Akárki akármit mond, én szeretem az Ektomorf zenéjét. Van egy sajátos íze az egésznek, ami miatt tetszik. Sok mindent pletykálnak róluk, hogy így meg úgy eladták magukat, nem eredetiek, csak a pénzért zenélnek, de nekem mégsem ez jött le, amikor Zolival beszélgettem az új Black Flag című album, és az aktuális dolgok kapcsán.

Sok érdekes információt megtudtam a zenekarról többek közt, hogy az ESP Guitars is támogatja a Zotyát és Schrottner Tomit, sőt most jön ki nem sokára az új signature gitárjuk, persze a zenekarról is sok infot megtudhattok, ha kattintotok.

Most jelent meg a Black Flag augusztus végén, milyenek az eddigi visszajelzések?
Figyelj, nagyon-nagyon jók a visszajelzések eddig. Azt tudom neked mondani, hogy sokszor mindenki ezt mondja, hogy „bla-bla ez a legjobb lemez”, de persze nem fogom tagadni, hogy voltak olyan lemezeink, ahol nem voltak a legjobb visszajelzések, de ennél a lemeznél eddig a legjobbak. Még olyan helyekről is, ahonnan nem számítottunk rá egyébként, ami a legfontosabb, nem pedig az, hogy a média mit mond, hanem hogy a rajongók mit mondanak. Az meg kib@szott jó. Igazándiból volt egy olyan periódusa a zenekarnak, hogy a rajongók szemében azt mondták „ ahh az Ektomorf megy lefele” Ugye a What Doesn’t Kill Me lemezünk az, ami kicsit el lett szúrva. Nem azt mondom, hogy zenekarilag, de voltak ott dolgok, de mindegy a lényeg az, hogy jött a Redemption, ami egy úgymond, jövünk vissza a köztudatba album volt. Aztán az Acoustic, ami egy teljesen más dolog volt, de rengeteg embernek tetszett. Most meg itt vagyunk ezzel az ultra kemény albummal.

Idén fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a szimfónikus metál alapvetése, a svéd Therion. Továbbá szeptember 2-a óta rendelhető a banda új lemeze, mely a Les Fleurs Du Mal („A romlás virágai”)  címet viseli. Az új lemez és a Flowers of Evil koncertturné kapcsán – melynek keretében a Club 202-ben október 17-én nálunk is fellépnek – sikerült egy interjút készíteni Christofer Johnsson főnökkel a zenekarról, a tervekről és még pár dologról.

25 éves a zenekar, rengeteg sikeres évvel a hátatok mögött hogyan látod a szimfónikus metál műfaj jövőjét? Nem érzed úgy, hogy kicsit háttérbe szorult mostanában ez az irányzat?

Christofer Johnsson: Most, 25 év után már nem törődök a trendekkel és ilyesmikkel. A szimfónikus metal nagyon népszerű volt korábban és természetesen most is az. Mi egy új trend felé haladunk, ahol az emberek más dolgokat akarnak és ez teljesen normális. Tudhatod/tudhatjátok, hogy működtek a dolgok a heavy metallal a 80’-as években, hogy ment ki a divatból a 90’-es években, de újra visszatért. Vagy ahogy a grunge a újdonságnak számított a 90’-es években, aztán pedig teljesen kiment a divatból, pár évvel később, és most pedig újra kezd visszajönni. Úgy gondolom, hogy a dolgok körforgásban vannak. Biztos, hogy a szimfónikus metal zenével is így lesz. Úgy vélem azoknak a bandáknak lesz a legnehezebb dolguk, akik vagy csupán erre a zenei irányzatra alakultak meg, vagy csak szimplán még teljesen újak. Meglehetősen nehéz, szinte lehetetlen dolguk lesz. Meg kell jegyezni viszont, hogy a legnagyobb bandáknak ebben a műfajban, mint például a Nightwish és a Therion, nem lesz majd annyira nehéz, mint a kisebb zenekaroknak. 

