
Azért jó pestinek lenni, mert az ember hétköznap is el tud menni mindenféle rockkoncertekre a Dürer Kertbe, hogy aztán másnap gyufával kelljen kitámasztania a szemhéját a munkahelyén.
Napi két tangapapucsot rágtunk el izgalmunkban és Elvis arcát oldalnézetből izzadtuk a pólónkra mióta eseményszinten is értesültünk róla, hogy friss és egyre közeledő videóval fenyegetőzik a Fővárosi Nagycirkusszal is teljesen nyíltan rivalizáló Don Gatto zenekar. Amiben lehet számítani majd szeretetteljes klubalkotó hangulatra masszív sörívókkal, némi himnikus hétvégi barkácsoláshoz hasonló hangorkánnal. Most pedig, hogy az új videó kitépte magát a még nem levés állapotából, hát azt kell mondjuk papírforma. Végül megint sikerült kitolni szögletre! Figyeld csak ki!
Már 3. éve látogatunk ki Rockstationileg - és így rockerileg - az Orfűi Campingbe. Állítólag 3 a magyar igazság, és lám: 2014-ben azzal a kérdéssel rukkoltunk neki, érdemes-e a Fishing a Rockfesztivál titulusra, 2015-ben pedig azzal, vajon be tudja-e írni magát az ország legnagyobb és legfaszább fesztjei közé? Miután mindkettőből dicsérettel vizsgázott, idén nem lesznek ilyen kérdéseink, csak szakmaiak, és inkább arra gyúrunk, amire egy olvasó is: hol, mit, mikor, kivel, hogyan, az élmény optimalizálása kedvéért.
Az Útiterv 2. felében kicsit elmozdulunk a keményvonalas szakmaiságtól és kultúrától, és a fesztiválélet napos oldalára tesszük a hangsúlyt: kaja-pia, jövés-menés, pop-rap-egyszálgitár, és persze, a metálarcok csárdása: hardcore kerülnek a terítékre. A minap átmentünk az állós-ülős-fekvős progikon, de EZEKRE tutira járatod a lábad!
Mint tudjuk, #avilaglegjobbzenekaraanapalmdeath, de azért ott van még a Don Gatto is. Annyira pörögnek a srácok még így év vége felé is, hogy egy új videóval jelentkeztek.
A szokásoshoz képest két héttel előrébb kerültek a szekszárdi Don Gatto zenekar év végi koncertjei. December 11-én pénteken a pécsi Est Caféban, a III. Liz Feszt keretében játszanak a szekszárdi láncfűrészes huligánok. Ezen az esten olyan keménytökű gyerek lépnek még színpadra, mint a hardcore-os Dolor, a káoszhardcore Stubborn, a favágópunk Dirty Dawn, az osztrák traktorosokól verbuválódott Seek & Destroy parasztmetál különítmény és a csodával határos módon nemrég új lemezt kiadó Prosectura.
A méltán híres Mindenkirepper Records éves nagygyűlése ezúttal Budapesten kerül megrendezésre. Természetesen mi is jelen leszünk, hiszen a szerkesztőségünk egyik tagja a grindcore belügyminiszter a kiadóban. Az est egyik érdekessége a Sleepless lemezbemutató lesz.
Nem, nem fogunk átmenni gasztronómiai oldallá, de néhanapján azért én is beviszek egy kis tápértéket fesztiválokon, az ital mellett. Természetesen elítéljük a túlzott alkoholfogyasztást! Nos, de erről majd később. Múlt hét pénteken, sikeresen lezártnak tekintem az idei nyarat, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
Az az első perctől kétségtelen volt, hogy a keddi és a csütörtöki nap fog versenybe szállni a hét legerősebb napja címért, és ha ezt mondjuk a nézőszám határozza meg, akkor szerintem a csütörtök mindenképpen nyert. De az este felhozatalának színpadról történő kinyilatkoztatásai és a közönség erre adott reakciója is ezt erősítette meg. (Fotók: Mackó Márk)
Szinte még forró, mint Acélosban az érzelmek! Nem is szaporítanák a szót, a hajtás után töltsétek az új Don Gatto anyagot!
