Már nem az én időmben, sokkal inkább a szüleim számára létezett egy Csak fiataloknak című rádióműsor - nekem most ez az agyoncsépelt szlogen ugrik be a Nuklea zenekar demójáról. Viszont fiatalnak már mégsem mondhatom magam, szerintem ez az oka, hogy én nem fogok beleszeretni "Nuklea kisasszonyba". (A metafora annyiban kevéssé helytálló, hogy az együttest kizárólag hímneműek alkotják :-)

Szerkesztőségünkbe pottyan néhány hete egy három dalt tartalmazó kislemez, a Marcello's Mystical Mind legújabb EP-je, mely a Brainforest címet viseli. A progresszív rockzenét játszó magyar banda saját bevallásuk szerint mostanra találták meg saját hangjukat, miután korábban olyan legendás művészek és zenekarok dalait játszották, mint a Genesis, Peter Gabriel, Toto vagy Dave Matthews. Őszintén, én nem hallottam róluk korábban, de kíváncsivá tettek. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak – igazából ilyenkor elsőre inkább szkeptikus vagyok –, de ez nagyon meglepett, pozitívan. Könnyen emészthető, jazz és progresszív rock elemekkel tarkított zene, remek és pontos gitárjátékokkal. Az dalok hosszúak, de a jól időzített váltásokkal nem válnak unalmassá, sőt mindig tovább lökik dalok folyását ezek a témaváltások. Mindemellett még meg kell említeni milyen jól harmonizál Török Viktor hangja ehhez a zenéhez. 

Emberi időszámítás szerint még szinte csecsemőkorban ringatózik a szegedi Soul Diver zenekar, azonban máris felszabadítottak három dalt a próbaterem rabságából.  Magukat a behatárolhatatlan stílusú zenekarok közé sorolják, és ezzel érdekes kérdést vetnek fel. A zenekari rész eklektikusságával semmi probléma. A gitár hol doomosan húz, hol thrash-esen belelendül, néhol pedig gótikus ívet rajzol. Mindezt lüktető basszus, és kellemes dob breakek fűszerezik.

Imádom a paradicsomot, főleg vajas kenyérrel. A friss, finom zöldséghez a legkönnyebben egy piacon juthatunk hozzá. Persze az idő múlásával megszottyadhat. Máskor pedig elfeledkezem róla, és a hűtőben marad. Mi van ilyenkor? Megrohad. Mitől? Olvassatok utána, és tutira megértitek a biológia folyamatát az egésznek, de közben mindenképpen hallgassátok meg a Rotten Tomatoes új Seven Seagulls című albumát.

A fiatal budapesti csapat Ír-kelta kocsma punk rockot nyomat igazán jó hangulatban. Dropkick Murphys, Flogging Molly vonalon haladó sextett igen kellemesen sajátította el a stílus jellemzőit.

Különösképpen jó hallani a különböző nem éppen rock zenéhez szokott hangszerek alkalmazását lásd: bendzsó, ír furulya, hegedű, harmonika. Magas szinten művelik a srácok az imént említett eszközök használatát kétségtelen.

A fiatal budapesti zenekar idén év elején jelentkezett 3 számos bemutatkozó Ep-vel.

Azt kell mondjam meglepő, milyen finom kis cuccal álltak elő, én egyáltalán nem mondanám tömeg terméknek.

Nekem három bejövő üzenetem volt...Kábé Karácsony óta pihent a gépemen. Nem tudom, miért. Talán a tudat alattim tudat alatt tudta, hogy kevéssé vagyok fanja az ilyesfajta muzsikának, amelyben példának okáért a karcagi Kontrollzé is utazik. Valószínűleg azért kaptam a róluk az írás feladatát főszerkesztő kartárstól, mert általában amúgy is az én tányéromra szoktak kerülni a rock-torta pophoz közeli szeletei.

Akkor hát kóstoljunk! Mire is számíthat a kóstoló? Ha szereti a Heaven Street 7-t, a PUF-ot, a Quimbyt, akkor minden jóra! Ugyanis ez pontosan az a zene. A Kontrollzé az ő általuk keményre taposott úton jár, ez az igazság, ha a pop-rock szakmában van igazság. Brit pop alapokra épített legszebb magyar hagyományok, hozzájuk rendelve a szokásos értelmiségi-melankolikus dalszövegek.

