Ahogy megláttam a bejelentést, tudtam, hogy ez egy zseniális koncert lesz. Mind a Wolves in the Throne Room, mind a Gaerea nagy kedvenceim és rendszeres vendégek a lejátszási listáimon. Hozzájuk csatlakozott a death/doom Mortiferum bemelegítésként, akikről pont lecsúsztam 2022-ben, de most már őket is kipipálhattam. Ennyire bitang lineupot kívánni se lehetne!

Amióta a The Gatheringgel együtt felfedeztem Anneke van Giersbergen-t számomra ez a két név még mindig valamiért egyet jelent. Talán azért is, mert az 1999-es How to Measure a Planet? című albumuk életem egy igazán izgalmas időszakában talált meg és olyan addiktív volt, hogy hosszú hetekig más sem szólt a CD lejátszón. Ez sajnos már nem tegnap volt, idő közben Anneke is irányt váltott és amióta kiszállt a The Gathering-ből egyre csak szállítja az izgalmasabbnál izgalmasabb projekteket. Szóval elérkezett az ideje, hogy a múltat végképp elengedjem.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Vonósnégyes, zongora és ének. Ez a felállás díszítette Anneke Van Giersbergen új turnéját, ami a Heavy Stings nevet kapta. Az énekesnő olyan rockzenei klasszikusokat adott elő, mint az Iron Maiden, a Black Sabbath és a Scorpions egyes dalai, amik ilyen hangszeres kísérettel és persze Anneke angyali hangjával ütős elegyet alkottak. Az énekesnő mellett Ruud Peeters zongorán, Joanna Czaj és Eweline Peeters hegedűn, Paloma Ortas brácsán és Stanislav Degtyarev csellón játszott; ők négyen egyébként Magic Strings néven zenélnek együtt. A MOM Kultban adott koncerten Varga László fotós kolléga is ott volt, az ő képeiből válogattunk. További képeket ITT tudtok nézegetni.

Valószínű ezen sorok olvasóinak nem okoz gondot felsorolni néhány olyan, ma is létező zenekart, akiket a NWOBHM termelt ki magából és még napjainkig is sikeresen működnek. Annak ellenére, hogy azért a műfaj 80-as évek végi mélyrepülése nem kímélte egyik bandát sem, az igazán nagy ikonok végül sikeres utat jártak és járnak be napjainkban is. Azoknak, akik szeretik a különlegességeket az Iron Maiden / Saxon / Judas Priest szent háromságon túl is vannak lehetőségek egy kis csemegézésre.

Nagy várakozás előzte meg a május 2-i metalcore ünnepet az Akváriumban, hiszen már hónapokkal a kiírt esemény előtt az eredetileg KisHall szétzúzására tervezett koncertre akkora érdeklődéssel volt a hazai közönség, hogy a szervezők úgy döntöttek átengedik a NagyHall-t erre a jeles rendezvényre. A számításuk abszolút bejött, gyakorlatilag a helyszín zsúfolásig megtelt mosh-ra éhes közönséggel.

Van néhány előadó és/vagy zenekar, akik valamiért sosem tudtak a lemezeiken keresztül közel kerülni hozzám, mégis fontosnak érzem, hogy legalább egyszer láthassam őket élőben. Vagy csupán azért, mert nagyon jókat hallottam a koncertjeikről, vagy nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy kivételes produkcióról van szó. 

A Myrkur számomra a második kategóriába tartozik. Számtalan esélyt adtam az anyagainak és igaz, hogy nagyjából három hang alapján kiderült, hogy professzionális művészettel állok szemben, ráadásul a projekt által képviselt értékek is közel állnak hozzám, mégis képtelen vagyok egyhuzamban 2-3 tracknél tovább eljutni a hallgatásban. Most végre lehetőségem volt élőben is megismerkedni ezzel a kivételes jelenséggel és elég felületes lenne annyival lezárni ezt a történetet, hogy “nem bántam meg”.

Ha nem ismernéd az 1914-et: adott egy ukrán black/death banda első világháborús témákkal és annak minden szörnyűségével, akiknek sajnos a saját szövegeik biztosan új értelmezést nyertek az utóbbi 2 év alatt. Aktívan harcolnak is a háborúban, ebben az évben pedig végre megkapták a speciális engedélyüket, hogy külföldön turnézhassanak, ezzel is felhívva Európa figyelmét az ukránok szenvedésére. A koncert elég last minute jellegű volt, alig 1 hónapja lett bejelentve, ehhez képest nagyon szépen megtelt a Robot, talán csak a Wormrot-on láttam itt ekkora tumultust.

Slash kétségkívül korunk egyik legnagyobb hatású gitárosa, akinek játéka legalább olyan ikonikus, mint az évek során mit sem változó jellegzetes megjelenése. A Guns N’ Roses-szal csúcsra járatták a rock & roll-t a 90-es években. A vízcsapból is a November Rain folyt és az akkor mérvadó MTV is tolta ezerrel főműsor időben az aktuális favoritokat. A Terminátor 2-ben felcsendülő You Could Be Mine pedig még azt a réteget is megszólította, akik addig homokba dugták a fejüket a GNR-jelenség elől.

