1995 augusztusa volt, 17 éves korom betöltése előtt álltam néhány nappal és az örökké „túlféltő” szüleimmel kellett Balatonföldváron nyaralni. Mi tud egy ilyen hetet túlélhetővé tenni egy tesztoszterontól fűtött, rockzene kedvelő tinédzser fiú számára? Vagy egy tinédzser lány (szülők miatt ez itt kizárva), vagy az, ha egyik kedvenc zenekarának plakátját látja meg egy villanyoszlopon és a zenekar éppen ezekben a napokban lép fel a nyaralóhelyen. Ilyenkor a szülők is engedékenyebbek, így kerültem életem legeslegelső rock koncertjére ezen a csodás nyári estén. A színpadon a P. Mobil játszott. Egyedül, 17 évesen, Nirvana pólóban, emiatt hardcore Mobil-rajongók verbális inzultusának kitéve, de mindenre elszántan bementem a szülőktől kapott pénzzel – sajnos nem emlékszem mennyit kóstált akkoriban a jegy – a Szabadtéri Színpadra, leültem valamelyik kőpadra és egy életre szóló élményt kaptam. Arról nem is beszélve, mikor utólag visszagondolok, hogy a P. Mobil élén még láthattam Tunyót (RIP). Itt dőlt el, hogy „rocker vagyok, vállalom…”

A következő beszámolót annak a szeptember 11-i Real Lies/Autopilot/Alone in the Moon koncertnek szenteljük, amely a szó eredeti értelmében volt nyers, eredeti és ösztönös. A fesztiválok után végre újra elmerülhetünk a klubkoncertek autentikus atmoszférájában és nekünk ez ilyenkor mindig egyet jelent az új színekkel, az új hangokkal és az új élményekkel. Az óbudai KVLT-ben (ex Vörös Lyukban) meghirdetett „nyers mocsok” buli ezért igazi lehetőséget kínált arra, hogy te, én ők mindenki szétverhesse magát és a világát egy undorítóan hosszú, lélekölő munkahét után. 

A fesztivál utolsó napjára már nem maradt igazi "nagyágyú" fellépő, de azért unatkozni sem kellett. Olyan zenekarral nyitottam a napot, amire nem voltam felkészülve. A holland Rectal Smegma goregrind zenéjét nem nagyon tudom értékelni, de a közönség a '15-ös BA legkomolytalanabb bulijává változtatta a koncertjüket.

Nagyon felépítettem ezt a remek d-beat bulit, ennél jobban nem is lehettem volna kiéhezve arra, hogy totálisan legyalulják az agyamat. Kezdve a pénteki (coming out, avagy van amiről nem beszélünk) Ed Rush & Skynet dárren bulival, majd szombaton a Hajón a kihagyhatatlan, és maximálisan 100°-ot produkáló Carpenter Brut-tal, aki a megzenésített B movie Odüsszeiát varázsolta oda másfél órára, bizonyítván a synthploitation életképességét, egyben abban való egyeduralkodását. Bár azért egy GosT-ot szívesen meglesnék! Szóval ilyen remekül sikerült hétvége záróakkordjaként került sor a Warcry hazai debütálására, kiüresedett agyamat nem hiszem, hogy képes lett volna bármi ennél jobban felpiszkálni.

Elindult megint a klubszezon, tele lesznek a kisebb-nagyobb koncerttermek, újra lesz valami tető a fejünk felett, újra jön a fülledt koncertszag. Bánjuk? Nem, nagyon örülünk, hogy nagy nehezen, de túléltük a fesztiválszezont, most pedig fejest ugrunk az őszbe! Minek magyarázzak tovább? Nyomd meg a tovább gombot és nézd meg, hogy az A38-as hajón, mit alkotott Dave Lombardo és a Philm.

Mintha egy pedigrés szuka vajúdás közben elhalálozna, de a legcukibb kölykét egy jókezű állatorvos kiemeli még gyorsan. Magyarra fordítva: a budapesti Népligetben a szóösszetétel előtagjának ("nép") értelmet adó Szeptember Feszt (is) ez évben (is?) elmaradt, de annak rock-koncerteket tartalmazó szeletkéjét a szervezőknek - karöltve a Barba Negra Track szabadtéri szórakozóhellyel - sikerült megmenteni.

