
A szerkesztőségben igyekszünk minél több új és izgalmas zenét megmutatni nektek, amikre érdemes odafigyelni, mert ki tudja mi lesz ezekkel a bandákkal pár év múlva. Vagy hatalmas sikereket fognak elérni és eljutnak a csúcsra, vagy sajnos időközben elbuknak (láttunk erre is több példát). A mostani zenekart egy promo e-mailben kaptam meg és egyből tudtam, hogy fog belőle cikk születni.



Imádok zenei könyveket olvasni, stílustól függetlenül. A zene a szenvedélyem, ezt sosem tagadtam – ahogy azt sem, milyen jó lenne ezzel „nagyban” foglalkozni, de ez most más kérdés. A zenei könyvek nagy része értelemszerűen életrajzi, vagy zenekartörténeti mű, mely közelebb engedi a rajongókat imádatuk tárgyához, a rock, vagy éppen az adott műfaj isteneihez. Hazai terepen kicsit szellősebb a felhozatal, hiszen nálunk nincsenek akkora léptékű csapatok és előadók, aránylag kevés hazai kötet látott még napvilágot, de talán pont ezért van meg a maga romantikája a dolognak. Ebbe a sorba áll be a tavaly elhunyt Kőváry Péter életrajzi interjúkötete.
Hazai zenekarokról írni mindig kihívást jelent. Vajon ki veszi rossz néven a kritikát és ki látja meg benne azt, hogy nem szólhat mindenkihez a saját szerzeményed? Amikor megtudtam, hogy a Red Swamp aranytorka új zenekarban van benne, egyből kíváncsi lettem, Greg új szerepére. A The Curious Kindról még tuti fogunk beszélni! Most meg már itt is van a bemutatkozó EP-jük Here In The Deadlights címmel.










Vannak zenekarok, akiknek egy új lemeze még mindig kisebb örömünnepet tud kiváltani bennem, akárhogy néha beleszürkülök a világba és szaladok el "kötelezők" munkássága mellett, sokszor mintha nem is történt volna semmi. Az egyik ilyen, mondhatni örömünnepes zenekar számomra a világ bánatosabb felét megszólító Katatonia, mely mióta megismertem, megszerettem őket (szia, Andris!), nem igazán adtak okot a csalatkozásra. És hogy bevált-e a friss anyag? Jelentem, igen!
Azoknak, akik csak felületesen ismerik a zenekart, elég, ha azt írom, hogy a Wish volt az a lemezük, melynek hetedik dala, az a bizonyos Friday I’m In Love, amivel a nagy többség azóta is azonosítja őket. Azonban nem csak a zenekar és a dal, hanem a slágerré vált szerzemény és a Wish lemez közé is hiba lenne egyenlőségjelet tenni.