Legkésőbb a Nothing Else Matters videója óta tudjuk, hogy a rockzene adott időszakaiban keresve-keresetlenül is akad olyan céltábla, amit Lars Ulrich-hoz hasonlóan tetszés szerint lehet dobálni. Szegény Kip Winger posztere az említett kisfilmben érdemtelenül meg is kapta a magáét a Metallica dobosától. Az elmúlt bő harminc évben az egyes irányzatok farvizein pedig mindig megtalálhattuk az aktuális képzeletbeli vagy valós dartstáblákat.

Sokan mondják, hogy a Google a legjobb barátod, de szerintem a YouTube sokkal jobb. Olyan gyöngyszemekre lelhetsz rá, amit egy átlagos keresésnél nem biztos, hogy észre vennél. Mostanában eléggé sok könnyedebb anyagot hallgattam, így ideje volt, hogy valami sötétebb, doomosabb anyagot is keressek magamnak. Így akadtam rá az olasz Griefbringer zenekarra.

Ha szívügyed a germán metal korai időszaka, gyorsan próbáld túltenni magad a borítón, vagy legalábbis igyekezz elvonatkoztatni tőle! A csomagolás ugyanis egy minden ízében német, a '80-as évek első felének valamennyi stílusjegyét magán viselő dalgyűjteményt takar.

Újabb stoner/doom zenekar, újabb súlyosság, újabb fuzzos gitárhangzás, újra a kedvenc YouTube csatornámon bóklásztam. Nem is értem, hogy régen ezt miért nem tettem gyakrabban. Ilyenkor lehet a legmocskosabb dolgokat találni. Mostanában pedig eléggé úgy érzem, hogy a kenguruk hazája, igazán mocskos. A Bong Coffin erre tökéletes példaként szolgál legújabb albumával, ami a The End Beyond Doubt címet viseli.

A szokásos YouTube-os köreimet csináltam, amikor szembe találtam magam egy olasz zenekarral, akik eléggé érdekes elegyet hoztak össze. A genoai négyes olyan fúziót csinált a stoner és a számomra klasszikusnak vehető rockban, hogy közelebb hoz mindent a szívedhez. Ha csípted a Velvet Revolver hangulatát feltétlenül olvass tovább!

A görög arcok olyanok, mintha az anyatejjel szívnák magukba a stonerrock életérzését. Nem tudom egy kezemen megszámolni, hogy mennyi remek banda származik az Olümposz hazájából. Mi a fene lehet ott a levegőben, amitől ez a pörgősebb vonal annyira megy? Most is itt van az AFANIA, akik egy igen kellemes hallgatni valót hoztak nekünk.

Max Cavalera neve kikerülhetetlen történet a metal zenében. Lehet, hogy ma már csak pislákol az egykor fényes csillag, de akkor sem mehetünk el mellette. Egy álmot váltott valóra a brazíliai semmiből, majd mindent hátrahagyva kitartott a szíve mellett és megcsinálta másodjára is. Mi lenne példaértékű, ha nem ez? Emlékezzünk meg a második nagy debütálásról, itt a Soulfly első lemeze!

Amikor egy stoner zenekarnál a weed szót látom a nevében erős kétségeim támadnak mindig, hogy meg kell-e ezt nekem hallgatnom? Biztos, hogy van értelme erre akár tíz percet is szánni? Néha csalódok, néha meglepetés ér. Az tuti, hogy most bemutatom nektek röviden a King Weed  zenekar legújabb albumát.

A 20 éve változatlan felállással működő Godsmack nemrég jelentette meg nyolcadik nagylemezét. Úgy néz ki, ezzel lezárul egy korszak a zenekar életében, és a Lighting up the Sky egyúttal a diszkográfia utolsó eleme lesz.

Jó dolog albumsimogatót írni, mert visszaemlékszem egy adott korszakra, hogy mekkora felfedezéseket tettem akkor. Mennyire lenyűgözött egy-egy zenekar, akik valami olyat csináltak anno, amitől tátva maradt a szánk. Az Opeth is ezeknek a bandáknak a táborát erősíti, hiszen anno a Deliverance és a Ghost Reveries albumokkal egy életre ellopták a lelkem egy darabját. De a két album között is történt valami izgalmas húsz éve...

