Most, hogy ellőttem az e havi faviccadagomat a címben, és így már kevésbé utáltok a késlekedés miatt, szögezzük le az elején: ez a cikk nem fog LBGTQ-mozgalmi propagandáról szólni, ez a cikk nem tökéletes, és ez a cikk nem punk. Viszont baromi vidám és kedves is, bazmeg.

Tehát: pontosan olyan, mint a koncert volt, amiről szól. Az Against Me! örömünnepet tartott az A38-on - ahol az OFF! előtti árokban még a katartikus harag, ott most a tiszta szeretet és nosztalgikus ökölrázás energiái áramoltak magas feszültséggel, 

Sajátságos találkozója volt az este a metalos hangzású hardcore-nak és a füstös southern / sludge vonalnak. A főszerep természetesen Washington hőseinek dukált, akik ezen a turnén, egyik alapművük teljes egészében való eljátszásával ünnepelték húszéves fennállásukat – de történtek itt egyéb érdekességek is.

Végre hozzánk is ellátogatott a blues/rock vonalon mozgó zseniális muzsikát játszó banda, a Blues Pills. A tavaly megjelent első lemezükkel dobogós helyet értek el nálam és ezzel együtt rendszeres látogatóivá váltak a lejátszómnak is természetesen. Egy ilyen remek album után kíváncsi voltam, hogy mit nyújtanak élőben a hippi kinézetű északi srácok és az isteni (hangú) énekesnőjük. (Fotók: Köhler Ágnes)

A NovaRock harmadik, záró napja azért jobbnak ígérkezett előzetesen, mint a második (=német) nap. Érdemesnek tűnt kilátogatni a Pannnonia Fields-re, hiszen a Five Finger Death Punch, a Motörhead és Slipknot önmagában is nagy látványosság, hát még egy napon. Az időjárási előrejelzések sejtették ugyan, hogy nem feltétlen lesz kegyes a fesztiválozókhoz, de a végeredményen mégis meg kellett lepődnünk. A Hollywood Undead koncertje már egy negyed órája pörgött, mire sikerült a sztyeppén átgalloppozva a színpad elé keveredni, egészen nagyszámú tömeg fogadta az amerikai hip-hop metal keverék zenét nyomató alakulatot. Nem is nagyon van mit ezen csodálkozni, mert ugyan nem egészen az én zeném ez, de eszetlen nagy bulit csináltak.

A második napon a szervezők maximálisan az osztrák/német közönséget szolgálták ki. Egy napra bezsúfolni ennyi német nyelvű zenekart nekem kicsit sok a "jóból". A program csak estére váltott igazán metalba és a piros színpad vonultatta fel az érdekesebb zenekarokat.

The Answer
Észak-Írországból érkezett a The Answer akikhez már volt szerencsém 2009-ben. A szimpatikus zenekar a '70-es évek hard rock zenéjét hozza vissza modern hangzással és 2009-ben azt írtam, hogy becsülettel helytálltak az Ac/Dc előtt és egy tapsot megérdemeltek, vagyis nem hagyott bennem mély nyomot a fellépésük. Most szembetűnő volt mennyivel markánsabb a zenéjük és a megszólalásuk  mint amire emlékeztem: inkább a hard rock dominál a zenéjükben. A hőség ellenére is lendületes és intenzív koncertet adtak ráadásul többen voltak kíváncsiak rájuk mint vártam. Örülök, hogy nem hagytam ki őket!

Most az egyszer nem úgy voltam vele, hogy "na még ezt a pizzát megeszem, aztán vagy lekésem az előzenekart, vagy nem", hanem önakasztás terhe mellett siettem legkésőbb nyolcra megjelenni a Negrában. Mert nekünk is van ám Uriah Heep-ünk, amennyiben a P. Box magyar Uriah Heep-nek nevezhető.

Nem vesződnék most sokat a bevezetővel, elvégre a chicagói Harm’s Way sem cifrázza a dolgot zeneileg. Élőben meg végképp nem. Ezen a bulijukon is annyi történt, hogy közel félórán át, minimális konferálás és minimális sampleres átvezetések kíséretében gyalulták le az agyunkat.

Nagy napra ébredt a Kalahári-sivatag ezen része, hiszen a Mötley Crüe pár európai helyszínnel egyetemben, itt is elbúcsúzott tegnap. 32 fok, igazi fesztiválidő, az már más kérdés, hogy a helyszín ilyen időjárási körülmények között válik csak a porra allergiások ellenségévé. Na, de ... 

Nagy nap virradt szerdára, nem mást szlusálhattunk drúgommal, johdoesbasement-tel, mint ó a nagy Faith No More-t, nem messze innen, Pozsonyban. Hála a vendégszerető promóciós irodának, igazán bezumnüj kis fogadtatásban részesültünk. Sztárüj ptyicák csacsogtak, irányították a ti Alázatos Narrátorotokat, és az Aegon Aréna is egy igazán horrorsó helyszín, ahol a nagy sikerre való tekintet nélkül este 10-kor bezár a bazár, s minden málcsik időben jut az ágyinokójába.

Az ötödik nap felé már kicsit kezdek fáradni. Bécset végigbuliztuk, végignéztünk szinte minden koncertet. Köztük a Saint Vitus koncertjét is, akik méltatlan időpontot kaptak a fesztiválon. Az osztrák buli nagyon bejött, és eszméletlenül vártam, hogy Budapesten is lássam őket végre főbanda ként. Az estéről több részletet a hajtás után találsz.

