A Devoid zenekar az elmúlt évek alatt a hazai underground egyik tartópillére lett. Nem lehet megkerülni őket, ha death metal/core zenéről beszélünk. Ezek mellett pedig a győri brigád tesz is arról, hogy folyamatosan előtérben legyenek. Az utóbbi években szinte mindig előrukkoltak valamivel, ami miatt felfigyeltünk rájuk. Jól csinálják. Most itt van egy három számos EP, ami a Shards címet viseli. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor természetesen klipre is költött a zenekar.

Nem árulok el különösebb titkot azzal, ha kijelentem, hogy a hazai, magyar nyelvű hard rock mezőny az utánpótlás hiányától szenved. Van ugyan egy Stardustunk, de Horváth Ákosék angolul írják a szövegeket, ezáltal nemcsak nemzetközi léptékben gondolkodnak, hanem ténylegesen is azon a színvonalon muzsikálnak, a lehető legideálisabb kiadói háttér mellett. Az első mondatban említett körülmény tudatában azok a ritka alkalmak mindig örömtelinek tűnnek, amikor egy friss magyar zenekar előzmények nélkül olyan kiművelt, minőségi hard rock lemezzel áll elő, ami úgy igazán csak a ’80-as évekbeli hőskorban volt jellemző a hazai színtérre.

A metalcore színtéren viszonylag "újnak" számító kanadai Spiritbox friss kiadvánnyal örvendeztette meg a stílus szerelmeseit a november 3-án megjelent The Fear of Fear címet viselő EP-vel, ami a korábban már bemutatott önálló kislemezdal a The Void mellett öt új számot tartalmaz.

Képzeld el, hogy van egy zenekar, ami körülbelül mindent egyesít abban, amit szeretsz a doom-stoner-progresszív-sludge dolgokban. Egy zenekar, aki úgy szólal meg, mint a legnagyobbak, noha egy icipici underground zenekarról beszélünk. Egy olyan amerikai zenekarról, akik az ötödik albumukat hozzák ki, alig három év alatt. Ez a Miscellen!

Azt azért sejteni lehetett, hogyha a stoner koronázatlan királyai összeülnek zenélgetni, jammelni, abból ott lesz valami. Így nem is meglepő, hogy a Yawning Balch idén már a második anyagát hozta ki. Az egykori Fu Manchu és Yawning Man tagokat magába foglaló zenekart már senkinek nem kell bemutatni, de a második adag zenét, igen! Itt a Volume Two.

A doom zene egy gyönyörű dolog. Nem siet sehová, hagyja, hogy az embert átjárja rendesen a ritmus, a dallam. Hagy időt arra, hogy egész testedből bírj nyugodtan, lassan dülöngélni. Az instrumentális doom zene meg még szebb, mert semmilyen sikoly nem tereli el a figyelmedet. Ennek nagy mestere a Belzebong, de a lengyel brigád felkötheti a nadrágot, mert itt van a Weedcraft, aki követeli magának a fűből készült trónt. 

Nem teljes album, emiatt nem is lenne itt a helye, de valamiért mégis meg kell emlékeznünk egy legendás magyar zenekarról. Arról a zenekarról, amelyik igazából fel se oszlott, de az utolsó EP-je is már tíz éve került fel a YouTube-ra. Úgy került fel a netre, hogy igazából, hivatalosan, ha jól tudom meg sem jelent. Nem találod meg máshol ezt az anyagot csak ezen a linken. Azért bízunk benne, hogy egyszer még összeszedik magukat és hasonló anyagokat kapunk, mint ez a négy szám. Emlékezzünk meg a God's Snake EP-ről.

Pontosan két évvel ezelőtt mutatkozott be a KK’s Priest, K.K. Downing, egykori Judas Priest gitáros új zenekara. Közben megérkezett a folytatás is, annak ígéretével, hogy az idei, nem túl combos trad. metal felhozatal egyik kötelező sarokpontja legyen.

Egyszerűen imádok böngészni a neten és új zenekarokat felfedezni. Van egy listám, amibe mindig elmentem, ha találok valami érdekeset, aztán majd , egyszer meghallgatom. Így esett egy Ausztrál zenekarral is. Az Old Goat Smoke jó ideje csücsül a lejátszási listám közepén, és most jutottam el oda, hogy rájuk mentem jobban, amit nem is bántam meg!

