A év vége mindjárt ránk rúgja az ajtót és ilyenkor nincs mit tenni, összegezni kell az évet. Itt RockStation hasábjain TOP 10-es listákban szoktunk gondolkodni, de az mindig kín, mert sokkal több király lemezt hallgattunk, hogy 10-et ebből ki tudjunk választani. Szóval vettem a bátorságot, hogy kb 4-5 részből álló sorozatban szedjem össze az év (szerintem) legjobb megjelenéseit időrendben - és hál'Istennek volt is miből válogatni. 1. rész.

Újabb zenekar próbálja meghódítani a világot a messzi Brazíliából, azon belül is São Paulo a központi helye a Cascos nevű zenekarban, akik már a borítójukkal felhívták magukra a figyelmet. Na, de mi is van mögötte?

Rendhagyó, de nem kivételes, hogy egy zenekar önkéntesen negligálja a nagylemez formátumot, bár ennek a kijelentésnek az igazolásaként jómagam csak a death metalos Sadistic Intent nevét tudnám példaként felhozni, akik a ’80-as évek második felétől tartják magukat a dologhoz. Itthon meg ugyebár a Don Gatto épp tizenöt éve járja ugyanezt az utat.

A portlandi Unto Others különleges helyet foglal el a szívemben. A srácokat az első, Don't Waste Your Time EP óta követem, az akkor még Idle Hands-ként létező csapat pedig kiadványról kiadványra hatalmas lépésekkel haladt felfelé, egészen a ranglistám tetőfokáig. Ez pedig nem semmi eredmény egy alig 7 éve létező csapattól. Bizonyára sokan mások is így lehettek ezzel, a népszerűségük is rohamléptékben növekszik, második lemezük pedig már a Roadrunnernél jelent meg. Nem csoda, a néha kissé depresszív hangulatú, de mégis elképesztően energikus goth rockba oltott heavy metaljuk garantált dallamtapadást okoz.

A kilencvenes évek közepén egy kisebb őrségváltás zajlott le a hazai kemény zenék területén, az Ossianból Wellington, a Sex Action-ből Action, a Pokolgépből Gép lett, az Omen a Jelek lemez után átmeneti hallgatásba burkolózott. Ezzel párhuzamosan pedig sorra jelentek meg a fiatalok bemutatkozó lemezei, gondoljuk a Carmen-re, a The Bedlam-ra, a Demonstráció válogatás révén nevet szerző underground csapatokra, vagy - hogy továbbra is 1994-nél maradjunk - a Nevergreenre.

Eredendően egy 2022-es kiadványról van szó, mely 2023-ban kapott egy LP-verziót is, hozzám azonban a kazetta változat jutott el, mégpedig kerülőutakon, és ebből adódóan számottevő fáziskéséssel. Jelen ajánló mégsem sokat veszített az aktualitásából, mivel a Mankind’s Odyssey megjelenése óta a lengyel csapat tagcserékkel küszködött és az elmúlt időszakban csak egy digitális kislemezzel jelentkezett.

Ausztráliából nem sok zenekarral szoktam megismerkedni, így amikor szembe jött az O Sluggard egyből felkaptam az év közepén a fejem, hogy megnézzem mit is tud ez a duó a kenguruk földjén élve.

A napokban gondolkodtam azon, hogy mennyire nincs már meg az, mint régebben: hogy egy lemez megjelenése egy kisebb ünnep, egy kíváncsian várt esemény volt a rajongó számára. A zene a streaming szolgáltatók miatt már „természetes”, nincs az, hogy meg kell venni, nincs az, hogy rááldozod az időt, energiát, hogy beszerezd, levadászd azt. Nincs meg az egész szeánsza. De egy új Thy Catafalque anyag kiadása azért még ennyi megjelenés, ennyi év és ilyen szintű zenei áradat mellett is prioritást élvez nálam. Kérem szépen, egy évvel az elődje után megjelent az első sorszámozott című album, a XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek, ami megint hozza az ünnepi hangulatot, a fene egye meg!

Ron “Nasty Ronnie” Galletti nem adja fel! Holott az ezredforduló óta egyetlen, nem túl egetverő albumot volt képes letenni az asztalra eddig, koncertek terén a zenekar legfeljebb időszakos aktivitást mutatott, ráadásul a frontember mellől sorra hullottak ki az állandó régi harcostársak, 2022-ben Dave Austin gitáros is távozott. Szóval minden jel arra mutatott, hogy (stílszerűen fogalmazva) ezt a bizonyos meccset számolás után elveszíti barátunk…

A Linkin Parknál kevés zenekar került nehezebb helyzetbe a rock történelem során. Talán az AC/DC, akik hasonló cipőben jártak, annyi különbséggel, hogy a nagy siker kapuján ők éppen akkor léptek be, amikor Bon nem tudta, hogy hol a határ. Chester viszont önként döntött úgy, hogy befejezi a történetet és itt hagy mindent. Ezek után egy ennyire ikonikus frontember elvesztése után nem csoda, hogy ment a fejvakarás mi is legyen…. Aztán eltelt hét év és most itt a From Zero.

