A csak lányokból álló svéd Thundermother a hazai közönség előtt sem lehet már teljesen ismeretlen. Két éve a The Dead Daisiesnek nyitottak, most a Backyard Babies vezette turnécsomag részeként fordultak meg Budapesten. De három lemezzel a tarsolyukban és számtalan turnéval a hátuk mögött szinte egész Európában nevet szereztek már maguknak. Ebben nem kis szerepe van Filippa Nässil gitárosnak, aki akkor sem adta fel, amikor egy ízben valamennyi társa kihátrált mögüle. Az alábbi „villáminterjún”a jelenlegi tagság háromnegyede volt jelen.
Tovább
Interjú Nicke Borggal, a Backyard Babies énekesével
Idén ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját a svéd Backyard Babies. Ez évi tevékenységük valójában nem feltétlenül az ünneplés körül bonyolódik, de a Sliver and Gold album megjelenésétől kezdve a folyamatos koncertezésen át bőven volt és lesz is elfoglaltsága a bandának 2019-ben, ahogy az a jeles dátumhoz méltó. Itt van mindjárt a tavasz folyamán lezavart európai turné, amely Budapestet is érintette – soha jobbkor, főleg mivel éppen tíz éve járt nálunk utoljára a társaság. A koncert előtti órákban beszélgettünk Nicke Borg énekessel.
Tovább
Interjú Steve Lukatherrel, a Toto énekes-gitárosával
A dallamos (rádió)rock egyik alapbandája igazán megadja a módját, ha kerek évforduló megünnepléséről van szó: tavaly óta válogatáslemezük és koncert DVD-jük is megjelent, a java – a tizenhárom CD-ből álló All In gyűjteményes doboz – pedig még csak most jön… Mindeközben intenzíven, fergeteges sikerekkel turnézik a zenekar világszerte, és a júniusban induló európai körből szerencsére Magyarország sem marad ki. A közelgő budapesti koncertre - június 27., Budapest Aréna - való ráhangolódásképp jöjjön egy kis beszélgetés az immár több mint négy évtizede létező Toto egyik állandó, örökös tagjával, Steve „Luke” Lukather gitáros-énekessel.
Tovább
Interjú Tony Jelencovich énekes-gitárossal és Mattias Starander dobossal, a Transport League tagjaival
Az A Pale Horse Named Death közelmúltbeli Európai túráján a svéd Transport League vendégeskedése éppoly komoly érv volt az eindhoveni kiutazás mellett, mint maga a (volt Type O’Negative és Danzig tagokat tömörítő) főbanda. Az új lemez megjelenése előtt álló göteborgi négyes – egy, pár évig tartó szünettől eltekintve – immár negyedszázada nyomja a „pokoli boogie-t”, egy ideje rendszeresen jelentet meg albumokat és turnézik, mégsem mondhatjuk, hogy erősen benne van a köztudatban; inkább lassan, de (remélhetőleg) biztosan, fokról fokra építi ki a maga rajongói bázisát. A csapat két oszlopos tagjával többek között arról is beszélgettünk a koncert előtt, hogy miért alakult így, és hogy milyenek a kilátások egy sikeresebb jövőt illetően.
Tovább
Interjú Jamie Mathiasszal, a Bullet For My Valentine basszusgitárosával
A Bullet For My Valentine legutóbbi albuma, a Gravity a zenekar saját beismerése szerint is megosztóra sikerült, pályájuk íve azonban nem tört meg. Sőt, útjuk a jelek szerint továbbra is felfelé vezet. Hogy a bő két héttel ezelőtti budapesti fellépés mennyire öregbítette hírnevüket a hazai rajongók körében, az külön kérdés (lásd a beszámolót), a buli előtt mindenesetre Jamie Mathias bőgőshöz intézhettünk néhány kérdést.
Tovább
Interjú Téglás Zolival és a Zoli Banddel
Téglás Zoltán Los Angeles-ben született, ám a gyökerei magyarok. Világraszóló sikereket ért el az Ignite frontembereként (no meg a Pennywise, illetve a Misfits élén). Azonban most új életre keltette a saját nevét viselő Zoli Band formációt, valóságos supergroup-ot gyűjtött maga köré. Éppen egy 12 állomásos európai turnén mutatják be az április elején megjelent Santa Monica lemezt. A turné utolsó két állomása kis hazánk lesz! Mivel iszonyatosan szerettük volna kifaggatni a fentiekről, a Zoli Band szánt ránk egy kis időt.
Tovább
Interjú a Riverside énekesével, Mariusz Dudaval
Bő egy hete, egy masszívan teltházas koncertet adott az A38-on a legutóbbi nagylemezét, a Wastelandet turnéztató Riverside. A koncert előtt sikerült elcsípni a csapat frontemberét, mindenesét, Mariusz Dudat, aki habár elég fáradtnak látszott, azért elárult nekünk ezt-azt a friss lemezről, valamint a lengyel zenei életről.
Tovább
Mondhatni egy kicsit hosszú várakozási idő után (három évtized barátok közt sem olyan sok, haha), friss tétellel jelentkezett a Possessed. A veterán csapat a meglehetősen karcos No More Room In Hellt adta át a rajongóknak, mely a május 10-én érkező új nagylemezen, a Revelations Of Oblivionon fog helyet kapni.
