Végre kisütött a nap és nem volt az a takony idő, amiben sikerült úgy megfáznom, hogy kétséges volt a bécsi koncert. De nincs az a láz, megfázás, orrdugulás, ami miatt egy Mastodont kihagynék. Utoljára a Lamb Of God-dal voltam így a MetalFesten. Atom lázasan, de felmentem Csillebércre és életem egyik legjobb buliján vettem részt. A bécsi kiruccanás sem volt gyenge....
A Brutal Assault negyedik napja nekünk a Lost Society koncertjével indult. A bandát négy mániákus fiatal finn thrasher alkotja. A RockParton idén nálunk is járt csapat frenetikus színpadi teljesítményt nyújtott, így aztán persze, hogy beindították a korán kelőket.
Akik az Arch Enemyt csak felületesen ismerik, lehet, nem is tudják, hogy 1996-ban, még férfi énekessel Johan Liivaval kezdte pályafutását, majd a Carcassból ismert Mike Amott és testvére Christopher által alapított, idén 20 éves zenekar, később már női énekesekkel az élén pár év alatt a svéd dallamos death metal színtér egyik legismertebb jelenségévé nőtte ki magát, így nem csoda, ha nagy eseménynek számít, ha meglátogatják kishazánkat.
Az életben a különböző sportágaknak, művészeteknek és minden egyéb tevékenységnek is megvan a maga rendezvénye, ami abban az adott dologban az év eseményének tűnik, vagy konkrétan azzal a címmel is bír. Nos, az extrém zenei világban - legalábbis szerintem - ilyennek számít a világon bárhol egy Neurosis élő fellépés. Először is azért, mert egy olyan bandáról beszélünk, akik évtizedek óta hasonlóan magas színvonalon tudnak megszólalni lemezen és élőben is egyaránt. Másodszor pedig azért, mert ezt a rendkívüli élményt, egy adott vidéken néha csak néhány évente egyszer lehet megtekinteni. Ami esetünkben például azt jelenti, hogy a környéken utoljára Zágrábban játszottak két éve és slussz. Na de egy új lemez készítése közben ne is rohangáljanak itt össze - vissza, megosztva az értékes figyelmet. Hiszen elkészült már az új lemez. És egészen Bécsig jöttek augusztus 14-én vasárnap Csehország és még pár helyszín után, hogy kicsit fellazítsák, felrobbantsák a stúdiómunka utáni időszakot.
Péntek a megszokott mederben hömpölygött tovább a Brutal Assault programja, melybe mi egy Voivod és Coroner interjút is betudtunk. Az Iron Reagannel nyitottuk a napot. A Municipal Waste tagok vezette HC/punk/crossover banda a kora délutáni matiné ellenére maximálisan kihasználta a rövid időkeretet és még egy Cannibal Corpse feldolgozást is toltak.
Nos, ezen a nyáron valahogy nem volt túl sok szerencsénk a fesztiválokkal. A Rockpart utolsó éjszakáját elmosta a vihar, így a Gamma Ray elmaradt. A VOLT fesztiválon egy dög meleg nap végén a Slayer fellépését türelmesen kivárta az anyatermészet, de aztán egy cseppet sem volt könyörületes a tömeghez, és ismét leszakadt az ég. A Rockmaraton ígéretesen induló, majd az elmaradt Megadeth buli miatt botrányba fulladó húzónapjáról pedig már épp elegen kifejtették véleményüket, így talán ebbe nem mennék bele…és persze itt is előkerültek az esőkabátok.
Az elég erős nyitónap után a másodikon kezdésnek az Aborted is jól odapörkölt, az H2O-tól pedig egy korrekt, kellemes HC/punkot kaptunk, de a műfaj azon nagyjai (Ignite, Sick Of It All), akik gyakran hivatkoznak rájuk és viselik a pólóikat, már rég túlnőttek rajtuk sajnos.
Aki szerda este könnyed szórakozásra vágyott, biztos nem az A38 felé vette az irányt, ugyanis ott a kortárs progresszív metalzene egyik legnagyobb és leggyorsabb tempóban feltörő alakulata, a Tosin Abasi vezette Animals as Leaders foglalta be a deszkákat. Be kell vallanunk: az ilyesfajta zene tömény odafigyelést igényel még a hallgatóktól is (nem csak a zenésztől), ami már eleve garantálta, hogy ezúttal a partyarcok kinn maradtak. Jól is tették, több hely maradt a zenéhez értő közönségnek!
A hagyományosan augusztus első felében rendezendő Brutal Assault Fesztivál az évek során Európa egyik legpatinásabb Fesztiváljává nőtte ki magát. Az első napra meglehetősen rányomta a bélyegét a 15 fokos, eső időjárás.
Instrumentális gitárzenei előadásokra meglehetősen ritkán járok. Az 1990-es kiadású Passion And Warfare alapmű megjelenésének negyedszázados évfordulóját idén (huszonhat év után…) ünneplő Steve Vai koncertjén sem jártam eddig, ám mivel mindig is kedveltem a lemezt, ezúttal kaptam az alkalmon.
