Robert, az élőhalott megint támad. Még csak a húszas évek elején járunk, de a kedvenc horrormániás énekesünk és zenekara máris új anyaggal rukkolt elő. Igaz, hogy az előző lemez óta eltelt lassan öt év, mégsem számítottunk arra, amit a The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy nyújtott.
A Working with God a Melvins - mindent is beleszámítva - 33. albuma, ami nagyjából 37 percben járja körbe az eddig megismert és szeretett stílusjegyeiket, hogy a végén esélyünk legyen rájönni; mivel váltak ők több, sok esetben náluk jóval híresebb bandák örök példaképévé.
Érdekes egy lemez Alice Cooper huszonnyolcadik albuma, a Detroit Stories. Gondban lennék, ha röviden meg kellene határoznom, mi is ez valójában, de a cikk végére azért ki fog derülni.
A legújabb Mogwai egyszerre szabadulási kísérlet és beletörődés, a sötétben ébredő és onnan szétterpeszkedő fény, reményeink 2020 és 2021 között félúton, zsonglőrködés, a bukfenc és a kötél nélküli ugrás furcsa keveredése. A Glasgow-ból induló csapat több mint 20 éves pályafutása után idén februárban osztotta meg velünk tizedik lemezét, ami megjelenése után hetekig ücsörgött a brit slágerlisták élén. Szürreális rekordok? Aligha.
Nem csitul az év eleji hard rock dömping. Az idén már 25 éves Frontiers Records szinte minden hétre tartogat egy fontosabb kiadványt, csak győzzük követni. A We Will Ride már a negyedik lemez a brit Inglorious katalógusában, és most sem ígérnek mást, mint jóféle szigetországi hard rock zenét.
Tudjátok-e, mi a kintsugi? Az a japán eredetű technika, amellyel az összetört porcelán tárgyak nem csupán megragaszthatók, de értékesebbé, különlegesebbé is tehetők. Ennek gondolata szimbolikusan is mélyen megihlette sokunk kedvenc énekesnőjét, így az új lemezt beharangozó Agape nóta – ugyancsak sokatmondó cím: görög eredetű szó; az önzetlen, akaraton alapuló önfeláldozó szeretet kifejezése – szöveges videójában Anneke van Giersbergen egy ezer darabból összehegesztett szívet tart felénk.
Joel Hoekstra neve leginkább a Whitesnake rajongói számára lehet ismerős, őt láthattuk a legutóbbi budapesti koncerten is. Az éppen 50 éves gitáros megfordult sok más zenekarban is, a magunkfajtának talán a Night Ranger vagy a Trans-Siberian Orchestra a leginkább releváns. Most a legfrissebb szólólemeze miatt gyűltünk össze, amit Joel Hoekstra’s 13 név alatt adott ki a Frontiers Records, a dallamrock kiadványok zászlóvivője.
Amikor a szerkesztőség hírét vette, hogy február 5-én, közel 7 év ‘csend’ után kijött a Téveszme legújabb EP-je, teljesen biztosak voltunk abban, hogy egy szimpla megosztásnál komolyabb lendülettel vesszük birtokba a kislemezt. És nemcsak azért, mert az irányzaton belül megkerülhetetlennek tartjuk őket (azért is!).
A hazai underground mindig is a szívügyem volt. Nem is kérdés, ha valaki normálisan megfogalmazza a vágyait, hogy szeretné azt, ha szétfikáznánk a friss albumát, azt örömmel megtesszük! Így tett a Heedless Elegance zenekar is, akik a legújabb, Libra című albumukat küldték el nekem.
Az ausztráliai illetőségű David Lowy egy igazi csodabogár a zenei színtéren. Muzsikusként vagy szerzőként valószínűleg soha a büdös életben nem fogják magasan jegyezni – üzletemberi tevékenységének megítélése nem a mi hatáskörünkbe tartozik –, ám a The Dead Daisies létrehozásával beírta magát a rocktörténelembe. Mert bár a kezdetek óta napnál világosabb, hogy íróasztal mögött megtervezett projektről van szó, amely PowerPoint fájlokban levezetett stratégia szerint működik, a (folyamatosan változó) tagság mégis belopta magát a nagyérdemű szívébe.
Van egy olyan érzésem, hogy nem túl sokan ismeritek a Creye zenekart. Ezzel magam is így voltam pár héttel ezelőttig, majd megláttam egy videójukat a Youtube-on, és elvesztem. Ez viszonylag ritkán fordul elő, így aztán kutakodtam kicsit, most pedig már az új lemezük kritikáját írom. A játék neve skandináv hard rock, ha van ilyen affinitásod, olvass tovább!