Kip Winger – amellett, hogy mindmáig hű maradt a 80-as évek rockzenéjének legszebb hagyományaihoz – az MTV korszak elmúltával szabadon és soha nem csökkenő alkotókedvvel kalandozik a különböző műfajok között. Ami pedig külön örvendetes: európai körútjai során rendszeresen szakít időt egy-egy magyarországi fellépésre. A mostani koncertje előtt rendelkezésre álló (viszonylag rövid) idő alatt lezajlott beszélgetés az alábbiakban olvasható.

Mi az apropója ennek az újabb akusztikus koncert-sorozatnak? Játszol vadonatúj dalokat is?
Kip Winger: Nem valószínű. Egyszerűen azt játszom, amit az emberek akarnak. Olyan dalokra viszont talán sort kerítek, amelyek még legutóbb számítottak újnak. Lesznek Winger-sikerszámok, meg szólónóták is. Sok dalt viszont kérésre játszom, mert mindenki más és más számaimat szereti. Az egész a közönségről szól, a közönség kedvéért jövök és játszom.

KreepMaster nem más, mint Csák Péter egyszemélyes, instrumentális, futurisztikus metál projektje. Nem rég jelentette meg az első teljes albumát Supralizer címmel, ami kiváló apropóként szolgált egy jó hosszú intejúra vele! Habár Kreep egyedül dolgozik, az anyag végső formába öntéséhez Worros, azaz Bezsella János segítségére volt szüksége, így neki is lőttünk pár technikai jellegű kérdést. Ajánljuk mindenkinek, főleg azoknak akik kíváncsiak hogyan lehet milliókat érő cuccok nélkül is kiváló anyagot készíteni.

Hallgatnivaló az olvasáshoz:

Aki egy kicsit is szereti a rock és metál zenéket és még olvas is róla, kizárt, hogy ne ismerje a Hard Rock Magazint. A közel nyolc éve működő internetes magazin a rockzenével foglalkozó hazai internetes médiumok között is vezető szerepet tölt be. Arról, hogy hogyan indultak, hol tartanak most, milyen a hazai internetes rockzenei újságírás helyzete Szakáts Tibor főszerkesztővel beszélgettünk, aki persze ezeken kívül is elárult pár érdekes dolgot.

Ha pár mondatban be kellene mutatnod Önmagad, hogyan fognál hozzá? A rockzenével hogyan kerültél kapcsolatba?
Hú, a legnehezebb kérdéssel kezded, mert nem nagyon szeretek magamról beszélni, a jellemzésemet inkább a környezetemre hagyom. A rockzene viszont gyerekkori szerelem. Ha jól emlékszem 1976, vagy 1977 körül kaptam valamilyen alkalomból az első rocklemezemet, amely a Piramis bemutatkozó albuma volt. A hangzása és életérzése azonnal magával ragadott és meg is pecsételte a sorsomat. Nem mondom, hogy ezután nem hallgattam más stílusú zenéket, ahogyan most is nyitott vagyok a jó, igényes, hangszeres muzsikára, de a rock és a metal a véremmé vált. Később egyre jobban elmélyültem ebben a műfajban, így kerültem kapcsolatba a 1980-as évek közepén Lőrincz Tibivel valamint Molics Zsolttal és lettem a zenekaraik technikusa, roadja, mindenese. Az első valamirevaló metalfesztivált is mi csináltuk 1986-ban, az Almássy téri Szabadidő Központban. A Missio, az Ossian, a Jaguár és a Sámán lépett aznap este színpadra, több mint 1000 ember előtt. Aztán havonta egyszer rendszeresen megtöltöttük a legendás Dési Huber Műv. Házat, jöttek a 666 fesztiválok, a turnék sárgabusszal és vonattal, esetleg egy csurig megpakolt Moszkviccsal…(nevet) Dolgozhattam külföldi bandákkal és többször bejártam az országot, annak szinte majdnem minden koncerttermét. Bármennyire is szidják azt az időszakot mostanában, én nagyon szerettem. Volt közönség, volt hangulat és óriási nagy bulik voltak. Mi akkor valóban megéltük a rock n’ rollt…(nevet) 

