Bő egy éven belül két lemez, egy mindössze két éve alapított zenekartól - ezt nevezem tempónak. Ezek a mutatók a műfaj ’80-as évekbeli hőskorában se voltak hasonlók. A választott műfaj pedig a borítókép alapján nem is lehet kétséges – természetesen thrash metal a játék neve.
Jóllehet, hogy tavaszi megjelenésről van szó, fél év múltán mégis indokolt, sőt érdemes is megemlékeznünk az AWS aktuális korongjáról. Az Innen szép nyerni képében ugyanis a hazai modern rock/metal vonal egyik fontos lemezéről van szó. A fontosság pedig jelen esetben nemcsak a kívülállók, azaz a hallgatóság, hanem a zenészek szempontjából, személyes síkokon is hatványozottan értendő.
Van új Pixies. Egy ilyen kijelentésnek a 93-as feloszlást követően még lett volna némi extra hírértéke, most viszont ez csak annyiban hír, hogy megjelent a legfrissebb The Night the Zombies Came című Pixies sorlemez.
Idén sokkal kevesebb a gyöngyszem, mint tavaly. Emlékszem, hogy az előző évben nem tudtam, hogy hova kapjam a fejem, folyamatosan jöttek elő a jobbnál jobb zenekarok a pincék, próbatermek mélyéről. Idén meg valahogy ez az egész megállt, de minimum stagnál. Azért néha-néha a horgomra akad valami. Itt az Aeternal Chambers bemutatkozó anyaga!
16 év után November 1.-én jelent meg a The Cure legújabb albuma és ez az időzítés több mint szimbolikus: a Songs of a Lost World Robert Smith személyes gyászát és az elmúlást tematizálva húz magával a mélybe.
Tankcsapda, Depresszió és Leander Rising egy epizódon belül. Igazi gigászok harca, de kinek sikerült a legjobban a 2014-es év? Mindegy is, mert volt ebben a merítésben olyan, aki nagyobbat gurított. De hogy ki is az és melyik lemezzel? Tudod a dolgod...
Az Adam 30 név nem elég, hogy kizárólag underground szinten, azon belül is csak regionálisan ismert. Mi több, ha ismeri valaki, az érintett a legjobb esetben is már negyven pluszos. A fentieket alátámasztandó, szokásomtól eltérően most egy személyesebb hangvételű kitérővel kezdeném.
A 1000Mods, számomra mindig is egy érdekes zenekar volt. Egy olyan távoli rokon, unokatestvér, akivel marha jól el tudok hülyülni a nyáron a nagyszülőknél, de amúgy soha az életben nem keressük egymást. Most megint találkoztam a zenekarral, hiszen november elején érkezik a Cheat Death, amit már rongyosra hallgattam.
Ha az első és a második Psychotic Waltz lemez közötti időszakot a kiadóváltás témájával hidaltam át, most sem kezdhetem mással az Into The Everflow kifutása és a Mosquito megjelenése között eltelt hónapok taglalását. Az ötös azonban a kevésbé erős német kiadókat követően egy azokhoz hasonlóan jelentéktelen, de angol céghez, a Bullet Proof Records-hoz került, mely label egyébként már a második lemez angliai terjesztéséért is felelt.
A zenekar, aminek még a Tankcsapda is nyitott. Illetve a zenekar, amely akkor játszott dallamos punk rockot, amikor a Green Day-ről, a The Offspring-ről, illetve a társaikról még fogalmunk sem volt. (A ’80-as évek második felében idehaza a különösen jól értesültek is legfeljebb csak a Bad Religion nevét ismerték.) Továbbá a zenekar, amely tavaly már alapítása négy évtizedes jubileumát ünnepelte - tette mindezt úgy, hogy ha alkalmanként hullámvölgyekben járva is, de folyamatosan jelen volt a hazai színtéren. Végül pedig a zenekar, amely évtizedek óta egyenlő az alapító gitáros/énekes Vigivel.