A nagyrészt budapesti tagokból álló Kilian nevéről először egy lakótelep ugrott be, de ez már a korral jár.  Ez a Kilian egy rockzenekar. A bandát Jacsó Miklós gitáros hozta össze. Így akadt Bálint Áron basszerre és Gál Dani dobosra és már meg is volt a zenekar. A trió felállás egy darabig működött, de aztán úgy döntöttek, hogy kellene egy önálló énekes. Ő lett György Imre és így lett teljes a zenekar felállása.

A banda jó részt saját számokat játszik, de koncerten befigyel néha Metallica, Pearl Jam és akár Down is. A csapat magát stílusilag grunge és stoner muzsikának írja le, ami valahol igaz is, meg nem is.

Megvan az első 10 zenekar, aki jövőre megmérettetheti magát a Pulzus tehetségkutató zsűrije előtt. A bandák között, mondhatni széles a választék, hiszen képviseltetik magukat több évtizede a pályán lévő zenészek és olyan fiatalok is, akik még a nagykorúság határát sem érték el. A stílusok tekintetében is nagy a változatosság, hiszen a pop-rock-tól a punkon át egészen a metalig minden megtalálható. A zsűri számára ez természetesen nem lesz releváns, hiszen amit néznek és értékelnek majd, az a hangszeres tudás, a pontosság, a szöveg, és a kreativitás lesz.

Info: 2009-ben alakult, budapesti, úgynevezett „modern metal” csapatról, és annak első EP-jéről lesz itt szó, kérem szépen!

2012-ben először kerül megrendezésre a Pulzus tehetségkutató. A tehetségkutató, ahol a cél nem csak az, hogy megismerjünk új tehetségeket, hanem az is, hogy a nyertes zenekarok olyan tárgy-és egyéb nyereményekkel legyenek gazdagabbak, amik segítik majd az előrejutásukat.

A No More Gravity zenekar 2005-ben alakult, de a mostani, véglegesnek tekinthető formáját csak idén januárra érte el. Ők magukról azt mondják rock-metál-hc-hiphop ötvözetet játszanak, de nevezzük ezt nyugodtan csak nu metálnak. Hát nevezzük.

Első pillantásra azt hihetnénk a név alapján, hogy Black Sabbath tribute bandával van dolgunk, pedig alapvetően nem. A Sabbatka név – bár a zenei irányultságot is meghatározza – sokkal inkább a zenekar otthonára, a dél-vidéki Szabadka (ma Subotica) városára utal. Annak ellenére a település magyar elnevezéséből kreáltak szellemes szójátékot, hogy az öt tag között feltehetőleg csak egy magyar ajkú található: Tomo Árpád gitáros. (Ő küldött szerkesztőségünkbe egy rövid levelet.) A többiek pedig: Mihalj és David Sich (ének illetve basszus), Neve Tili (dobos) illetve Nicola Begovic szintén gitáros.

Oh, modern idők: a zenekarok egyre inkább linkeket küldenek nekünk. Önálló Sabbatka weboldalról nem szereztünk tudomást, még nem készült ilyen. Kaptunk még youtube-os linket, melyen megleltük a White maiden (!) című szerzeményt, melyre ugyanaz vonatkoztatható, mint a Last Breathre. A Tear up pedig „utibeszámolós” klippel egybekötött kellemes kis merengős metal.

Mivel fiatal együttesről van szó – ’06 a születési év – és az első lemez is csupán hamarosan várható, határ a csillagos ég! Már most a stílus igényes, és ahogy látom a filmecskéken, lakóhelyük környékén egész szép rajongótáboruk alakult ki! Ja, és tartozom még egy linkkel, mivel hogy a facebookon is fent vannak, mint mindenki, aki számít.

Ahogy erőnkből és időnkből futja, olyan tempóban próbálunk teret adni a nálunk bejelentkezett fiatal zenekaroknak. Néhány hetet töltött várólistánkon a Davey and the Porchmonkies, egészen mostanáig. Örömmel jelentem, hogy a kínos helyzetet ezúttal is megúsztuk, tudniillik elég kellemetlen, amikor egy zenekar – bizalmával megtisztelve minket – kezdetleges anyagot küld, mi viszont nem vezethetjük félre olvasóinkat. De most, ha azt írom, hogy a DATP muzsikája kifejezetten jó, szó sem lehet félrevezetésről!