Egy Pro-Pain koncert mindig jó a nap indítására. Gary Meskil és zenésztársai nem finomkodnak, tudják hogyan  kell ezt a nagyon energikus, dühös hangú nehéz hardcore zenét játszani: nincs szünet, nincs lassulás csak nyaktörő riffek.

Az elmúlás szorosan összekapcsolódik az emberi léttel. Ahogy mondani szokták egyszer minden jó véget ér. Vagy porból lettünk porrá leszünk? Na, azért valamit mégis csak hagyunk magunk után a nagy világban. Boldog arcokat, mosolygós emlékeket, olyan bulikat, amikre úgy gondolnánk vissza, hogy "húúú haver, ezt még egyszer az életben..." Aztán jön az utolsó mozzanat, az utolsó buli, az utolsó headbang, az utolsó moshipt és egyszer csak mindennek vége lesz. Minden csak egy szép emlék marad, egy fájó borda, egy felrepedt szemöldök. Ott voltunk az utolsó Crippled Fox koncerten. Na, és milyen a búcsú? Milyen a temetés? Olvass tovább!

„Reggel tíz (fél egy ), ébredek. Kinézek az ablakon, végre „szombat”. Ez a nap nem lehet szar, az éjszaka nyugodt volt, semmi sziréna zaj. „

Körülbelül ezekkel a sorokkal a fejemben ébredtem, miután túléltük a nem túl nyugodt, szirénazajtól hangos pénteki magyar-román mérkőzést a Népligetben…. Kissé fáradtan, mondhatni baszott fáradtan indultam el az utolsó Kartel tribute koncertre….

Nem, nem fogunk átmenni gasztronómiai oldallá, de néhanapján azért én is beviszek egy kis tápértéket fesztiválokon, az ital mellett. Természetesen elítéljük a túlzott alkoholfogyasztást! Nos, de erről majd később. Múlt hét pénteken, sikeresen lezártnak tekintem az idei nyarat, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Ez az év a magyar popzenében biztosan a feloszlásokról lesz nevezetes, hiszen az Isten Háta Mögött és a Heaven Street Seven után a Subscribe is bejelentette, hogy – még ha nem is véglegesen, de – 16 év közös zenélés után szüneteltetik a munkásságukat. Az utolsó búcsúbulit, ugyanis a fesztiválszezonban azért elköszöntek néhány településtől, a Budapest Parkba szervezték, illő volt oda elzarándokolni.

Lassan vége a nyárnak. Ez szomorú hír, hiányozni fognak a meló utáni sörözéseek a Track előtt, hiányozni fog, hogy a hídról nézzük azt a koncertet, ami alapjáraton nem a kedvencünk. A hosszú nap után most is úgy döntöttünk, hogy megiszunk ezt azt a Barba Negra Track előtt, ellenben most be is mentünk és a nyár egyik legjobb estéjén vettünk részt. 

A második napon a thrash zenekaroké volt a főszerep és egy kis hardcore fűszerezte az egészet. Elsőnek a Ramming Speed robbant bombaként a színpadon mert a zenekar mindent megtett, hogy magas fordulatszámon tartsa a bulit ...

Éppen elstartolt a Sziget, amikor lezajlott ez a buli. Voltaképp oda is leszervezhették volna: a Black Stone Cherry esetében aktuális, felszálló ágban lévő, zeneileg abszolút közérthető (szerencsére nem az olcsó népszerűséget hajszoló, az ún. „lakossági” aspektusoktól mentes) csapatról beszélünk, amely a tömegszórakoztatásnak ebből a közegéből se lógott volna ki. Mégis maradtunk, úgymond, a fesztivál árnyékában – de hát jobb volt nekünk az árnyékban hűsölve cseresznyézni a rekkenő hőség miatt…

A közvilágítás, az időben érkező buszok, a napfény és a vállalható árú kaják még mindig az ellenségeink a BP Parkba tartva. Szerencsére a piaárak és a beléptetés (dobpergés!) már nem! Ez persze nem kompenzálja azt, hogy rituálisan a lófasz végét láttuk csak az amúgy fergeteges Mad Caddiesékből... De titeket úgyis az érdekel, hogy a punkzene papperkorú pusztítói kifordították-e a sarkaiból a világot, igaz-e?

