Van az az érzés, amikor már annyira az agyfasz (orvosi nevén penis celebri) szélére jutsz, hogy a szervezeted már szó szerint igényli, hogy eljuss egy koncertre. Ilyen módon szinte terápiás jelleggel, majdnem hogy az utolsó előtti pillanatban érkezett Magyarországra a Haken, hogy bemutassa a tavaly megjelent zseniális alkotását, a Vectort. (fotók: Lányi Kristóf)

Miután megtudtam, hogy egyik kedvenc, ha nem a kedvenc metal énekesem önéletrajzi könyvet jelentet meg, többször hangsúlyosan feleségem tudomására hoztam, hogy igen jó néven venném, ha Karácsonyra a fa alatt a részemre felcímkézett csomagból nagy meglepetésemre ez a könyv kerülne elő. Szerencsére életem párja vette az adást és így pár nap alatt be is falhattam az ünnepek alatt a Mester könyvét. Azzal tisztában voltam, hogy Bruce amolyan modern kori polihisztor, reneszánsz ember, nyughatatlan, szinte felfoghatatlanul kreatív figura. A könyvből azonban ez hangsúlyosan ki is derül.

Múlt hét csütörtök este számomra stílusidegen bulira látogattam, de nyitott vagyok új dolgokra, még ha tudom is, hogy nem biztos, hogy meg fogom szeretni az aznap esti zenekarokat, vagy magát a műfajt. A szociális nyomás is megvolt, hiszen rengeteg jó barátom csábított a bulira. A technical death és a deathcore igen messze állnak tőlem, lemezen egyáltalán nem hallgatom őket, de úgy indultam el, hogy élőben minden máshogy szól és emiatt az élmény is más lehet/lesz. Összesében kellemesen csalódtam és - bár nem leszek a műfaj szerelmese ezután sem - keményen a földbe döngölt az összes banda. Jó mulatság, férfi munka volt!

Imádok utazni és imádok koncerten lenni. Ha a kettő együtt valósul meg, az igazi főnyeremény. Így amikor kiderült, hogy a születésnapomat követő napon játszik a Mastodon a Razzmatazzban, egyből tudtam mit kell tennem.

Kis túlzással, de valóban a szomszédos történelmi város bugyrába kerültünk szerény társaságommal kedd éjszaka. Az Escape Metalcorner az egyik legnépszerűbb underground pince metal klub Bécsben, ahova rendszeresen igen tisztességes turnék keretei között igen kiváló zenekarok látogatnak. Ez a hűvös február se volt kivétel e hagyomány terén, hiszen akkor nem adtam volna a fejem egy bécsi körútra, hogy láthassam a 'Three Altars Burning'-re keresztelt okkult turnét. A szeánsz helytartóiként három kiváló német banda érkezett, köztük óriási kedvencem a kriptaszagú Venenum, mely bevallom a fő motivátor volt az utazásra.

Jön ez a zenekar, már zsinórban harmadszorra. Csak meg kellene nézni, nem? Vagy hagyjuk az egészet a francba? Ahhh most mibe kerül, lemegyünk megnézzük mi van, úgy is bírom ezt a rap-rock cuccot. Így esett az az eset, hogy készülünk a következő évre is.

Amikor David Duchovny nevét meghalljuk mindenkinek a kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, az X-akták, Fox Mulder ügynöke, a Californication Hank Moodyja és számos sorozat, sikerfilm főszereplője jut eszünkbe. Ezúttal nem a filmvásznon, és nem a képernyők előtt élvezhettük játékát, hanem tanúi lehetünk muzikalitásának is. Az alternatív rock együttes énekeseként szinte fénysebességgel robbant be anno a zenei életbe, és hamar elnyerte a kritikusok, közönség elismerését és rajongását. Tegnap 2019-es koncertturnéjának keretében először Budapesten lépett fel a hollywoody-i sztár és bandája a MoM Sportban. /Fotók: Réti Zsolt/

Tíz év nem kevés idő, főleg, ha egy zenekar ennyi ideig nem tér vissza a rajongóihoz. Az Avatar – mint kiderült nem önszántukból – sajnos meglépte ezt a mozdulatot, viszont a visszatérés annál katartikusabb volt, egy konkrétan ötcsillagos, minden igény kielégítő estét varázsolt az ötös és a felvezető produkcióik az A38 színpadára és annak környékére.

Ha van olyan zenekar, aki nekem valahogy mindig is a tetszik/nem annyira tetszik mezsgyén egyensúlyozott az elmúlt bő másfél évtizedben, az leginkább a Monster Magnet lenne. Ennek a legfőbb oka, hogy a fejes ugrásom a stoner/southern/doom zenékbe rögtön úgy kezdődött, hogy az alapművekkel (Kyuss, Down, COC, Fu Manchu, Nebula) együtt csempésződött be a zenekar a winamp listámra. A Dopes to Infinity, meg a Powertrip sokat pörgött, de valahogy nem tudtam beleszuszakolni a fent említett stoner bandák alkotta skatulyába őket.

Téglás Zoli visszatért ahhoz a hagyományhoz, miszerint az Ignite Budapesten zárja aktuális (az év elejére ütemezett) európai körútját, méghozzá dupla koncerttel. A közönség pedig újból alaposan meghálálta ezt a gesztust. A szombati buli teltházzal dübörgött, és ahogy láttam, a vasárnapi menet is igen közel került ehhez.