A március 20-a a Dirty Dawn zenekar jóvoltából megszervezett Stay Bármi öt zenekaros kis fesztiválon a Pécsi Est Café-ban kaptuk el a Don Gatto zenekart, akik közvetlenül új kis lemezük stúdiómunkái után álltak a színpadra, de előtte még összeszedték minden maradék erejüket, és válaszoltak a kérdéseinkre. Az interjún az énekért felelős Zoli, a már nem is olyan új dobos Gergő, és a gitáros páros Gábor és (Acélos) Balázs is részt vettek.
Bár, a jelentkezés még tart, de már pár fellépő biztos, hogy ott lesz a szabadszállási Sz.A.R. Fesztiválon. A régi hagyományokhoz híven, a szervezőknek idén ismét sikerült meghívni egy-egy nagyobb zenekart is a három napos bulira.
Nincs is annál jobb érzés, mikor egy-egy koncert bejelentésre kerül. Főleg akkor, amikor az egyik olyan zenekar teszi ismét (vagy először) tiszteletét kis hazánkban, akit esetleg kedvel is az ember. A Madball számomra például ilyen. Ott voltunk a decemberi, szintén A38-as koncerten, de elutaztunk júliusban Esztergomba is (másnap pedig Kvelertak volt, a Hajón…) az NYHC alapvetés miatt. Idén tehát dupláztunk, de egy év alatt tripláztunk, ami a Madball-t illeti.
Mármint Budapestre. A tavaly december Hajós koncertet, idén nyáron követte egy újabb az esztergomi Sportalsóban, november 16-án pedig ismét az A38 vendége lesz a legendás NYHC zenekar. A Madball a nemzetközi színtér egyik legfontosabb, New York-i bázisú hardcore zenekara, amely az 1980-as évek végén alakult az Agnostic Front egy mellékprojektjeként. Hosszú és rendkívül termékeny tevékenysége alatt a banda világszerte rajongók százezreit szerezte magának, azonban pár éve úgy tűnt, már nem bírják tovább és feloszlanak. Ez szerencsére nem következett be, így a tavaly decemberi koncert után most novemberben újult erővel térnek vissza, a Don Gatto és a Last Hope társaságában. További infók ITT.
A Weisz, a Halász meg az Aci. Ha így nem ismeritek őket, akkor talán úgy, hogy Don Gatto?! Úgy tuti. Acélos Balázs, a zenekar stand-up comedy-s arca és gitárosa válaszolt kérdéseinkre.
Áprilisban ismét Budapestre látogat a magyar tarajosok legnagyobb örömére a New Yorki-i The Casualties. Az idén 24 éves streetpunk banda nem ismeretlen már hazánkban, hiszen egyszer Pécsett a Rockmaratonon, míg kétszer már a fővárosban is megmutatták magukat.
Utolsó napjait rugdossa a Hatebreed és a Napalm Death közös turnéja (pár állomáson a The Exploited is részt vett), szerencsére a vége felé elért Budapestre is az utazó „tombolda”. Egyértelmű volt, hogy részt veszek az eseményen, hiszen a kedvenc zenekarom újabb hazai koncertjét csak nem hagyom ki...
Bő két évvel legutóbbi látogatása óta, a Pro-Pain szinte verhetetlen lett. Nemrégiben jelent meg a The Final Revolution albumuk, sejthető volt, hogy eljönnek hozzánk is. A Pro-Pain szereti a magyarokat, és ez fordítva is igaz. Meg is látszott a vasárnap esti teltházon a Dürer kert Kistermében.
Keménykötésű hardcore és metal zenekarok ütköznek december 1-jén a Dürer Kert színpadán: a műfaján belül legendának számító amerikai csapat, a Pro-Pain új albumával téri vissza, akárcsak a hazai Action, mely 11 év hallgatás után adta ki Pokolból című új nagylemezét. Az este folyamán a svájci Soulline, a francia Zuul FX és a szekszárdi Don Gatto is játszik.