A FVNERALS 2013-ban alakult az Egyesült Királyságban. A duó Tiffany Ström (ének/basszusgitár) és Syd Scarlet (gitár/dalszerzés) tagokból áll. Honlapjuk szerint egy dark ambient, doom, drone és post-rock elemeket vegyítő zenekar. Első albumukat 2014-ben The Light címen adták ki, amit a Wounds követett 2016-ban. 

Russian Circles, Pelican vagy a nemrég nálunk is körbe udvarolt Oozing Wound: Chicago úgy tűnik elég erős a jófajta (post) metál zenéket illetően és erre a REZN is szépen ráerősít.

Ha létezik sikertörténet a kortárs old school death metalban, akkor a Baest sztorija kétségtelenül az. A 2015-ben alakult dán ötös az ősi úton elindulva egy demo és egy EP kiadása után 2018-ban a Danse Macabre koronggal debütált a nagynevű Century Mediánál. Már az is fegyvertény, hogy a legendás kiadó épp nekik szavazott bizalmat az undergroundban már akkor is túltengő régi iskolás halálfém osztagok közül. Az igazán komoly érdem azonban az, hogy a srácok azóta is a dortmundi istálló bizalmát élvezik.

A hivatalosan a március idusát megelőző napokban megjelenő Anesidora már a nyolcadik lemeze lesz a hányatott sorsú svédeknek. Az epikus doom metalban utazó négyes Forlorn néven a komplett '90-es éveket demós zenekarként vegetálta végig, a dolgaik csak 2005-től, immár Isole-ként kezdtek beindulni. Beindulás alatt persze csak annyi értendő, hogy az európai undergroundban elkezdett terjedni a nevük.

Ha annyit mondok, hogy a Crowne egy fiatal svéd hard rock csapat, immár két nagylemezzel, az csak a sztori egyik fele. A másik pedig, hogy a Crowne egy kipróbált zenészekből álló supergroup, akik nagyon odatették magukat az új anyagukon.

Bár a death metal nem a kedvenc műfajom, van egy banda, amit ennek ellenére nagyon szeretek: az Obituary. A floridai death metal zászlóvivője januárban hozta ki új stúdióalbumát Dying Of Everything címmel, ami a death metal legendák 11. kiadványa. A 2009-es Darkest Day után sokan készek voltak leírni a tampai death metal úttörőit, de egy sikeres kickstarter kampányt követően visszatértek, hogy elkészítsék az Inked In Bloodot, ami a legjobb munkájuk lett a '90-es évek óta, megtartva a klasszikus hangzásukat, de felfrissítve azt és ez az Obituary új feltámadását jelentette.

A Ripple Music kiadó sorra bombáz minket jobbnál jobb zenékkel, amiket nem győzünk végighallgatni. Folyamatosan jönnek az olyan lemezek, amiket csak imádni lehet, de nincs az az ember, aki képes lenne mindent végig hallgatni, így néhány elveszik az internet mocsarában. Egy utolsó figyelmeztetés kapcsán akadtam rá a Hail The Voidra is, akik nagyon pöpec albumot dobtak össze.

Az év eleje mindig tökéletes időszak arra, hogy tetszés, illetve egyéni vérmérséklet szerint mélyebbre merüljünk az underground bugyraiban. Az első kiemelt kiadványok ugyanis a tapasztalatok szerint általában tavasz elején szoktak befutni, így a holtszezont kihasználva az első két hónapban gyakran vájkálok a közelmúlt azon anyagai között, melyek ilyen-olyan okokból a maguk idején elmentek mellettem vagy csak szimplán átmentek a szűrőmön.

Meg sem próbálom kiszámolni, hogy mi, Pokolgép rajongók pontosan hány éve várjuk ezt a lemezt. Ha csak a Metálbomba megjelenési dátumából indulok ki, akkor is közel járunk a tízhez, de már a Rudán Joe-korszakban, a 2004-es A túlélő idején felmerült egy versek megzenésítésére épülő Pokolgép album lehetősége. Hasonlóan régi téma az alapító-zenekarvezető, Kukovecz Gábor gitáros szólólemezének kérdése.

Prog rock lemez Angliából, amit ezen sorok szerény írója nemcsak az éves toplistájára tett fel, de még a képzeletbeli dobogóra is. Mondhatjuk, hogy nem vállal nagy kockázatot, aki belehallgat.

Ha akár csak felszínesen is kaparászod a hazai extrém metal színteret, akkor bizonyára belefutottál, bele kellett futnod az Omega Diatribe nevébe, illetve muzsikájába. Ha a mélyebb rétegekben is otthonosan mozogsz, akkor talán még az Audionerve név is mond valamit. Az előbbi és az utóbbi formáció oszlopa egyaránt Hájer Gergő gitáros, aki eddigi zenei pályájára most az „újonc” Vented zenekarral teszi fel a koronát.