- Szép csendben végigzajongtuk ezt a 40 évet - mondta mintegy aforizmaként Gyurik Lajos dobos. A szép csendben jelzős szerkezet már csak az okból is megállja helyét, mert Magyarország egyik legjelentősebb rockzenekarának ezen elképesztő évfordulójára jó ha tíz újságíró és két tv-stáb jelent meg.
- Nem vagyunk egy média-barát zenekar - állapította meg Gidófalvy Attila billentyűs. - Mi nem rohangálunk az újságokhoz, ha fáj az aranyerünk.

Szerencsére Hartmann Kristóf, a Lord kiadványokat immár négy éve istápoló Hammer Records vezetője sem ilyenfajta személyes problémákról értekezett, sokkal inkább az általuk támogatott jubileumi koncertről árult el részleteket:
- A Lord alapító énekese által FÉMjelzett Sipőcz Rock Band a leges-legrégebbi nóták közül válogat. Ezután egy hozzávetőlegesen harminc dalos, két és fél órás, best of jellegű Lord koncert vár ránk. Nem lesz vendég-áradat, a jelenlegi felállás klaszikus és méltó az évfordulóhoz. Valamennyi Lord kiadvány újra megvásárolható lesz a koncerten, és még ameddig el nem fogy.  Sőt, minden belépőhöz ajándékként jár a Big City Lights című, 1985-ös keltezésű, Ausztriában megjelent leges-legelső album.

Amikor a Veil Of Maya turnéja keretében májusban nálunk járt a djent svéd élcsapata, a Vildhjarta, akkor még nem tudhattuk, hogy ősszel ismét útba ejtik majd hazánkat Jeff Loomis és a Mouments társaságában. Így viszont az alábbi interjú akár kedvcsinálóként is szolgálhat a novemberi koncerthez...

A zenekar 2005-ben alakult, tavaly szerződtetek a Century Mediához, van egy „Måsstaden” című albumotok és egy EP-tek (Omnislash) – mit mondanátok még a bandáról?
Daniel Bergström (gitár): Nem is tudom, mivel kezdjem. 2005-ben indultunk. Összeálltam két másik sráccal, hogy valami extrémebb fajta metalt játsszunk. Elég döcögősen ment, mert egy eldugott városban élünk, a semmi közepén, így országszerte kellett tagokat keresgélnünk, és az internetet használtuk, hogy megtaláljuk a többieket. Koncertezni is szerettünk volna, de a fő célunk nem ez volt, hanem hogy zenét írjunk. Némi idő elteltével ráeszméltünk, hogy nem vagyunk képesek tartani a magunk által kitűzött belső határidőket, és hogy ehhez kiadóra van szükségünk. Olyan tervünk is volt, hogy önmagunkat menedzseljük, de idővel rájöttünk, túl sok melóval jár ez ahhoz, hogy mi magunk képesek legyünk erre. A Century Media felvette velünk a kapcsolatot, elég alaposan átbeszéltük velük a dolgokat, és jól érezzük magunkat náluk. Nagyon sok teret és időt hagynak nekünk, rendkívüli módon tisztelnek minket és azt, amit csinálni akarunk. Szóval ilyen értelemben igazán szeretjük a kiadónkat.
Calle Thomer (gitár): Észrevettük, ahogy a szerződés megkötése után megnövekedett a rajongótáborunk. Úgy ötezerrel többen lájkoltak minket Facebookon, rögtön azután, hogy bejelentettük a szerződést a Century Mediával.

A FEZEN nyitónapján, a fesztivál első fellépőjeként a Leander Rising játszott a teltházas Fezen Csarnokban. A jól sikerült koncert után kérdeztem a banda két tagját, Köteles Leander-t és Vörös Attilát, miután a rajongók az autogramok kiosztása és a közös fotózás után végre elengedték őket.  

