Nagy adósságomat készültem törleszteni azzal, hogy a Robot első, és a Weedeater huszadik szülinapi zsúrját belőttem a „must see” kategóriába. Bő 7-8 éve nagyjából két dalt láttam (utolsó vonat, és másnapi meló okán) a trió koncertjéből a megboldogult Tündérgyárban. 2012-ben Roskilde feszten sikerült teljes egészében látnom őket, de ha lábjegyzetben mellétesszük, hogy a koncert délután negyed kettőkor kezdődött, szakadó esőben, érezhető, hogy nem épp az optimális koncert-körülményekkel álltam szemben.

Hát ezt is megértük! Még ha csak erre az estére, és néhány nyári fesztivál-fellépés erejéig is, de újra összeállt a 80-as évek legendás hazai black metal zenekara, a Tormentor, amelynek a kor sajátos viszonyai közepette nem jelent meg anyaga akkoriban, az idén harminc éves Anno Domini felvétele mégis önálló életre kelt (azóta szerencsére hivatalosan is kiadásra került), és világszerte ismertté tette a csapatot. Csihar Attila énekes szintén ennek folyományaként csatlakozott a Mayhemhez… No, történelemlecke gyanánt ennyi talán elég is lesz…

A Cradle Of Filth és az Enslaved előtt már idehaza is sikerrel toborzott magának híveket a metal extrémebb vonulatát progos irányultsággal párosító ausztrál társulat, s most végre önállóan is bizonyíthatott. Méghozzá jó érzékkel összerakott turnécsomag élén.

A Machine Headnek annyira bejött ez az "An Evening With" téma, hogy már évek óta szólóban tolja, ami egyrészt praktikus dolog (több szempontból is), másrész így a nagyon masszív fanatikusok sem húzhatják a szájukat, hogy kevés lett volna a gépfej-adag. Igazából le a kalappal a Machine Head előtt, hogy meglépik ezt az önálló buli dolgot, még ha tudjuk is, hogy ez anyagi okokból megy elsősorban. Azért én is úgy vagyok vele, hogy legalább egy előzenekar azért elfért volna.

Először koncertezett Magyarországon április 10-én a brazil Angra. Fabio Lione énekessel az élen ØMNI című új lemezét mutatta be a progresszív power metal együttes. A turné másik kiválósága az Operation Mindcrime zenekar volt, mely nem mást, mint a Queensrÿche eredeti énekesét, Geoff Tate-et és zenésztársait takarja: a csapat többek között a most decemberben megjelent The New Reality című lemez dalait is elhozta Budapestre. Török Hajni fotói.

Vannak azok a koncertek, amik hosszú hónapokig próbára teszik az ember türelmét, nem győzi kivárni, hogy végre nekiindulhasson, és az utolsó cseppjéig kiélvezze az élményt, és vannak azok a koncertek, amik csendesen egyszer csak elérkeznek. Mindkettőből ki lehet jönni így is, meg úgy is, nekem tegnap az így is jutott. Vasárnap, naptár lapozgatás közben esett le a tantusz, hogy két nap múlva jelenésem van. Aztán eljött a kedd, és nagyon nem akaródzott megindulnom a Dürer felé, befészkeltem magam a kis családi idillbe, meccsnap is volt, így hosszas tökölődésemnek az lett az eredménye, hogy a Harlott - Cephalic Carnage bulijáról jól le is csúsztam. Mondjuk utóbbi számomra sosem mondott túl sokat, de sok barátom, akik szeretik, elégedetten nyilatkoztak a műsorukról.

Nagy Feró nevét a Beatrice frontembereként és színpadi szerepei kapcsán mindenki jól ismeri, több évtizede a zenei élet egyik legfoglalkoztatottabb, legkedveltebb előadója határon innen és határon túl. Páratlan pályafutása alkalmából egy egyszeri és megismételhetetlen életműkoncertet adott. április 7-én, a Papp László Budapest Sportarénában. A nagykoncerten a Beatrice 40. születésnapját is megünneplte vendégekkel, meglepetésekkel. Mahunka Balázs fotói.

