A Clutch bécsi fellépése nem akármilyen színfolt volt az idei koncert-felhozatalban. Az abszolút hétköznapi arcokból álló négyes – túl az énekes Neil Fallon kockázatos, de zökkenőmentesen lezajlott műtétén túl – a közelgő huszonöt éves jubileuma kapcsán sem tervez semmiféle felhajtást, egyszerűen csak teszi a dolgát. Vagyis koncertezik és új albumon dolgozik. A készséges és beszédes kedvében lévő Jean-Paul Gaster dobossal beszélgettünk.

A thrash vonal egyik nagy zászlóvivője, Eric Forrest és zenekara az E-Force májusban szinte egy komplett magyar turnét bonyolított le. A debreceni bulin sikerült elcsípnünk és adott interjút a zenekarral és egyéb dolgokkal kapcsolatban. Őszintén és nagyon kedvesen állt rendelkezésemre. Az interjú készítésében távoli kolléganőm, Estelle is segítségemre volt.

Életed melyik pontján találkoztál először a metálzenével, és mik voltak az első kedvenceid?
Eric: Talán a Kiss vagy az AC/DC volt az, mikor tíz éves körül lehettem. Tizenhárom voltam amikor láttam a Judas Priest-et még a Screaming for vengeance turnéján, és valami elkapott. Azt éreztem: „Hűha, oké, nekem ezt kell csinálnom!”. Aztán jó pár 80-as évekbeli koncert videó után megszületett az életcélom: én csak rock and roll-t akarok játszani. Kedvenceim akkoriban? Nagy AC/DC rajongó vagyok, Deep Purple, Iron Maiden, tudjátok, a klasszikusok.

Mindenki értesült róla, aki kicsit is érdekelt hazai metal-ügyekben: június 7-én Pokolgép nagykoncert kerül terítékre a PECSA Music Gardenben, ahol sok-sok vendég mellett az úgynevezett klasszikus felállás is színre fog lépni. Ez alkalomból faggattuk Kukovecz Gábor zenekar-alapítót, aki a mai napig hűséges tagja az együttesnek, de a beszélgetés során nem csupán az említett aktuális esemény, hanem múlt és jövő egyaránt szóba került.

Mindig izgalmas egy zenésszel interjút készíteni. Még akkor is, ha nem éppen egy nagy kedvencemmel beszélgetek. Előtte hevesebben ver a szívem, és marhára izgulok, hogy nehogy történjen valami hiba (Sepultra telefonos interjúnál szaggatott, mint állat a vonal). Most azonban nem volt semmi gond, így a június 16-án a Budapest Parkban, az Aerodrome Fesztiválon is koncertező Powerman 5000 zenekar énekesével, Spider One-nal beszélgettem egy kicsit.

Némileg erőltetett tréfa, de Jeff Scott Soto útja éppúgy olasz földről, a Frontiers Rock Festivalról – hamarosan jön majd a harmadik nap krónikája is, benne az ő szólófellépésével!.. – vezetett Budapestre ez alkalommal, mint a miénk. Csak éppen ő néhány nappal később érkezett, apróbb bosszúságtól sem mentes utazás után (a Milánóban felejtett, de azóta szerencsésen megkerült táska történetét szépen végig lehetett követni az énekes saját Facebook oldalán). A Club 202-ben tartott turnéindító buli előtt ültünk le beszélgetni.

Az ötvenes évei elején járó Gilby Clarke, mondhatni, belecsöppent a jóba, amikor anno 1991-ben Izzy Stradlint váltotta a már szupersztár-státuszig emelkedett Guns N' Roses soraiban, ahol aztán három évet húzott le. A legtöbben persze innen ismerik őt és aki nincs tisztában azzal, mi mindent csinált azóta (meg a Slash's Snakepit óta), annak mindenképp érdemes június 20-án megnéznie őt a szólóbandájával a szolnoki Tiszavirág fesztiválon, méghozzá ingyen! Addig meg az alábbi villáminterjú is segíthet...

Legutóbb januárban beszélgettünk az Apey And The Pea gitáros énekesével Áron Andrással, azóta egy videó és egy év debütalbuma díj került a zsákba, de sok más egyéb is történt a zenekarral, akik kőkeményen készülnek a második albumra, úgyhogy volt miről beszélgetnünk ezúttal is.

A magyarországi zenei világnak ha tetszik, ha nem, de így vagy úgy mindig része volt és része is lesz az underground. Nemrég megjelent első nagylemezükről, a hazai színtérről, valamint a jelenlegi helyzetről és jövőbeli terveikről faggattam ki az egyik Fanatick Attacker-t, Kuczkó Gábort, aki meglepő őszinteséggel beszélt, emellett kellő humorral állt rendelkezésemre.

