Furcsa érzés olyan gondolatokkal elindulni egy koncertre, hogy ott motoszkál a fejedben: vajon ez lesz az utolsó? A Devotional turnén is benne volt ez a levegőben, mind Dave állapota okán, mind a bandán belüli toxikus légkör miatt. Aztán jött Dave betegsége, ott is csak remélhettük, hogy minden jóra fordul, majd Fletch halálával a lehető legrosszabb is bekövetkezett. Szörnyű ilyet leírni, de ettől még igaz: Andy volt talán az egyetlen áldozat, ami nem vezetett a Depeche Mode azonnali feloszlásához.

Az Orbit Culture első önálló turnéjával nem merészkedett Magyarországig, de magazinunk kihelyezett haditudósítójaként beszámolhatok a prágai koncertjükről. A svéd melodeath titánok a balsors-sújtotta brit Defects támogatásával felejthetetlen estét produkáltak.

Jóformán fel sem ocsúdtunk még a bécsi Botch után, egyből várt ránk egy újabb hardcore gyepálás, ezúttal hazai résztvevővel. Ráadásul itt minden azokat az időket hozta vissza maradéktalanul, amikor betekintést nyertem a HC mozgalomba. A klub szerény méreteiből adódó közvetlen hangulat és a disztrós kirakodóvásár egyaránt szorosan hozzá tartozott a zenés táncmulatsághoz, nem szólva arról, mennyire meglepett a Reaction fanzine friss száma. Ez utóbbi valójában tavaly decemberben jött ki, vagyis kissé későn kapcsoltam, viszont a népszerűsítésére keresve sem találhatott volna kedvezőbb alkalmat a szerkesztő Sabján Bence, aki nem mellékesen a bulit is tető alá hozta.

Bölcs Matt Bayles mondta vala, hogy kevés olyan zenekarral dolgozott az életben, akik nem az Isis vagy a Mastodon, és akiktől ne kapna egy-egy Botch riffet az arcába. Az úriember, ha nem tudnánk, amerikai producer-hangmérnök, és a portfóliójában nem kisebb neveket találunk, mint a Soundgarden, a Pearl Jam, na meg az imént felsorolt kaliberek, beleértve természetesen a tacomai (Washington állam) négyest – és a Minus The Beart, ahol együtt játszott David Knudson gitárossal – is. Szóval ő már csak tudja…

Egy igazi death metal úthenger gördült be szombaton az Analogba, itt indította legújabb Európa-turnéját a lengyel Decapitated, az pedig tényleg kihagyhatatlanná tette az eseményt, hogy a blaszfémiával átitatott legendás Incantation is elkísérte őket.

Ezen a balzsamos, virágillatú kora tavaszi estén a Dürer Kert már 18:45-től szabadjára engedte a metal démoni katonáit, hogy egy remek bemutatót tartsanak nekünk. Négy kiváló zenekar sorakozott fel a mulatsághoz.

80-as évek hangulat, disco, gaming, sárkányok, bombasztikus refrének, kell ettől jobb szórakozás egy péntek estére? Az Amaranthe és a Dragonforce co-headliner turnéja pont ezt ígérte nekünk és azt kell mondjam, rég szórakoztam ennyire jól.

Az amúgy is igen erős idei koncertszezonban számomra világítótoronyként emelkedett ki a Meshuggah újbóli magyarországi eljövetele. Főleg, mert két turnét egybe mosva sikerült megvalosítani ezt a bált, így az egyébkénti, szintén igen várós The Halo Effect mellé az Avatar is becsúszott (háromból három ász), de a kissátoros bemelegítés sem volt kutya, onnan sem távoztam üres fejjel. Sőt!

Elsősorban a kíváncsiság vitt el erre a koncertre, mert nem David Ellefson elsőre erősen hakniszagú turnéja tűnt a legizgalmasabbnak a tavaszi felhozatalból. De félre a fanyalgást! A beharangozók sztorizós előadást ígértek, ahol némi kötetlen csevegésre is lehetőség lesz-így már sokkal érdekesebbnek hangzott az egész, mivel David nemcsak remek zenész és dalszerző, de egy korábbi alkalommal kimondottan jó fejnek és jó történetmesélőnek bizonyult. További lökést adott, hogy a Megadeth után is van élet számára, mivel számtalan projektet futtat párhuzamosan, vagyis nem csak a volt zenekara számaival tud színpadra lépni.

