Alig akarom elhinni, hogy már harminc éve annak, hogy mindannyian elindultunk a sivatagba. Ez az utazás, ami azóta is tart, hol rövidebb, hol hosszabb ideig, de az egészen biztos, hogyha egyszer részt vettél rajta, akkor újra vissza fogsz térni. Ünnepeljük együtt a Kyuss legendás, Welcome To Sky Valley albumát.

Kézenfekvőnek tűnne a friss The Idoru lemez kapcsán a This Callinggal való párhuzamokkal indítani. A két zenekar hasonló műfajban mozog, az aktuális lemezeik közel azonos időpontban jelentek meg, ráadásul a tagságot tekintve is akad, pontosabban akadt több átfedés. Azonban még a This Calling relatíve friss csapat, addig a The Idoru egy bő két évtizedes múltra visszatekintő, és az ötödik nagylemezénél tartó formáció.

Véletlenek pedig, igenis vannak! Vagy mégsem? Szerencsés véletlenek tutira! A Szlovákiában található Kassától nem messze lakom. Kassán van egy remek kis underground klub, aminek mindig figyelem az eseményeit. Szembe jött, hogy lesz Black Pyramid koncert, ezzel egyidőben pedig megkaptam a zenekar új anyagát promóban. Véletlen lenne, hogy ekkor landolt nálam a The Paths Of Time Are Vast? Nem hinném!

Ezeken az oldalakon már magam is többször leírtam, hogy az underground és a supergroup kifejezések nehezen férnek meg egymás mellett. Hogy most mégis egy mondatban kell emlegetnem a kettőt, annak természetesen maguk a szereplők az okai.

Az Amerikan Kaos egy új formáció, amit Jeff Waters, az Annihilator főnöke hozott létre. A napokban megjelent első nagylemezt több vendégzenész segítségével vették fel, a játék neve pedig régi vágású hard rock. Abból is a jobbik fajta.

A WitcheR mindig a maga útját járta. Aki ismeri a Vas megyei formáció eddigi kiadványait, minden bizonnyal egyetért ezzel a kijelentéssel. Ez az út pedig mára odáig vezetett, hogy Karola és Roland mindenféle külső körülménytől függetlenül, a saját tempójukban, és kizárólag az önmagukkal szemben támasztott elvárásoknak megfelelve tudnak zenélni.

Keresztény nu-metal. Ez a jelző már a kétezres évek elején is érdekes volt. Sokkal inkább helytállónak látnám, a vallásos metal vagy valami hasonló megnevezést. Hihetetlen, hogy a Payable On Death már több, mint harminc éve aktív. Az is hihetetlen, hogy az igazi sikert hozó albumuk már lassan huszonöt éves lesz. Még hihetetlenebb, hogy az elmúló világhír után is talpon tudott maradni a zenekar. Aztán itt vagyunk most 2024-ben és a soron következő albumukról fogunk most beszélni, hiszen a Nemzetközi Star Wars nap előtt megérkezett a zenekar tizenegyedik albuma, itt van a Veritas.

A hagyományos heavy metal német alapkövének számító Accept szorgos rendszerességgel jelentkezik új nagylemezekkel. A Humanoid a tizenhetedik albumuk, de már a legutóbbi újraélesztés óta is a hatodik.

Bizonyos zenekarok sokat tettek azért, hogy a folk metal a 2010-es évek elejére sokak szemében vásári mulatsággá, illetve a folk előtag szimplán szitokszóvá vált. A szórakoztatási szándék több esetben megelőzte, és manapság is megelőzi a lokális tradíciók ápolásának célzatát, az adott régiók helyi sajátosságainak felvállalását. Számomra akkor kezdett igazán kiüresedni a műfaj, amikor olyan nemzetek képviselői is előálltak a maguk viking metal zenekaraival, akiknek a skandináv örökséghez földrajzi szempontból semmi közük.

Vannak zenekarok, akik egyszer nagyok voltak, aztán szépen lassan elhalványult a ragyogásuk, aztán pedig két lehetőség maradt a számukra. Vagy eltűntek totál, vagy még úgy ahogy működnek, néha adnak egy kis életjelet és ennyi. Ez a tendencia különösen igaz az olyan zenekarokra manapság, akik a kétezres évek elején mentek hatalmasat. Vajon Az Alien Ant Farm hova tartozik? Melyik tábort erősíti a zenekar a legújabb Mantras című albumával?