David Draimanék nyolcadik nekifutásra is hozták a kötelezőt. Az pedig, hogy ez önmagában elegendő lesz-e az egyéni üdvösséghez, jelentős részben attól függ, hogy az adott hallgató mikor kapcsolódott be a Disturbed-sztoriba.

Hihetetlen sebességgel pörgött le ez az év. Rengeteg albummal, amiket imádni lehetett (többségében). De még ilyenkor is, amikor már csak két hét van az évből szembe jön valami, ami levesz a lábamról és pár napra magába bolondít. Itt van a Red Sun Atacama albuma, ami a Darwin címet viseli!

Kezdjük a formával, azaz a külsőségekkel! A zenekar nevében lévő "The" névelő egy hagyományosabb felfogású metal arcnál nem sok jóval kecsegtet, hiszen visszautal a '90-es évek közepének alternatív hullámára, a klasszikus metal sokak szerinti mélyrepülésének éveire. A lemez címe sem visz közelebb a megoldáshoz, a borítóhoz ugyan kétségtelenül passzol, de a zenei irányt ez alapján sem sikerült belőnöm.

A Parkway Drive sokak bánatára lemondta a budapesti Arénás koncertjét, pedig nem kis buli lett volna. Pechesek vagyunk ilyen szempontból, ellenben helyette kaptunk most egy új albumot. A Darker Stillre senki se vállalkozott a szerkesztőségnél, így adtam neki én egy esélyt, hogy összebarátkozzunk kicsit. A végeredmény pedig....

Évek, mi több, évtizedek óta koptatott közhely, hogy már mindent eljátszottak, ami rock/metal vonalon lehetséges volt. Ezt a SpiritWorld kapcsán most annyival egészíteném ki, hogy nem csupán el lett játszva, hanem az utóbbi években sok esetben logikátlanul, tessék-lássék módon keverve is lett minden mindennel. A vadnyugati tematika azonban még kevésbé elcsépelt a metal vonalon, sőt a westernfilmek miliőjének thrash/death irányzatokkal való házasításával jómagam korábban még nem találkoztam.

Ez az év vége valahogy nálam nagyon betalált most. Folyamatosan találok olyan zenekarokat, amik annyira elkapják az adott "ünnepi" hangulatomat, hogy az valami hihetetlen. Továbbra is a YouTube mocsarában szörfözök és keresem a mélyebbnél mélyebbre hangolt dolgokat, amiket csak a térd alatt lehet megpengetni, amik úgy szakadnak ki az énekesek torkából, hogy a hanggal együtt a hangszálaik is napvilágot látnak. A legújabb felfedezettem a Negative Concept és az ő Unwelcome elnevezésű albumuk.

A brit Kasabian annak ellenére, hogy az utóbbi húsz év egyik legsikeresebb indie zenekara, a hazai sajtóorgánumokban legutóbb nem a zenéje okán szerepelt, hanem az alapító-frontember, Tom Meighan személyes zűrjei miatt. A zűr talán enyhe kifejezés is, hiszen emberünk egy családon belüli bántalmazás miatt került ki a leicesteri zenekarból.

Ha a magyar értelmező szótárban létezne "Meg nem értett zenekar" szócikk, azt ennek a négy gödöllői fickónak a fotójával illusztrálnák. Aki ismeri a négyes első lemezét, általában ódákat zeng az Unusualról, ezek az emberek pedig feltehetően már nyakig beleásták magukat az Aebsence negyedik eljövetelét jelző fájlkupacba is. Ez az ajánló nem hozzájuk szól, hanem azokhoz, akik még nem futottak bele ebbe a bánat verte folk (?) metal (?) zenekarba.

Orthodox néven csak a Metal-Archives enciklopédia hat zenekart listáz. Az első kérdés már adja is magát; az alakuláskor nem lett volna érdemes egy másik bandanév után nézni?! Ráadásul a címben lévő Orthodox nem is szerepel ezen a bizonyos listán.Na, itt jön a második kérdés, miszerint metal-e egyáltalán az a muzsika, amiben a mi sokadik Orthodoxunk utazik. Nos, ha a nu metal és a metalcore fémzene, akkor ez is metal, de kétségtelenül nem az orthodox fajtából. Kérdéseimmel a lényeget el is árultam, a banda ugyanis modern metalban utazik, annak minden jellegzetességével együtt, melyek az utóbbi két-három évtizedben rakódtak a fémzene vázára. A bevezető végén annyit még el kell árulnom, hogy a Learning To Dissolve megjelenéséig semmit sem tudtam erről a csapatról.