Elkezdődött hát a fedett pályás idény. Mármint rockilag. Is. Talán jobb ez az időszak egy fokkal, mint az eklektikus fesztiválok szezonja, amikor az éppen ráérők szemét (fülét) az éppen fellépők kiszúrják egy best of show-val. Egy Barba Negrába mindenki az adott zenekarért (esetleg még az előzenekarok valamelyikéért) érkezik, a nép így egyet akar, s ebből lesz a felülmúlhatatlan közösségi élmény.
Szeptember 6.-án a Gozsdu Manó - mondhatni, se szó, se beszéd, mert hogy előző nap szereztem tudomást a buliről, az is ritka - 3 nem akármilyen zenekart vett újra óvó, vidéki rockpincéket a belvárosi stíl limitált pólójába öltöztető kacsóiba. A Nagy Tengeren túlról hozzánk először érkező, tehetséges, fiatal Vasudeva és az oly ritkán daloló hazai post-pacsirta Shell Beach kísérték a Tides Of Mant, ami legalább akkorát robbant debütáló lemezével nem is oly rég a nemzetközi post-rock undergroundba, mint a mi hallójáratainkba - régen, nagyon régen volt, hogy ilyen frissítően és felforgatóan hatott rám egy show, ami mindennek ellenére megőrizte egy underground rockbuli minden báját.
Egy koncert után haza felé mindig két dolgon gondolkodom. Mi legyen a cikk címe, illetve mit írjak ide? Most úgy döntöttem, hogy pár szóban összefoglalom a szeptember huszonnyolcadikai estét. Hova álljak? Beszarás. Bunkó. Büdös. Fültágító. Kultúra. Nem semmi. Észvesztő. Na, akkor most tessék hajtani és elolvasni a beszámolót.
Vannak bulik, amik kötelező jellegűek. Nullasemmi kedvem nem volt lemenni a Hajóra. Nem voltam ezzel egyedül, de tényleg: ez KÖ-TE-LE-ZŐ volt! Így, ha nem is könnyedén, de csak leértem, és még a Terrible Ted-ből is sikerült elcsípnem két számot. Semmit sem tudok erről a zenekarról, de nagyon fasza kis post-punk cuccot nyomtak, remélem elcsípem egyszer őket egy saját bulin.
Az utolsó nap programja lassan csordogált a délelőtt folyamán, a nagyobb zenekarok csak kora estétől léptek színpadra. Ráadásul dilemma előtt álltam, megszegjek egy 1990-ben magamnak tett fogadalmat vagy ne? Azért nem telt eseménytelenül a nap nagy része mert az ismeretlen zenekarok is érdekesnek bizonyultak, a BA mindig szolgál meglepetéssel! Végül a fogadalmamhoz sem tartottam magam, különben miről írnék?
A szervezőknek ezen a napon sikerült egyetlen napra összehozni a fesztivál összes kakukktojását, ahogyan 2013-ban a Fields of the Nephilim, idén rögtön három zenekar lógott ki a sorból zenéjével. A német Cripper azonban nem lógott ki a fesztiválról, velük indítottam a napot.
Hatodik, Blodsvept című lemezét követően idén egy koncertfelvétellel lepte meg rajongóit a Finntroll: a Natten Med De Levande Finntroll című lemez ráadásul az első hivatalosan kiadott élőfelvétele a 17 éve működő folk metal zenekarnak. A budapesti rajongóknak idén is lesz alkalmuk személyesen részt venni egy igazi death metal polka eseményen: a finnek egyik legsikeresebb albumuk, a Nattfödd kiadásának 10. évfordulóját ünneplik a Club 202 színpadán szeptember 25-én, a Hatesphere és a Profane Omen társaságában.
Ez a fránya ősz csak nem hagyja pihenni az embert. Mikor azt hinném, hogy végre kipihenhetem a nyári Parkos bulikat, vagy a sok fesztivált, pontosan olyankor jelentenek be egy koncertet, amit természetesen nem hagyhatok ki. Most is... nem elég, hogy a héten volt egy Apey And The Pea-Southern Oracle-VL45 koncert, még itt van ez a Nadja-Oaken közös buli is, amit semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. Nem számít, hogy a hétvégén mindössze három órát aludtam, indulás a hajó felé!
Teljesen kiment a fejemből az utóbbi hetekben, hogy lesz ez a buli, de aztán szerencsére tegnap ismét beleakadtam a felhívásba, így egy hirtelen jött ötlettől vezérelve baktattunk le este a régi Közvágóhíd területén lévő R33-ba, mivel a tegnap délután óta, a Népligetben zajló metal fesztivál programját nézegetve elég gyorsan rájöttem, hogy azt nem kimondottan nekem szánják. Ez a koncert viszont egy tökéletes péntek esti programnak bizonyult így utólag, bár ismerve a fellépőket, volt azért egy olyan sejtésem, hogy kellően tarkón fog verdesni a kínálat.
A nyáron mindösszesen egy dologra lehetett panaszom. Arra, hogy nem volt igazi nyár, ezen kívül viszont egy szavam se lehet, hiszen majdnem minden második hétre jutott nekünk valami külföldi csemege. Ez az év számomra csak akkor lehetne tökéletesebb, ha még egy Down buli befigyelne decemberben. Volt itt minden....Numetal, trash metal, sludge, psychedelic buli, hardcore-oztunk is egy nagyott, és mivel lehetne zárni a nyarat, ha nem egy jó kis stoner bulival, konkrétan a Görögországi Planet Of Zeus koncertjével búcsúztattam az idei nyarat. (A fotó ne a helyszínen készült)
Csütörtökön a nélkülözhetetlen reggeli kávé és a zuhany után a hőségben nehezen vettem rá magam, hogy a tűző napon állva nézzem a koncerteket de a Ringworm és a Havok elég nyomós ok volt arra, hogy kora délelőtt folytassam a fesztiválozást. A cseh folk black metal Panychida koncertje alatt inkább inkább felfedeztem az erőd fesztiválozóknak megnyitott új helyeit, valamint megnéztem Axel Hermann és Godothor festőművészek kiállítását. Axel Hermann festette többek közt az In Flames, Iced Earth, Edguy, Morgoth és a Sodom lemezborítóit, érdekes volt néhányat eredetiben látni közülük.
