A női énekkel előadott, okkult szövegvilágú retro rock műfaj - találóbb és rövidebb definíciót sajnos nem tudtam megfogalmazni - az előző évtized egyik nagyobb underground hulláma volt. Az irányzat mára leszálló ágba került, megtörtént a lemorzsolódás, és úgy tűnik, hogy a svéd Blues Pills és a finn Jess and The Ancient Ones maradtak azok, akikkel tartósan számolni lehet. Az Avatariumot jómagam a metal színterhez sorolom, a nagy ígéret, The Devil's Blood pályája idő előtt tragikus véget ért, a követőknek pedig a népszerűségi rátán a sereghajtói szerepkörből nem sikerült szintet lépniük.

Ha létezik olyan fogalom, hogy élő underground legenda, akkor az teljességel igaz az At the Gatesre. Részük volt a dallamos death metal műfaj létrejöttében, aztán egy bő évtizedre feloszlottak, majd az újjáalakulás óta újabb árnyalatokkal gazdagítják a zenéjüket. Szóval, ha ők megmozdulnak, az még a mai dömpingben is figyelmet érdemel. De vajon rászolgáltak-e minderre az idei, hetedik albumukkal?

A nagy hazai metal generációból a Moby Dick, a Pokolgép és az Ossian után, az Akela társaságában utolsóként az Omen is belépett a harmincasok táborába. A jeles évforduló ugyan még tavaly volt esedékes, de a jól ismert körülmények megakadályozták az ünneplést. A jubileumi Best Of... 30 év kiadvány eredetileg még 2020-ra volt betervezve, de a megjelenést végül az idei nyárra csúsztatták.

Amikor 2018-ban Myles Kennedy első szólóanyagával, a javarészt akusztikus Year of the Tiger lemezzel kápráztatta el a világot, annak jelentősége messze túlmutatott azon, hogy barátunk végre önállóan is villantott valamit. Az énekes ugyanis súlyos gyermekkori traumát írt ki magából és dolgozott fel. Az idei The Ides of Marchot hallgatva ismét őszinte kitárulkozásnak lehetünk fültanúi, bár most nincs az album egészét összefogó szövegi koncepció. Mély és magvas mondanivalóban természetesen nincs hiány – ezúttal viszont hagyományos rock hangszerelésbe ágyazva kapjuk ezt.

Black/thrash vonalon nehéz olyan neveket említeni, akik a 80-as években kezdték a muzsikálást és folyamatos jelenlét mellett sosem hagyták el az eredeti ösvényt. Kevés az olyan csapat, akik a zenei vonal mellett megingathatatlanul kitartottak a műfaj összes kelléke, így többek között a külsőségek (a töltényövek, a felvarrók, a borítók képi világa...) és a szövegi koncepció mellett is. A német Desaster egy tökéletes példa az elvhűségre.

Az Aerosmith neve az öreg kontinens átlagemberének jobb esetben a 80-as és 90-es évek fordulójának MTV-s sikerkorszaka révén, a Pump és a Get A Grip lemezek apropóján lehet ismerős. Kevésbé szerencsés esetben pedig a felületes zenehallgatók csak a Run DMC-vel közös dal (Walk This Way), illetve az Alicia Silverstone-nal forgatott videoklipek (Cryin', Crazy, Amazing) nyomán emlékezhetnek a veterán hard rock bandára.

Két évvel ezelőtt tettem egy olyan elmebeteg fogadalmat, hogy minden héten kijövök egy lemezismertetővel. Nem volt egy egyszerű feladat találni minden hétre alkalmas zenekart, akikről lehet írni. Most ebből visszavettem, de az utóbbi időben azt érzem, hogy megint kell keresnem a friss zenéket, mert egyszerűen unom a régi albumokat. Így akadtam rá egy ukrán zenekarra a Dreadnought In The Pondra, akiknek az elmebeteg zenéjével nem tudtam mit kezdeni.

Épp a nyári megjeleneséket böngésztem, amikor a szemem megakadt valamin: Gorgon. Ki hallott már ilyet? Én ugyan nem. Üsse sátán, teszek egy próbát ezen a verőfényes délutánon, úgyis olyan harmonikus minden, hogy mindjárt elhányom magam.

Minden könyvet végig szoktam olvasni, még akkor is, ha az annyira nem az én világom. Ez valahogy így kialakult bennem, mert nem tudhatom mikor jön valami jó story, vagy mikor lesz valami infó, ami hozzárak valamit az életemhez. A Korai Öröm zenekar nem egy mai csirke, így alap volt, hogy kell róluk megjelenjen végre valami. és voila! Itt az alkotás Színpadon A Korai Öröm!

