Az Escuela Grind New England-i grindcore alakulat idén januárban megjelenő DDEEAATHHMMEETTAALL EP-vel már egyszer leolvasztotta az arcokat, de hát nincs megállás a darálóban, így őszre is jutott némi finomság a fanoknak. Az MNRK Heavy égisze alatt, október 18-án megjelenő Dreams On Algorithms a zenekar harmadik nagylemeze, amivel ugyan visszatérnek a gyökerekhez, de azért tartalmaz meglepő és néhány igazán izgalmas fordulatot is.

Ahogy a svéd dallamrockerek ígérték, egy évvel a Megalomanium nagylemez után máris itt a folytatás. Újabb 11 remek szerzemény a hard rock és a dallamos metal határán, ismét egy rettenetes borítóba csomagolva. 

A bavariai Mechanic Tyrants egy új versenyző a germán speed metal szcénában. Lényegében az egy demót megjelentetett Torpëdo jogutódjáról van szó. Ja, nehogy elfeledjem, az a bizonyos demo épp Mechanic Tyrants címmel jött ki, és a Cruz Del Sur egyik alkiadója egy vállalható(bb) borítóval utóbb nemcsak CD, hanem LP formátumban is megjelentette azt.

Az össznépi slágerré vált Heat Waves után adja, adta magát a kérdés, hogy a brit indie pop/rock aktuális szenzációjaként számon tartott négyes az aktuális lemezével merre indul tovább. Dave Bayley és gyerekkori haverjai a saját pályájukon most valahol ott tartanak, ahol a Coldplay járt úgy húsz évvel ezelőtt.

Vic Rattlehead rohamsisakos, Blackie Lawlesst idéző, körfűrészes ágyékvédővel felvértezett ikertesója újra lesújt a bontókalapácsával – a borítóra nézve elsőre többeknek is ez a kevésbé épületes gondolatsor futhat át az agyán. Viccesnek, vagy legalábbis kevésbé komolyan vehetőnek tűnik a dolog, de átvitt értelemben is épp erről van szó.

A Kontact egy kanadai metal zenekar, sci-fi, fantasy-alapú szövegvilággal. Ezt olvasva bizonyára többen a Voivod-ra asszociálnak. Nem véletlenül. Az alig néhány éves múltra visszatekintő négyes a koncepció szempontjából kétségtelenül hasonló táptalajból merít, mint legendás földijeik. Zeneileg azonban szép számmal akadnak eltérések.

Több olyan zenekar is "nagyot megy" mostanában, amelyik nem veszi túl komolyan magát, és a küldetéstudata kimerül annyiban, hogy felhőtlen szórakoztatást ígér. Ezek egy részét magam is kedvelem (The Night Flight Orchestra, Electric Callboy), másokat inkább kellő távolságtartással szemlélek.

A megjelenések száma és a hallgatói befogadóképesség fordítottan arányosak egymással. Ezzel nem mondtam semmi újat, okosat meg végképp nem, de más indokom még sincs arra, hogy miért éppen most jelentkezünk ezzel az ajánlóval. A szegedi bázisú zenekar nevébe évekkel ezelőtt több fórumon is belefutottam, de a tényleges találkozás az első mondatban taglaltaknak megfelelően jó ideig, egész pontosan az idei nyárig váratott magára.

Hosszasan el lehetne lamentálni azon, hogy a neo-prognak nevezett irányzat, illetve annak egyes képviselői 2024-ben nevezhetők-e újnak, frissnek, illetve bármilyen téren rájuk süthető-e, hogy előre mutatók, úttörők lennének. A magam részéről arra voksolok, hogy a fenti megjelölés évtizedek óta nem más, mint egy bármikor elővehető skatulya. Egy olyan doboz, amibe viszonylag könnyen belepréselhető minden olyan előadó, amely a ’70-es évek közepének szellemében, a korabeli Yes, Genesis, Pink Floyd, stb. lemezek nyomdokain, bő lére eresztett formában vezeti elő az elmélkedő, merengő, de nem feltétlenül a technikai bemutatóra koncentráló rockzenéjét.

