Itt, nálunk debütál az Our Last Drop új videója, a Houston gond van. A fiatal budapesti csapat a nemrégiben kiadott EP-jük címadó dalára készítette el a klipet, melyet lent, egy hosszabb kérdezz-felelek után találtok meg.

A duóként indult svéd Misery Loves Co. az 1990-es évek első felében, a metal akkori „ipari forradalmának” idejében érkezett a színtérre, és sikerült egyéni stílust, illetve hangzásvilágot kialakítania. Ráadásul a sikerek sem kerülték el őket, amit egyebek mellett az is elárul, hogy olyan topligás csapatokkal turnéztak, mint a Slayer, a Fear Factory vagy a Machine Head. A formáció hosszú szünet után 2017-ben újjáalakult, idén pedig új anyaggal jelentkezik. Mindezt Patrik Wirén énekes-gitárossal tekintettük át.

A texasi bázisú Oceans Of Slumber eddig is fenekestül forgatta fel mindenki előzetes elképzeléseit arról, milyen lehet egy súlyos, ugyanakkor atmoszférikus metalt játszó, énekesnővel felálló banda, és a következő, 2020-ban esedékes lemezével ismét szintet készül lépni a közelmúltban alapos „tisztújításon” átesett formáció. Az idei Fekete Zaj fesztiválon, röviddel a fellépésük előtt ültünk le beszélgetni a karakteres kiállású, egyéni stílusú frontasszonnyal, Cammie Gilberttel, és a számos hangszeren játszó, dalszerzőként is sokoldalú zenekarvezetővel, Dobber Beverlyvel.

A norvég vezetésű, de amerikai zsoldosakat alkalmazó industrial metal/aggrotech Combichrist nemrég dobta ki új lemezét, a One Fire-t, aminek népszerűsítése végett bevállaltak egy több hónapos turnét. Budapest sem maradhatott ki, de ezúttal most nem a jól bevált A38-on partiztunk, hanem a Dürer nagytermét csaptuk szét az egyik legjobb elektronikával szétinjekciózott metallal. Noha a Combichrist olykor nem is alkalmaz echte metal hangszereket, de gépiesen pulzáló ritmusa és sötét atmoszférája ugyanúgy headbangelésre, de még mosh pit kreálásra is készteti a közönséget. A turné keretei alatt lehetőségem volt Andy LaPlegua-vel leülni és dumálni egy sör mellett. Beszéltünk új és régi dolgokról, videóklippekről és motorokról, rock n roll filozófiáról és bulizásról, többet is, mint kellett volna!

Egy pokolian meleg nyári napon sikerült sort keríteni az interjúra a magyar metal underground szombathelyi büszkeségével, a Sear Bliss-szel, pontosabban Nagy Andrással és Pál Zoltánnal. Még az első sör felénél sem tartottunk Zolival, amikor brutális nyári zivatar szakadt ránk, így a kellemes kerthelyiségből hamar az interjúnak otthont adó malátabár egyik termében találtuk magunkat. Talán az égiek is úgy gondolták, hogy a beszélgetéshez nem passzol a verőfényes hangulat. Sok dolog felszínre került a zenekarral, az ihlettel, a múlttal, a jövővel kapcsolatban néhány kellemes ser társaságában. Hazafelé pedig nem volt mese, kénytelenek voltunk mindhárman bőrig ázni.

Ahogy odavezettek a Park egyik öltözőjéhez, a kulcsra zárt ajtón éppen egy menedzser dörömbölt idegesen, elgyötörten, miközben bentről rosszcsont kuncogás hallatszott. Ez a három másodperc éppen elegendő volt arra, hogy felmérjem, nem lesz könnyű az interjúalanyaimmal, várhatóan meg fognak enni reggelire.

Ami el tud romlani az el is romlik. Nem volt ez most sem máshogy, amikor is a videó interjú közben bedöglött az egyik kamera, a hangot vevő mikrofon is megadta magát és az új szoftver - amivel készült az anyag - is okozott bőven meglepetést. De úgy voltunk vele, hogy ezt látnotok KELL! Kevés hitelesebb zenekar van a sárgolyón, mint az Eyehategod. A dobost megkéselhetik, az énekes májátültetésen esik át, küzdhetnek bármilyen droggal, ők akkor is magukat adják és zenélnek tovább. Alap volt, hogyha már Budapesten koncerteznek, akkor beszélgetünk is velük egy kicsit. Mike IX Williams énekes és Jimmy Bower gitáros volt ebben tettestársunk.

Erősen kánikulába hajlott az időjárás, amikor a Budapest Park szervezői bevezettek engem egy klimatizált szobába, ahol Barry James Stock várt rám. Ahogy beléptem, azonnal megcsapott a nyugalom, Barry egy ritka kedves, kellemes jelenség. Egyszerűen árad belőle a zen, receptre kéne Őt felírni. Nem utolsó sorban pedig, könnyű vele beszélgetni.

Az alábbiakban a RockStation mindenkori kollégái által készített interjúk teljes listáját találjátok. Összeállításkor mi magunk is meglepődtünk, egyrészt azon, hogy az elmúlt majd 12 évben ezek száma 450 fölé kúszott, másrészt azon, hogy a több, mint egy évtizedben gyerek- és ifjúkori kedvenceink sokaságát sikerült megszólaltatnunk. A lista a zenekarok, előadók, szervezetek abc sorrendje alapján készült, mellette megtaláljátok, hogy kivel, mikor beszélgettünk.