Néhány hete emlékeztünk meg Peter Gabriel aktuális szólólemezéről, február közepén pedig befutott az egykori kolléga, Steve Hackett önálló korongja is. Még a Genesis alapító-frontemberének albuma sokak számára esemény, addig a régi társ, a gitáros Hackett sokadik lemeze egy szűkebb táborhoz szól, azokhoz, akik árgus szemekkel figyelik a progresszív rock aktualitásait.

Mick Jaggerék tavaly egy váratlanul erős lemezzel rúgták rá az ajtót a gyanútlan fiatalságra. A Hackney Diamonds afféle felvezetőjeként a zenekar múlt februárban jelentkezett a Grrr Live! című dupla élő anyaggal, a levezetés szerepét pedig a Live At The Wiltern névre hallgató újabb dupla koncertanyag is betölthetné. A helyzet azonban nem ez, mivel ebben az esetben az időrend nem stimmelne.

Mindenkit vár a busz! De ez nem a csodálatos iskolabusz és nem is a legendás 99-es BKV járat. Ezen a buszon mindenki mosolyog a másikra és közben hevesen bólogat. Egy szó, mint száz, ez a Cannabus és az Other Side.

Számomra a Whom Gods Destroy belépő anyaga a Sons Of Apollo nyílegyenes folytatása. Bár nem minden tekintetben tekinthető a harmadik S.O.A. lemeznek, de ha a betűtípus mellett a nevet is meghagyják, az Insanium alapvetően passzolna az ottani – utóbb igen rövidnek bizonyult – diszkográfiába. Nézzük a tényeket!

A rockopera kifejezés a hazai közönségnek a közelmúltban jubilált István, a királyt jelenti. A történelemben legalább felszínesen járatosak az 1552-es évhez az egri diadalt kötik. A magyar nyelvű thrash metal rajongói számára Róm Gábriel a borsodi alapítású Remorse – egykori – énekese. A felvidéki Palást település neve pedig a többségnek semmit sem mond. Március végétől azonban a fenti műfaj, évszám, név és helyszín egy mondaton belül is emlegethető.

Az előző évtized egyértelműen a stoner-doom zenekarok évtizede volt, hiszen olyan virágzás volt, amilyet legutoljára a kilencvenes években láttunk. Eszméletlen sok remek zenekar született, vagy vált világszinten ismertté. Ilyen volt többek között az amerikai, Portlandből származó Red Fang is. Akik igaz, hogy már lassan húsz éve működnek, a világhírnév pedig csak 2011/12-ben köszöntött be, de mégis a sikerük alapját a 2009-ben megjelenő, most tizenöt éves Selftitled albumuk ásta meg.

Simán elképzelhető, hogy nem a megfelelő körökben forgok – ebben az esetben vállalom is a felelősséget a hanyagságomért —, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak mi, hanem a hasonló műfajokban utazó hazai webes fórumok is hanyagolják az angol, Big Big Traint. Róluk szóló magyar nyelvű irományba jómagam csak elvétve botlottam, azok is szinte kivétel nélkül az aktuális vonatos lemezzel foglalkoztak.

A francia kiadó aktuális megjelenéseivel alapvetően könnyű helyzetben vagyok, amikor a bevezetőt kell megírnom. A történelmi és/vagy filozófiai alapokon nyugvó koncepciót az esetek többségében tartalommal a black metal valamelyik ága tölti ki. Természetesen a Corpus Diavolis esetében is black metalról van szó, azonban ez az alakulat nem teljes egészében francia föld szülötte.

A Zajszint podcast második adásában az amerikai Inter Arma zenekar új albumát mutatjuk be. A New Heaven címet viselő anyag a mai napon jelenik meg a Relapse Records kiadásában, mi pedig megosztjuk Veletek a gondolatainkat a lemezről. 

A 2020-as Gigaton kapcsán írtam itt a blogon, hogy a Pearl Jam egy felnőtt zenekar, akik immáron felnőtteknek csinálnak felnőtt zenét és nincs is ezzel semmi baj, mert az idő vasfoga a kockás flanel inget is megcsócsálja, egy joviális ötvenes-hatvanas rockzenész meg mégsem mászkálhat régi szakadt göncökben.