A német Human Zoo egy évvel a Gotthard azonos című lemezének megjelenése után alakult. A párhuzamok azonban ennyiben nem merülnek ki a Balingen-i zenekar és a svájci hard rockerek között. Az idén a fennállásának két évtizedes jubileumát ünneplő Human Zoo abban a németes ízekkel elővezetett melodikus hard rockban utazik, ami egyebek mellett közel áll a Gotthard világlátásához is.

A német progresszív színtérről sem az idei Vanden Plas, sem az aktuális Ivanhoe lemez nem volt képes maradéktalanul meggyőzni. Az egy dolog, hogy ez a műfaj is jó ideje a biztonsági játékról szól, a sekélyes dalokra azonban ez a tény önmagában nem szolgálhatna mentségül. Igazi gond persze egyik lemezzel sincs, önazonosak, illetve háttérzeneként tökéletesen észrevétlenek tudnak maradni.

Nagyon úgy tűnik, hogy rendre nálam kötnek ki azok az anyagok, melyekhez produceri és/vagy hangmérnöki minőségben köze van Kurt Ballou Converge gitárosnak, illetve stúdió tulajdonosnak (GodCity). A Candy zenekar legújabb lemeze is a jó Kurt boszorkánykonyhájában készült, ami a korábbi produktumok fényében garancia a minőségre, szóval az It’s Inside You irányába is komoly elvárásokat támasztottam.

Ambivalens kapcsolatot ápolok én Lenny Kravitz-cel: egyrészt tisztelem a benne lakozó rock 'n' roll vadállatot, aki nem egy korszakos riffel gazdagította az egyetemes popkultúrát, a cukros R&B mázba mártott strici-himnuszai viszont  már nehezen mennek le a torkomon, ha egyáltalán.

Classic rock. És most nem a több nyelven is megjelenő patinás zenei magazinra gondolok, hanem a címben szereplő lemezre. A müncheni négyes ugyanis abban a kizárólag angolszász gyökerekkel rendelkező műfajban alkot, amely ebben az eredeti formájában alapvetően idegen a német rock/metal zenék világától. A sokat látott zenészek esetében ezek a bizonyos gyökerek a ’60-as évek utolsó harmadáig nyúlnak.

A nemrég megénekelt JD Miller album után egy újabb svéd hard rock anyag futott be, ami mindenképp érdemes a figyelemre. A Nestor a 80-as évek rádióbarát megszólalását célozta meg, és ezt maradéktalanul teljesíti is.

A svéd hard rock csapat munkássága egészen addig elkerülte a figyelmemet, amíg Szabolcs kolléga el nem küldte a friss albumuk sajtóanyagát. Neki meg általában jobban hiszek, mint a kiadók promószövegének. Ezúttal sem csalódtam, az Empyrean egy átlagon felüli rocklemez.

Számomra Jamey Jasta már olyan, mint a polihisztor, Max Cavalera. Bármit csinál a csávó, kíváncsian várom, hogy mit hoz ki az adott időszakból, szituációból. Ez főleg azóta van Jamey-vel szemben, amikor megismerkedtem a Kingdom of Sorrow-val, ami egyből levett a lábamról. Mondjuk előtte is követtem, mert az A38-as Supremacy albumot bemutató Hatebreed koncert érettségi után, törött lábbal még mindig a kedvenc koncertjeim közt van. Na, de milyen az énekes legújabb szólóalbuma?

Sebastian Bach szuperereje abban rejlik, hogy akkor is róla szól minden második híradás, amikor nincs is új lemeze vagy egyéb megmozdulása. Ennek ismeretében nem sokat vártam a 10 év szünet után kiadott Child Within the Man albumtól, annál nagyobb volt a meglepetés, ezúttal a jó értelemben.

Az Ipecac sajtósai vagy tróger hóhányók vagy nagyon nincsenek képben (amit nem hiszek, szóval maradjunk a tróger hóhányó teóriánál), mert olyat leírni a legújabb Melvins lemez kapcsán, hogy “az LP valószínűleg a zenekar eddigi legszokatlanabb, legfogósabb és legötletesebb munkája” nemcsak generál ízű megúszós megállapítás, de igaznak sem mondanám feltétlenül.

