A kilencvenes évek második felében alakult, eredetileg nu metal zenekarként induló, mostanában magukat simán csak rockzenekarként aposztrofáló, chicagói Disturbed 2018 őszén egy új nagylemezzel (Evolution) örvendeztette meg a rajongókat. A zenekar friss albumával a címhez illően valóban egyfajta evolúciós mérföldkőhöz érkezett. Több, mint tízmillió eladott lemezzel és billboard-helyezésekkel Disturbed vitathatatlanul népszerűsége csúcsán van, ráadásul a Simon and Garfunkel féle Sound of Silence feldolgozással - tetszik vagy sem - végérvényesen átlépték a tömegek által kedvelt rock banda és a mainstream közötti igen széles határsávot.

Attól, hogy egy zenekart rengetegen próbálnak utánozni, még lehet utánozhatatlan. Attól, hogy a zenéjük nincs agyonbonyolítva, még lehet zseniális. Attól, hogy hagyományos alapokból merítenek, még lehetnek kortalanok. És azzal együtt, hogy jót mulatunk rá, nagyon is érdemes komolyan venni.

A Seattle-i színtér sokat látott figurái által létrehozott Walking Papers tavaly őszi A38-as fellépéséről megjelent beszámolónk és a szintén múlt évi, nemes egyszerűséggel WP2 címmel ellátott album nagyon meghozta a kedvemet ehhez a bulihoz. A szintén alapító tagnak számító Duff McKagan persze a mostani turnén sem lehetett jelen bizonyos más elfoglaltságai miatt – a szerencsések anno láthatták vele a csapatot Debrecenben –, de a koncert így is nagyszerű volt. A menő amcsi rokon visszatért.

Gonosz egy nyár ez. Hiába a hőség, hiába a napsütés, Budapest klubjaiban tapintani lehet a sötét erőket, tonnaszám ömlik ránk a fekete zaj. Nincs menekvés, hazánk promoterei úgy döntöttek, ránk eresztik a világ fenevadjait, akik minden erejükkel azon munkálkodnak, hogy ne érezzük már azért annyira önfeledten magunkat. Itt jött a képbe az angol psychedelic fellegvár Uncle Acid bulija, akik kis megnyugvást hoztak a Slayerrel, Sumac-kal, Neurosisszal teli koncertnaptárba.

Az idei nyár koncertkínálata még a korábbi - egyébként se gyenge - évekhez képest is valami brutális, így aztán a Budapest Parkban múlt szerdán koncertező kanadai punk rock brigád a Sum 41 pörgős, jó hangulatú koncertjét, most csak fotósunk, Lányi Kristóf fényképezőgép-lencséjén keresztül mutatjuk meg nektek.

Nem akármilyen estét ígért aznap a Budapest Park a látogatói számára, hiszen a 22 éve fennálló Three Days Grace ezen alkalommal járt először Magyarországon. Ráadásul egy fölöttébb tüzes vendéget hoztak magukkal.

Emlékszem, hogy talán 2016 lehetett, amikor szembe jött velem a Sumac zenéje. Persze az elég erős faktor volt, hogy ne is siklódjak el felettük, hogy az az Aaron Turner volt a zenekar 33,33 %-a, aki az egyik örök kedvenc zenekarom, a megboldogult Isis, illetve az egyik legizgalmasabb zenekarnak, az Old Man Gloomnak a frontembere. A Sumac pedig első hallásra is lenyűgözött, a maga nyers, mégis igen improvizatív, és kísérletező mivoltjával. Az pedig, hogy Magyarországra jöttek, egy igen erős meglepetés és öröm volt, még egy ennyire sűrű és exkluzív koncert évben is.