Bécset megjárva, hazaértünk hajnalban. Gyors éjszakai cikk írás, és kis pihenés után kelés reggel. (természetesen ilyenkor klopflonak húst, hogy aludni ne lehessen) Hullafáradtság, de pár alkoholos nedű - alias sör - erőt önt belénk, és elindulunk a Barba Negra Clubba, fontos, hogy a KLUBBA és megnézzük a Hellyeah-t huszonnégy órán belül másodszor.

Itt az utolsó nap beszámolója. Kicsit örülünk is neki meg nem is. Örülünk, mert lassan (hajnali három van) le fekhetek majd a saját ágyamba, de közben szomorú vagyok, mert annyi jó buli ért véget. Elmondhatom, hogy amennyire a tegnapi nem az én napom volt, a fesztivál zárása már annál inkább volt nekem való! Kora délután érkeztünk a fesztivál helyszínére. Hogy miért? Hajts tovább.

A második napnak kicsit fáradtan, merev izmokkal álltunk neki. Az első nap azért eléggé leszedált minket, de bírtuk a gyűrődést. Még ez a rohadt allergia sem tud kiszúrni velünk. Előre meg szeretném jegyezni, hogy a mai nem az én napom volt a fesztiválon. Ez később ki is derül, szóval ne totojázzunk annyit, hajtás után itt a Rock In Vienna második napja!

Itt van a nyár újra! Süt a nap, virágzanak a fák, nem kapunk levegőt az allergiától, és elindultak a fesztiválok. Nálunk a fesztiválszezont idén a Rock In Vienna nyitja. Már itt vagyunk Bécsben, és ha megnyomod a tovább gombot, megkaphatsz minden információt az első napról!

Mint légy a friss ürülékre, úgy csaptam le pár hónappal ezelőtt a korlátolt számú Arch Enemy „korai madár” jegyek egyikére. Évekkel ezelőtt még Angelával szerettem volna megnézni a bandát, de mivel nem vagyok egy utazgatós típus és mindig a fővárostól jó messze léptek fel az utóbbi időben, ezekről lemaradtam. Aztán megjelent a War Eternal lemez és kétség sem fért hozzá, hogy Angela utódja igen szerencsésen lett kiválasztva Alissa White-Gluz személyében. Mindezt csak megerősítette ez a június elsejei este is.

Több éves ismeretségünk ideje alatt még sosem láttam olyan boldognak főszerkesztőnket, mint amikor közöltem vele: magánéletiekkel keveredő munkahelyi okok miatt legjobb esetben az Accept második vendégzenekarát kaphatom csak tollvégre erre a május végi, kalóztanyás metal happeningre vonatkozólag. Végre egy nem regény-folyam hosszúságú koncert-beszámoló Ricsitől - gondolhatta szegény.

A Tankcsapdát fikázni divat. Körülbelül olyan dolog, mint Ossian-ozni. De azért egyik zenekar mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Mind a kettőnek jelentős szerepe van a magyar rock történelemben, akárcsak sok másik, most éppen nem említett zenekarnak. Tegnap a Barba Negra Music Clubban lestük meg a debreceni triót, hogy egy zártkörű bulin mit is tudnak nyújtani. Hajtás után a többi. (Fotó: Réti Zsolt. A kép nem a helyszínen készült)

A rockfirkász természetszerűleg azt szeretné, ha adott cikke minél több mindenkihez eljutna, kivételesen viszont annak drukkolok, hogy ne túl sok csillagász, illetve meteorológus olvassa e sorokat. Ugyanis ezen a szerdán, ha jól (nem) láttam, amúgy sem volt Telihold, hát még mikor a fellegek is felsorakoztak az égi csatamezőn.

Vannak zenekarok, akik konzekvensen kerülik el hazánkat hosszú-hosszú ideyeah. Ha Mastodonra, Neurosisra, esetleg High On Fire-re vágysz, akkor bizony vagy utazol, vagy nem látod. Aztán vannak, akik lassan Tankcsapda mennyiségű bulival elégítik ki a rajongói igényeket: Parkway Drive, Madball, Suicidal Tendencies, vagy éppen a Bringin' It Back Fesztivál két húzóneve a Bane és a Comeback Kid. De játszhatnak ők itt akármennyit, mindkét bandának megvan a maga elkötelezett tábora, nem kis átfedéssel, ami azt eredményezte, hogy a buli napján kitehették a "megtelt" táblát.

Tulajdonképpen ez a szombati buli a Dohány utcai Roham Bárban már egy második rész volt, hiszen körülbelül pont egy éve ilyenkor zárta az AMD és a Leukémia a közös országos turnéját Pesten ebben a felállásban a két Boba bandájával közösen, ami takarja Bobafett és Bobakrome személyét, Longi Bradával és Zomblaze mesterrel kiegészülve. Az old school rap alapokra paraszt punk beleszarással hácé gitártémákat odaillesztő brigád már az előző alkalommal is jól passzolt a budapesti underground legendák vonalához és közönségéhez is. Szóval volt mit várni, egy ilyen program mindig ígéretes marad, na meg nagy ajándék is, hiszen elszóródtak már olyan információ morzsák korábban, amik arra engedtek következtetni, hogy ilyen többet akár elő se fordul.