Néha a kevésbé megszokott helyekről és a legmeglepőbb irányokból is érkezhetnek olyan lemezek, melyek észérvekkel alá nem támasztható módon beragadnak az embernél. Belgium a szememben nem a metal fellegvára, a jobb sorsra érdemes Channel Zero, a grinder Agathocles és az Aborted mellett az EU szívéből nem sok említésre érdemes formáció anyaga található a gyűjteményemben, a post hardcore meg aztán végképp nem a kenyerem.

A svéd dallamos rock csapat újabb lépést tett előre a nemrég megjelent harmadik lemezével. Kezdik megtalálni a saját hangjukat, és kiemelkedni a sűrű mezőnyből. 

Fél Asphyx, egy negyednyi Autopsy és Theo van Eekelen. A végeredmény pedig a Siege Of Power. Bob Bagchus alapító ütős ugyan már egy ideje nem az Asphyx dobosa, de sokunknak úgyis örökre az marad. A gitáros Paul Baayens az Asphyx mellett manapság abban a Thanatosban is érdekelt, ahol van Eekelen szintén jó néhány évet húzott le, de az utóbbi két csóka együtt muzsikált a néhai Hail Of Bullets soraiban is. A négyes pedig az Autopsy dobos/hangszálakrobatájával, Chris Reiferttel teljes.

A portlandi dark rock - goth metal csapat nemrég egy rövid EP-vel egészítette ki a 2021-es Strength lemez anyagát. A második felvonás hat dalt rejt 22 percben, és mindenképp érdemes a figyelemre.

Engem is meglepett, milyen felfokozott érdeklődés övezi a Foregone albumot. Miután megnyertem a lemezismertetőt, több kolléga is rámírt, hogy „na, hogy tetszik az új In Flames?” – eddig ilyen még nem történt. Azóta ők is hallották már, időközben meg is vitattuk néhányukkal. Hogy én mit gondolok róla, illetve miért ekkora a jelentősége, kiderül a lapozás után.

Amennyiben van negyedórád zenehallgatásra és bírod a Kyuss-t akkor feltétlen kattints most erre a cikkre. Az igazi sivatagi stonerrock szerelmeseinek szól ugyanis a Portoplanet bemutatkozó EP-je, ami a 1122 címet viseli. Lesz itt minden, érdemes ráhangolódni!

Mit tehetsz, ha a világhírű zenekarod éppen parkolópályára kerül? Elmehetsz golfozni, lóghatsz egy csomó rocksztárral, vagy éppenséggel írhatsz egy szóló lemezt. Miért is ne tennéd? Időd van, ötleteid vannak, amik eltérnek az Alice In Chains vonalától, szóval hajrá! És mit ad Isten? Megszületik 1998-ban a Boggy Depot, Jerry Cantrell első szóló anyaga, amit még ma is imádunk!

Valamiért mindig ráakadok egy-egy olyan zenekarra, akikre aztán totál rá tudok kattanni. Az In Der Welt egy viszonylag friss francia zenekar, akik olyan post-metalt, hardcore punkkal vegyített mixet nyomnak le a torkomon, ami után csak azt tudom mondani, hogy kérhetek még? 

Két évtizede, a Nightwish, a Stratovarius, a Children Of Bodom, a HIM és társaik (Sentenced, Amorphis, stb.) áttörését követően az összes általuk képviselt alirányzatban szinte havi rendszerességgel érkeztek az újabbnál újabb finn zenekarok lemezei. A tömegtermelés jó ideje alábbhagyott, de valószínűsítem, hogy európai viszonylatban a finneknél még manapság is a legmagasabbak között lehet az egy főre jutó metal zenekarok száma.

Mindent el lehet mondani a hazai rock/metal zenei színtérről, de azt, hogy ne lennének elég kreatívak azt nem. Mindig megtalálják a különböző zenekarok a módját, hogy beszéljünk róluk. Így alakult ez most is, hiszen a Teeth Marks nevű ismert hazai zenészeket magába foglaló formáció megjelentette bemutatkozó anyagát. A Humans Are The Virus-t már nagyon vártuk és égetett minket a kíváncsiság, hogy mit is kapunk. De mit is kaptunk?