Ennek a csomagnak már azzal nyert ügye volt, hogy a három klasszikus 1990-es évekbeli albumával turnézó Atheist több mint egy évtizede, a tavalyi anyagát népszerűsítő Cryptopsy pedig öt esztendeje járt legutóbb Európában. Nem véletlenül indultunk el ennyien Pozsonyba az anyaországból. Emellett azonban, hogy viszontláthattuk a két tengerentúli legendát, annak is örülhettünk, hogy a Monastery révén a hazai mezőny is képviselteti magát a portya ezen szakaszában. /Fotó:. Szymon Komenda, a kép nem a helyszínen készült/

Lövésem sem volt a zenekarokról, mégis a Live Nation végtelenül barátságos meghívására belehallgatás nélkül igent mondtam. Klassz ilyen módon új előadókat felfedezni magunknak, és a feladat amúgy is bemutatni Őket — Nektek. Jöjjön hát két fiatal együttes, akiket érdemes figyelni. 

No, kérem! Csak-csak visszatért Magyarországra a Suicide Silence, ami már csak azért is fontos esemény, mivel a hét évvel ezelőtti bulijuk az A38-on a karrier mélypontjukat jelentő, önmagukról elnevezett album turnéja volt, ahol a zenekar mindenhogy volt, csak egyben nem annyira. Viszont most akkorát csaptak, hogy a fal adta a másikat, a hangulattal pedig már a nulladik perctől nem volt probléma, konkrétan az első perctől az utolsóig maximális lángon égett a téma.

A 2013-ban Bostonban alakult, de mára már Los Angeles-ben működő Dead Poet Society az amerikai alt-rock színtér izgalmas és ambiciózus zenekara. Ha akarnám se tudnám őket beskatulyázni, mert van itt minden, mi szemnek szájnak ingere. Egyedi stílusban ötvözik a rock, a hardcore, néhol a blues elemeket, így a dalokban megtalálhatók a hangos, érzelmekkel teli gitár riffek, vagy a súlyosabb breakdown-ok is.

Tavaly ősszel már próbálkozott a Frontiers magyar üdvöskéje a Barba Negra kisebbik termével – és a regisztrációhoz kötött, kedvezményes árú jeggyel –, de akkor a szervezés, na meg a reklám hagyott némi kívánnivalót maga után. A hibákból láthatóan tanult a Stardust, és lépett egyet előre a rajongói bázisa kiépítésében.

Talán nem nevezhető szokványos hétfő esti programnak egy ennyire ütőképes felhozatal hangversenyének végigtombolása, de arra azért nem számítottam, hogy az est főhősei lesznek a legjobban meglepődve azon, hogy a küzdőtér nagyobbat mozdult, mint hétvégén egy fesztiválszezonban. Erről pedig csak és kizárólag ők tehettek…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Február 14-én Budapesten lépett majd fel a grindcore legenda Napalm Death.  A szerelmesek világnapjára jobb eseményt keresve sem lehetett találni, főleg, hogy olyan kedves kis zenekarok húzták a talpalávalót még, mint a Primitive Man, a Wormrot vagy a Piece. A koncerten Máté Évi barátunk képviselte a RockStation fotós tagozatát, az ő képeiből válogattunk.

Alig 6 hónap telt el a Nothing But Thieves legutóbbi magyarországi fellépése óta, ettől függetlenül nem volt kérdés, hogy a Barba Negra zsúfolásig megtelik majd zenéjükre éhes rajongókkal. A 2023-ban megjelent Dead Club City albumot turnéztató kvintett ezúttal az ugyancsak brit Bad Nerves társaságában érkezett Budapestre.

Már az előző dupla A38 koncert előtt is hallani lehetett pletykákat, hogy a következő Thy Catafalque koncert egy nagyon különleges helyszínen kerül majd megrendezésre. Ez a Magyar Zene Háza lett, aminek falai közt valószínűleg még sosem dübörgött így a kétlábgép.

Egy elég monstre csomag érkezett ezen a hétfői napon a Dürer Kert nagytermébe, tudtam hogy itt bizony brutalitásból nem lesz hiány. A Suffocation rendre kihagyott minket minden covid utáni EU turnéjából, így nagyon örültem, amikor végre újra felkerült Budapest a térképükre, ráadásul a Sanguisugabogg társaságában, akik legalább ugyanekkora kedvencek.

Abbath szólómunkáinak sosem voltam nagy fanja, az Immortalnak viszont annál inkább. Hozzácsapva ehhez napjaink talán legjobb black/speed bandáját, a Hellrippert és a Joel Grind vezette Toxic Holocaustot, a csalódás kizárt volt.