Csehországi koncerttel melegít be egyetlen magyarországi fesztiválfellépésére a VHK: egy nappal külföldi szereplésük után, augusztus 18-án a Fekete Zajon lépnek fel a Mátrában. A nagy sikerű könyv- és filmbemutató után hamarosan újabb különleges meglepetéssel jelentkezik Grandpierre Atilla zenekara: 15 év után új lemezt készítenek! A készülő albumról, és a nemrég csatlakozott új üstdobosról is szó esik abban az interjúban, melyet Atilla nemrég adott a Fekete Zajos fellépés kapcsán.

Hogyan készül a zenekar a Fekete Zaj Fesztiválra?
Grandpierre Atilla: Érdekes pályára kerültünk. Az az elemi erejű, tudattágító ösztönös zeneélési mód, amire rátaláltunk, és aminek titkát azóta is minden alkalommal próbáljuk megfejteni, tudatos szándékunktól függetlenül, magától egyre tovább fejlődik és egyre váratlanabb helyzetek elé állít, valósággal megtréfál bennünket. A próbákon sokszor hüledezünk, mert agyunk bal és jobb féltekéi valósággal egymást heccelik, úgyszólván pingpongoznak egymással, öntudatunk gyakran a pingponglabda szerepébe kényszerül, minket pedig egyre jobban elragadnak az események és felülkerekednek rajtunk, tudatunk veszettül tágul és oázik. Amikor zenélni kezdünk, elszabadulnak az ösztönök, de mielőtt elvesztenénk az eszméletünket, átugrunk mindannyiunk közös tudatalattijába, de ahogy elmerülünk benne, hullámokban megvilágosodunk, a megvilágosodás rövid szakaszait gyorsan ismét a mélyvíz, az egészlátó jobb félteke elképesztő, intuitív áramlatai követik.

A FEZEN zárónapján, a jubileumi ötödik fellépésére készülő Ossian alapítóját, Paksi Endrét sikerült elcsípni egy pár perces villáminterjú erejéig. A koncertről már olvashattok itt, most a következzen a interjú:

Idei Nova Rock-sorozatunk utolsó darabjaként a továbbra is fölöttébb motivált, határozott terveket szövögető és magabiztosan építkező floridai Trivium két tagjával folytatott beszélgetést adjuk közre.

A mostani fesztivál-fellépéseiteken a program elég jelentős hányadát teszi ki az „Ascendancy” album anyaga.
Paolo: Nálunk mindig is az volt a program egyik alappillére. Ha mondjuk egy harmincöt perces műsort nyomunk, azt elég nehéz arányosan összerakni öt albummal a hátunk mögött. Mindenesetre ez az egyik csúcslemezünk, az egyik legjobb anyagunk. Igazán erős album. Amikor olyanoknak játszunk, akik sosem láttak még bennünket korábban, és akiknek minden nótánk új, mindig beválik, ha az „Ascendancy” néhány dalát vetjük be. Az utóbbi időben viszont az „In Waves”-ről is igen sok nótát tolunk. Ma is hármat kaptunk elő arról a lemezről. Úgy érezzük, méltóak az eddigi dolgainkhoz. Hiszünk bennük.

Ha emlékeztek még, kollégánk beszámolója alapján az idei Bonecrusher Festen a francia Betraying The Martyrs nyújtotta az egyik legmeggyőzőbb teljesítményt. Az angol frontemberrel kiegészült párizsi csapat billentyűvel és dallamos énekkel feldúsított modern metalcore-ja tehát már az itthoni közönség előtt sem ismeretlen, ezúttal pedig a májusi buli előtt készült interjú keretében vezetjük végig az olvasót a „Mártírok útján”...

A legutóbbi budapesti koncertetek idén februárban volt a Bonecrusher feszten.
Valentin: Így van. Számomra viszont ez az első alkalom. Amúgy azt hiszem, már a harmadik budapesti bulink a mostani. Az előző két bulin nem voltam ott, mert a turnékon sem tudtam részt venni, úgyhogy most járok először Budapesten.

