Már nem sokkal a Ghostlights megjelenése előtt is biztosan tudhattuk, hogy ez bizony nagyot fog robbanni. Bő négy hónappal ezelőtt Tobias Sammet kitörő örömmel jelentette be, hogy a szuperturné hozzánk is elér, sőt mi több, ez lesz az Avantasia első beltéri koncertje Magyarországon.
Vannak azok a koncertek, amit mindig is látni akart az ember. És vannak azok a koncertek, amik megtekintésére vajmi kevés esély kínálkozott az elmúlt közel 20 évben. De ha az ember jól összehaverkodik a Sorssal, akkor semmi sem lehetetlen. Úgyhogy kapott is tőlem egy sört azon az estén!
A Doom is nagyjából egy olyan fekete lyuk az underground színtéren, amibe egy évben egyszer mindenképpen illene közvetlen közelről belenézni, még ha ez nem is mindig sikerül. Aztán minthogy az utolsó hazai koncert után egy nagyjából három éves hiányt kellett már bepótolni, nagyon úgy állt a dolog, hogy muszáj lesz megindulni Bécs felé, hiszen először csak ottani időpont ugrott fel a mostani turné kapcsán. Aztán jött a várva várt váratlan fordulat és a szervezőknek köszönhetően egyszer csak lett egy április 4. - i budapesti alkalom a Dürer kisteremben, ahova el tudtuk vakarni a bundát megnézni Birmingham durva crust punkjait.
Új, tavaly nyár végén megjelent Devil's Dozen című lemezével és nemrég kiadott koncertalbumával tért vissza Budapestre az amerikai D.C. Cooper által vezetett dán progresszív rockzenekar, a Royal Hunt. A zenekar április 3-án az A38 Hajón adott koncertet. (Fotók: TÖRÖK HAJNI)
A Tommy Victor által manapság diktált, azelőtt példátlanul gyors munkatempó feltétlenül a Prongot igazolja! Nemhogy nem megy a kreativitás rovására a dolog, de az X - No Absolutes lemez az előző két albummal rendkívül magasra helyezett mércét is megugorja. Nálunk ráadásul csak ritkán fordul meg a banda, úgyhogy a 2009-es pesti buli (ugyanitt, a Dürer nagytermében) mérsékelt nézettségéhez képest ezúttal igen szép számban gyűltünk össze.
Normális ember húsvét hétfőn vagy locsolkodni megy, vagy otthon nyögi az előző napi fonott kalács meg sonka-tojás fáradalmait. Mi nem. Egy utolsó könnyhullatás az ünnepi asztalnál az ecetes torma miatt, majd délután 4-kor kocsiba be, irány a bécsi Arena. Az elmúlt hetek eseményei és a várható fokozott biztonsági intézkedések miatt igyekeztünk időben érkezni de a korai indulás ellenére sikerült rekord hosszúságú autókázást produkálni.
A március 12-én robbanó Magrudergrind buli után még nem volt vége a földalatti zenék csúcsragadozóit preferáló arcok hétvégéjének. Ugyanis két nappal később március 14-én még egy magas színvonalú és feszültségű grindcore koncertre sor került a Dürer Kert kistermében. Méghozzá a kanadai Fuck The Facts lépett színpadra a hosszú hétvége hétfő estéjén. Hozzáteszem ugyanannak a két szervezőnek köszönhetően - Tukker Booking, Cudi Purci Booking - mindössze ezer forintért mindazoknak, akik a szombati bulin is részt vettek. Egy számomra például abszolút kuriózum zenekar. Szóval akik ezek után azt mondják nincs underground élet itthon és jó szervezések, azoktól azonnal kérdezze meg valaki barátilag, hogy fej, vagy gyomor!?