Aki tűkön ülve várta a mai estét, annak nem lehetett könnyű kibekkelni ezt az egy évet, hiszen a jegyek már azóta figyelnek a komódfiókban, a naptárban pedig csak sokasodnak a pipák. De ez a nap is felvirradt, így a Metallica fanok tömött sorokban járulhatnak a Sportaréna bejáratához, hiszen a 8 éves böjt véget ért. 2010-ben látogatott el hazánkba legutóbb a rockóriás, ahol egy elég felejthető koncertet adott, egy omladozó, hangulattalan betonteknőben, ami azóta az enyészeté lett, hála az égnek.

Kimondottan jó érzéssel töltött el, hogy egy hónapon belül két kedvencemet is elcsíphettem "hazai pályán". A hónap eleji Orphaned Land után most a Trivium volt a soros, akik másodszor tisztelték meg hazánkat, rögtön egy csurig töltött Akváriummal (eredetileg ugye a Dürer lett volna a helyszín, de asszem most nem is bántam a cserét).

A Satyricon a korai norvég black metal mozgalom egyik meghatározó tényezője és ebben a minőségében a megjelenésük már eleve számottevő nézőszámot képes generálni bárhol a világon. Már csak olaj a tűzre, hogy a formáció lelke, Satyr saját bevallása szerint igen végletesen úgy tekint a tavaly megjelent Deep Calleth Upon Deep albumra, hogy az vagy a Satyricon utolsó lemeze, vagy egy teljesen új fejezet kezdete. A jelenleg zajló turné magyar vonatkozása, hogy a zenekar alapját alkotó Satyr - Frost párost kiegészítő zenészekkel Vörös Attila is színpadra lép. Ráadásul legutóbb fél évtizede láthattuk a zenekart itthoni színpadon.

A death metal-ból induló, később symphonic metal-ba forduló Therion 30 éves. Bizony, már ilyen öregek vagytok.
Az együttesre visszatérve, januárban jelentették meg Beloved Antichrist KORongjukat - pardon, ahogy ők hívják: metal operájukat -, mellyel épp egy 57 állomásos európai turnén vannak. Ennek egyik megállója a Barba Negra volt.

Belegondolni is erős, hogy 2018-ig kellett várni, hogy élőben Magyarországon láthassuk a Fu Manchu-t. Bő két és fél éve már nagyon közel voltak ehhez, végül elmaradt a koncertjük. A pótlás meg most az új lemezük, a Clone of the Universe megturnéztatása okán jött. Előzetesen –még az album meghallgatása előtt- nem feltétlen repdestem az örömtől. Mert ugye egy olyan legendás zenekarról van szó, aki két teljes érékű koncertet is adhatna, az életművük alapján, és ebbe a hangsúlyt az új dolgaikra helyezni… rizikós is lehet. Viszont személy szerint nagyon megkedveltem az új dalokat, szóval előreborítékolható volt, hogy nagy csalódás nem lesz az estén.

Mindig izgatott várakozással tölt el, ha egy igazán nagy kedvencem, kvázi zenei szerelmem koncertjére mehetek el. Ez, talán említeni sem érdemes, nem volt máshogy az Orphaned Land esetén sem, akik ráadásul egy bitang jó lemezzel álltak elő év elején az Unsung Prophets & Dead Messiahs képében. Féltem, mert a 2015-ös akusztikus koncerten csak lézengtek az emberek, tartottam tőle, nehogy a Dürerben is ez legyen – szerencsére nem így volt, bár még így is csak kb. félháznak húzták a jó kis keleti metalt, amit indokolatlanul kevésnek érzek, de legalább ez is több, mint a semmi.

