Egy nappal az össznépi Slayeres búcsúzakatolás után, még félig legyalázva, de újra a terepen kellett lenni, mert jött az egyik világi kedvencem, a Trivium. Matt Heafyéket végre felfedezték a magyar koncertszervezők, megkésve bár, de még időben, végre sorozatban hozzák el a floridaiakat nekünk, akinek szerencsére mind a három magyar koncertjén ott lehettem. Persze jött velük társheadlinerként egy Amon Amarth is, akik meg rendszeres fellépői kicsi hazánk színpadainak és akiknek a közönsége mindennél lelkesebb és odaadóbb, bár én jóval felületesebben ismerem a munkásságukat (kb. best of szinten, de a Jomsviking visszatérő szereplője volt és még néha mindig az a lejátszómnak). Nem mintha ez valami verseny lenne, de egy biztos: ha még az is lett volna, is nehéz lenne igazságot szolgáltatni, kinek is adjam oda a képzeletbeli serleget. Na, jó, tudom. De ez maradjon titok, amúgy is észre fogjátok venni!

Idén már húszadszorra dübörögtek fel a kétkerekű csodajárgányok (elsősorban természetesen Harley-k, másodsorban minden egyéb) a Balaton partján, de a motorozástól független attrakciók mellett a zenei felhozatal miatt szintén érdemes volt legalább egy napra leugrani Alsóőrsre, ráadásul az időjárás is kedvezett a szabadtéri bulizásnak.

Vannak azok a koncertek, amikre már el sem akarsz menni. És vannak azok a koncertek, amik nem érik meg a fáradtságot és a vesződést. És vannak azok a koncertek, amikre bizonyos örömteli eseményeknek köszönhetően mégis eljutsz. És vannak azok a koncertek, ahol megtérsz. Mert megtisztít a Tűz. Na ez a koncert ilyen volt!

1991 november 15-e. Nagyon halványan él az emlékezetemben a koncert, de a hatása a mai napig velem él. Amikor még O.G.Sámson csak Sámson volt, és a Shark pólóboltban nyomta az ipart, sűrűn bejártam hozzá. Mivel nem volt internet, ráadásul kis kamasz balfék voltam, nehezen jutottam információhoz, hol, mit és mikor lehet megnézni. Itthon már sok koncerten voltam, külföldön azonban még nem, így amikor Sámson említette, hogy Fehérvárról megy egy busz a Slayer/Mind Funk bulira, izgalomba jöttem.

Tüzes pillanatokból és nagy érzelmekből nem volt hiány a 20. Harley-Davidson Open Road Festen, amely minden porcikájában az ünneplésről szólt. Volt lánykérés, párra talált a tavaly Alsóörs főterére kihelyezett fa motoros, katartikus élményeket okoztak nagyszínpados fellépők, sok ezer motoros döngetett végig a Balaton partján és gazdára talált az idei nyereménymotor is.

Repülőrajtot vett a 20 éves Harley-Davidson Open Road Fest! Az alsóörsi kempinget több ezer hazai és külföldi motoros lakta be, lezajlott az első vezetett túra, nyeregbe pattantak a legkisebb motorrajongók, a színpadon pedig igazi ikonok váltották egymást. Takács Tamás a Karthago nevében „gyerekcsinálásra” szólította fel a közönséget, a Tankcsapda gitárosa, Sidi pedig elkötötte a fesztiváligazgató Harley-ját. És ez még csak az első napok történése, a java még csak most jön!

A Tool egy misztikus zenekar. Már régebb óta készítik az új albumot, mint azt tette anno a Guns 'N' Roses, de valahogy mégis el tudjuk nekik ezt nézni. Miért? Mindenki tudja, hogy valami olyat fognak nekünk nyújtani, ami simán hozni fogja a 2006-ban megjelenő 10,000 Days album szintjét. Nem is volt kérdéses, hogyha Európába jönnek megnézzük őket. Irány tehát Bécs!

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik 2007-ben elcsípték a Szigeten a Toolt. Akkor még fel sem fogtam, hogy ez egy igen erős fegyvertény lesz, ha szóba kerül a kihagyhatatlan koncertek társalkodási kategóriája. A Tool az elmúlt szűk 12 évben szinte semmit nem csinált. Élőben nem nagyon mozdult ki a zenekar, az akkor még friss, egy éves 10 000 Days pedig azóta is az utolsó lemezük. Jó pár éve fel-felbukik egy poszt arról, hogy készül az új lemez, de az már a Guns N’ Roses hírhedten elhúzódó Chinese Democracy-jére is köröket vert. Idén viszont egyre több életjel, és remény sugár jelezte, hogy valami készül(t) a Tool háza táján. 

Nem gondoltam volna, hogy valaha látni fogom a legendás Leeway-t, révén, hogy a banda elég sokszor az inaktív státuszba vonult vissza és évekig nem hallani felőlük. Eddie Sutton már 1986 óta tapossa a hardcore ösvényét és a veterán énekes úgy néz ki most ismét új erőre kapott. A turnézáson kívül új EP-vel, de még nagylemezzel is készülnek. A régi felállást viszont elhagyta és helyettük egy fiatal, energikust csapatot hozott össze, hogy az 1989-es Born To Expire és az 1991-es Desperate Measures klasszikusok crossover dalait körbevigye Európán. A turnén velük tart a svéd Lowest Creature-t, akik eddig úgy néz ki kiadták az év thrash/crossover lemezét Sacrilegious Pain címen és még a Power Trip is felkötheti a gatyáját. Magyar oldalról pedig ideillőbb bandára nem is eshetett volna a választás, ugyanis a Crippled Fox nyitotta az estét. Már csak az lett volna jó, ha meg is mozdul valaki.

