Progresszív metal, melodikus hard rock, thrash metal, neofolk és technikás death/thrash, a maga műfajában pedig öt olyan lemez, amely érdemesnek tűnik az adott alirányzatok követőinek figyelmére, azonban a saját portája környékén várhatóan egyikük sem fog földcsuszamlást okozni.

A Slipknot az előző lemezével elkezdett kijönni a gödörből, amibe még az All Hope Is Gone környékén kerültek, így érthető volt, hogy igyekeznek meglovagolni a lendület keltette hullámokat. Plusz ott volt a Covid alatti leállás és a cél a szemük előtt: kilépni a még 1999-ben kötött hétlemezes Roadrunner szerződés kötőféke alól és szárnyalni (vajon gondolta akkor az a kilenc iowai pelyhesfaszú sutyerák, hogy mi lesz belőlük a jövőben?). Nagy kár, hogy ennyi szép előjel és ambiciózus cél után végül egy taknyos arcraesés lett belőle. De hogy is van ez?

Kortárs black metal Kanadából, francia dalszövegekkel. Röviden és velősen erről van szó a Nantes-ból indult, de jelenleg quebeci bázisú trió esetében. Nézzük kicsit bővebben! A Sun & Moon Records friss igazolása a virulens francia underground egyik alakulataként öt éve debütált a frontember, Antoine Guibert egyszemélyes formációjaként, az alapító művésznevével azonos című Le Démoniaque című koronggal.

Hiszel a boszorkányok létezésében? Az okkultizmus érdekel? A sötét világ csábító suttogása minden éjjel ott cseng a füledben? A doom zenét alapjáraton szereted? Ha ezen felül még a női vokállal sincsen bajod, akkor a Frayle egy az egyben a neked való zenekar. Az Ohióból származó quartet most hozta ki második albumát, ami a Skin & Sorrow címet kapta. Na, de nézzünk is a bőr alá!

Szeptember közepén egy több szempontból is rendhagyó megosztott kiadvány jelent meg az erdélyi Sun & Moon Records színeiben. Egyrészt a közreműködők a világ két végéről adóznak a doom metal oltáránál, másrészt mindkét társaság a saját múltjában merült el; mi több, egyikük részben élő felvételekkel járult hozzá a kiadványhoz.

Lesz némi fejvakarás decemberben, amikor majd összeállítjuk az idei kedvencek toplistáját. Itt egy újabb potens jelölt, a Blind Guardian visszatérő albuma képében.

Az extreme metal kedvelői a héten újra rohanhattak a postára, hiszen megjelent a lengyel Behemoth soron következő lemeze. Az Opvs Contra Natvram immáron tizenkettedik a sorban, amelynek tovább kell vinni Isten gyűlöletének fáklyáját. Hogy ez milyen módon sikerül, és végre eljön-e a várva várt sötétség, az hamarosan kiderül.

Mostanában ilyen magyaros motívummal ellátott zenekarok kerülnek a látókörünkbe, mint a Mudi, most meg itt van az Eugene Tooms, akik a kakas megszállottjai. Kíváncsian várom, hogy mikor érkezik valami szürkemarhás brigád, de addig is beszélgessünk egy kicsit az  Exhale And Ride Along lemezről.

Az augusztus közepe óta velünk lévő új Soilwork lemez írásával annyit sikerült vacakolnom, hogy lustaságom végül egy nagyon szomorú apropót adott ennek az írásnak. Ugyanis e sorok írása előtt két nappal olvastuk a zenekar FB oldalán, hogy a zenekar gitárosa és egyik fő zene- és dalszerzője, David Andersson 47 éves korában meghalt. Így az Övergivenheten, ami svédről fordítva nagyjából azt jelenti, elhagyás, fájó mementóvá emeli az új korongot.

A Gorleben egy első lemezes német zenekar, akik death-es, blackes behatásokkal átitatott doom metalban utaznak. Ez önmagában még nem adna okot arra, hogy megemlékezzünk a Game Over című korongjukról, hiszen manapság mindennaposak az efféle goromba formációk és lemezek. A németek különlegességét a mögöttes koncepció, a szövegek témaválasztása adja. Ez pedig nem más, mint egy manapság újra aktuális, kényes téma, az orosz nukleáris kísérletek taglalása.

