A 2006 év elején Csornán alakult Suicide Pride Az Utolsó Percben című EP-jéről is volt szerencsém írni. Ott már előrejeleztük, hogy a csapat egy teljes hosszúságú lemez felvételén töri a fejét. Nos a jelenleg basszert kereső csapat tartotta is az ígéretét, már ha az intróval együtt 8 számot tartalmazó valamivel több, mint 14 perces anyagot nagylemeznek nevezhetjük.

Nyersen szól a Halva Született Álmok, melyben tényleg megbújik a punk lendületessége és a thrash metál súlya is. Soma, Luki, és Maci továbbra is igencsak lendületes zenét tol, és a társadalom kritikát megfogalmazó szövegek csak tovább erősítik mindezt. A felvétel viszont talán túlságosan is nyersre sikeredett és így egy kicsit demós jellege lett a cuccnak, bár lehet hogy ez szándékos.  

Az Intro még középtempós riffelést hoz, de aztán a Zuhanás, az Egyedül és a Mizantróp igencsak fénysebességre kapcsol, talán csak utóbbi hoz egy lassú kiállást. Az ötös Véget  Nem Érő Út egy olyan reszelést hoz a dal közepén, amitől minden igaz metálosnak/hácésnek „könnybelábad” a szeme. Az ezt követő Gyenge Remény is tarol, mint a hurrikán, és ez az érzés az ezt követő Mindörökké hallgatása közben sem csökken, de itt azért némi punkos óóóózást sikerült elsütni és a dal végén a kiállás is állat. A lemezt A Félelem Tart Ébren című dal zárja, amely lassabb kezdés után a szokásos, de igencsak hatásos darálást hozza.

Igazából a továbblépés lehetőségét az utolsó két dalban látom, ahol a tempókkal és a harmóniákkal is variálnak a srácok. Mert bármennyire is hatásos ez az agresszív, acsarkodós előadásmód, hosszútávon a dalok egyformaságát eredményezheti. A tehetség továbbra is adott, de legközelebb kicsit hosszabb dalokat kérnék, ha lehet.   

A Don Gatto nevű banda, melyet a néhai Fürgerókalábak Acélos tagja (a Balázs) alapított Weisz Gáborral (egykori Chaos Of Disorder) karöltve, saját kiadású, papírtokos bemutatkozó demóján húzós, oldschool NY HC muzsikával kényezteti a stílus rajongóinak hallójáratait. Dobosként Halász Péter csatlakozott még a két főkolompos mellé és az első kézzelfogható hanzóanyagra felpakoltak négy gyors számot. Előrelátó módon, minden englishül szól a lemezen, amiből arra következtetek, hogy távlatilag talán a világpiac meghódítása a cél.

A zenei anyag az Audioplanetben kavart minőségi hanzással rendelkezik. A mély tónusú, bivalyerős riffek végig jellemzőek mind a négy felvételre, amelyek alapjaikban a NY HC legszebb hagyományaira támaszkodnak, a görcsös HC-acsarkodás azonban náluk némi laza rock'n'roll feelinggel is keveredik, ami igazán jót tesz a daloknak, megkockáztatom: még a nem tru HC fanatikusok is találhatnak benne szeretnivalót.

A 2009 elején alakult, pofátlanul fiatal szegedi srácokból álló eszement nevű  Slaughter At The Engagement Party gyorsított eljárással tart ott, ahol mások több évnyi szenvedés árán. Egy év és egy tagcsere után itt az első komolyabb hangzóanyag, igaz még csak egy hatszámos EP, aminek az első tétele nem is dal, de hát akkor is ….
A fiatalok a manapság oly divatos deathcore-ban utaznak és bár nem akkora kedvenc nálam ez a műfaj az I Killed Everyone, Will You Marry Me? egy nagggyon durrrva bemutatkozás, mind a minőséget, mind a dalok színvonalát tekintve. Igényes digipack csomagolás szerzői kiadásban, sőt a felvételek is idézőjeles sufni-tuninggal készültek, lévén hogy azok helyszíne Simon István dobos házistúdiója volt. Ennek ellenére vagy éppen ezért úgy szól ez a pár dal, mint az atom. Ha azt mondják, hogy itthon a Bakery-ben került rögzítésre a lemez, simán elhiszem nekik.

A Magor zenekar nem elsőízben vendégszerepel itt nálunk. Aki olvasta a korábbi írásainkat a tavaly év eleji Wackor lemezbemutatón való szereplésről és a 2008-as, Túl mindenen című debüt kiadványukról, és a Magor MySpace oldalon belehallgattak a dalaikba, azok bizonyára értik, hogy miért adunk szívesen bemutatkozási lehetőséget nekik. Egyszerűen csak azért, mert kishazánk egyik legtehetségesebb kezdő power-metál bandájáról beszélünk.

A tavalyi év végén kiadott kislemez újabb 4 dalt tartalmaz, plusz a bemutatkozó anyagról már ismert Arccal a fény felé egy felújított változatát. Az új dalokkal a csapat továbbra sem okoz csalódást a feszes, lendületes, abszolút ritmus és riffközpontú heavy metal zenét kedvelőknek. A Magor továbbra is feelinges riffekkel, színes, változatos vokálozással, betonbiztos ritmusszekcióval operál; a zenei tartalomra nem lehet panasza senkinek. Le kell szögezni, hogy nincs a zenéjükben igazából semmi forradalmi újítás, de kétségtelen, hogy zsigeri módon érzik ezt a heavy-power-metal irányt és ennek megfelelően roppant mód élvezhetően és hitelesen képviseik. Ahogy 'ars poetica'-juk is mondja: "Metál halálig!". És ebben minden benne van.

A durva, technikás metálzenék szerelmeseinek nyújt extra, 100%-ig hazai eredetű hallgatnivalót a miskolci Sky Above Heroes zenekar. A Wall Of Hope címre keresztelt, házi körülmények között rögzített, három számos bemutatkozó anyag egyik legfőbb pozitívuma, hogy a csináld magad módszer ellenére abszolút nem szól szarul, sőt! Gyanítom, nem kétfillér volt a cucc, amivel rögzítették, de megérte az árát: a sound úgyszólván hasít, mint az atom.

Elindítva a Sky Above Heroes MySpace oldalának lejátszóját, síron túli hörgések, üvöltések, kegyetlen gyors, gyomrozó lábgép és feszes akkordok kezdenek ömleni a hangfalakból. A címadó Wall Of Hope kiváló metálzene szélsőséges, de élvezetes vokáltémákkal és egészen elképesztő lábdob technikával. Mindig nehezemre esik elhinni, hogy ezt hús-vér ember csinálja...  A második Leviathan nagyon kellemes ritmusjátékkal és sok derékszögű tempóváltással operál és igazán egy nagyon profin komponált, nagy odafigyeléssel összerakott felvétel. Imádom azokat a brutál mély riffeket, amik azután záró, elemi dühtől feszülő, az előzőekhez hasonlóan jó Full Of Sorrow-ban is fel-fel tűnnek.

Már az előző, Addiction című EP hallgatásakor is érződött, hogy a csapat komolyan veszi, amit csinál. Legújabb, háromszámos anyaguk, ami a Fictional Walk Of Lives címet kapta, egy nagy lépés a profizmus felé vezető útjukon. Az Addiction idején, 2007-ben még becsúszott egy-két olyan csiszolatlan dolog, amire egy zenekritikus előszeretettel vetette rá magát, de őszintén meg kell vallanom ez esetben meg van kötve a kezem, tehetetlen vagyok. Az új RTTG EP a maga három darab tételével egy nagyon átgondolt, professzionális munka, amelyen minden a helyén van; EP-nek, bemutatkozásnak tökéletes.

A szentendrei Conan's First Date Effigies című lemeze a rajta található kilenc tétel ellenére is csak EP, igaz annak mindjárt dupla, hiszen a korábban megjelent The Werewolf Rising című EP dalai mellé került további négy zöngemény. Kicsit több dallal akár egy komplett lemez is lehetett volna ez, de végül is nem lett.

Ha egyszerűen csak a banda neve és a demó címe alapján kellene kitalálnom vajon az esztergomi négyes milyen zenét művelhet, biztosan nem az experimentális és progresszív zenék ugranak be. És igazam van, mert bizony kérem itt nem kevés punk hatás van, de ha csak az lenne valószínűleg nem írnánk egy rövid ismertetőt a Supershit Vol. 1. című négyszámos szösszenetről. Mert a Holy Shit! Legalább annyira mocskos rakenroll is, mint amennyire punk, igaz a két stílus meglehetősen közel áll egymáshoz, hogy ne mondjam akár a határvonalak el is mosódhatnak egy kicsit.

Ha már mindenképpen zenekarokkal kellene példálóznom akkor, olyanok jutnak eszembe, mint a svéd Backyard Babies vagy a Danko Jones koszosabb pillanatai, és még a jó öreg Motörhead is beugrik néha, de pár helyen stoneresebb hangok is felütik a fejüket.   Ezek alapján a Holy Shit! amolyan hiánypótló lehet a magyar zenei színtéren. A csapat 2007-ben alakult és végig küszködte azokat a lépcsőket amiket „rendes” magyar zenekar végig szokott küszködni, sőt még tagcserék is voltak a nehéz úton.

A 2006 év elején Csornán alakult Suicide Pride azon kevesek közé tartozik ma kis hazánkban, akik hardcore muzsikában utaznak. Öt-nyolc évvel ezelőtt ez nem lett volna akkora újdonság, de manapság valahogy nem divat az ilyen zene, bár épp a napokban mutattuk be a Doghitters Becsület című lemezét, tehát a stílus él.

A csornai fiatalok hatásaik között olyan együtteseket emlegetnek, mint a Minor Threat, vagy a Strife, de a Slayer nevét sem felejtik el megemlíteni. Zenéjükben a nyilvánvaló hardcore elemek mellett tényleg megbújik a punk lendületessége és a thrash metál kalapálása is.

A Sunset nevű fiatal csapat nem az első és gyanítom nem is az utolsó, akik a manapság oly trendi metalcore stílus bűvöletében kezdtek el zenélni. Számolni sem bírom már ezeket a két énekessel dolgozó metálbandákat kishazánkban, azt kell mondjam, az úttörő Subscribe munkája mára nagyon is beérett: vagy legalább is divatba jöttek. Igazából semmi gondom ám ezzel a stílussal, csak annyi, hogy ha már a csapból is metalcore folyik, az már nem tud annyira izgalmas lenni. Szerencsére a kicsit is önkritikus zenekarok maguk is érzik, hogy könnyen elveszhetnek a tömegben és próbálnak legalább hangyafingnyi egyéni ízt beékelni a sablonos alapelemek közé - több, kevesebb sikerrel. 

A SUNSET esetében a progresszív, funkos, néha lágyabb akusztikus gitártémákat lehetne megemlíteni pozitívumként, mint saját védjegyeket - mindezt a műfaj szigorú szabályai szerint húzós alapriffekre, gyors tempójú dobtémákra ültetve  vagy közé keverve kell elképzelni. A két énekes elvont, alternatív ám érzelmes, elgondolkodtató szövegvilága sem olyasmi, ami mindennapos jelenség volna, bár az érzelmes szövegek a beteges üvöltések és sikoltások során kevésbé tudnak érvényesülni, de sebaj, ettől lesz a dolog őrült és szokatlan.
 

Vajon el tudjuk-e csípni azt a pillanatot, amikor egy rocklegenda megszületik? Mert mikor már a nevét is tudjuk, és rajongunk érte, nem gondolunk arra, hogy honnan indult, kik segítették a pályáját, és milyen irdatlan munka van mögötte. Egy olyan fiatalemberrel beszélgetünk, akiknek minden esélye megvan arra, hogy a nevét hamarosan mindenki megismerje, mert hiszen megvan benne az a két dolog, ami a sikerhez kell: tehetség és kitartás.

Boltsek Andrea: A Munkácsi Tamás MySpace oldal tartalma egy olyan zenész benyomását kelti, nem beszélve a zenékről, mint aki már évtizedeket töltött el a pályán, pedig még csak 23 éves vagy. Ehhez képest komoly zenei múltad van. Úgy tűnik, hogy ez nálad nem csak egy fellángolás a zene iránt. Mesélsz nekem erről?

Munkácsi Tamás: Sziasztok. Nem, ez nem egy fellángolás. Egész eddigi életem a maximalizmusra építettem.
Ha valamibe belekezdek végig is viszem addig nem nyugszom. Reális álmok, célok vannak előttem, minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy ezeket megvalósítsam.
Szép emlékek vannak mögöttem a koromhoz képest, nagyon jó zenészekkel zenéltem együtt, de most úgy érzem a jövőbe, kell tekintenem.

BA: 2004-2005-ben a Symbolban nyomtad. Itt még „csak”  gitáros voltál, vagy írtad a nótákat is?

MT: Eleinte természetesen csak beilleszkedtem a zenekarba, később már részt vettem a dalok írásában. Hihetetlen nagy kihívás volt ez akkortájt még nekem. Egyedül gitározni egy zenekarban, előtte lévő zenekaraimban, mint ritmusgitáros vettem részt.

BA: Mi inspirálja a zenéidet?

MT:Ez egy igen érdekes kérdés. Van, aki azért csinálja, mert pénzt lát benne vagy csak feltűnésképpen. Kezdetben én is így voltam. A fociból ellustulva rájöttem ez is tetszik a csajoknak. Egy szónak száz a vége egyetlen egy dolog inspirál: az érzéseim. Minden perc, amit átéltem, ha úgy tetszik a múltam feldolgozása.

A debreceni Aetrigan hosszas szárnybontogatás után 2008-ban jelezte először igazán, hogy jelenlétükkel tovább színesítenék az egyébként már most sem túl szegényes hazai underground rockzenei palettát. Az erőteljes elhatározás egyelőre egy tavaly nyáron megjelent, háromszámos demót eredményezett, de ha valaki ránéz az Aetrigan MySpace oldalra, meglehetősen professzionális megjelenéssel találkozik, úgyhogy simán elhiszem nekik, hogy komolyan gondolják, amit elterveztek (általában bedőlök az ügyes marketingnek).

Szerencsés konstelláció, amikor az elszántság mellé tehetség is társul, amit az Ő esetükben a  demo anyagán kívül a Borsodi Tehetségkutató különdíja is bizonyít. A rövid produkciót meghallgatva azt mondanám, hogy egy nagy odafigyeléssel és igényességgel elkészített, erős közepes - talán kicsit afeletti - teljesítményt hallhatunk. Talán túl sok is az odafigyelés olyan értelemben, hogy az embernek olyan érzése van, hogy ez a lemez bizony egy szigorú ISO minőségbiztosítási rendszer nyomása alatt készült és lett ezáltal olyan steril amilyen.

A szolnoki Fiktív zenekar muzsikáját leginkább azon stíluskedvelő társaimnak tudnám ajánlani, akik odáig vannak az olyan koszos, mocskos, vaskos riffekért, amik a stoner rock feltalálása óta mitsem változtak, mégis képesek még mindig úgy elszállítani az ember agyát, hogy utána nehéz visszatalálni a poros valóságba. Ők a svéd Dozert nevezik meg, mint fő hatásukat, de a Fiktív második, Szellemkép című, ötszámos demóját hallgatva az én emlékeimben feltolultak a néhai Kyuss elkefélt, zseniális riffjei na meg nem kicsit a Black Sabbath fémjelezte doom spiritusza is - mert valahonnan mégiscsak onnét erednek a gyökerek. Valahogy ez a két hatás, a stoneres emelkedettség, pszichedélia és a doom komorsága keveredik a Fiktív zenéjében és viszonylag jól is jönnek ki belőle a srácok, összességében abszolút vállalható amit csinálnak, noha azért van még mit csiszolni.

A Magor zenekar még januárban keresett meg minket a tavalyi demó kiadványuk anyagával. Pont akkortájt, amikor a csapat a Wackor budapesti, Ráday klub-béli lemezbemutatóján lépett fel élőben, úgyhogy akkor meg is néztem őket és pár bíztató szót a koncertbeszámolóban is elkönyvelhettek már tőlünk. (Egész estés zúzás: Wackor Uncommon Ground lemezbemutató a Rádayban) Annak, hogy most ismét szerepelnek sajnos semmi aktualitása nincs azon kívül, hogy adós vagyok még a tavaly januárban elkészített Túl mindenen című háromszámos demóanyag recenziójával. Pedig szívesebben írtam volna már inkább az elkészült nagylemezről.

A tavalyi bemutatkozó anyag ettől függetlenül mindenképpen megérdemel egy kis figyelmet, mivel nem gyermeteg játszadozás hallható itt; a Magor zenéje húz, mint az állat. Bizonyára azért, mivel nemrég AC/DC koncerten voltam, most akaratlanul is csak az elcsépelt gőzmozdonyos hasonlat jutott eszembe, de a lényeg, hogy a ritmusszekció által elővezetett feszes, dallamos és sodró riffek elemi erővel ragadják el a gyanútlan hallgatót.

A hazai trend jelenleg a rockzenében a toolos  mélységeket próbálgató metál és az indie, meg a nu metál esetleg. Karrierjét a közelmúltban indító kezdő zenekarok zöme a fenti stílusok valamelyikében tevékenykedik. Épp emiatt kuriózum a Doghitters (jesszusom, micsoda név...!) tömény hardcore zúzása a tavaly kiadott Strike című demokorongon. Más, mint minden más, amit mostanában idehaza megszokott az ember. A hardcore sosem volt egy kimondottan felkapott stílus, talán a 90 években volt néhány jó év, amikor a középpontba került elsősorban a Biohazard, a Life Of Agony, a Suicidal Tendencies, a Pro-Pain nevű bandák ténykedésének köszönhetően, de azóta ismét visszasüllyedt az igazi közegébe az underground világba, hiszen a hardcore és a mainstream valahogy összegyeztethetetlen fogalmak.

Régóta adósa vagyok a Shade zenekarnak ezzel az írással, de végre sikerült megszülni. Ha egyszer lesz majd Gyöngyösön valami rockfeszt, aminek a keretében az összes "hazaipályás" bandát meg lehet majd nézni és hallgatni élőben mindenképpen menjen minden igaz rock és metálhívő, mert Gyöngyösön valami van a levegőben. Volt szerencsénk már néhány gyöngyösi csapathoz a tehetségkutató rovatunk keretében és többségük abszolút modern, igényes, tehát vállalható anyagokat tett le az asztalra.

Nincs ez másként a Shade zenekar esetében sem, akiknek 2005-ös megalakulásuk óta tavaly, 2008-ban adatott meg a lehetőség, hogy professzionális körülmények között rögzítsenek néhány nótát. A fiatal srácokból álló banda élt is a lehetőségekkel (kétszer is) aminek köszönhetően öt bikaerős, jó minőségűnek mondható felvétel van most a birtokomban tőlük. Ezekről fog szólni ez a cikk.

A zenekar a 2004-ben alakult Grizner Tamás(KEX) és Jesenszky Milán(DRUMFACE) közös elhatározása nyomán. Számos tagcsere után, végleges felállásuk a következő: Grizner Tamás ének, Baricsa Gergő  basszus, Balogh Dániel gitár, Szűcs Szilárd kongadobok, Jesenszky Milán dobok. Nemrég készítették el vadiúj kétszámos demójukat, de a MySpacen a két új felvételen kívül még további három, korábbi felvétel is meghallgatható. Hamarosan sorban meg is kóstoljuk ezeket. 

• Carana Padma MySpace oldal

Ez az ország a rockzenei tehetségek hazája. Ez most már biztos. Már csak azért is érdemes volt belevágni egy rockzenei magazin szerkesztésébe, mert ezáltal olyan zenekarokat ismerhettem meg már az elmúlt közel egy év alatt is, amelyekkel egyébként talán sosem találkoztam volna.
 
Legújabb "felfedezettünk", akit szeretnék nektek bemutatni a Tius Norma. A zenekar 2007 júniusában alakult és mostanában azzal hívták fel magukra az underground rockzenei köz figyelmét, hogy a Borsodi sörök nevével márkázott ABC tehetségkutató hazai megmérettetésén kiválóan szerepeltek és tovább jutottak Bécsbe, ahol már nemzetközi porondon is bizonyíthatnak.
 
A Tius Norma jelenleg mintegy 60 perces koncertanyaggal rendelkezik, és készülőben a nagylemez is. Eddig két demó EP-t jelentettek meg, a honlapjukon és a MySpace oldalukon is öt felvétel érhető el online.
A felállás: Tius - zongora, Noen - ének, AAkos - dobok, Süti - basszus, Luki - gitár.
 
A kifinomult alteros rockzenék hívei bátran próbálkozhatnak velük, mert figyelemre méltó muzsikát játszanak őszinte és tiszta hangulatokkal.
 
Az online elérhető felvételeik közül a két legerősebbnek a Drive Me és a Playing The Liar című dalokat érzem. A Drive Me hajszálvékonyra nyújtott gitár-varázslata már a kezdésnél elképesztő magasságokba emeli a dalt hangulatilag, majd belép a kissé visszafogott ám kiváló énektéma. A pattogós, dallamos, feszes és pont megfelelő arányban kevert hat húros basszusgitár a háttérben maga a gyönyör. Kiváló dalszerkezet, profin, megfelelő arányokkal összerakott felvétel és mindezeken túl fantasztikus érzelmi töltettel rendelkezik, amely képes magával ragadni a hallgatót olyannyira, hogy nagyon kell küzdeni, hogy kicsit a földön maradhasson, hiszen van itt még tennivaló bőven: például a másik négy meghallgatandó felvétel.
A Playing The Liar a másik kedvencem. Igazi gyöngyszem. Kicsit U2, kicsit Depeche, de azt hiszem többnyire Tius Norma. Ennyire direkt The Edge-féle effektezést még egyetlen zenekartól sem hallottam világszinten sem, nemhogy itthon. Mintha maga a mester csinálná. Azért az arányok mindenhol a helyükön vannak: The Edge-ből sincs olyan sok, hogy zavaró legyen, csak épp amennyi szükséges. A hektikusnak tűnő, mélyen megszólaló zongoraleütések nagyon illenek a képbe: sajátos, egyedi hangzást eredményeznek - ez több felvételben is visszatérő elem. Azt hiszem, a Tius Norma egyik legnagyobb erénye a megfelelő, halálos biztonsággal alkalmazott arányérzék. Zenéjük sokösszetevős, de olyan mesterien elegyítik az egyes komponenseket, hogy abszolút kerek lesz a végeredmény. Az ének a Liarban is kiváló, merengős és mély. Tartalmas. A dalok többsége egyébként angol nyelvű, könnyen befogadható, mégis komoly mondanivalót rejtő szövegekkel. 
 