Az idén 30 éves Wolfgang Van Halen pályafutása nem nevezhető hétköznapinak. Ha az ember anyukája színésznő, az apukája pedig a világ legjobb gitárosa, nem úszhatja meg, hogy köze legyen a showbizniszhez. Kiváltképp, ha némi tehetséget is örökölt a híres felmenőktől. Wolf első szólólemeze nemrég jelent meg, lássuk, milyen lett.

A nyárral együtt júniusban megérkezett az új AFI album is, a Bodies. Jómagam nem vagyok egy keményvonalas AFI rajongó, jobbára a felszínt kapargattam mindig is a munkásságukban. Azonban a stílust szeretem, amolyan slágerrock számomra. Na, de lássuk felérnek-e a friss számok a Miss Murderhez.

Amikor az internet, főleg a YouTube bugyrait bújom, hogy mikor találok valami számomra érdekeset, elgondolkodom azon, hogy vajon más is van ennyire elszánt? Nem nyugszom meg, kellenek az új zenék, az új behatások, amik tovább lendítenek a nehéz napokon. Így akadtam rá a német Paralyzed zenekarra is.

Örvendetes, hogy a Trubadur Kiadó olyannyira lát fantáziát a rockzenei memoárok megjelentetésében, hogy Rob Halford életrajzát követően gyors egymásutánban a könyvesboltok polcain landolt Adrian Smith visszaemlékezése, illetve előkészületben van Ronnie James Dio könyvének magyar verziója is.

Ezt is megérhettük. A klasszikus Helloween felállás még élő tagjai újra együtt zenélnek, a maratoni összeborulós turné után most már lemezen is. Nem aprózták el, több mint egyórányi új felvételt készítettek a tizenhatodik, cím nélküli albumhoz.

A német thrash metalról mindenkinek a Kreator, Destruction, Sodom trió ugrik be, lábjegyzetként megemlítve a Tankardot is. A négy csapat neve azonban a 80-as évekbeli hőskorban is csak az első vonalat fedte le, a sereghajtók tömegében is akadtak jópáran, akik ma újra aktívak (Assassin, Accuser, Darkness, Necronomicon, Paradox, stb.). A hitelességet most hagyjuk!

2020-ban, a sikeres japán turné után, az énekes/basszusgitáros Fernanda Lira és a dobos, Luana Dametto hirtelen otthagyták a brazil thrash metal triót, a Nervosát. Fernanda és Luana még 2019-ben kezdtek el dolgozni egy új projekten, egy death metal zenekaron, amelyben csatlakozott hozzájuk a holland Sonia Anubis, a Cobra Spell és a Burning Witches korábbi gitárosa, valamint Tainá Bergamaschi, aki a Hagbard folk metal zenekarban gitározott. Távozásuk óta mind a Nervosa, mind a Burning Witches kiváló anyagot adott ki új tagokkal, és most végre hallhatjuk mit hozott össze a Crypta névre hallgató négyes.

Folyamatosan keresem az új zenéket. Aztán van, hogy találok valami számomra érdekeset, de többségében azért a középszerű alkotások uralkodnak. Most is a szokásos volt a kotta. Megy a megszokott stoner-doom csatorna a YouTubeon és hirtelen bammm, bejött a King Buffalo The Burden of Restlessness című albuma. Egyből felkaptam a fejem, hogy ez érdekes. Nem egy könnyen emészthető anyag, de a Tool rajongók biztos meghallgatják majd.

A metal.hu színeiben június közepén jelent meg a budapesti Beneath The Void debütáló CD-je. A zenekar neve ugyan új, de a tagok a fővárosi death metal underground kipróbált veteránjai. Harmincas-negyvenes fejjel a hazai színtéren új death metal bandát indítani..., mi ez, ha nem a jó értelemben vett fanatizmus maga?!

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az Aggression Continuum az év egyik leginkább várt kiadványa. Az extrémmetál úttörők tizedik sorlemeze egyszerre jelenti egy korszak végét, és ha minden Dino Cazares tervei szerint alakul, egy sokadik új időszámítás kezdetét.

Az Amorite neve nem lehet ismeretlen a magyar death metal mezőnyben otthonosan mozgó hallgatók előtt. A 2014-ben duóként indult Komárom-Esztergom megyei formáció hat éve jelentkezett az Invisible Fire című bemutatkozó anyagával, majd rá egy évvel egy EP is megjelent az Amorite logója alatt. Fizikailag mindkét hanganyag kazetta alakjában öltött testet, utóbbi a Gravitomagnetic Instability-vel megosztott split formájában. A két kiadvány a magyar undergroundban elhintette ugyan a csapat nevét, de a nemzetközi mozgalomba történő kilépéshez ebben a formában kevésnek bizonyultak.