Underground és extrém arcok figyelem! Ez a hely nektek való! Idén egy új fesztivált szerettem volna kipróbálni és a választás a sok barátom által sokat dicsért Black Silesiára esett. Egyrészt, mert még lengyel fesztiválon nem voltam és imádom a történelmi testvéreinket, másrészt a felhozatal igencsak kecsegtető - black, thrash, death. Bevallom őszintén tavaly is sokat szemezgettem vele, de a végén másképp alakultak a dolgok. Idén viszont ahogy dagadt a zenekarok listája, úgy lett egyre biztosabb a buli számomra. A móka akkorát ütött, hogy szinte biztos, hogy jövőre is megyek! Sör, vodka, black rock'n'roll, thrash, old-school death, morcos black és sok-sok felvarrós részeg mániákus! Hibátlan. És persze ott van a helyszín: a Rycerski erőd, ami nincs is messze a déli lengyel határtól. Sátrazás az erdőben kecskék között, akad egy kilátó is, illetve egy tó. Ha lemezkritikát írnék akkor 5/5...

Egy nappal az össznépi Slayeres búcsúzakatolás után, még félig legyalázva, de újra a terepen kellett lenni, mert jött az egyik világi kedvencem, a Trivium. Matt Heafyéket végre felfedezték a magyar koncertszervezők, megkésve bár, de még időben, végre sorozatban hozzák el a floridaiakat nekünk, akinek szerencsére mind a három magyar koncertjén ott lehettem. Persze jött velük társheadlinerként egy Amon Amarth is, akik meg rendszeres fellépői kicsi hazánk színpadainak és akiknek a közönsége mindennél lelkesebb és odaadóbb, bár én jóval felületesebben ismerem a munkásságukat (kb. best of szinten, de a Jomsviking visszatérő szereplője volt és még néha mindig az a lejátszómnak). Nem mintha ez valami verseny lenne, de egy biztos: ha még az is lett volna, is nehéz lenne igazságot szolgáltatni, kinek is adjam oda a képzeletbeli serleget. Na, jó, tudom. De ez maradjon titok, amúgy is észre fogjátok venni!

Idén már húszadszorra dübörögtek fel a kétkerekű csodajárgányok (elsősorban természetesen Harley-k, másodsorban minden egyéb) a Balaton partján, de a motorozástól független attrakciók mellett a zenei felhozatal miatt szintén érdemes volt legalább egy napra leugrani Alsóőrsre, ráadásul az időjárás is kedvezett a szabadtéri bulizásnak.

Vannak azok a koncertek, amikre már el sem akarsz menni. És vannak azok a koncertek, amik nem érik meg a fáradtságot és a vesződést. És vannak azok a koncertek, amikre bizonyos örömteli eseményeknek köszönhetően mégis eljutsz. És vannak azok a koncertek, ahol megtérsz. Mert megtisztít a Tűz. Na ez a koncert ilyen volt!

1991 november 15-e. Nagyon halványan él az emlékezetemben a koncert, de a hatása a mai napig velem él. Amikor még O.G.Sámson csak Sámson volt, és a Shark pólóboltban nyomta az ipart, sűrűn bejártam hozzá. Mivel nem volt internet, ráadásul kis kamasz balfék voltam, nehezen jutottam információhoz, hol, mit és mikor lehet megnézni. Itthon már sok koncerten voltam, külföldön azonban még nem, így amikor Sámson említette, hogy Fehérvárról megy egy busz a Slayer/Mind Funk bulira, izgalomba jöttem.

Tüzes pillanatokból és nagy érzelmekből nem volt hiány a 20. Harley-Davidson Open Road Festen, amely minden porcikájában az ünneplésről szólt. Volt lánykérés, párra talált a tavaly Alsóörs főterére kihelyezett fa motoros, katartikus élményeket okoztak nagyszínpados fellépők, sok ezer motoros döngetett végig a Balaton partján és gazdára talált az idei nyereménymotor is.

Repülőrajtot vett a 20 éves Harley-Davidson Open Road Fest! Az alsóörsi kempinget több ezer hazai és külföldi motoros lakta be, lezajlott az első vezetett túra, nyeregbe pattantak a legkisebb motorrajongók, a színpadon pedig igazi ikonok váltották egymást. Takács Tamás a Karthago nevében „gyerekcsinálásra” szólította fel a közönséget, a Tankcsapda gitárosa, Sidi pedig elkötötte a fesztiváligazgató Harley-ját. És ez még csak az első napok történése, a java még csak most jön!