Mikor alakult a zenekar? A kezdetekkor is Fanatic Attack voltatok, esetleg volt egy másik formáció, ami a mostani elődjének mondható? Te milyen posztot töltesz be?
Gábor: A zenekar 2009 december közepén alakult. Volt sok névötletünk, de mikor rájöttünk, hogy szinte mind sablonos, erőltetett, vagy valami venezuelai fordított kecskés sátánmetál banda használja, akkor kicsit szüneteltettük a keresést. Persze, hogy másnap beugrott a név, amit ma már a fél ország rettegve említ, de rájöttünk, hogy azt meg egy Köteles Leander nevű úriember használja(haha), így lettünk nemes egyszerűséggel Fanatic Attack. Jómagam basszusgitáros vagyok.

A Cadaveres évek óta a legkitartóbb hazai metalzenekarok közé tartozik. Folyamatosan úton vannak és szinte kétévenkénti menetrendszerűséggel jönnek az új albumok. Legutóbb tavaly év végén jelentkeztek új albummal a DeMoralizer kimondottan jó visszajelzéseket kapott, mind a szakma mind pedig a közönség részéről. Ez pedig kiváló alkalmat adott arra, hogy a csapat főnökével Körmöczi Péterrel és a basszusgitáros Delcsik Balázzsal egy hosszabb beszélgetést folytassunk.

A Twitching Tongues-nak már a bemutatkozó lemeze is nagyszerűen sikerült, az akkori kiadói viszontagságok után viszont a tavalyi In Love There Is No Law-val még jó pár lapáttal rádobtak a kaliforniai srácok és az eddigi áldozatos munka gyümölcse mostanra kezdett beérni: odaát az Államokban olyan nevekkel játszanak együtt, mint a Madball, a menetrend szerinti európai turnék mellett mára megjárták Japánt és rövidesen Ausztráliába is elkalandoznak... Taylor Young a pár héttel ezelőtti budapesti koncert előtti órákban tartott rövid helyzetértékelést...

A Subscribe az elmúlt évek alatt szép lassan az új generáció egyik vezető rockzenei előadójává küzdötte fel magát, amit jól mutat, hogy új, This Moment Will Soon Be Gone című lemezük még a Mahasz eladási listáját is vezette. Az évek óta csúcsra járatott zenekar énekesével Csongor Bálinttal beszélgettünk rajongói támogatásról, bakelit lemezekről, a tervezett új videókról, de még a horgászatról is szó esett. Hajtás után a RoskStation első videóinterjúja.

A Green Machine zenekarral nagyot fordult a világ az elmúlt pár hónapban. A Kyuss tribute zenekar gitárosa Miki a Kyuss énekes John Garciaval zenél, zenekara pedig kilépne a tribute zenekarok árnyékából és saját lemezt készít jelenleg. A zenekarral kapcsolatos történésekről az énekes Peruval beszélgettünk. 

Az utóbbi időben sok minden történt veletek, de kezdjük az elején. Egy kicsit meséljetek a zenekarról. Mikor indultatok és miért pont Kyuss?
Peru: 2012 nyár vége vagy ősz eleje volt az alakulásunk. És egy májusi Barba Negras Kyuss koncert adta az ötletet, hogy megcsináljuk a bandát. Sokat nem vacakoltunk.

Kis csönd volt mostanában az Óriás körül. Eddig. Pénteken (április 4-én) azonban a GMK-ban játszik a zenekar egy kissé másabb felállásban, mint amit az utóbbi időben megszokhattunk tőlük. Ez valamint a készülő új nagylemez remek alkalmat szolgáltatott egy rövid beszélgetésre Egyedi Péter gitáros énekessel. (fotó: Dobos Csaba)

A Weisz, a Halász meg az Aci. Ha így nem ismeritek őket, akkor talán úgy, hogy Don Gatto?! Úgy tuti. Acélos Balázs, a zenekar stand-up comedy-s arca és gitárosa válaszolt kérdéseinkre.

A Dürer Kertben január 29.-én 3 meredeken felfelé ívelő karrierű, formabontó melodikus hardcore-zenekart, a brit Goodtime Boyst és Landscapest, valamint földijeiket, a Defeatert kísérte a post-rock műfaj egyik legnagyobbja, a CASPIAN. Miután Defeateréket kifaggattuk, a "bostoni óriást", Philippet ültettük a kérdezettek szent helyeként szolgáló megrogyott fotelbe, de az egész alakulat egyre kedélyesebben közbe-közbeszólt... Ahogy haladtunk, a kérdésekből sztorik, az igen-nemekből mély munkaelvek és meggyőződések lettek, míg csaknem egymást locsoltuk a naivan reájuk hagyott sörrel... Aztán elmentek csodát tenni a színpadon. A világ egyik leglágyabb zenekara nyilatkozik.