Az 1987-ben, Ózdon alapított zenekar a hazai underground egyik legrégebben zenélő csapata, és a ’94-es Demonstráció óta töretlenül nyomják az intenzív thrash zenéjüket. A legutóbbi sorlemezük, a D.Ü.H. még 2008-ban jelent meg, de határozatlan ideig szüneteltették a működésüket. Most, közel 12 évvel a D.Ü.H. után stúdióba vonultak, hogy új Remorse albumot rögzítsenek.
Todd La Torre a Queensrÿche énekese lassan 10 év alatt 3 albumot készített a Seattle-i prog legendákkal. A friss lemeze azonban a saját neve alatt jelent meg, és más jellegű zenét rejt. Kezdhetünk aggódni a már több vérzivataros időszakot átélt anyazenekar miatt? Szűk volt a mozgástér Todd számára, és végre korlátok nélkül kiélhette magát? És ha igen, jó ez nekünk? Kiderítjük.
Úgy 11-12 évvel ezelőtt, amikor a Jeff Scott Soto vezette W.E.T. megalakult és kijött első, self-titled albumával, ami finoman szólva sem váltotta meg a világot, valószerűtlenül belemászott a lejátszómba és viszonylag sokáig maradt ott. Erre ok, sem indok nem volt, mert abban az időben egészen más, súlyosabb zenék uralták a mindennapjaimat, az lemez maga sem volt egy nagy világmegfejtés, de mégis: maradt. Egy feelgood album egy olyan időszakomban, amikor viszonylag kevés alkalommal éreztem magam ‘feelgood’-nak. Aztán rá pár évre jött a második lemez, ami egy sapka szar lett és el is váltak útjaink a zenekarral.
Ha azt hiszed, hogy a kétezres évek eleje most volt, amikor még zselézted a hajad, bő nadrágban jártál és csak a gördeszkádnak éltél, és bömböltetted éppen a Fat Lip-et akkor kisapám tévedsz! Sajnos a Sum 41 legendás All Killer No Filler debütlemeze is idén lesz HÚSZ éves lesz. Hova tűnt ez a húsz év, mi? Figyelem, a nosztalgiaexpresszről nincs leszállás! Indulunk a huszonegyedik vágányról!
Szombat esti party, klasszikus disco groove, boogie, funk, tánc, no meg a kibaszott ageism — avagy életkor alapján történő diszkrimináció. Mi köze mindennek a Foo Fighters zenekarhoz? Hát ma jelent meg az új album!
A Primordialt szeretjük. Nagyon. Az ír mesterek albumai nagyívű, monumentális és persze zseniális zenei obeliszkek. Lazán kapcsolódik a fenti mondat a címben szereplő albumhoz, de mégiscsak idekívánkozik, hiszen, ha valaki nem ismerné a Dread Sovereign alakulatot, akkor nagyjából annyi támpont majdnem elegendő, hogy a Primordial főnök egyben a Dread Sovereign útját is egyengeti, már 2013 óta. Ez idő alatt már két lemezt helyeztek elénk, majd pár héttel ezelőtt jött az újabb nagylemez Alchemical Warfare címmel.
Hosszú felvezetés, majd többszöri halasztás után végre megjelent az Accept tizenhatodik lemeze, de ha csak az újrakezdés óta számoljuk, már úgy is az ötödik. Wolf Hoffmann gitáros-törzsfőnök közben betöltötte a hatvanat, na nem mintha meglátszana rajta – szerintem hordószám tárazott be valami csodaszérumból. És bár az Accept ritkán lő kapufát, azért voltak gyanús előjelek is, nem csak bíztatóak…
2020 tavaszán Fernanda Lira és Luana Dametto otthagyta a Nervosát, így Prika Amaral gitáros egyedül maradt. A lányok rajongói bizonyára a szívükhöz kaptak, de Prika elmondta, hogy a Nervosa fenn fog maradni, a járvány ellenére sikerült az újjáalakítás és visszatértek a negyedik teljes hosszúságú albumukkal, a Perpetual Chaos-zal.
Remeg a recenzőr keze a billentyűzet felett. Eddigi rövid pályafutásom alatt most először fordul elő, hogy az érintett zenekar valószínűleg olvassa majd a kritikát. Mi lesz, ha nem tetszik majd? Mármint a lemez nekem, aztán meg a cikk nekik. Lelövöm a poént: ilyesmi nem fog előfordulni; a Reborn jól sikerült.