Rengeteg jó banda jut el idáig és ad koncertet manapság Budapesten, szóval mondhatni nem nagyon lehet panasz a szervezésekre, de az is tény, hogy az underground undergroundja helyett azért sokszor a tuti csapatok után nyúlnak a szervezők, hiszen a tuti az tuti. Nyilván az működik, ami anyagilag is jól működik és ez rendben is van így. Mindeközben időnként azért mégis bevillan valami, amiről lehet tudni, hogy ez most más lesz és ezért piszkosul lehet várni. Ez az este pedig ilyen volt. Nem csak azért, mert két olyan zenekar lépett fel közösen, akik már nem igazán, vagy csak időszakosan léteznek és ennek dacára jutottak el együtt Budapestre. Hanem még azért is, mert ha megkérdezel valakit, aki jártas a hardcore punk ezen szárnyán, hiába Judge, Champion, True Colors, Battery, Bold és még jó néhány zseniális név, mert jó esély van rá, hogy a Trial valamelyik kiadványát a tíz kedvenc lemeze között fogja emlegeti.

A RockPart második napjának felhozatala sem volt harmatos, sőt kimondottan erősre sikeredett az is. Nekem a Balaton a Riviéra, így nyilván ki kellett használni a kínálkozó lehetőséget. A zenei részt később kezdtem behajtani, a Rómeó Vérzik és Kowáék buliját skippeltem, mivel nemrég már láttam őket. Mindenesetre a távolból is érezni lehetett, hogy jó a hangulat a még mindig indokolatlan melegben.

A nagy melegben az átlag ember lehúz a vízpartra. Nekem is kijutott ebből a jólétből, de szerencsére kombinálhattam ezt a zeneszeretetemmel. A Rockpart idén is jó alternatíva erre.

Minden évben elérjük azt a szintet, hogy azt mondjuk "ez volt az utolsó fesztiválom". Ahogy lassan egyre több fesztivál adja be a kulcsot (a túlkínálat, és a silány felhozatal mellett nem is csoda) nem is lesz nehéz elérni, hogy tényleg az utolsó hazai fesztiválunkon vegyünk részt. De aztán túléljük valahogy, kijózanodunk, alszunk pár éjszakát a megszokott ágyunkban, letusolunk jó párszor és minden emlék megszépül. A hosszú unalmas percek a fesztiválon, mikor majd be sz*rsz csak bejuss a toi-toiba, mind szép, mosolyogtató emlék.

Székesfehérvár tipikusan az a város, ahova csak akkor megyek, ha a FEZEN kinyitja a kapuit. Pedig, mint gyönyörű város, de most nem a templomairól akartok hírt kapni, szóval a sztreccs gatyót felkötni, elkezdődött az idei FEZEN! Mi pedig ott vagyunk.

Néha az ember úgy is elmegy egy-egy koncertre az ország másik felén, ha nincs rá akkrede, pénze, ajánlólevele, meg kell hívnia a kollégáját, senki le se szarja, semmit nem tud a főfellépőről, és aznap dönti el, hogy nosza.

És ilyenkor az ember, ha szemfüles, belenyúl a jóba.

06.24.-e szerda ilyen "néha" volt. A zsákbamacskán mindenki zúgó füllel nyert egy olyan tripla garázspunkshowt, amit emlegethet bárki, aki szereti ezt a mocskosul alulbecsült, félreismert, tág keretek közt működő műfajt... vagy az, aki csak simán szereti a leszarom rock'n'roll hepajt. Mer' az volt rendesen.

Úgy 1 hét távlatából is kijelenthető: a The Darkness beleégett a tudatba és a tudatalattiba, a retinába és a dobhártyába, otthagyta rusnya, asszimetrikus, fogszabályzós brit harapásnyomát szívünkön, és azóta is éget minket márcos csókja.

- Na ez a mondat tökéletesen tükrözi a produkciót: a kor szinte egyedüli mókafelelős, hiteles hardrock-alakulata, kik másodvirágzásukba locsolják épp a viszkit és az izzadságot, olyat alkotott 07.17.-én a Dürer Kertben, első magyarországi fellépésükön, ami tananyagszámba megy.

Az örök vitatéma: A Sepultura jobb volt-e a Cavalerákkal? Kell-e reunion? Mi a jobb a Soulfly vagy a Sepultura? Ki a jobb frontember? Max vagy Derrick? Melyik zenekarnak jobb az utolsó albuma? Egyáltalán, melyik zenekar a jobb? Ezekre a kérdésekre kaptunk a ma este folyamán választ, amikor napra pontosan két hete Soulfy-on ma meg Sepultura-án voltunk. Hogy mire jutottunk? A hajtás után kiderül.

Szerencsére még ebben a gatyarohasztó melegben is van igény a jó zenére. Na, persze, ha ilyen a felhozatal, a tarajos népségnek akár orkán is lehetett volna, valószínűleg akkor is ellátogatott volna a Parkba. És bizony nem bánhatta meg, aki ott volt. Aki meg nem… az már más tészta.

Nehézkesen indult be ez az utolsó szombati nap. A leharcolt, macskás végtagok viszont már robotpilóta üzemmódban vittek mindenkit a Maraton kapu irányába, vagy a sátraktól és a pultoktól a jól megszokott ösvényeken át a színpadok felé. Persze volt még néhány friss arc, sokan ugyanis az utolsó két napra nevezetek csak be. Ezek a rockerek viszont kifésült hajukkal, újonnan vásárolt pólóikban úgy virítottak a tömegben, mint folyami üledékben a gyémánt. Így vágtunk neki az utolsó napnak, ami többnyire szintén a színtiszta metálnak és kicsit a nosztalgiának is szólt.

