem most volt, hogy a Pain Budapesten koncertezett (sül is a pofám, hogy csak most sikerült lehozni a cikket), viszont akkor sikerült egy rövidebb interjút készíteni a zenekar agyával, a legendás Peter Tägtgrennel. Az egyébként kicsit fáradt (a turné vége felé nem csoda) énekes / gitárostól azért igyekeztem megtudni egy-két érdekesebb infót, még ha néhol pöppet szűkszavú is volt a Mester. Íme!

Tovább

„Rengeteg svájci banda előbb válik ismertté a határokon túl, mint odahaza”

Vanadine-interjú

vanadine_band_2.jpg

A svájci Vanadine 2011 óta létezik, ám a nemzetközi színtéren csak az utóbbi években kezdett aktívan mozgolódni. Tavaly óta a SOTO vendégeiként nyílt alkalmuk a srácoknak a bemutatkozásra Európa-szerte, és a négyes erre alapozva építheti tovább a pályáját, miközben a 2014-ben megjelent bemutatkozó album (Liar) folytatására készül. Az alábbi beszélgetésre, a banda ¾-ének jelenlétében a budapesti buli előtt került sor a Backstage Pubban.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum