A deathcore elsősorban amerikai irányzat, az európai képviselői globális szinten többnyire a másodvonalban küzdenek. A holland Distant harmadik nekifutásra jó esélyekkel indul, hogy az idei lemezével közel kerüljön a műfajon belüli szintlépéshez. A zenekar egyébként a saját muzsikáját downtempo deathcore-ként jelöli meg. A skatulyázások korában pedig ez az adekvát megjelölés egy remek támpont lehet mindazoknak, akik most hallanak először a részben Pozsonyból elszármazott, jelenleg rotterdami bázisú ötösről.

A hazai death metal mezőnyben olyannyira kivételes, hogy egy zenekar legalább négy nagylemez megjelentetéséig jusson, hogy a folyamatosan aktív formációk közül ezt mindössze két csapat mondhatja el magáról. A zalai Age Of Agony – ők már az ötödiken is rég túl vannak - és a Cannibal Corpse: Butchered At Birth lemezének második tétele nyomán nevet választott székesfehérvári Gutted.

Azt gondolom, hogy a Therapy? különösebb bemutatást nem igényel a blog olvasóinak. Az Andy Cairns vezette észak-ír banda már olyan régóta nyomja a punk & rock-ot, hogy egyszerűen megkerülhetetlenek. Valószínű nem vagyok egyedül azzal a fílinggel a 90-es évekből, amikor még a Music Television frankón tolta ránk a külföldi zeneipar nagyüzemi remekeit... Becsületükre legyen mondva, azért rendesen helyet adtak a feltörekvő grunge, rock, post-punk vagy metal csapatoknak is, akik zenéjükkel nem feltétlenül a slágerlisták élére hajtottak. Alig vártam, hogy hazaérjek a suliból és máris benyomtam a zenetévét, hátha elcsípem az aktuális favoritomat. Az 1994-es Troublegum, a Screamager-rel nagyon betalált és lett kedvence sok kiábrándult, MTV-n szocializálódott fiatalnak, többek között nekem is. Bár az album meg is hozta a népszerűséget, a Therapy? szerintem sosem akart igazán a fő sodráshoz tartozni. 

Koax kolléga néhány napja interjúzott egy vérbeli olasz zenekarral, azaz egy olyan formációval, amely anyanyelvét használva választott magának nevet. Az említett L’Ira Del Baccano kapcsán jutott eszembe egy ősrégi csapat, a Banco Del Mutuo Soccorso neve, a római veteránok ugyanis szintén a közelmúltban jelentkeztek friss nagylemezzel. Olyannyira veterán formációról van szó, hogy a 2014-ben elhunyt, Francesco Di Giacomo nevéhez köthető progresszív rock zenekar a ’60-as évek legvégén alakult.

godfater. - így, csupa kisbetűvel szedve, ponttal a végén. A szokatlan név bizonyára még ismeretlen a köreinkben, nem így a zenekar egyes tagjai. Tátrai Tibort mindenki ismeri, aki valaha rockzenével foglalkozott a Kárpát-medencében. Az ötletgazda, Szebényi Dániel neve pedig a rockereknek - ha máshonnan nem is - a Téglás Zoli-féle Ocean Hills vagy a fővárosi Avatar révén lehet ismerős. A fiatal billentyűst ezek mellett a pop szakmában is jegyzik. Az ütős, Borlai Gergő az European Mantra mellett szintén számtalan egyéb formációban fordult már elő. A többiek, azaz a másik hathúros felelőse, Gotthárd Mihály és Kéri Samu basszusgitáros egyelőre még kevésbé bejáratott nevek, de ők is hangszereik mesterei.

A FVNERALS 2013-ban alakult az Egyesült Királyságban. A duó Tiffany Ström (ének/basszusgitár) és Syd Scarlet (gitár/dalszerzés) tagokból áll. Honlapjuk szerint egy dark ambient, doom, drone és post-rock elemeket vegyítő zenekar. Első albumukat 2014-ben The Light címen adták ki, amit a Wounds követett 2016-ban. 

Russian Circles, Pelican vagy a nemrég nálunk is körbe udvarolt Oozing Wound: Chicago úgy tűnik elég erős a jófajta (post) metál zenéket illetően és erre a REZN is szépen ráerősít.

Ha létezik sikertörténet a kortárs old school death metalban, akkor a Baest sztorija kétségtelenül az. A 2015-ben alakult dán ötös az ősi úton elindulva egy demo és egy EP kiadása után 2018-ban a Danse Macabre koronggal debütált a nagynevű Century Mediánál. Már az is fegyvertény, hogy a legendás kiadó épp nekik szavazott bizalmat az undergroundban már akkor is túltengő régi iskolás halálfém osztagok közül. Az igazán komoly érdem azonban az, hogy a srácok azóta is a dortmundi istálló bizalmát élvezik.

A hivatalosan a március idusát megelőző napokban megjelenő Anesidora már a nyolcadik lemeze lesz a hányatott sorsú svédeknek. Az epikus doom metalban utazó négyes Forlorn néven a komplett '90-es éveket demós zenekarként vegetálta végig, a dolgaik csak 2005-től, immár Isole-ként kezdtek beindulni. Beindulás alatt persze csak annyi értendő, hogy az európai undergroundban elkezdett terjedni a nevük.

Ha annyit mondok, hogy a Crowne egy fiatal svéd hard rock csapat, immár két nagylemezzel, az csak a sztori egyik fele. A másik pedig, hogy a Crowne egy kipróbált zenészekből álló supergroup, akik nagyon odatették magukat az új anyagukon.

Bár a death metal nem a kedvenc műfajom, van egy banda, amit ennek ellenére nagyon szeretek: az Obituary. A floridai death metal zászlóvivője januárban hozta ki új stúdióalbumát Dying Of Everything címmel, ami a death metal legendák 11. kiadványa. A 2009-es Darkest Day után sokan készek voltak leírni a tampai death metal úttörőit, de egy sikeres kickstarter kampányt követően visszatértek, hogy elkészítsék az Inked In Bloodot, ami a legjobb munkájuk lett a '90-es évek óta, megtartva a klasszikus hangzásukat, de felfrissítve azt és ez az Obituary új feltámadását jelentette.

A Ripple Music kiadó sorra bombáz minket jobbnál jobb zenékkel, amiket nem győzünk végighallgatni. Folyamatosan jönnek az olyan lemezek, amiket csak imádni lehet, de nincs az az ember, aki képes lenne mindent végig hallgatni, így néhány elveszik az internet mocsarában. Egy utolsó figyelmeztetés kapcsán akadtam rá a Hail The Voidra is, akik nagyon pöpec albumot dobtak össze.

Az év eleje mindig tökéletes időszak arra, hogy tetszés, illetve egyéni vérmérséklet szerint mélyebbre merüljünk az underground bugyraiban. Az első kiemelt kiadványok ugyanis a tapasztalatok szerint általában tavasz elején szoktak befutni, így a holtszezont kihasználva az első két hónapban gyakran vájkálok a közelmúlt azon anyagai között, melyek ilyen-olyan okokból a maguk idején elmentek mellettem vagy csak szimplán átmentek a szűrőmön.

Meg sem próbálom kiszámolni, hogy mi, Pokolgép rajongók pontosan hány éve várjuk ezt a lemezt. Ha csak a Metálbomba megjelenési dátumából indulok ki, akkor is közel járunk a tízhez, de már a Rudán Joe-korszakban, a 2004-es A túlélő idején felmerült egy versek megzenésítésére épülő Pokolgép album lehetősége. Hasonlóan régi téma az alapító-zenekarvezető, Kukovecz Gábor gitáros szólólemezének kérdése.

Prog rock lemez Angliából, amit ezen sorok szerény írója nemcsak az éves toplistájára tett fel, de még a képzeletbeli dobogóra is. Mondhatjuk, hogy nem vállal nagy kockázatot, aki belehallgat.

Ha akár csak felszínesen is kaparászod a hazai extrém metal színteret, akkor bizonyára belefutottál, bele kellett futnod az Omega Diatribe nevébe, illetve muzsikájába. Ha a mélyebb rétegekben is otthonosan mozogsz, akkor talán még az Audionerve név is mond valamit. Az előbbi és az utóbbi formáció oszlopa egyaránt Hájer Gergő gitáros, aki eddigi zenei pályájára most az „újonc” Vented zenekarral teszi fel a koronát.

David Draimanék nyolcadik nekifutásra is hozták a kötelezőt. Az pedig, hogy ez önmagában elegendő lesz-e az egyéni üdvösséghez, jelentős részben attól függ, hogy az adott hallgató mikor kapcsolódott be a Disturbed-sztoriba.

Hihetetlen sebességgel pörgött le ez az év. Rengeteg albummal, amiket imádni lehetett (többségében). De még ilyenkor is, amikor már csak két hét van az évből szembe jön valami, ami levesz a lábamról és pár napra magába bolondít. Itt van a Red Sun Atacama albuma, ami a Darwin címet viseli!

Kezdjük a formával, azaz a külsőségekkel! A zenekar nevében lévő "The" névelő egy hagyományosabb felfogású metal arcnál nem sok jóval kecsegtet, hiszen visszautal a '90-es évek közepének alternatív hullámára, a klasszikus metal sokak szerinti mélyrepülésének éveire. A lemez címe sem visz közelebb a megoldáshoz, a borítóhoz ugyan kétségtelenül passzol, de a zenei irányt ez alapján sem sikerült belőnöm.

A Parkway Drive sokak bánatára lemondta a budapesti Arénás koncertjét, pedig nem kis buli lett volna. Pechesek vagyunk ilyen szempontból, ellenben helyette kaptunk most egy új albumot. A Darker Stillre senki se vállalkozott a szerkesztőségnél, így adtam neki én egy esélyt, hogy összebarátkozzunk kicsit. A végeredmény pedig....