Az Electric Callboy igen nagyot megy az elmúlt években, bátran állíthatjuk, hogy egy jópofa klubzenekarból már lassan (fenéket lassan, konkrétan) kisebb arénákat megtöltő csapattá nőtték ki magukat, mindezt pár jól sikerült kislemez, egy bika album és a humort sem mellőző videók és hozzáállás fűszerezésével. Az, hogy ez a még mindig növekvőben lévő csapat mit tud, tavaly már láthattuk egy esős, kicsit ilyen-olyan, de az égi áldás mellett is igen hangulatos koncerten, most végre megérkezett a pótlás - szárazon. Mármint az idő volt az. Szem és fül, meg lehet pár egyéb testrés(z)az biztosan nem maradt úgy. (képek: Lányi Kristóf)

A Preoccupations a szeptemberben megjelent Arrangements lemezét mutatta be az A38-on. Bevallom, unalmas és eseménytelen estére számítottam, nem arra, hogy összehányom a hajó budiját, majd remek táncmulatság kerekedik.

A csütörtöki Archspire & Co. agyvasaló után egy újabb igazán súlyos estén volt jelenésem, igaz némileg máshogy volt súlyos ez az esemény, mondhatni változatosabban. Míg a „kispénteken” a tempó és a technika vitte a fő vonalat, itt a diverz súly volt a főszerepben és… Bocsánat, még mindig próbálok felocsúdni belőle. Ilyen nincs, vagy csak nagyon ritkán… De tényleg…! (fotók: Lányi Kristóf)

Ahol felnőttem, közel volt a fatelep, így rendszeresen láttam a nagy Ural teherautót, ahogy hozza be a méretes rönköket a hatalmas kerítéssel elzárt, számomra veszélyesnek ható, titokzatos helyre. De mi köze a teherautónak ehhez a csütörtök esti bulihoz? Hogy mind a kettő egy igen súlyos (és) faszállító valami volt!

Az Epica tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját és az Apocalyptica sem unatkozott 2022-ben: a finnek egy különleges EP-t adtak ki, amiben saját stílusukban dolgoznak fel igazi klasszikusokat. Közös dallal felvezetve co-headliner turnén érkezett Budapestre az Epica és az Apocalyptica turnéja, azaz mindkét zenekar teljes hosszúságú műsort adott tegnap este a Barba Negrában, igazi jó hangulatban. Réti Zsolt fotós kollégánk jóvoltából van sok fotónk a koncertekről. Aki még többre kíváncsi az kattintson IDE és IDE.

1988. Afganisztán és a Szovjetunió képviselői aláírták genfi megállapodást (az afganisztáni háború lezárását). Kádár Jánost leváltották. Gorbacsov és Reagan Moszkvában találkoztak. Erdélyben tüntetés volt Életbe lépett a tűzszünet Irak és Irán között. Észtország parlamentje az országot szuverén állammá nyilvánította, ezzel elkezdődött a Szovjetunió felbomlása. A skóciai Lockerbie felett pokolgép robbant a Pan Am 103-as járatán. A mozikban olyan sikerfilmeket mutattak be mint az Esőember (4 Oscar), Roger nyúl a pácban, Amerikába jöttem, Krokodil Dundee 2, A nagy kékség (Luc Besson még tudott filmet rendezni), Éjszakai rohanás, Akira és a Drágán add az életed!, amivel Bruce Willis akciósztárrá vált. 1988 jó éve volt a metalnak is ....

A Beast In Black különleges helyet foglal el a hazai rajongók szívében, hiszen a négyhúros poszton egy hazánkfia, Molnár Máté teljesít szolgálatot. Mi több, ő a zenekar egyik alapítója. A komoly nézőszám és a pozitív fogadtatás borítékolható volt, a sikerért azonban nekik is meg kellett dolgozni.

Tudom szeretni a grindcore-t, de ha nem tudnám, a Wormrotot még akkor is tudnám. A 2022-ben megjelent Hiss című lemezük ötletes, szerteágazó, színes; úgy vélem, az év egyik legizgalmasabb kiadványa. Nem csupán a grindcore jellemzőit használják változatosan, hanem keverik a noise, punk, black, death és még számtalan stílus elemeit is. Kifejezetten kedvemre valók az alkotásaik; bátran mondom, hogy aki elzárkózik az irányzattól, az is nyugalommal tegyen egy próbát a diszkográfiával. Ebből indulva kiváló bulinak néztünk elébe azon a szerda estén a Robotban.

Nekem még mindig kicsit új a Barba Negra kék és vörös kócerája a Csepel-szigeten, több okból is. Egyrészt könnyed az odajutás autóval is, szinte eseménytelen, még szombat este is komótosan félholt tud lenni a csepeli főút, ugyanakkor fossá rohadt szervíz út, ahol végülis parkolni kéne majd' szétk**ja a szekeret, azonnali ébresztőt fúj: "Itt vagyunk ám!" Ugyanakkor itt elég a tér a zajnak és hangerőnek - házmester legyen a talpán, aki itt akarja koptatni a feljelentős ceruzáját, másrészről viszont rideg ez a sátor megoldás, habár iszonyat hatékony. Így napi szinten pöröghet már a buli, szinte nem szab határ semmi. Csak rideg és kissé még lelketlen nekem. Belül van a lényeg, én tudom, ott jön majd az élmény, csak hát...amikor a mókuskerék hajtása, a napi teendők vég nélküli egymásutánisága csak pillanatokra engedi át a gyeplőt a hobbinak, könnyen előfordul, hogy az élmény jön könnyen. Így voltam ezzel február utolsó szombatján is, amikor a hűvös szélben a fehér sátor felé vitte a lábam a testem, de a lelkem valahol máshol repült. Hiába verette az estén a kettes pozíciójából az egyik kedvenc bandám a bulit, még a Soilwork is kevésnek tűnt aznap este, pedig de atom setlistet hoztak...!