Ausztrália lesz az évben az új Olaszország? Egyre több érdekes zenekart fedezek fel, amik erről a kontinensről származnak és izgalmas zenét csinálnak. Most éppenséggel egy Shipyard nevű zenekarba botlottam, akikről előbb hinném el, hogy Lengyelország északi részén élnek, mintsem a napfényes Geelongban.

Thrash vonalon, nemzetközi szinten 2024-ben senkinek sem lehet oka panaszra, a ’80-as évekbeli veteránok ugyanis sorra jelentették meg aktuális és/vagy visszatérő anyagaikat – Kerry King, Flotsam and Jetsam, Pyracanda, EvilDead, Morbid Saint, Atrophy, Blood Feast, Cavalera, Nasty Savage, Darkness, Assassin (ez csak EP volt), Accu§er, stb. -, de az új(abb) generációk képviselői is szorgosan ontották a lemezeket.

És elérkeztünk 2014 év végéhez is, amiben megmutatom, hogy nekem mi volt a 2014-es év legjobb magyar lemeze! De ezen kívül is van bőven érdekesség ebben a epizódban is. Junkies, Nomad, Moby Dick, Ördög és many more... Egy nagyobb lélegzetvételnyi szünet és folytatjuk az MMA-t. 🤘🤘🤘

A Body Count az évek alatt egy megkerülhetetlen zenekarrá vált. Azok is ismerik, akik nem rajonganak a hip-hop-os betétekért, akiket nem vonz a gangsta-rap, akik nem szeretik a műfaj keveredéseket. Ice-T és a zenekar neve egybeforrt, ha meglátod a zenekar logóját bárhol vagy a nevét egy flyeren tudod, hogy itt könyörtelen aprítás lesz. A zenekar négy év elteltével Merciless címmel ismét friss lemezzel jelentkezik.

Újra görögök, újra fuzz pedál, újra stoner zene és vajon újra szeretni fogjuk? A mai Nuggets-ben kiderül, hogy mit is gondolunk az Into the Desert-ről, amit a Fuzzing Nation prezentál nekünk.

Hihetetlen, hogy ez a lemez is húsz éves lett. Egyre inkább érezzük, hogy mennyire klasszikus kor is volt ez a kétezres évek. Sorra jönnek az olyan lemezek újrakiadásai, ünnepi kiadásai, amiken felnőttünk. Most éppen a Green Day American Idiot lemeze kapta meg a húsz éves jubileumi kiadást. Na, de nézzük is meg, hogy a Magneoton mit pottyantott az ölünkbe!

Valamiért érdekes, de vonzódom a zenekaroknak olyan lemezeiért, amit sokan nem bírnak, vagy éppen a leggyengébb produkciónak tartanak. Imádom a Metallicától a St. Anger-t, sőt az egyik legjobb lemeznek tartom, amit Hetfield-ék csináltak. Nirvana - Bleach és még sorolhatnám. Hihetetlen dolog belegondolni, hogy a Tankcsapda egyik ilyen lemeze is már huszonöt éves lett. Emlékezzünk együtt a Ha Zajt Akartok!-ra.

Egy első lemezes zenekarnak soha sincs könnyű dolga, ha szeretné megragadni a potenciális hallgatók figyelmét. Így volt ez a digitális korszak előtt, és hatványozottan ez a helyzet napjainkban is. Az már csak extra adalék, hogy az ember e-mail címére 2024-ben napi rendszerességgel éreznek a különféle promóciós ügynökségek által a következő szenzációkként tálalt névtelen előadók lemezeinek előzetesei.

Bő egy éven belül két lemez, egy mindössze két éve alapított zenekartól - ezt nevezem tempónak. Ezek a mutatók a műfaj ’80-as évekbeli hőskorában se voltak hasonlók. A választott műfaj pedig a borítókép alapján nem is lehet kétséges – természetesen thrash metal a játék neve.

Jóllehet, hogy tavaszi megjelenésről van szó, fél év múltán mégis indokolt, sőt érdemes is megemlékeznünk az AWS aktuális korongjáról. Az Innen szép nyerni képében ugyanis a hazai modern rock/metal vonal egyik fontos lemezéről van szó. A fontosság pedig jelen esetben nemcsak a kívülállók, azaz a hallgatóság, hanem a zenészek szempontjából, személyes síkokon is hatványozottan értendő.