A hosszú hétvége első napja minden tekintetben ígéretes volt, és bár nyilván azt is lehetett ünnepelni, hogy eme nap után következett még három, amikor a népek java lábat lógathat, azért a vérbe szakadt zenei végletek kedvelőinek ennél még egy kicsit többet tartogatott ez az este. Ugyanis ekkor, vagyis március 12. - én lépett színpadra a közös turné keretében a Magrudergrind és a Primitive Man a Dürer Kert kistermében. Ami azért is volt szerencsés szervezés, mert egyrészt ez a két név egy színpadon mindenképpen kuriózumnak számít, másrészt aki tényleg közel engedte magához a zene, mint behatároló fogalom, két legvégső pontján elhelyezkedő banda műsorát, annak lehet kellett is utána a három nap betegágy.
Brian May és Kerry Ellis a We Will Rock You – The Musical szereplőválogatása kapcsán találkozott először Londonban. Brian May lett a producere az énekesnő Anthems című stúdióalbumának öt évvel ezelőtt, amelyet egy turné is követett 2011-ben. Ezek után egy igazán különleges, bensőséges hangulatú és nagyon sikeres turnéra indultak: a Born Free Tour keretében gyertyafény mellett akusztikus koncerteket adtak, hogy így hívják fel a figyelmet a Born Free Foundation elnevezésű kezdeményezésre, amelyet Virginia McKenna alapított a veszélyeztetett állatfajok megmentésére. Idei One Voice elnevezésű koncertkörútjuk során 11 koncertet adnak/adtak a térségben ebből kettőt március 11-én és 12-én a Budapest Kongresszusi Központban. (FOTÓK: RÉTI ZSOLT)
Az Eagles of Death Metal, azaz a globálisan terjedő Kurvák És Kamionosok Rockshow G-(izé) Hangolásban, még a 2015-ös Hegyalja Fesztiválra jött volna (ha az lett volna) tenni, amit a legjobban tesz: megkínálni minket a jó öreg hankypankyvel. Aztán ez tolódott októberre, novemberre, terrortámadás, megfeneklés, 3. időpont, Barba Negra, 4. időpont 3. helyszín, Akvárium, és végül csak' sikerült. Úgy, ahogy kellett. Örömünnepileg, rock'n'rollosan, és talán még nálunk is jobban örült ennek... a zenekar maga.
30 év elég hosszúnak mondható pályafutás. Nem sokaknak adatik meg, hogy ennyi időt tölthessenek lemezkészítéssel, turnézással szerte a világban, mindezt jóformán változatlan felállással. Jómagam 21 éve láttam a Sick Of It All-t először a napsütötte Floridában, egy fesztivál kis színpadán, rekkenő hőségben. Persze addigra már túl voltam jó pár rongyosra hallgatott Just Look Around, és Blood Sweet and No Tears kazin, de attól a pillanattól kezdve magába szippantott a színtér, a vibráló energia, a vállt vállnak vetett küzdelem a létért, és hazatérésem után a hazai színtér felé is nyitottá váltam, amit előtte személyes okok miatt nagy ívben kerültem.
Két, az első lemezét bemutató prog(os)metal zenekar lépett a hajó színpadára szerda este. Az Orient Fall a számos helyen, így nálunk is nagy sikert arató Fractals című albumát, a Hacktivist pedig a régóta várt első nagylemezt, az Outside the Box-ot mutatta be hét közepén - nem is akárhogy! Természetesen felmerülhet a kérdés a bandákat nem ismerőkben: "Nem volt bátor húzás két elsőlemezes zenekarral a Hajóra koncertet szervezni?" A válasz egyértelműen nem - mindkét banda már évek óta pörög és láthatóan egyre nagyobb tömegeket mozgatnak meg. Szó szerint.
Az Emerson Lake and Palmer és az Asia zseniális dobosa, Carl Palmer már 65 éves, de a zenész továbbra is folyamatos mozgásban van: az Asiával kiadott lemez és turné után saját zenekarával is rendszeresen koncertezik. Március 7-én az ELP Legacyval tért vissza az A38 Hajóra. Török Hajni fotói.