Hát, nem, nem tették. Sőt, ennél jobban már nem is fogják többé.

De loptak egy kis melegséget azok fülébe, szívébe, meg túlárazott-helybenvett Bad Religion pulcsijába is, akik helyben tanulták a szövegek javát, mint én. A többiek meg épp hogy maguk alá nem pössentek. Beszámindul, egy-két--

Egészen pontosan az Alvin és a Mókusok egyik albumának, a Jézusnak volt e szakálla lemeznek volt a 20 éves jubileumi koncertje. De amellett sem tudunk eltekinteni, hogy a Prosectura: Sátán sátán hátán lemeze is szintén abban az évben látta meg a napvilágot. Szép termés volt ez 1995-ben. Ha pedig kerek évforduló, akkor természetesen az ünneplés sem maradhatott el, aminek a Barba Negra Track adott helyet.

1996. Ismét Borisz Jelcint választják meg az Oroszországi Föderáció elnökévé, Bill Clinton pedig fölényes győzelmet arat az amerikai elnökválasztáson. II. János Pál pápa a katolikus vallással összeegyeztethetőnek írja Darwin evolúciós elméletét. Sikerfilmek A függetlenség napja, Twister, Mission: Impossible és A szikla, a 68. Oscar-gálán tarol A rettenthetetlen. Megszületett Dolly bárány, az első sikeresen klónozott emlős, a Deep Blue legyőzi a sakknagymester Garri Kaszparovot, a XXVI. Nyári olimpiai játékok Atlantában, Damon Hill nyeri a Forma–1-es világbajnoki címet. Sziget Fesztivál: 200 ezer látogató, 671 program, Slash, Iggy Pop, Therapy?, Prodigy, The Bates, Sonic Youth. Megalakulnak többek közt az Arch Enemy, Decapitated, Disturbed, Gojira, Nightwish zenekarok, megjelennek az Alice in Chains-Unplugged, Apocalyptica- Plays Metallica by Four Cellos, Bruce Dickinson-Skunkworks, Helloween-The Time Of The Oath, Korn-Life is Peachy, Marilyn Manson-Antichrist Superstar, Metallica-Load, Motörhead-Overnight Sensation, Overkill-The Killing Kind, Pantera-The Great Southern Trendkill, Sepultura-Roots albumok. Az Alice in Chains utolsó koncertjét adta Layne Staleyvel, Slash elhagyta a Guns N' Rosest, Sammy Hagar pedig a Van Halent és újra összeállt a Kiss eredeti felállása. És ...

Amikorra mindezt begépeltem, már réges-rég elkelt minden jegy a jövő évi Wackenre, ahogy az utóbbi sok-sok évben is mindig órák alatt gazdára talál az összes belépő. Bízzunk benne, az időjárás 2016-ban kegyesebb lesz a bulizni vágyókhoz, mint idén volt, mert érkezésünkkor olyan sártenger lepte el a fesztivál területét az előző napok során lehullott töméntelen mennyiségű eső nyomán, amilyet elképzelni sem lehet, és amilyenre maguk a szervezők sem tudtak felkészülni. Becsületükre válik, hogy az Internet adta lehetőségekkel élve gyorsan és hatékonyan kommunikáltak, tanácsokkal látták el a közönséget. Arra viszont kísérletet sem tettek, hogy mondjuk szalmát szórjanak le (ahogy tették azt jó pár évvel ezelőtt), a gyaloglást megkönnyítendő.

A Rockpart zárónapja is legalább olyan combosra sikeredett, mint az előző kettő, aminek eredményeként bebizonyosodott: érdemes volt idén ellátogatni Balatonszemesre.

Hogyan is telhetne egy szombat este, ha nem úgy, hogy nyolckor találkozunk a pultnál? A hosszú és forró nap után jól esik az embernek lazítani egyet, leülni elkortyolgatni egy bambit és megnézni pár koncertet. Végig melóztuk a napot, után pedig nyakunkba vettük a Dürer Kertet ahol az immáron ötödik alkalommal megrendezett Tattoo The Sun fesztiválra látogattunk el.