Bátran javítsanak ki a hozzáértők, ha tévednék, de nem emlékszem olyan hazai underground kiadványra, amely már a megjelenése előtt „sold out” lett volna. A makói Gire egyetlen lemezének Fekete Terror-féle kazettás újrakiadása azonban már az előrendelés során produkálta ezt az eredményt.

Az ismerősöknek, ahol tud ott segít az ember, de néha ez nagyon nehéz feladat. A borsodi HAZE zenekar erősen be van oltva, hogy kerülje a standard hangolást, ellenben a mélyre hangolt gitárokat igazán szeretik, így akik a doom-stoner vonalon mozognak, azoknak egy ígéretes hazai zenekart mutatunk most be.

Néha kell egy lökés, a fásultság és a kiégés határán lavírozva. Kell, hogy valaki egyszer csak benyögjön valami váratlant. Ilyen volt nekem pár hete a Schedule 1. A Beastmilk debüt óta nem hallottam olyan kütyümentes post-punk bandát, ami első hallgatásra így berántott volna.

Ha a magyar underground relációjában értelmezhető lenne a piaci rés fogalma, akkor a Devil Seed kétségtelenül egy ilyen hézag betömködésén fáradozik. A női énekes, okkult szövegekkel operáló doomos rock/metal – ettől a leírástól rövidebbre és adekvátabbra tőlem sajnos nem telik – ugyanis épp olyan hiánycikk a magyar mezőnyben, mint a retro thrash, vagy a melodikus euro-power… az us-power metalt meg inkább már nem is említem.

A minisorozat második részében nagy visszatérők és legendás bandák új kiadványai uralták a hangulatot mint, a Deicide, a Melvins, a P.O.D, a Darkest Hour vagy a High on Fire. De most is sikerült olyan kis zenekarok kincseibe beleszaladni, ami miatt nagyon érdemes turkálni mindenféle listákban újdonságok után. 

Mostanában, mondjuk úgy az idei évben Poppy neve nekem leginkább a különböző kollabok miatt köszönt vissza. A metal világban igencsak kedvelt és sokat foglalkoztatott művésznő többek között a Bad Omens-hez is benézett egy laza nótázásra, nem utolsó sorban pedig a Grammy-jelölt Knocked Loose Suffocate című dalát is megáldotta. A nagyra becsült közös projektek között még lenyomott egy headliner turnét, majd a nyári vakáció alatt megtámogatta az Avenged Sevenfold és a Thirty Seconds To Mars észak-amerikai koncertsorozatát is.  Közreműködések közepette a tavaly megjelent Zig után bizony még egy vadiúj lemezre is futotta.  

Fura egy lemez ez az Into The Light. Több szempontból is az. Egyrészt annak idején, 2000-ben David Coverdale szólólemezeként érkezett, másrészt egy nagy kiadónál jelent meg, akkor, amikor a dallamos hard rock irányzat képviselői közül már csak maroknyian voltak azok, akik nem egy olasz vagy egy német lemezkiadónál találtak menedékre. Az amerikanizált Whitesnake az 1987-es lemezzel a korszak meghatározó alakja lett, a Here I Go Again – Is This Love – Still Of The Night kliptrió révén David Coverdale zenekarának bérelt helye volt az MTV képernyőjén.

A Cemetery Skyline egy tapasztalt északi zenészekből verbuvált (elvileg) alkalmi formáció, akik elhatározták, hogy a dark rock – gótikus rock műfajában is kipróbálják magukat. Akár supergroupnak is nevezhetnénk őket, hiszen olyan csapatokból érkeztek, mint az Amorphis, az Insomnium, a Dimmu Borgir, vagy éppen a Dark Tranquillity.

Mi, rajongók egy-egy nagy múltú zenekar esetében hajlamosak vagyunk az énekesek személyéhez kötve korszakokba sorolni az adott életműveket. Hogy műfajon belül, és az első vonalnál maradjunk, ebben a körben elég csak az Iron Maiden, a Helloween vagy a Black Sabbath neveket említenem. Itthonról pedig hasonló a helyzet a P. Mobil, az Omen vagy akár a Pokolgép esetében.