Azt hihetnénk, nem túl szerencsés egy feltörekvőben lévő hagyományos heavy metal csapat számára, ha olyan nagy tanítómesterei aktuális kiadványával közel egy időben jelentet meg új albumot, mint a Judas Priest vagy a szólóban nyomuló Bruce Dickinson. A portugál Toxikull most rácáfolhat erre.
Mi sem lehetne jobb Halloween-i csínytett, mint kihozni az év egyik leghátborzongatóbb albumát? Ha bírod a gothic metalt, a doomot, akkor a hátad biztos, hogy borsózni fog, de a karodon minimum feláll a szőr, ha meghallgatod a Neon Nightmare Faded Dream című lemezét
Kíváncsi lennék, hogy Molnár Mátéék mikor érezték először úgy, hogy révbe értek. A domoszlói négyes mentalitását ismerve, ők maguk nem is gondolkodnak ezen, csak teszik a dolgukat. A zenekar - a feledésbe merült demózós időszakot zárójelbe téve - 2004-től, vagyis a Nem kell más lemez megjelenésének dátumától számítja a maga sztoriját. 2024 tehát a bevezető gondolattól függetlenül egy jelentős dátum ebben a történetben.
A magyar metal peremvidékéről hozok lemezeket, leginkább grind témakörben. Pusztító alpáriság és tuskó, hentelős brutal death, és lélekölő black metal a menüben, de szerencsére lesznek olyan albumok is, melyek újra erőt adnak a folytatáshoz.
Négy év kihagyás és kisebb-nagyobb sorscsapások után elkészült a Nightwish tizedik nagylemeze. A nálunk is népszerű finn-holland-brit csapat egy újabb monumentális alkotással tért vissza.
A Mastodon is ünnepi hangulatba került, hiszen idén húsz éves a Leviathan albumuk, ami meghozta az első nagy sikert a zenekarnak. Azonban most nem a bálnavadászat lesz a téma, hanem az idén tizenötéves Crack The Skye.
Az Isten Háta Mögött egy megkerülhetetlen zenekara a haza rock/metal történelemnek. Az érthetetlen, megfoghatatlan szövegek, a legdurvább stoner/psy/doom/sludge meg még ki tudja milyen riffekkel fűszerezve egy olyan korszakban érkezett, amit azóta is csak visszasírni tudunk. Ami pedig teljességgel lehetetlen, hogy a zenekar első lemeze dupla születésnapot ünnepel idén, hiszen az eredeti kiadás már húsz az újrakiadás pedig tizenöt éves lett. Még hihetetlenebb, hogy sikerült a zenekar három egykori tagját rábírni arra, hogy miközben elmélkedünk és simogatjuk az albumot, válaszoljanak pár kérdésre. Itt van a Rosenkurtz Kémiai Menyegzője.
A hangmérnökként, producerként és zenészként is ismert, illetve elismert Dan Swanö nevét nem is olyan rég emlegettem a hobbizenekarként üzemeltetett Nightingale lemezeinek idei újrakiadása kapcsán. Még az elsősorban a progresszív vonalra koncentráló Inside Out a Nightingale diszkográfiájából a közelmúltban két epikus hard rock lemezt porolt le, addig a durvább műfajokra szakosodott Century Media hasonlóan járt el a death metalos Edge Of Sanity két korai anyagával.
Egy-másfél évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy előadó friss nagylemez nélkül induljon arénaturnéra. Akkoriban szintén a valóságtól elrugaszkodott elképzelés lett volna azt vizionálni, hogy egy rockzenekar három egymást követő időpontban képes lehet megtölteni a mindenkori legnagyobb hazai koncerthelyszínt. A brit Coldplay idén nyáron mégis mindkettőt kipipálta, utóbbit ráadásul mindössze négy napon belül hozták össze.
Sordide név alatt három normandiai fiatalember kovácsolja formátlanra a fekete fémet. Teszik mindezt az anyanyelvükön, a 2013-as alapítástól kezdve, immár az ötödik nagylemezen. Ebben a két mondatban szerintem benne is van a lényeg.