A death / grind és hardcore stílusjegyeket egyedi módon ötvöző, szövegeiben aktuális politikai kérdéseket feszegető Misery Index – ahogy beszámoltunk róla – a minap ismét rendesen megzúzta a Dürer Kertet, de ezúttal a nagyteremben, népesebb közönség előtt darált a baltimore-i négyes. A buli előtt a főemberrel, Jason Nethertonnal ültünk le beszélgetni, hogy átvegyünk néhány időszerű témát, ideértve a banda idei, Rituals of Power című albumát is.

Aki ott volt a Budapest Parkban megrendezett Disturbed koncerten, saját szemével is láthatta - az eseményről szóló beszámolónk alcímében - a „Balázs mennybemeneteleként”  emlegetett, közjátékot. A keverőpult magasságából figyelve a történéseket, mindössze annyit észleltünk, hogy az énekes-frontember David Draiman a show vége felé a színpadra hív egy srácot, váltanak pár szót, majd a zenekar többi tagjával következik egy laza pacsi és ügyesen kihasználva a helyzet által nyújtott lehetőségeket, emberünk a dobcucc elől videózta / szelfizte végig a következő perceket. Később persze a koncert Facebook eseménye alatt megjelentek a kommentek, amikben Balázs képeit és videóit követelik és persze Ő annak rendje és módja szerint meg is osztotta azokat.

A norvég Madder Mortem egy viszonylag szűk közönségréteg féltve őrzött kincse. Április végén a Vulture Industries és a Helheim turnépartnereként hosszú idő után ismét eljutott Magyarországra a társaság, ami kitűnő apropónak bizonyult ahhoz, hogy átvegyük a velük kapcsolatos közelmúltbeli történéseket, valamint a jövőt is előrevetítsük. A végtelenül kedves és közlékeny énekesnővel, Agnete M. Kirkevaaggal ültünk le beszélgetni a buli előtt.

Június 17-én először tette nálunk tiszteletét az amerikai Sumac zenekar egy nagyon erős koncerttel. Ez pedig egy jó alkalom volt arra, hogy kifaggassuk a zenekar frontemberét, Aaron Turnert a zeneszerzésről, turnékról, Magyarországról, az Isisról, régi és új zenékről és még sok másról.

Kedden egy elég erős estének lehettünk szem- és fültanúi a Barba Negra Trackben, ahol a Trivium és az Amon Amarth együttes erővel rohanta le az arra vállalkozó, szerencsére nem kisszámú közönséget. Az utóbbi csapat basszusgitárosával, Ted Lundströmmel volt is szerencsém beszélgetni kicsit, ahol a tavalyi DVD és az idei nagylemez mellett természetesen még kitértünk egyéb más témákra is.

A Wall of Sleep hazánk egyik legmeghatározóbb, legismertebb underground zenekara, mely a doom metalból ered, és a stoner rock-ból építkezik. Történelmük még egészen 2001-ig nyúlik vissza, azóta megannyi más stílus tapadt az alkotásaikhoz. A múlt évben megjelent The Road Through the Never  albumuk számomra a legjobb magyar lemez volt 2018-ban. Az együttessel még a Dürer Kertes fellépésük után volt szerencsém leülni egy derűs beszélgetésre.

A múlt héten visszatért Budapestre az Atreyu, igaz, kicsit rendhagyó felállásban. A gerincsérülése miatt a turnét kihagyni kényszerülő énekes, Alex Varkatzas helyett ugyanis a csapat dobosa, Brandon Saller vette át a mikrofont, de mint láthattuk, ő is nagyon jó választás volt. Még a meglehetősen erősre sikerült koncert előtt sikerült egy pár szót váltani a csapat bohócával, gitárosával, Dan Jacobsszal, akivel a jelenlegi helyzet mellett más egyéb témákat, így a Trónok Harcát és a zenei filmeket is érintettük kicsit.

A Necrophobic nem turnézik sokat, főleg fesztiválokon lehet velük csak találkozni. Ennek ellenére nyáron mégis lenéznek az A38-ra egy buli erejéig, a Sin Of Kain és az 1914 társaságában. Az ezzel kapcsolatos információkat bővebben ITT olvashatjátok. A közelgő black/death mise miatt a Necrophobic gitárosával, Sebastian Ramstedttel beszélgettem az új lemezről, a Mark Of The Necrogramról, turnézási és piázási szokásokról, de még az Iron Maiden is szóba került.

Az egyesült államokbeli underground aktuális sikertörténetét a pittsburghi Code Orange írja, és az európai közönség is figyelemmel kísérheti, ahogy a kezdeti, Code Orange Kids név fémjelezte évek után egy továbbra is éhes, de érett hangzású hardcore / metal banda adja be a névjegyét a színtéren. Június 12-én az A38 szervezésében az Instantban lép fel a zenekar, ennek apropóján kérdeztük ki az egyik alaptagot, Jami Morgan dobos-énekest.

A norvég Vulture Industries szerteágazó zenei világa folyamatosan gazdagodik új elemekkel, ahogy arról a nemrégiben közzétett friss szerzemény kapcsán ismét meggyőződhettünk. Abban is biztosak lehetünk, hogy a koncertek terén szintén szolgál majd komoly meglepetésekkel a társaság a közeljövőben. Addig is itt az a beszélgetés, amelyet a budapesti buli előtt, a helyszínen folytattunk a zenekarral. A prímet természetesen a frontember (és alkalmi turnémenedzser), Bjørnar Nilsen vitte, de időnként társai is megszólaltak.

A mai letöltős világban, nagyon fontos az eredeti hanghordozók vásárlása. Több szempontból is.  Vannak fanatikus gyűjtők, akik ráállnak egy adott zenekarra. Ilyen például Darabos István is, aki megrögzött Cannibal Corpse fan. Vele készítettünk egy interjút.