A holland Redstacks egy elsőlemezes versenyző. A csapatról fellelhető adatok, melyekből egy újonc esetében puskázni nemcsak illik, hanem érdemes is; meglehetősen foghíjasak. A kiadói adatlap sem teljesen egyértelmű, mivel a promó fotón csak ketten szerepelnek, a hivatalos "line-up" szerint viszont négytagú a csapat, a gitár-billentyű-basszusgitár-dob leosztásban. Szóval külön énekesük - ezek szerint - nincs, a vokálokat pedig nagyszámú vendégsereg szolgáltatta.
A Split Heaven az aztékok földjéről jelentkezett be ötödik nagylemezével. Mexikó számomra, ha nem is koromfekete, de mindenképpen sötét folt a metal színtér világtérképén. Közép-Európából szemlélve feltehetően sokan vagyunk így ezzel. Split Heaven-ékkel egy véletlen folytán ütköztem, és ha az előzménykutatásom nem vezetett tévútra, jelen sorok az első magyar nyelvű gondolatok a jövőre már huszadik életévébe lépő négyesről.
Idén már 30 éves az Adrenalize, a lemez, amivel megszerettem a Def Leppard zenekart. Egyúttal egy korszak végét is jelentette számukra, miközben a hihetetlenül népszerű Hysteria album árnyékában kevesebb figyelmet kapott és kap ma is. Terjedelmes nosztalgia-iromány, illetve ismeretterjesztés következik – ahogy nézzük.
A német Pure Steel Records az újdonságok megjelentetése mellett rendszeresen kutatja a nyolcvanas évek elfeledett, netán a maguk idején is csak a beavatottak körében ismert zenekarait. A fókusz persze a kiadónál a hagyományos metal vonalon van, de néha bekerülnek a képbe a hard rock vagy a speed/thrash irányzat egykori képviselői is. A németek lelkesedése esetenként négy évtizede inaktív zenekarokba is képes új életet lehelni. A szűrőn pedig alkalmanként fennakadnak olyan egykori albumok is, melyek esetében csak a csillagok szerencsétlen állásán múlhatott, hogy nem szereztek szélesebb körű ismertséget az alkotóiknak.
A tavalyi év egyik, ha nem a legnagyobb meglepetése számomra az amerikai, egészen pontosan Rochesterből származó King Bufallo volt. Előtte még nem hallottam róluk soha, és így tolták a képembe a The Burden of Restlessness elnevezésű albumukat, ami totál levitte a fejem. De nem teketóriáztak, még az év végén kihoztak egy újabb lemezt, Acheron címmel.
Minden évben akadnak olyan kiadványok, amiket teljesen felesleges “eladni”, mert a kiéhezett célközönség tűkön ülve várja, hogy végre napvilágot lássanak. Azt hiszem nem szorul különösebb magyarázatra, ha leírom, hogy 2021. egyik ilyen megjelenése a Worship lemez volt, hisz majd egy évtized telt el a legutóbbi Hypocrisy sorlemez az End Of Disclosure (2013) kiadása óta.
Aki kicsit is otthonosan mozog az európai power metal vonalon, és akár csak egy pillantást is vet az Imperium Rapax borítójára, kapásból rávághatja a Warkings nevét. A dolognak viszont fordítva kellene működnie, hiszen a Custard egy veterán - bár csak szűk körben ismert - banda, még a Warkings mindössze négy éve van jelen a színtéren.
Az egri AllSuckAll legénységét könnyen el lehetett csípni az utóbbi időszakban, a 2018-ban kiadott első lemezük, az Isten Gyártó Gép megjelenése óta szinte folyamatosan úton voltak - leszámítva persze a tavalyi Világvégét, de ezt talán senkinek nem kell külön részletezni. Az ötös a friss lemez kiadása előtt átrendeződött kicsit, új gitárossal és basszerral vették fel az anyagot, az A Mi Könyvünket. De hogy milyen lett ez az egész?
Bizonyára jó néhányan emlékszünk még az Avenford zenekar első lemezére. A félig magyar, félig angol, de akkoriban Londonban működő négyes 2014-ben a semmiből bukkant fel az épp aktuális HammerWorld magazin CD mellékleteként megjelentetett Mortal Price koronggal. A CD ráadásul előkelő helyen végzett a lap Hangpróba rovatának táblázatában is. A dallamos power metalban utazó csapat elvileg jelenleg is létezik, de a második lemezük itthon már olyannyira nem került be a köztudatba, hogy nekem például a mai napig nem volt szerencsém a 2017-es New Beginning koronghoz.
Ha valakinek mond valamit a kolumbiai Medellin neve, az a várost feltehetően a szervezett bűnözés fellegváraként ismeri. A helyi drogkartellek központja azonban ennek ellenére vagy talán épp emiatt a kolumbiai thrash és egyéb underground metal irányzatok egyik központja is. Rövid kitérőként említsük meg a helybéli God Of Lies, Warthrash és Viperforce zenekarok neveit, akik mindannyian rendelkeznek magyar kötődéssel is, hiszen egyes kiadványaikat kazetta formátumban a miskolci ThrashZone kiadó szabadította a hazai alvilágra.