Második alkalommal keltem útra Csehországba a BA fesztiválra, bár a 2014-es felhozatal nem volt olyan erős és változatos mint a tavalyi, azért a fellépők névsora bőven tartogatott olyan zenekarokat akik miatt érdemes volt 500 kilométert utazni.
Az Arthur Okun közgazdász által bevezetett mutató után elnevezett marylandi négyes színre lépése előtt nem sokkal érkeztem (elnézést a két előzenekartól, a Morhordtól és az Eradicationtől!). Ráhangolódásképp a cimborák élményeit, sztorijait hallgattam az előző hét végén lezajlott Brutal Assaultról, aztán minden különösebb ceremónia nélkül belecsaptak Jason Nethertonék...
Hát, ennek is eljött végre az ideje! A Skid Row klasszikus albumai olyannyira meghatározó szerepet játszottak az életemben és a zenei ízlésem alakulásában, hogy első magyarországi fellépésüket (s egyben az első alkalmat, hogy egyáltalán láthatom őket) semmiért ki nem hagytam volna. Holott mióta a rocktörténelem egyik legkarizmatikusabb frontembere, Sebastian Bach elhagyta a csapatot, nyilván más szemmel néztem rájuk. A Johnny Solingerrel készült nagylemezek idején az első gondolataim rendszerint a névváltás körül forogtak és a jelenkori EP-ikkel is úgy voltam, hogy persze-persze, előbb vagy utóbb csak elkezdik már keresni egykori önmagukat, még ha a mostani énekessel már sosem lesz ez ugyanolyan, mint annak idején. Bocs, amiért túlságosan az elvakult ősrajongó szól belőlem rögtön a beszámoló elején, de hát kivételesen nagy kedvencről beszélek. Hogy aztán a koncert hatására megenyhültem-e valamelyest a banda irányában? Rövidesen kiderül...
Mivel a szerdai Bringin' it back fesztivált Vonat in Vonat out kombóban nyomtam sok év után újra, felüdülés volt újra a kicsit öreges 4 kerekű járművet választani. A másik felüdülés, hogy időben kezdődött a koncert, így az is aki hétfőn dolgozást tervezett pihenés helyett emberi időben haza tudott keveredni. Nagyon kevés koncert van ahol hiányolok egy magyar előzenekart, de ez az volt hiszen a Wasted Struggle, úgy illet volna ide, mint kormányunk a kényszer munkára, sajnos azonban 4-én játszottak a hajón, így talán azért is nem került sor a fellépésükre.
Ezennel átveszem a stafétabotot szerkesztőtársaimtól, hogy a lassan két évtizedes hagyománnyá nemesülő rendezvény második és harmadik napjának eseményei se merüljenek feledésbe dokumentálatlanul. Bizonyos baljós előrejelzések ellenére a pénteki napon elkerülte a fesztivált az égi áldás, így az időjárás végig a mi oldalunkon állt.
Koncertekre járni egész évben nagyszerű időtöltés, de azért a nyári fílinget nehéz überelni! Amikor egy belvárosi klub előtt 5-6 órákat álldogál az ember itallal a kezében, és csak jönnek-jönnek az ismerős arcok, és egész este lehet beszélgetni, bandázni, akár háttérbe is szorulhatna maga a cél, de az elmúlt 3 alkalommal a Kontra Klubban tett látogatásom mindegyike parádésra sikerült falon kívül és belül is.
Idén már kétszer volt szerencsém látni a grindcore keresztapákat, a Napalm Death-et. A budapesti és a pozsonyi buli után, mikor észrevettem, hogy a születésnapom előtt játszanak Münchenben, egyértelmű volt, hogy ott a helyem. Kedves barátaimmal egyeztettünk szállást és egyéb dolgokat illetően, így július utolsó napján buszra ültem és Münchenig meg se álltam….
A Nagyszínpad nyitására az időjárás is tisztelettudóan a szervezők mellé állt, szikrázó napsütésben telt a FEZEN első “rendes” napja, TARJA TURUNEN-nel, DESTRUCTION-nel és hip-hop egyveleggel a legnagyobb magyar kedvencektől.
Kalandosan indult az utam a múlt héten Balaonszemesen megrendezett II. Rockpart Fesztivál utolsó napjára. Három pajtással vágtunk neki a távnak Mosonmagyaróvárról. Már Győr magasságában belefutottunk egy olyan brutális esőbe, hogy nagyjából semmit sem láttunk kifelé az autóból, csak a rutinos sofőrünknek és az éppen a kocsiban üvöltő Blood for Blood-nak köszönhetjük, hogy túléltük azt a szakaszt. Ezt és egy székesfehérvári parkolóban az autó tetején felejtett 1/3 részben elfogyasztott kakaó sajnálatos eltávozását (R.I.P.), majd egy satufék az autópályán című történetet leszámítva nyugodt tempóban érkeztünk meg Balatonszemesre nagyjából úgy délután 4 óra magasságában. A becsületkasszás őrzött parkolási lehetőség egy nagy ötlet volt, viszont a kasszánál, röpke fél órát kellett várnom, hogy megkapjam a jegyemet, de végül is megkaptam és bejutottam a fesztivál területére.