A korszakos finn gothic rock zenekar, azaz a HIM alapítója, Ville Valo VV néven európai turnéra indult, melynek apropóját új szólólemeze adta.

Igen erős koncertet adott a dupla headlinerként Budapestre visszatérő Haken és Between The Buried And Me duó. A két prog-álomcsapatnak a New York-i Cryptodira melegített be, így, ezzel a csomaggal pedig szépen, gondosan be is csomagolhattuk az év első két hónapját a múltnak nevezett dobozba. Hogy rohan az idő, basszus!

A brit popot, glam rockot és art punkot vegyítő Palaye Royale dalait eddigi karrierjük során több, mint félmilliárdszor streamelték. A Los Angeles-i testvérek első turnéik során kis pinceklubokban léptek fel és autójukban aludtak – innen jutottak el rohamosan növekvő és borzasztóan elszánt rajongótáboruknak köszönhetően néhány év alatt a világ minden tájára. Pénteken este a Barba Negrát rakták tele, Lányi Kristóf kollégánk pedig fotókon jól meg is örökítette a koncert néhány pillanatát. Aki még több fotóra kíváncsi az kattintson IDE.

Ez erős este volt! Aki nem a Napalm Death koncerten romantikázott, hanem némi könnyedebb súlyra vágyott a Szerelmesek Világnapja alkalmából, az biztos a Barba Negrába látogatott, ahol egy négyes aduász pakk hozta el a legjobbjait, az elejétől a végéig forrásponton tartva a közönséget.

Az agglomerációból autózom a főváros irányába, a sztereóból épp a Black Keys szól, - jó kis blues-rock ugyebár, koncertek elé való hangulatcsináló -  és ekkor belém hasít egy gondolat: biztos, hogy jó lesz nekem vasárnap estére két és fél órán keresztül azt hallgatni, ahogy egy vastagnyakú amerikai pali üvöltve szövegel?

Avant-garde metal, black metal, afro djent, soul, delta blues, folk, gospel, jazz, spiritual, work song (munkadal), lo-fi, industrial, post-rock…Sorolom magamban a zenei irányzatokat, melyeket a svájci-amerikai Manuel Gagneux felhalmoz, hogy a Zeal & Ardor felépüljön belőle. Milyen egy kántálós, vérhányós, templomégetős, kórusos koncert? Látnom kellett! 

Az elmúlt év viszontagságos újratervezési időszaka után a kalóztanya véglegesen áttelepült a budai oldalról, és a csepeli szigetcsúcsban ért révbe. A programkínálatra tavaly ősztől kezdve sem lehetett panasz, februártól már a kisterem is itt dübörög, és bár az infrastruktúra még nem érte utol magát teljesen, 2023 folyamán biztosan ki fog kupálódni a hely. Picit tartsunk még ki!

Ahhoz képest, hogy már bő másfél évtizede tart a Katatonia mániám, a 2010-es, szép emlékként élő düreres buli óta most sikerült először elcsípnem őket. A 2017-es Rockmaratont kénytelen voltam kihagyni, így félig-meddig helytálló volt a kijelentés, amit asszonykámnak tettem: „Ez most olyan lesz, mintha tizenhárom év után látnád újra a szerelmedet”. De hogy milyen volt az Akváriumba szervezett randi?

E sorok még a buli előtt íródnak…
Családom külhoni érdekeltségei okán nálunk most értek véget az ünnepek. Évzárónak, utószilveszternek jobbat ki sem lehet találni, mint egy Alestorm/Gloryhammer koncertet, ahol a Rumahoy az egyik előzenekar. (Az imént a Wind Rose-zal is kísérleteztem. Így youtube-ról nem túlságosan bejövős, remélem, élőben nagyobbat üt majd.) Ez így mindenképpen jobb szórakozás, mint december 31.-én a Vörösmartyn kényszeredetten trombitálni. De ha valaki nem ismeri a résztvevőket, annak csak annyit, hogy ezen zenekarok koncertjeire nem azért indul az ember, hogy az élet értelmét célzó kérdéseire választ kapjon.

Idén már másodszor látogatott el hozzánk a Nightwish. Először a Fezenen léptek fel július végén, majd végre-valahára a két éve tili-tolizott Aréna bulit is letudták az egyre inkább internacionálissá váló, alapból finn csapat. Így, hogy 2022-ben már másodjára, összesen negyedjére volt szerencsém elcsípni Tuomas Holopainenéket, volt viszonyítási alapom, mégis milyen lett a koncert, de erről kicsit később. (Fotók: Lányi Kristóf)