A Pink Floyd már az 1973-as The Dark Side Of The Moonnal véglegesítette pozícióját a legnagyobb hatású, örökérvényű előadók szűkre szabott körében. Az 1979-es The Wall pedig részben a lemez alapján készült filmnek is köszönhetően a zene dimenzióján túl, összművészeti szempontból is elérte ugyanezt. A Pink Floyd pályaíve tehát a hetvenes években meredeken ívelt felfelé, a zenekar tartóoszlopai azonban a háttérben már javában roskadoztak.
A dánszentmiklósi Needless 2019-ben látszólag a semmiből robbant be a magyar undergroundba, és minden szakmai fórumon elismerést is arattak. Ha azonban kicsit utána ásunk a zenekar sztorijának, nyomban fény derül rá, hogy a Heresy nem állt minden előzmény nélkül. A Needless ugyanis másfél évtizeddel korábban alakult, tehát alaposan felkészültek a bemutatkozásra, nemcsak a hangszerkezelést, hanem a dalszerzés módját is elsajátították.
Az Európa Kiadó a Balaton zenekar mellett talán az egyetlen ma is alkotó túlélője a korai nyolcvanas évek hazai alternatív (avantgárd) hullámának. A Menyhárt Jenő által vezetett együttes ugyan az elmúlt négy évtizedben Víg Mihályékhoz hasonlóan nem volt folyamatosan aktív, de ma is működnek. A nyolcvanas évek elejével szemben persze ma már nincs mi ellen lázadni, de az Európa Kiadónak manapság is van mondanivalója, sőt lemezkiadás terén talán még aktívabbak is, mint korábban bármikor voltak.
Elképzelhető, hogy nem a megfelelő társaságban forgolódom és nem az adekvát szakmai fórumokat követem, de valószínűbbnek tartom, hogy a The War On Drugs esetében hasonló a dolgok állása, mint a Dave Matthews Band kapcsán. Az önmagában egy dolog, hogy a pennsylvaniai zenekar 2005-ben alakult, illetve jelenleg az ötödik nagylemezénél tart, az már viszont más lapra tartozik, hogy a legutóbbi lemezükkel (A Deeper Understanding, 2017) besöpörtek egy Grammy díjat, valamint 2018-ban felléptek a Sziget Fesztiválon is.
Ha szóba kerül a Queensryche neve, jellemzően két dolog juthat az egyszeri rocker eszébe. Akiknek a pohár inkább félig tele van, heves szívdobogás mellett emlékeznek az Operation: Mindcrime című örökbecsűre. Akiknek félig üres, szomorú legyintéssel gondolnak a csapat újkori mélyrepülésére, ami még mindig nem akar véget érni. Én határozottan az első sokaságba sorolnám magam, most mégis egy másik klasszikust nézünk meg, a Promised Land-et.
Kis hazánk tele van nagyon-nagyon sok jó zenekarral. De valahogy az idő előrehaladtával ezek a zenekarok szépen lassan feladják a szélmalom harcot és nem marad utánuk más, mint egy lemez, jobb esetben pedig pár jó lemez. Ellenben amíg aktív egy-egy zenekar, addig tud izgalmas dolgokat alkotni. Számomra a tavalyi Kelet Népe albummal a Mudfield feltette magát a térképre, most meg itt van a zenekar harmadik lemeze, a Szörnyeteg.
A fővárosi bázisú Avatar zenekar 2006 és 2011 között volt aktív, ebben az időszakban két nagylemezük is készült. Mindkettő a HammerWorld magazin mellékleteként jelent meg, így bő egy évtizede a lehetőségekhez képest széles körben elterjedt a dallamos metalban, avagy melodikus hard rockban utazó csapat neve.
Egészen nyugodtan leszögezhetjük, hogy a Light the Torch egy supergroup, tudniillik a tagok olyan históriával rendelkeznek, mint az All Shall Perish, Bleeding Through, Whitechapel vagy a Killswitch Engage. Érződik is a tapasztalat, szilárd kiforrottság a munkájukban, én meg nem győzök tapsikolni.
Bodor Máté a Wisdom gitárosaként tűnt fel, amikor a Marching For Liberty lemezen Galambos Zsolt utódjaként mutatkozott be a fővárosi csapatban. Máté két lemezt készített Kovács Gáborékkal, majd a Leander Kills hathúrosaként egy további korongon tette le a névjegyét. A Túlélő után pedig a nemzetközi vizekre evezett a skót kalóz metalos Alestormmal, melynek fedélzetén már a hatodik éve szolgál.
Az Autumn Twilight egyike volt az ezredforduló utáni években feltűnt hazai doom, dark, gótikus csapatoknak, melyek többsége egy-két lemez után abbahagyta (lásd: The Dethroners, Garden Of Eden, Black Leaves, Relikvia, Astrodust), vagy felfüggesztette (pl. De Facto vagy Reason) a tevékenységét. A Kiss Péter gitáros/énekes vezette alakulat a pályatársak többségéhez hasonlóan a Hammer Records színeiben jelentette meg korai lemezeit, a széleskörű terjesztésnek köszönhetően így az egykori felvételek többsége még manapság is könnyen beszerezhető.
