
Az alábbiakban a RockStation mindenkori kollégái által készített interjúk teljes listáját találjátok. Összeállításkor mi magunk is meglepődtünk, egyrészt azon, hogy az elmúlt majd 12 évben ezek száma 450 fölé kúszott, másrészt azon, hogy a több, mint egy évtizedben gyerek- és ifjúkori kedvenceink sokaságát sikerült megszólaltatnunk. A lista a zenekarok, előadók, szervezetek abc sorrendje alapján készült, mellette megtaláljátok, hogy kivel, mikor beszélgettünk.




Kedden egy elég erős estének lehettünk szem- és fültanúi a Barba Negra Trackben, ahol a Trivium és az Amon Amarth együttes erővel rohanta le az arra vállalkozó, szerencsére nem kisszámú közönséget. Az utóbbi csapat basszusgitárosával, Ted Lundströmmel volt is szerencsém beszélgetni kicsit, ahol a tavalyi DVD és az idei nagylemez mellett természetesen még kitértünk egyéb más témákra is.
A múlt héten visszatért Budapestre az Atreyu, igaz, kicsit rendhagyó felállásban. A gerincsérülése miatt a turnét kihagyni kényszerülő énekes, Alex Varkatzas helyett ugyanis a csapat dobosa, Brandon Saller vette át a mikrofont, de mint láthattuk, ő is nagyon jó választás volt. Még a meglehetősen erősre sikerült koncert előtt sikerült egy pár szót váltani a csapat bohócával, gitárosával, Dan Jacobsszal, akivel a jelenlegi helyzet mellett más egyéb témákat, így a Trónok Harcát és a zenei filmeket is érintettük kicsit.








Téglás Zoltán Los Angeles-ben született, ám a gyökerei magyarok. Világraszóló sikereket ért el az Ignite frontembereként (no meg a Pennywise, illetve a Misfits élén). Azonban most új életre keltette a saját nevét viselő Zoli Band formációt, valóságos supergroup-ot gyűjtött maga köré. Éppen egy 12 állomásos európai turnén mutatják be az április elején megjelent Santa Monica lemezt. A turné utolsó két állomása kis hazánk lesz! Mivel iszonyatosan szerettük volna kifaggatni a fentiekről, a Zoli Band szánt ránk egy kis időt. 
Mondhatni egy kicsit hosszú várakozási idő után (három évtized barátok közt sem olyan sok, haha), friss tétellel jelentkezett a Possessed. A veterán csapat a meglehetősen karcos No More Room In Hellt adta át a rajongóknak, mely a