Nem vagyok híve a tribute dolgoknak. Sőt, azt sem tartom poénnak, ha valaki popdalokat torzított gitárral ad elő és ráhörög, „merazmetal”, ahogy az sem üti meg nekem a szintet, ha valaki bendzsón penget el klasszikusokat, „merazjó”. Nekem ennél sokkal több kell, ha feldolgozásokról, azoknak az előadásáról van szó. Ennél több, jobb, minőségibb, kidolgozottabb valamire, valami sokkal kellemesebbre. A Brass Against nevezetesen megugrotta az általam felállított, nem is alacsonyan lévő  lécet, legalábbis a neten elérhetővé tett dalaikkal, így nagyon kíváncsi voltam, mit hoznak el nekünk ide, a Dürer Kertbe.

Esik az eső. Nem is esik szakad, pedig február van. A fejem eszméletlen módon fájt egész nap. Ettől függetlenül biztos voltam benne, hogy az A38-on február 3-án egy számomra meghatározó eseményen fogok részt venni. Nem is volt kétség, hogy John Garcia szóló estjét nem hagyom ki.

Tizedik alkalommal látogatott kicsiny hazánkba a Therapy?. Az észak-írek nem hazudtolták meg magukat, oda is pakolták az új lemez, a Cleave, valamint a magnum opus Troublegum dalaival telített műsorukat a csordultig telített hajón, mellettük pedig a felvezetést bevállaló Uzipov sem vallott egyáltalán szégyent. A csalódás kizárt volt, nem is változott ez a későbbiekben egy gondolatnyit sem.

A brit csapat októberben jelentette meg hatodik nagylemezét, az azt bemutató turnéval pedig Európát is célba vették. A You Me At Six január 29-én első önálló magyarországi koncertjét adta az Akvárium Klubban, ahol Lányi Kristóf kollégánk kattintgatott szorgalmasan. További képek ITT.

Pénteken az az embert viselő, csontig ható hideg volt, de ez sem állította meg a melodic death superturnét, hogy telt házas bulit varázsoljanak a Barba Negrába. Roppant erős és izgalmas összeállításnak lehettek szemtanúi, akik tiszteletüket tették a bulin. Azért emeltem ki a melodic death jelzőt, mert mindegyik banda magával hordozza a műfaj jellegzetességét, egyedül a Jinjer talán, ami kilóg a sorból. Kakukktojásként az ukrán hardcore/prog metal/djent egyveleg az, amiben csak nyomokban található meg a formula. A német Nailed To Obscurity doom-os, melankólikus képviselő a műfajnak, míg a Soilwork maga a modern melo-death megtestesítője gotherborgi hatásokkal. Az Amorphis-t szerintem senkinek sem kell bemutatnom, bár az ő besorolásuk bonyolult és nem is szeretnék kategorizálni. Színes muzsikájukban helyet kap a folk, a prog és a melodic death/klasszikus death metal. Számomra az egyik leghitelesebb dallamosabb metalt játszó formáció. A négy együttes az új anyagaikat népszerűsítették a turné alatt, hiszen egytől egyig fél évre visszamenőleg kidobtak valamit mostanában.

A negyedszázados évforduló (esetünkben az alapítástól számított huszonöt év értendő ezen), amely a rá következő esztendőben került megünneplésre. No, de végül is mindegy. Megünnepeltük, és ez a legfontosabb.

Az év végi hajtás és karácsonyi időszakra generált őrület kellős közepén jobb alkalmat keresve sem találhattunk volna, hogy kiengedjük a felgyülemlett feszültséget. Ezúttal is azok jártak jól, aki biztosra mentek és időben megváltották a beugrót, hisz az esemény neve mellé hamar odakerült a teltház megjegyzés. 

Újra hódít az 1970-es és 80-as évek fordulójának pop-rock hangzásvilága! A Soilwork két vezéralakja által életre hívott The Night Flight Orchestra legalábbis ezt a vonalat járatja csúcsra, és első magyarországi fellépése alkalmával valóban meghódította a nagyérdeműt. (Fotó: Tepliczky Péter, MyToucheBlog)

Az elmúlt év júniusa óta csak az nem látta itthon a kipróbált arcokból összeállított amerikai all-star gárdát, aki nem akarta, és az is biztos, hogy nem volt két egyforma fellépésük, hiszen ugyanúgy tartottak népesebb szabadtéri, mint szűkebb körű akusztikus bulit, ráadásul ez idő alatt gyarapították az életművüket, és dobos poszton is hajtottak végre cserét. Azaz nyugodtan állíthatjuk, hogy minden egyes koncertjük ad valami újat és különlegeset, akár helyszín, akár program tekintetében.

A Within Temptation egy hatalmas koncertet adott a Tüskecsarnokban, csak úgy zengtek a falak – mondhatnám, de sajnos pici lódítás lenne benne. Nem, nem a zenekar teljesítményével volt baj, az minden igényt kielégítő volt, viszont a hangosítás az, ami hagyott némi kívánnivalót maga után, hiába saját arcok intézték nekik ezt a témakört. De akkor jöjjön részleteiben a dolog, mert azért szerencsére voltak élvezni való pillanatok, nem is kevés!