Megtisztelve érezzük magunkat. Egyre több kiadó és zenész osztja meg velünk produktumát, azon célból, hogy írjunk róla. A minap egy rendkívüli módon igényes „termék” érkezett hozzánk (fotókkal, szövegkönyvvel) postai úton – ezúton nagyon szépen köszönjük a feladó Phoenix Projectnek! Mondjuk egy „sima” Phoenix névre hallgató zenekar már létezik magyar nyelvterületen, pontosabban a Felvidéken, a Romeo Vérzik előbandájaként jártak itt az anyaországban, de majd ha beérkeznek e csapatok, valahogy csak megállapodnak egymással.

A Renovage egy fiatal zenekar, melyet 2010. áprilisában Kató Dániel (gitár) és Megyeri Zoltán (dob) alapított Enyingen. Később csatlakozott Göcsei Gergő (ének), majd Juhász Péter (basszusgitár). Eleinte feldolgozásokat játszottak, de aztán saját dalokra is gyúrtak, sőt az ismertebb Septicmen zenekarnak köszönhetően több koncertet is adtak.

Az emberi lélek egy örökös örvényben él, a folytonosan kavargó érzelmek sodrásában. Hisszük, hogy mindazok a gondolatok, érzelmek, amik letisztultabbá váltak bennünk az évek során, átadhatóvá váltak és így talán azok téged is tovább vihetnek utadon. Feketébe öltöztünk, hogy gyászoljunk, de ez a gyász nem az életnek szól, hanem annak a tudatlanságnak, ami bennünk él és aminek foglyai vagyunk. Talán Együtt, többet látunk majd! Ezt nem én mondom, hanem a zenekar, de azt gondolom talán jól fejezi ki ez a pár sor a 2008-ban alakult Dressed In Black lényegét.

Tisztelt érdeklődök, jelentkezők!

Második alkalommal rendezzük meg Magyarországon, a „Crazy Mama” klubban a „Bandák Csatája” címmel azt a tehetségkutatót, mely első változatának eredménye az volt, hogy több jelentkező zenekar olyan ismertségre tett szert a tehetségkutató révén, melyre, e show hiányában sok évet kellett volna várniuk! Ugyanis, a Zsűri tagjai nemcsak ítélni, zsűrizni érkeztek a fordulókra, hanem azért is, hogy új arcokat, tehetségeket fedezzenek fel. Ez meg is történt. Több zenekar is lehetőséget kapott a továbbiakban hazai és nemzetközi fellépésekre, lemezek, videoklipek készültek velük, ami azt jelenti, hogy elkezdődött az igazi, profi pályafutásuk. A reklámkampány során, természetesen, interjúkat fogtok hallani velük  a „Rockvilág”-ban, olvasni róluk a Rockerek.hu –n , fogtok vagy már most láthatjátok a szerencsés zenekarok videoklipjeit a Rock TV.-n.

Azt gondoljuk, hogy ennyi információ elég ahhoz, hogy megragadjátok az alkalmat és jelentkezzetek a második „Bandák csatája”-ra, ahol, még ha nem is győztök, mégis lehetőségetek nyílik arra, hogy egy menedzser, producer, vagy szervező látószögébe kerüljetek, ezáltal a világot jelentő deszkákra. Már az is nagy szó, hogy a Crazy Mama színpadán léptek fel, azokon a deszkákon, ahol nemrégen a Thunderbolt és a Crimes of Passion –al együtt, Tim Ripper Owens (ex Judas Priest, Iced Earth, a jelenlegi Hail, Yngwie Malmsteen stb. énekese), a világ egyik legjobb énekese lépett fel, immár másodjára. Ugyanitt, Okt. 15-én maga Jorn Lande és csapata, a Jorn mutatta meg a rockereknek, hogy hogyan is kell ezt csinálni!

Ügyes belső szervezésnek köszönhetően, két kolléga is írt a demoról, úgyhogy igazán nem lehet ránk panasza a zenekarnak. Az alábbiakban elsőként Gyula, utána Norbi benyomásait olvashatjátok a Patriots Rock Band demójáról.

Rácz Úr:

A sztereotípia csúf egy dolog. Amikor a Patriots Rock Band nevét megláttam, azt hittem, hogy ismét feltűnt a magyar nemzeti rock horizontján egy „nagymagyar” banda. Le kell szögezni a névválasztás behúzza a hallgatót a csőbe, bár az is igaz, hogy ezzel az elnevezéssel igen komoly audienciát szerezhet magának egy zenekar, és ahhoz nem is kell túl sokat nyújtani muzikalitásilag, hogy elnyerje eme tábor tiszteletét. Néhány kötelező szólam, és szó, esetleg valami régi katonadal feldolgozása, és a siker, ha nem is garantált, de a motoros találkozókra egy igen ékes pedigré.