A végéhez közeledő maratoni rock paradicsomot bizony nem csak a tisztitótűz perzselte a Pokolgép által, akik ezen a napon más nagy hősök mellett a főszereplői voltak a fesztivál pénteki napjának, hanem a kőkemény hőség is. Ami lehet, hogy néhányunk konfort érzetét ugyan csorbította, de az biztos, hogy a camping hideg vizes tusolásai után, hamar visszatalált az ott lakók testhőmérséklete a 36 fok környékére. Meg nyilván a hideg sör is jobban fogy, így a gyöngyöző homlokú és táskás szemű büfések is elégedettek lehetnek, még ha csak 9 órát is aludtak az öt nap alatt.

Ha cinikus akarnék lenni, mondhatnám: minek utazzam távoli fesztiválra, elég megvárni, még az idejön Pestre! Ehelyett inkább szomorúsággal átitatott fura érzés kerített hatalmába, amikor "Kingdom of Hegyalja" feliratú szalaggal csuklómon léptem be a budapesti koncerthelyszínre.

Nagyjából egy hónapja egy olyan flott terv volt készülőben a fejemben, ami mint kiderült túl jó volt, hogy valóra váljon. Azért játsszunk el a gondolattal: Tokaj, július 16, verőfényes napsütés, tokaji bor kóstolás, szalonspiccesen pedig egy olyan tömény estét abszolválni, ahol az Eagles Of Death Metal, az At The Gates és a Truckfighters passzolgatják egymásnak a színpadot. Túl idillinek tűnt. A Kingdom Of Hegyalja fesztivál elmaradt, sokan sokféle indokra hivatkoztak, de legalább a csütörtöki nap két igen exkluzív svéd bandáját sikerült átmenteni egy közös koncertre. Kopaszhegy helyett Városliget, az Öreg pince édes furmintja helyett import sör a vonaton. Így is jó, de azért a két héttel ezelőtti tervek szebben csengtek.

Az az első perctől kétségtelen volt, hogy a keddi és a csütörtöki nap fog versenybe szállni a hét legerősebb napja címért, és ha ezt mondjuk a nézőszám határozza meg, akkor szerintem a csütörtök mindenképpen nyert. De az este felhozatalának színpadról történő kinyilatkoztatásai és a közönség erre adott reakciója is ezt erősítette meg. (Fotók: Mackó Márk)

Az egyre inkább combosodó kánikulában, így a harmadik napon, az este hatos koncertkezdések már kicsit korainak tűntek, de nem volt mit tenni, hiszen a maraton olyan dolog amit végig kell csinálni, mert ahogy Forrest Gump mondaná, ha már idáig elfutottam, hát akkor futok még tovább. A bőség zavarában pedig egy ilyen fesztivál tényleg egyfajta futás a program füzettel a kézben, hogy a sorban állás is meglegyen két koncert között, és kicsit mindenhova sikerüljön is odaérni.

Várható volt a második nappal kapcsolatban, hogy ez lesz a fesztivál egyik legerősebb napja, és a feltételezés nem is hozta maga után a csalódás fanyar ízét a szájakban. A nap erős felhozatalával párhuzamosan pedig az is megmutatkozott, hogy igenis ez a fesztivál már korántsem az a kis fesztivál ami évekkel ezelőtt volt. Ugyanis a keddi headliner bandák szépen megduzzasztották a maratonban résztvevők számát, mondhatni kordontól - kordonig belakták a szigetet a népek.

És amíg a kerthelyiségben tombol a techno/house/mittoménmi, addig mi szépen gyülekezünk, hogy igazi zenei csemege részesei lehessünk. Bántóan kevesen vagyunk, csak én fel tudok sorolni 30-35 embert, akinek 100%, hogy bejött volna mindkét banda, a promóció szerintem rendben volt, eljutott a hír az érintettekhez, így nem tudom mire vélni a távolmaradásukat, de így legalább levegőhöz lehetett jutni a kisteremben. Azért Gazsi megérdemelte volna, hogy legyen egy új X6-os bömöse, ti meg jól cserbenhagytátok, rendes, mondhatom.

Igazából a történet a nulladik nappal kezdődött ugyanis a szervezők az utolsó napokban úgy döntöttek, hogy vasárnap délután négytől már gyülekezhet a gyülevész népség. És bizony szép számmal érkeztek is, és álltak lelkesen sorba a drága jó rockerek. Skandálva, hogy Balatonsound, Balatonsound, de meleg és a hosszú sor ellenére is ez szépen elvette az élét a várakozásnak, és erősítette az összetartozás érzését is, az elkövetkezendő 25. Rockmaraton alkalmából.

Tegnap délutántól megnyitotta kapuit a jubileumi, 25. Rockmaraton Fesztivál Dunaújvárosban a Szalki-szigeten. Az egyhetes rendezvényen mától 20 nemzetközi sztárbanda és számtalan hazai együttes lép fel. Ott vagyunk a maratoninak nyugodtan nevezhető fesztiválon, úgyhogy érdemes lesz hozzánk naponta visszalátogatni fotókért, koncertbeszámolókért. További képek ITT. (Fotók: Bélley Csaba)

Emlékszem még mikor csak nyolc éves voltam, láttam a TV-ben egy zenekart, akik marhára megragadtak. Egyből szóltam anyukámnak, hogy "anya ez a rock zene, igaz?" Tisztán emlékszem, hogy anyám mosolygott, majd pár hét múlva megvettük a Sepultura Roots kazettáját! Most itt ülök lassan húsz évvel később és azt kell mondanom, hogy baszd meg! Baszd meg, túl vagyok életem eddigi legjobb koncertjén! (Fotó: Réti Zsolt)