Valahányszor hazánkba látogatott a hajmetal / dallamrock (nevezd, ahogy akarod) fénykorának egyik utolsó világsikerű supergroupja, a Mr. Big, mindig eszembe ötlött, hogy vajon játsszák-e ilyenkor sűrűbben a leghatalmasabb sikerszámaikat az esemény rangjához méltó módon a kereskedelmi rádiók. Leginkább arra jutottam, hogy ha eddig így lett volna, akkor az újbóli összeállás után akár nagyságrendekkel méretesebb helyeken lép fel a fővárosban a négyes… Most kétségkívül visszakapott ebből valamennyit – a sors iróniája, hogy éppen az utolsó alkalommal.

Minden évben irigykedve nézem a Keep It True fesztivál lineupját, a tradícionális heavy metal kedvelőinek igazán kihagyhatatlan. Hazánkban rendkívül ritkán van ilyen koncert, persze a Maiden/Priest/Accept triumvirátus gyakran tiszteletét teszi, de az új generációs zenekarok mintha kerülnének minket. Most végre kijárt nekünk magyaroknak is egy kis szelet a Keep It True-ból az Insane Hellride Entertainment szervezésében. Először jutott el hozzánk a portugál Toxikull és az utóbbi idők egyik legjobb feltörekvő heavy metal bandája, az osztrák Venator. Az biztos, hogy én már nagyon ki voltam éhezve egy ilyen estére.

A húsvéti hosszú hétvége egyebek mellett az előző napok, hetek koncertélményeinek feldolgozására is kiváló alkalmat adott. Nos, mit is várhat az ember egy fél évszázados születésnapi bulitól? Karrierösszegzést, meglepetés-dalokat, különleges vendégeket… BZ, azaz Bátky Zoltán ünnepi fellépésétől meg is kaptuk mindezt, még ha ekkora kalandtúrának nyilván még egy életműkoncert időkeretein belül sem lehet az összes állomására sort keríteni.

Érkezem a helyszínre, ahol a bejáratnál személyesen Csillag Zoli, a koncertet szervező LOTS Music motorja fogad személyesen. Innen az ember már biztosra veheti, hogy a lehető legjobb helyen jár, és semmi sem szúrhatja el az estéjét!..

A közelmúlt örömteli fejleménye, hogy a Thy Catafalque stúdiós projektből koncertképes zenekarrá alakult. A fejlődés következő lépése, hogy néhány budapesti koncertet követően tízállomásos Európa-turnéra indultak.

Udo papa újbóli magyarországi látogatása ismét a fémzene ünnepe volt. Az apró teuton legenda megint megmutatta, ki az ász, ráadásul ismét egy tök jó fiatal csapatot hozott bemelegítésnek. Nehézfémmel telítődött a Barba Negra légköre, mégis két pofára falra a közönség. De hogy is volt ez?

Gyerekkori kedvencem a Lordi, az egyik első rockbanda volt, amit megismertem még anno 10 évesen, de ahogy idősödtem, úgy változott a zenei ízlésem is, és kissé eltávolodtam tőlük az utóbbi évtizedben. Legutóbb 2016-ban láttam őket, lényegében már akkor is főleg a nosztalgia vezérelt, most meg aztán főleg, lássuk mennyit változtak a finn szörnyek 8 év alatt.

Kíméletlen csapást mért a hallójáratokra ez a 4 zenekaros turné a Barba Negrában péntek este. A feltörekvő 200 Stab Wounds-ot legalább ugyanannyira vártam, mint a headlinert, a másik két csapat pedig viszonylag ismeretlen volt számomra, de mindkettőben kellemesen csalódtam.

Mindig örömünnep egy újabb hazai Taake koncert, szerencsére a Hoest vezette norvégok viszonylag sűrűn is járnak hozzánk az utóbbi években, így pontosan tudtam mire számíthatok és nem is okoztak csalódást. De erről majd később…

Furcsa érzés olyan gondolatokkal elindulni egy koncertre, hogy ott motoszkál a fejedben: vajon ez lesz az utolsó? A Devotional turnén is benne volt ez a levegőben, mind Dave állapota okán, mind a bandán belüli toxikus légkör miatt. Aztán jött Dave betegsége, ott is csak remélhettük, hogy minden jóra fordul, majd Fletch halálával a lehető legrosszabb is bekövetkezett. Szörnyű ilyet leírni, de ettől még igaz: Andy volt talán az egyetlen áldozat, ami nem vezetett a Depeche Mode azonnali feloszlásához.

Az Orbit Culture első önálló turnéjával nem merészkedett Magyarországig, de magazinunk kihelyezett haditudósítójaként beszámolhatok a prágai koncertjükről. A svéd melodeath titánok a balsors-sújtotta brit Defects támogatásával felejthetetlen estét produkáltak.

Jóformán fel sem ocsúdtunk még a bécsi Botch után, egyből várt ránk egy újabb hardcore gyepálás, ezúttal hazai résztvevővel. Ráadásul itt minden azokat az időket hozta vissza maradéktalanul, amikor betekintést nyertem a HC mozgalomba. A klub szerény méreteiből adódó közvetlen hangulat és a disztrós kirakodóvásár egyaránt szorosan hozzá tartozott a zenés táncmulatsághoz, nem szólva arról, mennyire meglepett a Reaction fanzine friss száma. Ez utóbbi valójában tavaly decemberben jött ki, vagyis kissé későn kapcsoltam, viszont a népszerűsítésére keresve sem találhatott volna kedvezőbb alkalmat a szerkesztő Sabján Bence, aki nem mellékesen a bulit is tető alá hozta.