A Svoid Spiral Dance című EP-je megjelenése óta az általam legtöbbet hallgatott hazai kislemezek között van. A 2018-as, négy dalos kiadvány három saját szerzeményt és egy feldolgozást tartalmazott. Az említett kislemezre került felvételek pedig az általános hangulattól – aurától – eltekintve köszönőviszonyban sem voltak azzal a műfajjal, amellyel a miskolci alapítású formáció a 2010-es évek elején a magyar underground térképére helyezte magát.

A Jours Pâles a sokszínű és virulens francia black metal színtér egyik relatíve friss, de mégis már a harmadik nagylemezénél járó alakulata. Tehát annak ellenére, hogy 2020 az alapítás éve, a gallok már a harmadik dolgozatot teszik le az asztalra. Mondani akarásban nincs hiány, a LADLO kiadó promóciós tevékenységének köszönhetően pedig a lényeget tekintve tisztában vagyok azzal, hogy az ottani fekete fém mozgalom is a lokális színterekhez hasonlóan működik. A személyi összefonódások révén közel annyi zenekarral lehet számolni, ahány zenész alkot a mezőnyben

Februári megjelenésről lévén szó, alaposan megcsúsztam ezzel az ajánlóval – bár underground léptékben nem tudom, van-e bármi jelentősége néhány hónap késlekedésnek… Mentségemre szóljon, hogy a Majesty In Degradation EP kiadása kapcsán interjúztam) az alapító Juhász Jánossal, de a kislemez megjelenését követően akkor is akadt némi fáziskésés.

Az Amerikan Kaos egy új formáció, amit Jeff Waters, az Annihilator főnöke hozott létre. A napokban megjelent első nagylemezt több vendégzenész segítségével vették fel, a játék neve pedig régi vágású hard rock. Abból is a jobbik fajta.

Néhány hete emlékeztünk meg Peter Gabriel aktuális szólólemezéről, február közepén pedig befutott az egykori kolléga, Steve Hackett önálló korongja is. Még a Genesis alapító-frontemberének albuma sokak számára esemény, addig a régi társ, a gitáros Hackett sokadik lemeze egy szűkebb táborhoz szól, azokhoz, akik árgus szemekkel figyelik a progresszív rock aktualitásait.

Számomra a Whom Gods Destroy belépő anyaga a Sons Of Apollo nyílegyenes folytatása. Bár nem minden tekintetben tekinthető a harmadik S.O.A. lemeznek, de ha a betűtípus mellett a nevet is meghagyják, az Insanium alapvetően passzolna az ottani – utóbb igen rövidnek bizonyult – diszkográfiába. Nézzük a tényeket!

A rockopera kifejezés a hazai közönségnek a közelmúltban jubilált István, a királyt jelenti. A történelemben legalább felszínesen járatosak az 1552-es évhez az egri diadalt kötik. A magyar nyelvű thrash metal rajongói számára Róm Gábriel a borsodi alapítású Remorse – egykori – énekese. A felvidéki Palást település neve pedig a többségnek semmit sem mond. Március végétől azonban a fenti műfaj, évszám, név és helyszín egy mondaton belül is emlegethető.

A francia kiadó aktuális megjelenéseivel alapvetően könnyű helyzetben vagyok, amikor a bevezetőt kell megírnom. A történelmi és/vagy filozófiai alapokon nyugvó koncepciót az esetek többségében tartalommal a black metal valamelyik ága tölti ki. Természetesen a Corpus Diavolis esetében is black metalról van szó, azonban ez az alakulat nem teljes egészében francia föld szülötte.

A 2020-as Gigaton kapcsán írtam itt a blogon, hogy a Pearl Jam egy felnőtt zenekar, akik immáron felnőtteknek csinálnak felnőtt zenét és nincs is ezzel semmi baj, mert az idő vasfoga a kockás flanel inget is megcsócsálja, egy joviális ötvenes-hatvanas rockzenész meg mégsem mászkálhat régi szakadt göncökben.

A Whores. ténykedése elég könnyen párhuzamba állítható a Helmet-sztorival: Amphetamine Reptile, lemorzsolódó alapfelállás, mindenes frontember, fanatizmus és kütyümánia, zeneimádat és “ipar-undor” csak így lazán címszavakban.