A Hatebreed továbbra is tényezőnek számít a súlyos zenék világában, jóllehet új lemezük továbbra is várat magára. A nyári európai fesztivál-szereplések közepette készülő anyagról, illetve a zenekar aktualitásairól Frank Novinec árult el néhány részletet.

Európában, mondhatni, törzsvendégek vagytok a nyári fesztiválokon. Most éppen az idei köröket futjátok ideát..
Frank Novinec: Így igaz, de most először alakult úgy, hogy jövünk és megyünk, azaz nem maradunk itt huzamosabb ideig, hanem minden hétvégén ingázunk: haza, vissza, megint haza, megint vissza... Így játszunk Európában a fesztiválokon egész nyáron. Aztán készülünk az új lemezre, na meg a második albumunk, a „Perseverance” tizedik évfordulójára, amit szintén meg fogunk ünnepelni. Remek évünk van, még ha régóta nem is jelentkeztünk már új anyaggal.

Három év után hamarosan ismét Magyarországon köszönthetjük a mai metal színtér egyik megkerülhetetlen alapbandáját, a Machine Headet. Mintegy a fehérvári fesztiválbuli felvezetéseként jöjjön a Nova Rockon (az osztrák Earshot webzine – http://www.earshot.at – munkatársával közösen) rögzített beszélgetés Phil Demmel gitárossal.

Amikor beszálltál a Machine Headbe, a „Through The Ashes Of Empires” albumon még csak két számnak voltál társszerzője, majd idővel egyre jobban kivetted a részedet a dalírásból. Milyen ma Robb Flynnel dolgozni, hiszen a Vio-Lence soraiban is együtt játszottatok?
Phil Demmel: Akkor még kissrácok voltunk, gimibe jártunk. Az az én bandám volt, én írtam a zenét és a szövegeket is, tokkal-vonóval. Ez meg az ő zenekara, ő írja mindennek az oroszlánrészét. Azon a lemezen három dalhoz is hozzátettem a magamét. Kicsit paráztam a dologtól, hiszen már volt egy bandám, amely Machine Head-jellegű nótákat írt, úgyhogy kezdhettem Machine Head-riffeket faragni... Robb igazán nyitott volt, minden témát meghallgatott, amit csak hoztam, sőt ott is társzerzőként tüntetett fel, amihez aligha tettem hozzá bármit is. A „The Blackening”-re viszont már elég sok jó riffet hoztam. Éreztem, hogy nem megy veszendőbe, amit írok, és ez fokozta az önbizalmamat. Utat nyitottam az arpeggio-szerű stílus felé, harmónia-szólókat és dallamos témákat írtunk, sőt szövegírói csapattá is értünk. Az „Unto The Locust”-ra már nem csupán zenét, de szövegeket is írtam. Én inkább általánosan fogalmazok, nem szeretem az „én, te, ő, ezt csinálom, így érzek” megközelítést. Nem úgy, mint ő. Szóval megvan az egyensúly köztünk. A „Be Still And Know”, az „I Am Hell” és a „Pearls Before The Swine” szövegét is ketten írtuk Robbal, a „Locust” ötlete pedig tőlem jött. A „Locust” nóta áll hozzám a legközelebb amiatt, amit magam is átéltem személyesen. Mindenkinek vannak ilyen élményei.

Az elmúlt évtized jellegzetes metalcore hangzásának kialakulásáért nagy mértékben felelős Killswitch Engage két évnyi hallgatás – Adam D gitáros felépülése – után tért vissza idén a világot jelentő deszkákra, méghozzá az eredeti énekessel Jesse Leach-csel. A visszarendeződés hátterét, valamint a banda közeljövőre vonatkozó terveit Mike D'Antonio bőgős tárta fel nekünk.

Milyen a zenekaron belüli hangulat most, hogy visszatért közétek Jesse Leach énekes? Mi változott?
Mike D'Antonio: Úgy tűnik, mindenki boldogabb és lelkesebb. Célratörőek, tetterősek vagyunk, és ami legalább ennyire fontos, készen állunk a munkára. Nagyon feldob, hogy ismét úton vagyunk, két hosszú év maradt ki.