Udo Dirkschneider az európai metalzene egyik alapintézménye. Az Accept eredeti énekese már évtizedek óta a saját útját járja, ezúttal egy régi harcostárs is csatlakozott hozzá, Peter Baltes basszusgitáros személyében.

A megállíthatatlan kanadai rock trió késedelem nélkül szállította le új nagylemezét idén ősszel. Maga a frontember is elismerte, hogy sok meglepetésre nem kell számítani az Electric Sounds anyagával kapcsolatban.

Az Amalie Bruun által 2014-ben életre hívott Myrkur legújabb anyaga a Spine október 20-án jelent meg. A bátran kísérletező, saját útját járó művésznőnek az előző, 2020-ban kiadott Folkesange óta gyermeke született, így talán nem meglepő, hogy a Spine fő témaköre az anyaság megélése lett.

Két éve a Green Lung második albuma kapcsán azt írtuk, hogy igazi underground szenzáció, és hogy az a lemez meghozhatja nekik az áttörést. A nehezen felcímkézhető stoner-folk-doom csapat harmadik csomagja már a Nuclear Blast kiadó felségjelzése alatt érkezett.

Azért a 2023-as évre egyáltalán nem lehet panaszunk. Jobbnál-jobb lemezek jöttek ki folyamatosan az év során. Állandóan kapjuk az e-maileket, hogy most ez jelent meg, holnap pedig erre kell figyelni. Itt egy új banda, ott egy klasszikus zenekar új lemeze jön. És ahogy nézzük az előrejelzéseket a jövő év sem lesz szellősebb. Most a Vokonis zenekar jelentkezett az Exist Within Light anyaggal.

Ha csak a hivatalos Mayhem koncertanyagokat számolom, ezek aránya akkor is kiemelkedően magas a black metal egyik alapzenekarának stúdióban rögzített felvételeihez képest. A norvégok igyekeztek minden korszakukat koncertfelvételek formájában is dokumentálni, melyek sorában olyan, az egyes stúdióanyagokhoz hasonlóan legendás státuszba emelkedett darabok is vannak, mint a Live In Leipzig, javarészt a borítója révén hírhedtté vált The Dawn Of The Black Hearts, a Maniac-korszak lenyomataként ismert Mediolanum Capta Est vagy az utóbbi időszakuk kiemelkedő darabja, a De Mysteriis Dom Sathanas Alive.

Mostanában bírom a brit zenekarokat. Van bennük valami különleges, ami csak rájuk jellemző. Főleg a hangzás tekintetében, valahogy úgy csavarják az erősítőn a potikat, hogy attól lesz egy tipikus brit hangzás. Olyan ez, mint amit anno az Iron Maiden is elindított, amire aztán egy ifjú dobos, egy bizony Lars  felfigyelt, de ne kalandozzunk el. Itt van a Ritual King soron következő anyaga.

Robb Flynn egy iszonyatosan megosztó figura. Vagy szereted, amit csinál vagy utálod, de elmenni mellette csak úgy nem lehet. A kilencvenes években egy generációnak nyújtott olyan masszív alapot a Burn My Eyes albummal és a zenekarával, amire azóta is hivatkozási alap. De ez a vezető is tudta igen komoly veszélybe sodorni a zenekarát, ahonnan, ha nehezen is, de kikecmeregtek. Hogy is volt ez húsz évvel ezelőtt?

A szerkesztőségi e-mailre sokszor jönnek bemutatkozó anyagok, amiket örömmel fogadunk. Így küldte el az All Good Clean Records is a White Tundra első lemezét, amire stoner-doom fanatikus énem egyből rákattant. Na, de miért is?

Metalos szemüveggel nézve a friss Lazarvs lemez farvizén jelent meg a gitáros/énekes Áron András új szólólemeze. A dolgot azonban érdemes más szemszögből (is) megnézni. Az október elején befutott The Moment ugyanis - ha jól számolom -, már a hatodik szerzői anyaga; szóval mellékvágánynak, járulékos terméknek már csak emiatt sem nevezhető.

Ronnie Atkins, a Pretty Maids frontembere az utóbbi időben szólólemezeket is készít. A Trinity rövid időn belül már a harmadik, és az elődeinél valamivel karcosabb lett.