Billy Milano fölöttébb ritka vendég Európában, idehaza pedig idén februárban köszönthettük először. Méltóbb fogadtatásban viszont nem is lehetett volna része, amint az már az M.O.D. koncertről szóló beszámolóból is kiderülhetett. A buli utáni beszélgetésünk – amelynek Mike DeLeon gitáros és Scott Sargeant bőgős is részese volt – meg talán segíthet árnyalni, sőt inkább alapjaiban átformálni azt a képet, amelyet a média festett le az öreg Billyről. Az alábbiakban ugyanis nem éppen azt a mindenkinek beszóló, nagypofájú, üresfejű bunkót ismerhetjük meg, amilyennek a legtöbb forrás beállítja őt...

Remélem, élvezted a ma esti koncertet, amely a legelső magyarországi fellépésed is volt.
Billy: Kurva nagy volt. Azt látnod kell, hogy régebbi bandaként mi pusztán annak is örülünk, ha a rajongók eljönnek, ha nem is indulnak be. Ha meg beindulnak, az egy extra bónusz.

Szerény véleményem szerint a 2013-as év egyik legjobb (és a hardcore-műfajok közt A legjobb) debütáló albumát prezentálta Life Gone Wrong címen a pofátlanul fiatal somerseti legényrakás, a Landscapes. (Oké, 2012-sként van listázva, de reálisan csak tavalyra ért a terjesztők javához.) Az alig huszonéves srácok már többször keresztül-kasul bejárták Európát, a nemzetközi szakma már most a hardcore műfaj egyik potenciális nagy újítóit látja bennük, és már számos kultikus névvel osztoztak a színpadon - január 29.-én a Dürer Kertben egy örökké emlékezetes buli keretében földijeikkel, a Goodtime Boysal, és a 2 titánnal: a hardcore-novellista Defeaterrel és a poszt-rock király Caspiannel. Hangadójukat, Shaun Miltont csatakosan, egyenesen a színpadról lejövet rántottuk be egy szobába, ahol aztán megdöbbentő őszinteséggel (és jobbára igenis mosolyogva) mesélt örömről, bánatról, szerelemről, elhivatottságról: egy szóval, az életéről, és persze a Landscapesről.

Január 29.-e nagy nap volt a hazai keményzenei élet történetében: 4 kiváló, úttörő zenekar vette be a Dürer kistermét. A Goodtime Boyst követte a bús-dühös Landscapes, majd az est headlinerei: a post-rock nagyágyú Caspian és a világszerte ünnepelt, elsöprő erejű Defeater. Életem egyik legnagyobb koncertélményében volt részem: azt a szenvedélyt, intenzitást, és a hozzá társuló, minden magamutogatástól és műviségtől mentes, profi, családi hangulatot teremtő, egyben tragikus zenét, amit hoznak, nem lehet elfelejteni... Derek Archambault frontemberrel a bulijuk előtt beszélgettem - bár előrehaladott kóros csontritkulása súlyosan megviselte szervezetét az utóbbi napokban, és majdnem kétszer annyinak fest, mint amennyi idős, így is elkopogott az öltözőbe fekete botjával, aztán fel a színpadra, amit azonnal leigáztak. Szóljon most ő a zenébe oltott regényességről, a regényességbe oltott valóságról!

Öröm látni, és még nagyobb öröm hallani, hogy a közvélekedésben élő maradiságunk ellenére, eszméletlen retró-hangzású rockzenekarok leledzenek Magyarországban - az Ivan and the Parazol előtt már évekkel pusztította a pincéket (óh beh miért csak azokat?!) az Ozone Mama, Audio Love Nation, The Killingscreens... talán legtöbbször mégis a már 3. nagylemezéről megint egy (sőt, a Sister Sludge mellett eddigi legjobb) nótájukhoz klipet kihozó The Trousersről lehet hallani. Aki meghallgatja a Fear of the Cityt, pedig arra is rájön, miért, amint verdesni kezdi az ütemre kedvese hátsóját. Kőváry Zoli frontember úr mesélt is a klip születéséről.

A tavalyi évben rengeteg jó buliban volt részem, igazából nehéz is lenne egy top listát összeállítani, de az tuti, hogy az In Vain Dürer kertes bulija ott lenne a TOP10-ben. Emellett az sem felejthető, hogy a tavalyi év egyik legjobb albumát produkálta a norvég metal brigád. Amikor megtudtam, hogy idén újra ellátogatnak kis hazánkba a Niflheim fesztivál keretein belül, egyből lecsaptam a szerkesztőségben a koncertre. Aminek meg még jobban örültem, hogy alkalmam nyílt Johnar Haaland-dal a zenekar alapító gitárosával elbeszélgetni egy kicsit jobban. Egy-két érdekességre megint csak fény derült. Például, hogy miért is kerültek börtönbe, vagy mégsem? A hajtás után kiderül....