A Hammeres srácok nagyon jó érzékkel hívják el Pestre az olyan turnékat, amiket valami oknál fogva nem sikerült egy adott helyen és időben kiélveznem, ezzel biztosítják számomra a megnyugvást, hogy mégsem maradtam le semmiről. A Blues Pills-t a németeknél sikerült úgy látni, hogy elbűvölő énekesnőjük, Elin Larsson nélkül léptek fel, így kábé érdektelenné téve az egész műsort, majd tavaly év végén egy hollandiai fesztiválon volt tökutolsó a The Vintage Caravan, amikor én már az igazak álmát aludtam a hotelban. Hammerék viszont remek ütemben szervezték be ezen bandákat, így végül is nem maradtam le egyikről sem. A Blues Pills esetében a Trackes koncert valami csoda volt, mert Elinnel kiegészülve már 100%-ot adtak, de vajon az izlandi kis suttyók rászolgáltak-e a várakozásra?
Az előzetesen felröppentett szlogennel ellentétben a „déli” jelzőt nem igazán éreztem helytállónak a buli zenei irányultságát tekintve. Az ausztrál főzenekar esetében legalábbis inkább származás szempontjából stimmel, és Lőrincz Kariék muzsikájában lényegesen több a souhtern rock hatás. Ezen persze ne akadjunk fenn, úgyis a minőség a lényeg!
Ha egymást követően lép deszkára Németország heavy metal élmezőnyének két meghatározó zenekara, az már egyfajta garanciát jelent arra, hogy érdemes megváltani azt a bizonyos belépőjegyet. Arról már nem is beszélve, hogy a szervezők a friss vér erejének és a lokális hősöknek is teret engedtek az este folyamán. Még jó, hogy vártunk erre a bulira.
Biztosan nem tudhatom, de sejthető, hogy a Together Fest elnevezés nem csak annak szól, hogy a hardcore alaprajzra ez a kifejezés azonnal jól illeszthető, hanem azért is frappáns, mert ez alatt a név alatt öt olyan bandából álló felhozatal futott egy kisebb kört Európában, ahol az első generációs hardcore legenda, a Gorilla Biscuits neve mellett a legújabb kor ifjú zenekarainak lógója is oda volt vésve a plakátra, méghozzá öles betűkkel. A mindössze tíz állomásos rendhagyó új suli - régi suli utazó fesztivált a bécsi állomáson az Arénában sikerült elkapni március 2-án.
A március 2-re tervezett Toward To Unknow Dürer kertes buli amennyire csak lehet, minden szempontból rossz helyen és időben volt - mármint az én szempontomból. Délutáni szülői értekezlet nagyjából brokkoli méretűre nyomta össze az agyam, emiatt erősen gondolkodóba estem az autópálya feljárónál, hogy van-e nekem arra szükségem, hogy ma még kétszázhatvan kilométert vezessek ezért a buliért. Aztán győzött a józan ész - helyett a szív - és irány Pest, mert mégiscsak egy olyan stílus követei jöttek hozzánk, ami anno igazán megváltoztatta a metal iránti érdeklődésemet. És ugyan nem mondhatni hogy a melodeath/doom/gótikus színtér zászlóshajói tették tiszteletüket, de az Omnium Gatherum egy egészen jó lemezzel jelentkezett idén és a Draconian is sikeresen turnézik tavalyi lemezével.
"Ők már nyugdíjasok, nem lesz kihívás” – emlékeztetett valaki néhány nappal a budapesti Scorpions koncert előtt, és igazából valahol mélyen egyetértettem vele. Tipikus öregedő rockzenészeket vártam, kényelmes pózokban, miközben a nézőtéren mi, az akkor bejáratott riffekre szomjazó közönség vizezett sörökkel és öngyújtó mécsessel sírunk a Wind of Change-re. A csúnya ítélkezést kimunkált pofára esés követte: ez a tegnap esti Scorpions show energikus, sodró és gátlástalanul profi volt.
Vannak azok a koncertek, amit mindig is látni akart az ember. És vannak azok a koncertek, amit újra és újra látni akar. Na, ez a koncert olyan volt! És még ráadás is jutott.