A power metal svéd kereszteslovagjai (csak hogy állandó jelzőnket alkalmazzuk) idén nyáron már a tizenharmadik nagylemezükkel jelentkeznek. Az Avenge the Fallen ismét az eredeti kiadójuk, a Nuclear Blast zászlaja alatt lát napvilágot, akikkel közösen igencsak jó munkát végeztek a várakozások felsrófolásában.

A kétszeres Grammy-díjas, a sokszor hivatkozott Minden idők ötszáz legjobb albuma listán szereplő, továbbá a Billboard kétszázasának csúcsát több lemezével is megjárt Vampire Weekend neve itthon ritkán kerül szóba. Az Ezra Koening zenekarvezető által a 2000-es évek közepén a Columbia Egyetemen összehozott együttes terepe, célközönsége bizony nem Közép-Európa.

A melodikus thrash/death metal a megjelenések száma tekintetében a legjobb éveit épp két évtizede élte. Azóta sokan lemorzsolódtak, stílust váltottak, vagyis néhány lemez után eltűntek a zavarosban. Manapság meg már szinte különlegességnek számít, ha a követhetetlen promo-dózis keretében egy-egy ilyen lemezre bukkanunk, netán olyan anyag akad fenn a szűrőnkön, amihez többször is visszatérhetünk.

Az amerikai Warlord még a 80-as évek elején alakult, és hagyományos, dallamos (power) metalban utaznak. Bő négy évtizedes pályájuk csaknem kétharmadát hibernációban töltötték, most azonban visszatértek egy különleges albummal.

A grunge műfaj és Seattle városa közé hajlamosak vagyunk kitenni az egyenlőségjelet. Az irányzat és a város neve a ’90-es évek elején kétségtelenül elválaszthatatlannak tűnt egymástól. A hullám egyesek szerint egy halálesettel (Andy Wood) kezdődött, és egy másikkal (Kurt Cobain) ért véget. Ha a végpontok tekintetében lehet is vitatkozni, abban a tekintetben viszont nem igazán érdemes ölre menni, hogy a grunge aranykora nagyjából a két tragikus esemény közé tehető.

Németország első számú arénarock csapata bő két év után jelentkezett friss nagylemezzel. A 2022-es anyagukat annak idején még az év végi toplistámra is beválogattam, így komoly elvárásokkal, ugyanakkor pozitív attitűddel közelítettem a Back With a Bang albumhoz.

Hogy szereted a black metalt? Ha 300 bpm-es blastbeatekkel, agresszívan acsarkodó vokálokkal és kompromisszummentes jéghideg riffhegyekkel, az Alcest nem a te zenekarod. A Neige által fémjelzett szólóprojekt szépen kinőtte magát az utóbbi években, a francia multi-instrumentalistát túlzás nélkül nevezhetjük a blackgaze egyik atyjának, azt pedig legújabb Les Chants de l'Aurore albumán is bemutatja mivel tudott kiemelkedővé válni.

A Franciaországból, egész pontosan Marseille-ből származó metalcore / groove metal csapat egy karcosabb, vissza-a-gyökerekhez jellegű albummal jelentkezett, ami már a kilencedik a katalógusukban.

Stílusok, trendek jönnek mennek, de egy biztos, hogy a zene szeretete megmarad. Így van lehetősége annak, hogy folyamatosan újabb és újabb zenekarok alakuljanak, hozzanak ki új anyagokat, mi pedig kíváncsian túrjuk az internetet, hogy mikor találunk valamit, ami szimpatikus a számunkra. A szimpátiánkban bízik a Nothing More is, akik most hozták ki új lemezüket Carnal címmel. De vajon sikerül nekik elnyerni azt?

Nem igazán lehetnek babonásak a kanadai hölgyek, hiszen kereken 13 évnyi csendes pihenő után térnek vissza  Fire című legújabb, sorban a hetedik stúdióalbumukkal. 

Korunk egyik legrégebbi stoner zenekara, akárhogy is nézzük, de a Fu Manchu nevet viseli. Akárhogy turkálok az agytekervényeim közt, de nem tudom, hogy van-e náluk régebbi, kimondottan klasszikus értelemben vett stoner zenekar, akik még ráadásul aktívak is a mai napig. Van? Szerintem nincs. Ebből kifolyólag persze, hogy fontos esemény amikor új lemezzel jelentkezik a zenekar. Megérkezett a The Return Of Tomorrow.