A Tool egy misztikus zenekar. Már régebb óta készítik az új albumot, mint azt tette anno a Guns 'N' Roses, de valahogy mégis el tudjuk nekik ezt nézni. Miért? Mindenki tudja, hogy valami olyat fognak nekünk nyújtani, ami simán hozni fogja a 2006-ban megjelenő 10,000 Days album szintjét. Nem is volt kérdéses, hogyha Európába jönnek megnézzük őket. Irány tehát Bécs!

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik 2007-ben elcsípték a Szigeten a Toolt. Akkor még fel sem fogtam, hogy ez egy igen erős fegyvertény lesz, ha szóba kerül a kihagyhatatlan koncertek társalkodási kategóriája. A Tool az elmúlt szűk 12 évben szinte semmit nem csinált. Élőben nem nagyon mozdult ki a zenekar, az akkor még friss, egy éves 10 000 Days pedig azóta is az utolsó lemezük. Jó pár éve fel-felbukik egy poszt arról, hogy készül az új lemez, de az már a Guns N’ Roses hírhedten elhúzódó Chinese Democracy-jére is köröket vert. Idén viszont egyre több életjel, és remény sugár jelezte, hogy valami készül(t) a Tool háza táján. 

Nem gondoltam volna, hogy valaha látni fogom a legendás Leeway-t, révén, hogy a banda elég sokszor az inaktív státuszba vonult vissza és évekig nem hallani felőlük. Eddie Sutton már 1986 óta tapossa a hardcore ösvényét és a veterán énekes úgy néz ki most ismét új erőre kapott. A turnézáson kívül új EP-vel, de még nagylemezzel is készülnek. A régi felállást viszont elhagyta és helyettük egy fiatal, energikust csapatot hozott össze, hogy az 1989-es Born To Expire és az 1991-es Desperate Measures klasszikusok crossover dalait körbevigye Európán. A turnén velük tart a svéd Lowest Creature-t, akik eddig úgy néz ki kiadták az év thrash/crossover lemezét Sacrilegious Pain címen és még a Power Trip is felkötheti a gatyáját. Magyar oldalról pedig ideillőbb bandára nem is eshetett volna a választás, ugyanis a Crippled Fox nyitotta az estét. Már csak az lett volna jó, ha meg is mozdul valaki.

Ki tudna nemet mondani egy hétfői Nekrogoblikonra? Mert voltaképpen nekik kellett volna főzenekarként fellépni. A banda már évek óta növeli a rajongóbázisát újabb és újabb jópofaságokkal. Persze minden John Goblikon-nal kezdődött, aki a zenekar kabalája és propagandafogása egyben. A gumimaszkos figura elméletileg a banda mostani managere, aki nem fél bevállalni egy két közönségbe vetődést és pogózást a fanatikus goblinimádokkal. Ez most sem volt másképp, így ennek köszönhetően marha jó hangulatot és egy pörgős bulit nyomtak a Dürer középső termében, ami után sajnos a csonka felállású Rings Of Saturn nyugodtan füvezhetett volna tovább inkább a backstage-ben.

Vannak azok a koncertek, amikre mindennel jobban vágysz, de a lakóhelyednek és egyéb tőled független, de felettébb elítélendő dolognak köszönhetően már-már esélytelennek tűnik, hogy a belátható jövőben részese lehetsz. És vannak azok a koncertek, amik a szerencsés véletleneknek és a jó barátoknak köszönhetően megvalósult álommá válnak. Na ez a koncert ilyen volt!

Azzal, hogy a szétszéledése előtt a Subscribe a magyar metal vonal egyik vezető csapata lett, talán senki nem tud vitatkozni, ahogy azzal sem, hogy egy elég nagy, lelkes rajongótáborral rendelkeztek a három-négy éves szünetük megkezdése előtt. Most, hogy bejelentették: jön a visszatérés, új dalok, lemez, minden, esélytelen volt, hogy ne pezsegjen fel körülöttük minden. Az egésznek a másfeledik lépése a Budapest Parkos visszatérés volt (az első az új dal).