Ki tudna nemet mondani egy hétfői Nekrogoblikonra? Mert voltaképpen nekik kellett volna főzenekarként fellépni. A banda már évek óta növeli a rajongóbázisát újabb és újabb jópofaságokkal. Persze minden John Goblikon-nal kezdődött, aki a zenekar kabalája és propagandafogása egyben. A gumimaszkos figura elméletileg a banda mostani managere, aki nem fél bevállalni egy két közönségbe vetődést és pogózást a fanatikus goblinimádokkal. Ez most sem volt másképp, így ennek köszönhetően marha jó hangulatot és egy pörgős bulit nyomtak a Dürer középső termében, ami után sajnos a csonka felállású Rings Of Saturn nyugodtan füvezhetett volna tovább inkább a backstage-ben.

Vannak azok a koncertek, amikre mindennel jobban vágysz, de a lakóhelyednek és egyéb tőled független, de felettébb elítélendő dolognak köszönhetően már-már esélytelennek tűnik, hogy a belátható jövőben részese lehetsz. És vannak azok a koncertek, amik a szerencsés véletleneknek és a jó barátoknak köszönhetően megvalósult álommá válnak. Na ez a koncert ilyen volt!

Azzal, hogy a szétszéledése előtt a Subscribe a magyar metal vonal egyik vezető csapata lett, talán senki nem tud vitatkozni, ahogy azzal sem, hogy egy elég nagy, lelkes rajongótáborral rendelkeztek a három-négy éves szünetük megkezdése előtt. Most, hogy bejelentették: jön a visszatérés, új dalok, lemez, minden, esélytelen volt, hogy ne pezsegjen fel körülöttük minden. Az egésznek a másfeledik lépése a Budapest Parkos visszatérés volt (az első az új dal).

Szűk 11 év telt el azóta, hogy a Hellacopters lezavarta búcsúturnéját, majd csendben feloszlott. A Rock & Roll Is Dead lemez után ezen még csodálkozni sem tudtam. Vannak zenekarok, akik felismerik, ha eljött a vég, én sem éreztem bennük még egy kimagasló lemezt, viszont a zenei élet elképzelhetetlen Nicke Andersson nélkül, aki nem sokáig maradt tétlen, életre hívta az Imperial State Electricet. Évente adtak ki lemezeket, rendszeresen turnéztak, többször is volt alkalmam megnézni a Beatles - revival zenekart, majd elérkezett 2016.

Kívülállóként igen furcsa, hogy a 90’-es évek - számomra - legmeghatározóbb honi black metal formációjának első önálló magyarországi turnéjára több mint negyed évszázaddal a megalakulás, nyolc nagylemez megjelentetése és végül de nem utolsó sorban komoly nemzetközi sikerek után kerül sor.

Az óbudai klub, mondhatni, a Vulture Industries törzshelye lett. Újabb magyarországi jelenése alkalmával ismét itt lépett fel a norvég társulat, méghozzá felettébb impozáns, kizárólag honfitársaikból álló turnécsomag élén. Meglepően korán kezdődött és végződött az esemény (a másik terembe lekötött rendezvénnyel állt összefüggésben a dolog, ha nem tévedek), de a fontosságát ez a legkevésbé sem csorbította. /Fotó: Martina Rusalka Šestić/

Ebben az évben, ha mindeni igaz összesen három budapesti koncertre lehetett számítani a Tankcsapdától, melyek három egymást követő napon a múlt hétvégén kerültek (volna) megrendezésre. Mint tudjuk a vasárnapi Kobuci Kertes koncert a rossz időjárás miatt később kerül megrendezésre, de a Barba Negra Trackes és  Budapest Parkos koncerteket megtartották. Előbbin Lányi Kristóf fotós kollégánk is ott járt, ahol a Tankok vendége a Helo Zep! volt.

Április 26-án visszatért hozzánk az amerikai technikás death metal gépezet Suffocation és az osztrák démoni légió Belphegor annak érdekében, hogy a maradék lelket is kitapossák belőlünk.

A hosszú hétvégét indító Nagypéntek parádésnak ígérkezett mindazok számára, akik felhőtlen buli-hangulatban, na meg az ehhez illően intenzív, vérpezsdítő rock n’roll muzsikával képzelik el maguknak az ideális estét.

Múlt hét csütörtökön egy teltházas koncerten mutatta be a Poets Of The Fall a tavaly ősszel megjelent legújabb nagylemezét, az Ultravioletet. A zenekarra érthető igény volt, hiszen az elég hosszú karrierjük alatt eddig mindvégig elkerülték a hazánkat, de most végre eljöttek és feledtettek minden elmaradást. Takács Timy írása követezik.

A Dürerbe mentem Keith (Mina) Caputo koncertre, ekkor hallottam először a Zoli Bandről, ők voltak az előzenekar. Előtte mit sem tudtam Zoli ezen projektjéről, ám számomra emlékezetes élmény. Annak a végtelenül hangulatos és megkapó estének már kilenc éve. A Zoli Band azóta leginkább szunnyadt, viszont nemrég újjáéledt, új dalokkal, új tagokkal Zoli mögött. Pillanatnyi kétségem sem volt felőle, hogy amikor európai turnéra indulnak, ott leszek a budapesti megállójuknál.