Azon szerencsések közé tartozom, aki egy év alatt legalább egyszer látja  a kedvenc (külföldi) zenekarát. Ha van az embernek a szívéhez közel álló szórakozóhely, akkor bizony dupla öröm éri, amikor oda jelentik be az adott bandát. Még lüktet a fejemben az előző esti Terrorizer koncert , de a szervezetem már igényli a következő adag grindcore dózist. Nincs más hátra, mint előre! Irány a Dürer Kert és a #vilaglegjobbzenekaraanapalmdeath koncertje. Idén először. 

Nem hittem, hogy lehet hidegebb időben koncertre menni, mint azt tettem vasárnap. Hétfőn azonban még is sikerült a Dürer Kertbe úgy ellátogatni, hogy a rövid úton is majd megfagytam. De a fagyos idő sem tántoríthatott el, hogy megnézzem azt az estét, ahol az élőhalott nu-metal műfaj mutatja meg magát.

A fenti rövid üzenet fogadta 2012 januárjában azokat a perverz alakokat, akik még követték a banda hivatalos oldalait. A fenti idézet a One Armed Scissor című nóta "this station is non operational" sorának aktualizálása, ami hirdetni volt hivatott az At The Drive In újraindítását. Pár koncertről szólt a történet, de aztán csak nem nyugodtak, és teljes reunion lett a dologból, amit sikeresen megfejeltek egy tavalyi, szerintem egészen kiváló lemezzel.

Kőkeményen belefejeltünk a télbe, így február finisébe érkezve. Amúgy idegesítő, és bosszantó dolog ez, de azért kevés eseménynek állt volna jobban a mínusz 10, mint egy Amenra, Boris kettősnek a hangversenyén. A fagy elől meg érdemes volt a hajó gyomrába menekülni, hogy ne csak a test, hanem a lélek is kidideregje magát.

Tavaly még azon törtem a fejem, hogy idén milyen koncertekre fogok járni, mert konkrétan semmi sem volt meghirdetve, csak a Sepultura, ami érdekelt volna. Azóta persze bővült a paletta, de így is az egyik legjobban várt koncert az eszméletlen hideg februári időpontra eső Sepultura volt.

Lassan kilencedik éve, hogy a Recurrection Macabre című  visszatérő Pestilence lemez megjelent. Az újjáalakulás mégsem robbant akkorát, mint amennyi reményt a rajongók fűztek hozzá. A mesterzenekar legendássá vált korai alkotásai mögött ugyanis messze elmaradtak a az újkori Pestilence albumok. Ebben a kritikusok és a fanatikusok is egyetértettek. Patrick Mameli pedig úgy tűnik feladta a kísérletezgetést és valószínűleg tudatosan nyúlt vissza a gyökerekhez most, amikor a Hadeon album megjelent. Ami szerintem egy jól sikerült retrospektív alkotás. Sokkal erősebben kapcsolódva az első négy album zeneiségéhez, mint az elmúlt tíz év dolgaihoz. Ha pedig visszanyúlásnak ez nem lenne elég, a friss albumot követő turnéval kapcsolatban már az első perctől kommunikálva volt, az az első három album dalaira épül majd. Ennek a turnénak az európai köre Budapesten végződött tegnap, sokunk nagy örömére. 

A rendkívül sokoldalú holland énekesnő, Anneke van Giersbergen, az elmúlt évek műfaji kísérletezései után visszakanyarodott progresszív metal gyökereihez, melyekre a Gatheringgel töltött évekből emlékezhetünk. Hollandia legjobb metal zenészeit gyűjtötte maga köré, és VUUR néven adta ki első albumát a közelmúltban. Az együttes ezt követően természetesen lemezbemutató körútra indult, melynek hazai koncertjét február 18-án láthattuk Budapesten, az A38 Hajón, ahol Réti Zsolt kollégánk is ott volt. Az énekesnővel nemrég készült interjúnk ITT olvasható.