Benzinfaló izomautók, bikinis autómosó lányok, táncoló autók, nehézsúlyú Big Foot-ok, élő bika rodeó és 100% rock and roll – immáron 15. alkalommal vették be a Monostori Erődöt az amerikai autók a hétvégén. A Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon nehéz volt eldönteni, hogy a gyönyörű V8-as járgányokra, a vadul ugráló bikákra, vagy a szexi csajokra szegezzük-e a tekintetünket, és akkor még az esti bulikról nem is beszéltünk.
Budapesttől nem messze, körülbelül 3 órányi autókázásra Szlovákiában, fekszik egy kis falu. Ezt a kis falut hatalmas erdők veszik körül. A főútról letérve, körülbelül 5-6 kilométerrel arrébb található egy kicsi, családias fesztivál. Ez a Gothoom Open Air. A munka miatt sajnos csak az utolsó napon tudtunk részt venni, de akkor olyan zenekarok játszottak, mint a….
Vannak azok a koncertek, amiket minden alkalommal látni akar az ember. És vannak azok a koncertek, amiket sikerül is minden alkalommal látni. És van az a koncert, amikor ez a legutolsó lesz. Na, ez a koncert ilyen volt!
A kilencvenes években legendássá vált Dynamo fesztiválon sosem jártam. Azon monstre nyári szabadtéri események közül, amelyek részben a holland földön teremtett hagyományokat folytatva lettek naggyá, többre is eljutottam. A hosszú kihagyás után tavaly Dynamo Metalfest néven újraindított rendezvényen most sikerült pótolnom valamit a mulasztásból.
Vannak olyan koncertek amiket egyszerűen vétek lenne kihagyni. Bevallom tök őszintén már most az elején fogalmam nem volt a Gama Bomb-ról, amíg nem jelentették be a koncertet. De tudod...Jó pap is a holtig tanul. Egyből megnézem, hogy mi ez a kecskés flyer, belehallgattam a zenébe. És meglepő mód, de egyből (mondtam már, hogy egyből?) megragadott az egész, és azt mondtam, hogy ezen a bulin ott kell lennem, ha a fene fenét eszik, még akkor is. (A kép nem a helyszínen készült. Fotó: Florencia Veres)
Az év elején, amikor bejelentették a legnagyobb nevet az idei Obscene Extreme Fesztiválra, már szinte csomagolni is kezdtem. Konkrétan az Insect Warfare volt a 2016-is grindcore paradicsom zászlója, ami aztán élőben is lehengerelt.
Napközben ahogy néztem a szakadó esőt, azt gondoltam egy szinte üres fesztivált fogok találni amikor megérkezem a kilencedik nap startvonalához, de kellemes meglepetés fogadott a Szalki Szigeten, ahova már igen nehéz volt elindulni ezen az estén. Mondhatni pajszerral kellett az ágyból kifeszítenem a lelkemet, hogy ne csak a feltételes reflexek legyenek velem az utolsó koncerteket nézve majd. Leérve aztán rájöttem, bár szerettem volna, de nem egyedül vagyok az a hős, aki a pocsolyákat kerülgetve még keresi, mivel búcsúzhat el az idei Rockmaratontól.
Nehéz nem azzal kezdeni ezt a beszámolót amivel majd végződik, hogy az idei Rockmaraton legnagyobb dobásának számító Megadeth zenekar a helyszínen lemondta végül fellépését és eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Mi jó pár ezren csak álltunk ott és néztünk, mint a luki nyúl. A szervezők és a rajongók csalódása is jól érzékelhető volt. Az eső is újra esni kezdett. Az erre a napra várt és meg is érkezett emberek hosszú sorként hömpölyögve, egész halkan vonult el a Nagyszínpad elől. Minden patetikus túlzás nélkül is volt ebben a helyzet dráma rendesen. Azonban mielőtt ez bekövetkezett volna, mindenki azt játszotta és így túl tolta, ahogy azt a végéhez közel, ezen a kiemelt napon kellett. Így azért aki kicsit körülnézett a nagy buli előtt, nem maradt elégedetlen, ebben biztos vagyok.
Érdekes volt látni ezen a csütörtöki napon, hogy mennyi friss arc érkezett. Míg mi, akik az elejétől itt lebzselünk már túl vagyunk három kiégésen meg négy holdponton. Az erőket azonban egyesíteni kellett, mert ellazulgatós pihenőnapnak ezt sem nagyon lehetett nevezni. Sőt! Valójában minden előzményt félretéve, ez volt az a nap, amit igazán hardcore napként lehetett jellemezni, míg mindezekkel párhuzamosan olyan hazai nagyágyúk is színpadra léptek, mint a Moby Dick és az Ossian. Zoli, Freddy, John, Endre, Tamás, na meg Nyúl és Béla a mikrofonoknál pedig simán el is vitték a hetedik napon.
Elérkeztünk ahhoz a bizonyos fordulóponthoz, csütörtökhöz, amit még nem lépett a Rockmaraton, vagyis innentől tovább lesz majd az, ahol még soha nem járt senki. Vagyis egy hetedik este. De előtte még egy legyen egy itt egy rövid, de lelkes beszámoló arról, hogy hogyan is zajlott konkrétan a hatodik nap. Amiről elöljáróban annyit, hogy hősiesen.