Ha valaki, akkor Steven Wilson mindenképp egy önazonos figura. Emberünk minden egyes lélegzetvétele a zenéről szól. A lényeg ugyebár az örvendetes módon ismét aktív – remélem, még most is az… – Porcupine Tree, amellett pedig itt vannak az ilyen-olyan épp aktuális projektek is.

A Speedrush fékevesztett speed metalban utazik – legalábbis a fantáziadúsnak még véletlenül sem nevezhető zenekarnév erre utal. Alapvetően ez is a helyzet. A frontember, Nir Palikaras által közel két évtizede alapított ötös rengeteg tagcserén van túl. A manapság a thrasher Exarsis soraiban is érdekelt Tassos Papadopoulos gitáros 2016-os csatlakozásával állt össze a jelenlegi kvintett - az abban az évben megjelent bemutatkozó albumot még az előző dobossal rögzítették.

És az Úr 2024. esztendejében Mikael újra megköszörülte a torkát, mikrofon elé állt és elkezdett hörögni. Amitől pedig augusztusban mindenki hanyatt dobta magát és elkezdődtek a konspirációk, hogy milyen is lesz a The Last Will and Testament, az Opeth zenekar tizennegyedik stúdióalbuma.

Az idei év a visszatérések éve, ez vitathatatlan. Már az év elején jött a P.O.D. és szépen sorban jelentették be az izgalmasabbnál izgalmasabb albumokat. Az év legnagyobb meglepetése mindenképpen a Linkin Park visszatérése volt, de halkan, a nyár közepén Marilyn Manson is hallatott magáról önkéntes (?) száműzetése után. Most pedig novemberre elhozta nekünk a One Assassination Under God - Chapter 1'-t, ami….

"Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre"

A strasbourgi Time Lurker névválasztása, pontosabban annak tényleges miértje elég rendhagyó. A formáció ugyanis a touloni death metalos Catacomb egyik három évtizedes demó felvételén hallható tétel nyomán vált Time Lurkerré. Az extra adalék, egyben mondandóm szempontjából pedig a lényeg az, hogy abban a zenekarban a jelen formációt alkotó Mick nagybátyja és Nathalie nagynénje voltak érdekeltek.

Már az elején szeretném leszögezni, hogy az avantgarde black metalban utazó, portugál felségjelzésű Gaerea legutóbbi nagylemeze, a 2022-ben megjelent Mirage, első hallgatásra úgy gyűrt maga alá, mint beviagrázott Don Juan a megszeppent elsőbálozót. 

A nu-metal visszatér és újra lángba fogja borítani a világot! Na, jó erre kevés az esély, de az biztos, hogy még mindig vannak zenekarok, akik életben tudják tartani ennek a műfajnak a lángját. És most nem a “nagy öregekről” beszélünk, hanem a friss zenekarokról. Itt van például a Silly Goose ezzel Bad Behavior című EP-vel.

A év vége mindjárt ránk rúgja az ajtót és ilyenkor nincs mit tenni, összegezni kell az évet. Itt RockStation hasábjain TOP 10-es listákban szoktunk gondolkodni, de az mindig kín, mert sokkal több király lemezt hallgattunk, hogy 10-et ebből ki tudjunk választani. Szóval vettem a bátorságot, hogy kb 4-5 részből álló sorozatban szedjem össze az év (szerintem) legjobb megjelenéseit időrendben - és hál'Istennek volt is miből válogatni. 1. rész.

Újabb zenekar próbálja meghódítani a világot a messzi Brazíliából, azon belül is São Paulo a központi helye a Cascos nevű zenekarban, akik már a borítójukkal felhívták magukra a figyelmet. Na, de mi is van mögötte?

Rendhagyó, de nem kivételes, hogy egy zenekar önkéntesen negligálja a nagylemez formátumot, bár ennek a kijelentésnek az igazolásaként jómagam csak a death metalos Sadistic Intent nevét tudnám példaként felhozni, akik a ’80-as évek második felétől tartják magukat a dologhoz. Itthon meg ugyebár a Don Gatto épp tizenöt éve járja ugyanezt az utat.