A személyes rangsorban nálam a következő a Time For Us című dal, amely egy lassú, zongorával kísért, megint csak kiváló hangulatú felvétel fokozatosan emelkedő majd hirtelen megtörő ívekkel. A dal lassú folyama alatt van idő odafigyelni a részletekre és a részletek bizony nagyon szép dolgokat rejtenek. Mintha minden egyes hangszer külön külön mutatná magát közvetlenül érintve meg a hallgatót miközben maga a dal mégis egy egységes egész.
Az Aren't You The Same szintén egy lassú felvétel, kicsit hangsúlyosabb, karcosabb refrénnel. Érdekes megoldás az angol szöveg mellett a magyar nyelven prezentált refrén. Ez is egy kiváló nóta. A zongora igazi kuriózum, néhol félelmetes hatása van, óriási ötlet volt az alapító Tiustól a hangszer ilyen zenei környezetben való használata, ami önmagában persze nem újdonság, hiszen láttunk már rockzenekarban zongoristát, de az Ő kezei alatt mégis valahogy másként szól ez...
 
Az ötödik meghallgatható felvétel a Három kép címet viseli és magyar szöveggel rendelkezik. Nagyon kevés infó érhető el a csapatról és eddigi tevékenységükről, de azt gondolnám, hogy ez egy korai darab lehet - legalább is a többi dal ehhez képest kiérleltebb összképet, határozottab zenei irányt mutat. A Három kép is egy lassú, érzelgős darab jazz-es felhangokkal, jó kis drum 'n' bass játékkal és tulajdonképpen kiváló nóta ez is, akárcsak a többi.  
 

A hallottak alapján a Tius Norma zenekarnak igenis van helye a magyar alternatív rockzenei palettán, hiszen zenéjük felemel, felkavar, megnyugtat, beszél hozzád, odafigyelésre nevel és elgondolkodtat. Magyarul, ez a csapat a zenéjével valami olyat képes nyújtani az embernek, amire bizony nem minden zenekar képes. Majdnem biztos vagyok benne, hogy nem csak a zenélés öröméért csinálják, hanem azért is, mert van aki szavakkal beszél és van aki zenével. Beszélni, kommunikálni pedig muszáj.

Ezúton gratulálok és sok sikert kívánok ennek az öt srácnak a Tius Norma-val és várom a nagylemezt nagyon!
 

 Tőlem távol (Aren't You The Same)

 
Kapcsolódó linkek:

• Tius Norma hivatalos website
• Tius Norma MySpace oldal

Tehetségkutató rovatunk újabb versenyzője következeik, nevezetesen a gyöngyösi Early Morning Vision. Úgy látszik Gyöngyösön csak úgy nőnek ki a földből a zenekarok, hiszen a múltkoriban ugyanezen rovatunkban mutattuk be a Zyon Choice című EP-jét.

A zenekar megalakulása valamikor 2007 nyár elejére tehető, amikor is – ha jól vettem ki a biográfiából – Grizner Tamás gitáros, énekes Szécsényi Ádám dobossal kezdett el együtt zenélni. A basszusgitáros a Shade nevű zenekarból jött csakúgy, mint a másik gitáros Szerdahelyi Zoltán. Aztán a basszusgitáros el, és hosszas keresés után csatlakozott hozzájuk Csontos András a megüresedett helyre. Mivel a legtöbb próbát vasárnap reggel tartották a srácok eléggé „fáradt” állapotban, így a név is adott lett.  Első koncertjét 2008 májusában adata a zenekar és mivel a dalok egyre csak születtek 2008 novemberében éltek a felvétel lehetőségével. Így született meg a Fél című négyszámos EP.