A Bixler-Zavala - Rodríguez-López páros engem már számtalanszor elszomorított, de aztán mindig valahogy sikerült jóvá tenni a dolgot. Most az új The Mars Volta albummal gyakorolnak penitenciát, de vajon mennyire működik a bűnbánat?

A Big Four zenekarai közül mára a Megadeth az utolsó, amely tisztán thrash metal zenekar maradt és az elmúlt időszakban a problémák sem kerülték el a legendás csapatot, de úgy látszik nem vetették vissza a teljesítményt. 2019-ben Dave Mustaine-t torokrákkal diagnosztizálták, így minden tevékenységet felfüggesztettek, de Mustaine-t még a felvételek alatti kemoterápiás kezelése sem tudta lelassítani!

Aki valamennyire is követi napjaink rockzenei életét, annak nem igazán kell bemutatni az Electric Callboyt. Az Eskimo Callboyból átvedlett zenekar ezen név alatti első nagylemeze nem igazán volt zsákbamacska a fanoknak, hiszen a lemezanyag fele már ki-kipotyogott az elmúlt egy-másfél év alatt. Persze ezen húzódalok mellett is ott van még öt másik agymenés, így érdemes ránézni, mit is "megy" összességében a Tekkno.

Olyannyira bajban vagyok az új King's X lemezzel, hogy azt sem tudom jelenleg, hogy ez a kis írás kritika lesz e vagy inkább ajánló, szóval egyszerűen belevágok, lássuk mi sül ki belőle. Annyit azért elspoilereznék mindjárt itt az elején, hogy szerintem a banda is hasonló határozottsággal vonult stúdióba.

A Mester megint megcsinálta! Bő két évvel az Ordinary Man kiadása után újabb nagylemezt készített, ami a napokban meg is jelent. Tucatnyi sztárvendég, közelgő turné, több, mint egy órányi új zene: van miről beszélni.

Meglehet, hogy még nem fordult rá a célegyenesre, de már itt van a kanyarban a Suicide Silence következő nagylemeze. A mostani, köztes időszakban viszont ragadjuk meg az alkalmat, és emlékezzünk meg az amerikai deathcore mozgalom pilléreinek bemutatkozó korongjáról, melyhez ha a tizenöt éves jubileum önmagában nem lenne elegendő indok, az idei, bónuszokkal rogyásig pakolt újrakiadás kellő apropót szolgáltat!

A zalai Age Of Agony a legrégebb óta aktív hazai death metal banda. Ha beszámítjuk a Silent Agony időszakot – és miért ne tennénk, hiszen csak névváltoztatásról volt szó -, 1995-től jelen vannak a magyar undergroundban. Eddigi ténykedésüket négy demo, két megosztott kiadvány és öt nagylemez jelzi. Utóbbiak sorában a 2016-os, első világháborús tematikájú koncept anyag, a For The Forgotten volt az utolsó. Azóta viszont takaréklángon üzemeltek.

Bármiféle rendszer, logika, illetve betűrend nélkül álljon itt most öt olyan lemez szűkre szabott ajánlója, melyek vagy messze elmaradnak a fősodortól - netán alkotóik az örökös underground szerepre kárhoztattak - vagy épp a maguk színterén kisebb fajta áttörés küszöbén állnak!

Itt nálunk a RockStationnél nagyjából megvan a leosztás, hogy ki milyen muzsikát kultivál, főszerkesztőnk ezt tudja és érzi is, hogy mikor melyik lemezzel/stílussal kit kell megtalálni. Na, hogy én hogy léptem rossz helyre, hogy az új Muse album repült utánam, nem tudom. Okés, már úgy 10 éve is írtam egy Muse kritikát és idén láttam őket a Volton, de hát akkor sem vagyok a téma felkent papja. Így értékelés a végén nem lesz, csak impressziók és élmények megosztása. Főleg, mert az angol trió viszont olyan magasságba lőtt zenéjükkel az elmúlt két évtizedben, hogy így félvállról köpködni az új lemezre valószínűleg gagyi volna.

Hamarosan mindenki számára szabadon nézhető lesz a The Retailators című slasher horrorfilm. A többek közt a Five Finger Death Punch legénységét és a Papa Roach énekesét, Jacoby Shaddixet is felvonultató alkotást volt lehetőségünk hamarabb megnézni, így egy kicsi spoilermentes ajánlót kaptok hozzá az alábbiakban.