A nagy melegben az átlag ember lehúz a vízpartra. Nekem is kijutott ebből a jólétből, de szerencsére kombinálhattam ezt a zeneszeretetemmel. A Rockpart idén is jó alternatíva erre.

Minden évben elérjük azt a szintet, hogy azt mondjuk "ez volt az utolsó fesztiválom". Ahogy lassan egyre több fesztivál adja be a kulcsot (a túlkínálat, és a silány felhozatal mellett nem is csoda) nem is lesz nehéz elérni, hogy tényleg az utolsó hazai fesztiválunkon vegyünk részt. De aztán túléljük valahogy, kijózanodunk, alszunk pár éjszakát a megszokott ágyunkban, letusolunk jó párszor és minden emlék megszépül. A hosszú unalmas percek a fesztiválon, mikor majd be sz*rsz csak bejuss a toi-toiba, mind szép, mosolyogtató emlék.

Székesfehérvár tipikusan az a város, ahova csak akkor megyek, ha a FEZEN kinyitja a kapuit. Pedig, mint gyönyörű város, de most nem a templomairól akartok hírt kapni, szóval a sztreccs gatyót felkötni, elkezdődött az idei FEZEN! Mi pedig ott vagyunk.

Néha az ember úgy is elmegy egy-egy koncertre az ország másik felén, ha nincs rá akkrede, pénze, ajánlólevele, meg kell hívnia a kollégáját, senki le se szarja, semmit nem tud a főfellépőről, és aznap dönti el, hogy nosza.

És ilyenkor az ember, ha szemfüles, belenyúl a jóba.

06.24.-e szerda ilyen "néha" volt. A zsákbamacskán mindenki zúgó füllel nyert egy olyan tripla garázspunkshowt, amit emlegethet bárki, aki szereti ezt a mocskosul alulbecsült, félreismert, tág keretek közt működő műfajt... vagy az, aki csak simán szereti a leszarom rock'n'roll hepajt. Mer' az volt rendesen.

Úgy 1 hét távlatából is kijelenthető: a The Darkness beleégett a tudatba és a tudatalattiba, a retinába és a dobhártyába, otthagyta rusnya, asszimetrikus, fogszabályzós brit harapásnyomát szívünkön, és azóta is éget minket márcos csókja.

- Na ez a mondat tökéletesen tükrözi a produkciót: a kor szinte egyedüli mókafelelős, hiteles hardrock-alakulata, kik másodvirágzásukba locsolják épp a viszkit és az izzadságot, olyat alkotott 07.17.-én a Dürer Kertben, első magyarországi fellépésükön, ami tananyagszámba megy.

Az örök vitatéma: A Sepultura jobb volt-e a Cavalerákkal? Kell-e reunion? Mi a jobb a Soulfly vagy a Sepultura? Ki a jobb frontember? Max vagy Derrick? Melyik zenekarnak jobb az utolsó albuma? Egyáltalán, melyik zenekar a jobb? Ezekre a kérdésekre kaptunk a ma este folyamán választ, amikor napra pontosan két hete Soulfy-on ma meg Sepultura-án voltunk. Hogy mire jutottunk? A hajtás után kiderül.

Szerencsére még ebben a gatyarohasztó melegben is van igény a jó zenére. Na, persze, ha ilyen a felhozatal, a tarajos népségnek akár orkán is lehetett volna, valószínűleg akkor is ellátogatott volna a Parkba. És bizony nem bánhatta meg, aki ott volt. Aki meg nem… az már más tészta.

Nehézkesen indult be ez az utolsó szombati nap. A leharcolt, macskás végtagok viszont már robotpilóta üzemmódban vittek mindenkit a Maraton kapu irányába, vagy a sátraktól és a pultoktól a jól megszokott ösvényeken át a színpadok felé. Persze volt még néhány friss arc, sokan ugyanis az utolsó két napra nevezetek csak be. Ezek a rockerek viszont kifésült hajukkal, újonnan vásárolt pólóikban úgy virítottak a tömegben, mint folyami üledékben a gyémánt. Így vágtunk neki az utolsó napnak, ami többnyire szintén a színtiszta metálnak és kicsit a nosztalgiának is szólt.

A végéhez közeledő maratoni rock paradicsomot bizony nem csak a tisztitótűz perzselte a Pokolgép által, akik ezen a napon más nagy hősök mellett a főszereplői voltak a fesztivál pénteki napjának, hanem a kőkemény hőség is. Ami lehet, hogy néhányunk konfort érzetét ugyan csorbította, de az biztos, hogy a camping hideg vizes tusolásai után, hamar visszatalált az ott lakók testhőmérséklete a 36 fok környékére. Meg nyilván a hideg sör is jobban fogy, így a gyöngyöző homlokú és táskás szemű büfések is elégedettek lehetnek, még ha csak 9 órát is aludtak az öt nap alatt.

Ha cinikus akarnék lenni, mondhatnám: minek utazzam távoli fesztiválra, elég megvárni, még az idejön Pestre! Ehelyett inkább szomorúsággal átitatott fura érzés kerített hatalmába, amikor "Kingdom of Hegyalja" feliratú szalaggal csuklómon léptem be a budapesti koncerthelyszínre.