Nos a srácok az általuk művelt stílust nem nevezték meg, mondván minden a zenében van, ami hatott rájuk. Tényleg eléggé eklektikus amit csinálnak. Van itt klasszikusabb heavy téma, északi metál, egy kis pszihedelia, meg modern metál elemek dögivel.
 

A kezdés az Ajándék című instrumentális darabbal számomra kicsit meglepő volt, bár egy négyszámos EP-nél azt gondolom a számsorrend csak sokadlagos dolog. A felvétel viszonylag jól szól, viszont a dob eléggé háttérbe szorul furcsa puffogó és egy picit erőtlen hangzásával. Viszont az elsőre lejön, hogy nem ügyetlen gyerekek álltak össze zenélni. A dal maga jól felépített, nekem elsőre amolyan északias ízek jutottak róla eszembe, de annál elszállósabb a hangulata. A kettes Árnylátomás már direktebb és jóval zúzósabb darab. Az üvöltős – néhol tiszta – ének alapvetően passzol a zenéhez, de lehetne jobban előtérben. A dal közepe viszont nagyon rendben van a pszihedelikusabb és aztán bevadulós résszel. A következő Kapj El kicsit System Of Down-os kezdéssel bír és az a dalban többször is visszaköszön. Az utolsó Törékeny szintén fogós témákból építkezik, az ének azonban itt is eléggé erőtlen, talán ez az egyetlen kicsit gyenge pontja a zenének, mert alapvetően még a szövegek is rendben vannak.

A Fél című EP egy gyakorlatilag egy éve egyben lévő csapattól korrekt bemutatkozás. Az Early Morning Vision zeneileg egyben van, az énektémák terén viszont erősítésre lenne szükség mindenképpen. A folytatáshoz sok kitartást kívánok.

Kapcsolódó linkek:

Early Morning Vision MySpace oldal

A Wrong Side Of The Wall a Bones zenekar romjain indult meg 2007 közepén. A zenekarhoz csatlakozott Knapp Oszkár, az Insane volt frontembere. Bár az együttes dalokat az énekes érkezése előtt is írt szép számmal a közös munka igencsak hatékonynak bizonyult, és most itt az első EP, amely tulajdonképpen egyfajta előzetes az első nagylemezhez, amely várhatóan idén decemberben jelenik meg.

A zenekar jelenleg a Knapp Oszkár – ének, Deményi László – gitár, Kőműves Zsolt – gitár, Csobánczi Péter – basszus, Tóth László – dob felállásban zenél és nem is akárhogy.

Ha az EP-n található három nóta után a lemez is hozza azt a színvonalat, ami itt hallható, nemcsak az év legjobb hazai debütjét követi el a félig meddig dunaújvárosi, félig meddig budapesti ötös, hanem könnyen lehet, hogy az év hazai rock/metal lemezét ők dobják piacra.

Miért is mondom ezt? Ami itt hallható az egyszerre horzsol, egyszerre dallamos és úgy rántja magával az embert, hogy az valami hihetetlen. Mindhárom nóta (Degenerate, No Secret, Tears Never Came) sláger a maga nemében, de a szó igazán jó értelmében. Hogy a srácokra milyen zenék hatottak azt én hirtelen meg nem mondom, de nekem a szaggatott gitárok és a kicsit szavalós, üvöltőseb verzék után a Disturbed ugrott be elsőnek, viszont a No Secret dallamos gitárja inkább valami északibb (Amorphis) zenét sejtet. De ez abszolút lényegtelen, mert a végeredmény a lényeg, ez a három nóta pedig  igencsak magasra rakja a lécet. Remélem a hamarosan érkező nagylemez is tartja ezt a magas színvonalat, én mindenesetre beszerzem az már most tuti.

Aki kíváncsi a zenére, a csapat MySpace oldalán belehallgathat.

Linkajánló:

The Wrong Side Of The Wall  - MySpace oldal, online demók és zenehallgatás