
Mint légy a friss ürülékre, úgy csaptam le pár hónappal ezelőtt a korlátolt számú Arch Enemy „korai madár” jegyek egyikére. Évekkel ezelőtt még Angelával szerettem volna megnézni a bandát, de mivel nem vagyok egy utazgatós típus és mindig a fővárostól jó messze léptek fel az utóbbi időben, ezekről lemaradtam. Aztán megjelent a War Eternal lemez és kétség sem fért hozzá, hogy Angela utódja igen szerencsésen lett kiválasztva Alissa White-Gluz személyében. Mindezt csak megerősítette ez a június elsejei este is.





Tulajdonképpen ez a szombati buli a Dohány utcai Roham Bárban már egy második rész volt, hiszen körülbelül pont egy éve ilyenkor zárta az AMD és a Leukémia a közös országos turnéját Pesten ebben a felállásban a két Boba bandájával közösen, ami takarja Bobafett és Bobakrome személyét, Longi Bradával és Zomblaze mesterrel kiegészülve. Az old school rap alapokra paraszt punk beleszarással hácé gitártémákat odaillesztő brigád már az előző alkalommal is jól passzolt a budapesti underground legendák vonalához és közönségéhez is. Szóval volt mit várni, egy ilyen program mindig ígéretes marad, na meg nagy ajándék is, hiszen elszóródtak már olyan információ morzsák korábban, amik arra engedtek következtetni, hogy ilyen többet akár elő se fordul.