Nagyjából egy hónapja egy olyan flott terv volt készülőben a fejemben, ami mint kiderült túl jó volt, hogy valóra váljon. Azért játsszunk el a gondolattal: Tokaj, július 16, verőfényes napsütés, tokaji bor kóstolás, szalonspiccesen pedig egy olyan tömény estét abszolválni, ahol az Eagles Of Death Metal, az At The Gates és a Truckfighters passzolgatják egymásnak a színpadot. Túl idillinek tűnt. A Kingdom Of Hegyalja fesztivál elmaradt, sokan sokféle indokra hivatkoztak, de legalább a csütörtöki nap két igen exkluzív svéd bandáját sikerült átmenteni egy közös koncertre. Kopaszhegy helyett Városliget, az Öreg pince édes furmintja helyett import sör a vonaton. Így is jó, de azért a két héttel ezelőtti tervek szebben csengtek.

Az az első perctől kétségtelen volt, hogy a keddi és a csütörtöki nap fog versenybe szállni a hét legerősebb napja címért, és ha ezt mondjuk a nézőszám határozza meg, akkor szerintem a csütörtök mindenképpen nyert. De az este felhozatalának színpadról történő kinyilatkoztatásai és a közönség erre adott reakciója is ezt erősítette meg. (Fotók: Mackó Márk)

Az egyre inkább combosodó kánikulában, így a harmadik napon, az este hatos koncertkezdések már kicsit korainak tűntek, de nem volt mit tenni, hiszen a maraton olyan dolog amit végig kell csinálni, mert ahogy Forrest Gump mondaná, ha már idáig elfutottam, hát akkor futok még tovább. A bőség zavarában pedig egy ilyen fesztivál tényleg egyfajta futás a program füzettel a kézben, hogy a sorban állás is meglegyen két koncert között, és kicsit mindenhova sikerüljön is odaérni.

Várható volt a második nappal kapcsolatban, hogy ez lesz a fesztivál egyik legerősebb napja, és a feltételezés nem is hozta maga után a csalódás fanyar ízét a szájakban. A nap erős felhozatalával párhuzamosan pedig az is megmutatkozott, hogy igenis ez a fesztivál már korántsem az a kis fesztivál ami évekkel ezelőtt volt. Ugyanis a keddi headliner bandák szépen megduzzasztották a maratonban résztvevők számát, mondhatni kordontól - kordonig belakták a szigetet a népek.

És amíg a kerthelyiségben tombol a techno/house/mittoménmi, addig mi szépen gyülekezünk, hogy igazi zenei csemege részesei lehessünk. Bántóan kevesen vagyunk, csak én fel tudok sorolni 30-35 embert, akinek 100%, hogy bejött volna mindkét banda, a promóció szerintem rendben volt, eljutott a hír az érintettekhez, így nem tudom mire vélni a távolmaradásukat, de így legalább levegőhöz lehetett jutni a kisteremben. Azért Gazsi megérdemelte volna, hogy legyen egy új X6-os bömöse, ti meg jól cserbenhagytátok, rendes, mondhatom.

Igazából a történet a nulladik nappal kezdődött ugyanis a szervezők az utolsó napokban úgy döntöttek, hogy vasárnap délután négytől már gyülekezhet a gyülevész népség. És bizony szép számmal érkeztek is, és álltak lelkesen sorba a drága jó rockerek. Skandálva, hogy Balatonsound, Balatonsound, de meleg és a hosszú sor ellenére is ez szépen elvette az élét a várakozásnak, és erősítette az összetartozás érzését is, az elkövetkezendő 25. Rockmaraton alkalmából.

Tegnap délutántól megnyitotta kapuit a jubileumi, 25. Rockmaraton Fesztivál Dunaújvárosban a Szalki-szigeten. Az egyhetes rendezvényen mától 20 nemzetközi sztárbanda és számtalan hazai együttes lép fel. Ott vagyunk a maratoninak nyugodtan nevezhető fesztiválon, úgyhogy érdemes lesz hozzánk naponta visszalátogatni fotókért, koncertbeszámolókért. További képek ITT. (Fotók: Bélley Csaba)

Emlékszem még mikor csak nyolc éves voltam, láttam a TV-ben egy zenekart, akik marhára megragadtak. Egyből szóltam anyukámnak, hogy "anya ez a rock zene, igaz?" Tisztán emlékszem, hogy anyám mosolygott, majd pár hét múlva megvettük a Sepultura Roots kazettáját! Most itt ülök lassan húsz évvel később és azt kell mondanom, hogy baszd meg! Baszd meg, túl vagyok életem eddigi legjobb koncertjén! (Fotó: Réti Zsolt)

Mielőtt feladnánk az utolsó kenetet az idei VOLT fesztiválra és elengednénk az emlékét – egy összegző értékelés után – következzen a pénteki, harmadik nap részletesebb beszámolója.

Tegnapelőtt már itt volt Sopronban az alternatív, de ez sem lehetett elég ennek az iszonyatnak – gondoltam magamban, miután végignéztem a programokat és csalódottan állapítottam meg: a csütörtök délután kettőre betervezett Shell Beachen megdöbbentően kevesen voltak annak ellenére, hogy a banda lazán lenyomta az utánuk következőket. A hangosítás mondjuk közel sem volt tökéletes, de a tagokból áradó erő és energia megkérdőjelezhetetlennek bizonyult.