A torontói Structures, ahhoz képest, hogy csak 2009-ben alakult, eddigi egy EP-jével (All Of The Above) és albumával (Divided By) máris jelentős tábort tudhat maga mögött. Saját bevallása szerint a csapat új oldalról igyekszik megközelíteni a technikás és dallamos hardcore / metalt. A részletek kiderülnek az alábbi beszélgetésből, melyre a Veil Of Maya vezette májusi Európa-turné budapesti állomásán került sor.

A turné felhozatalának legjavát a Sumerian Recordshoz tartozó zenekarok adják...
Spyros Georgiou: Igen, de a Sumeriantől függetlenül is igen közel állnak egymáshoz, többen közülük együtt is sokat turnéznak. Leginkább egy progresszív metal megmozdulásnak mondanám ezt, amelyben a résztvevő bandák rengeteget turnéznak közösen. Jó ez, mert a zenekarok nagyszerűek, zeneileg pedig mindegyik más és más, még ha mind ennek az új metal hullámnak is a része. A Sumerian egy csomó új hullámos metal csapatot indított el az úton, szóval akár „Sumerian core”-nak is nevezhetik ezt a vonulatot az emberek. De hívhatják, aminek csak akarják. A zenekarok nem panaszkodhatnak, amíg beszédtémát adnak. 

Ugye ez az első európai turnétok?
Spyros: Igen, az első. Kanadát és az Egyesült Államokat elég alaposan bejártuk, az európai piacra pedig most törünk be először. Óriási, hogy ilyen bandákkal utazunk egy busszal, mert mindegyikükkel turnéztunk már, kivéve a Vildjhartát. De ők is csodálatosak! Remek dolog, ha úgy jöhetünk egy számunkra új országba minden egyes napon, hogy ott is ismerősökkel lóghatunk együtt.

Jellegzetes kiállás, önálló stílus, a zene iránti maximális elkötelezettség és komoly karrier. Akire mindez jellemző, az már méltán lehet egy irányzat meghatározó alakja. Zakk Wylde-ról a fentiek mindegyike elmondható, ráadásul a közvetlensége és a humora is a helyén van. Ezt bárki megerősítheti, aki akár csak pár szót váltott vele. Most, röviddel a Black Label Society PeCsa-bulija előtt nekünk is sikerült...

Milyen volt tegnap a bécsi buli?
Zakk: Nagy móka volt. Ozzyval mindig jó színpadon lenni, akárcsak Geezerrel és persze Slash-sel.

Még ha nem is vagy tagja Ozzy zenekarának, úgy tűnik, tényleg elválaszthatatlanok vagytok. Akár egy család...
Zakk: Mi tényleg család vagyunk, hiszen Ozzy az egyik fiam keresztapja. Imádom Ozzyt, Sharont pedig anyámként szeretem. Ha nem is náluk játszom éppen, attól még nem kevésbé szeretem őket. Ők is tudják, hogy mindig számíthatnak rám.

A Dez Fafara énekes-frontember vezette Devildriver korosztályának egyik meghatározó zenekara. Legutóbbi lemezük, a tavalyi Beast eredményei is csak tovább erősítették a banda vezető pozícióját. Ráadásul Dez korábbi formációja, a szintén szép sikereket elért Coal Chamber is feléled időről időre. Dezt az ausztriai Nova Rock első napján csíptük el egy villáminterjúra, még mielőtt elindult volna a honfitárs Lamb Of God műsorát megnézni, majd a csapat az angliai Download fesztivál felé vette volna az útját.

Milyen volt a budapesti buli? Azért is kérdezem, mert sokadik alkalommal jártál már nálunk, és az évek során bizonyára ki is alakult egyfajta kötődésed a városhoz.
Dez Fafara: Remek volt. Imádom a várost. Nagyszerű hely, csodálatos emberekkel. Jól éreztük magunkat. Nekem rengeteg ottani barátom van, és maga a város is gyönyörű. Amikor ott járok, mindig próbálok szétnézni. Szóval király volt a buli.