Tovább
Interjú az Indestuctible Noise Command gitárosával, Erik Barath-tal
Amikor lehoztuk az I.N.C. új daláról, videójáról készült cikket, meglepetésszerűen ért, hogy Erik Barath, a csapat magyar származású gitárosa felkeresett minket, hogy van-e kedvünk vele beszélgetni kicsit. Természetesen nem kellett nekünk kétszer mondani, egyből be is vállaltuk az interjút, melyben az új, a pénteken megjelent Terrible Things mellett kicsit kiveséztük Erik és a zenekar múltját is, de szóba került a zeneipar mindenkori helyzete is, néhány egyéb dolog mellett. Szerencsére Erikből nem harapófogóval kellett kihúzni az infókat, így megtudtunk tőle egy-két érdekességet a múltról, jelenről, de még a jövőről is!
Tovább
Interjú Dudich Ákossal a könyv fordítójával + JÁTÉK
Újabb önéletrajzi könyv érkezik, újabb ikonikus alak, ráadásul most egy közelebbi ismerősről van szó. A Behemoth frontemberének élete tele van küzdelemmel és kalanddal, így várható volt, hogy hamarosan magyarul is megjelenik Nergal önéletrajzi könyve. A műről ismét Dudich Ákossal beszélgettünk, aki több zenészről készült önéletrajzi könyvet is fordított már (Ministry, Cavalera, Scott Ian)
Tovább
Interjú Arthur Seay-jel, a House Of Broken Promises gitárosával
Nem vágod mi az a House Of Broken Promises? Hegyezd a fülecskéd, hiszen ez az egykori Unida zenekar egy újjá alakult formája. A gitáros Arthur Seay-jel beszélgettünk, hogy s mint van mostanság, illetve mi vár a zenekarára.
Tovább
Interjú az Avatar énekesével, Johannes Eckerströmmel
A múlt héten tíz év után először tért vissza hozzánk a svéd Avatar, ráadásul immár headlinerként. A csutkára telített hajón egy eszméletlen jó bulit csapott az ötös, akiknek a karakteres énekesével, Johannes Eckerströmmel volt szerencsém beszélgetni kicsit a koncert előtt. Természetesen szóba kerültek a magyarországi emlékek, a Avatar Country és a turné is, de a készülő filmjükről is igyekeztem megtudni ezt-azt.
Tovább
Interjú a Heavy Túra című film főszereplőjével, Johannes Holopainennel
A tegnapi napon debütált a Finn Filmnapok keretében Magyarországon az általunk is többször magasztalt metálos film, a Heavy Túra. Ez adta az alkalmat, hogy felvegyük a kapcsolatot a főszereplővel, a Turot alakító Johannes Holopainennel, aki készségesen válaszolt is a feltett kérdéseinkre. Szóba került a múlt, a jövő, de természetesen az interjú apropóját adó alkotás is, ahogy azt is megtudtuk, hogy az énekest megformáló Johannes szíve sem feltétlen a metalért dobog, de nem is veti meg azt.
Tovább
Interjú a Therapy? két tagjával, Michael McKeegannel és Neil Cooperrel
Múlt hét szerdán szó szerint darabjaira robbantotta az A38-at a nagyon is jól sikerült Cleave albumot turnéztató Therapy?. A trió két tagját volt is szerencsénk elcsípni egy jó kis beszélgetésre a buli előtt, akik készségesen, meglehetősen jóleső módon, elég szószátyár hozzáállással válaszoltak a kérdéseinkre. Szóba került természetesen az új lemez, de az örök klasszikus Troublegum-témát is megbirizgáltuk kicsit az interjú alatt.
Tovább
Queen / Roger Taylor Night - A főszervezővel beszélgettünk
Február elsején, pénteken egy színvonalas budapesti rock-klub, a Backstage Pub ad otthont annak a különleges rendezvénynek, amit a Queen dobosának, alapító és máig aktív tagjának tiszteletére tartanak a magyarországi Queen-es közösségi és klubélet képviselői. Ebből az alkalomból a koncert főszervezőjét, és főszereplőjét, Tollár Lacit kérdeztük az előzményekről, és a rendhagyó esemény részleteiről.
Tovább
Interjú Vitáris Ivánnal az Ivan & The Parazol énekesével
Négy év kihagyás után idén tavasszal érkezik az Ivan and the Parazol legújabb albuma, az Exotic Post Traumatic. A címválasztásról, próbatételekről, és a folytatásról beszélgettünk a zenekar frontemberével, Vitáris Ivánnal. /Fotó: Éder Krisztián/
Tovább
Interjú Veres Gáborral a Watch My Dying énekesével
Felzúgnak az égi fanfárok az évben, hiszen a Subscribe mellett úgy néz ki, hogy a Watch My Dying is aktyv lesz. Ennek a remek hírnek a hallatán, ragadtuk meg a billentyűzetet és ütöttük addig, amíg Gaobr-ból ki nem vertünk pár izgalmas választ. Tervek, utazás, underground, egyszerűen minden szóba került és igen! Még az is, hogy....
Tovább
Interjú Holdampf Gáborral a Mood énekesével
2001. december 14-e óta – ekkor adta tényleges karrierjének utolsó koncertjét a Mood, nem kevés idő telt el. Január első péntekjén azonban, több, mint 18 év után ismét összeálltak egy utolsó koncertre. A hazai doom színtér vitathatatlanul klasszikus zenekarának énekesével Holdampf Gáborral beszélgettünk, már ennek a jól sikerült utolsó koncertnek a fényében.
Tovább
Interjú Björn „Speed” Strid énekessel (The Night Flight Orchestra)
Egy adott korszakot zeneileg, illetve az élő show-val is tökéletesen élethűen, ugyanakkor a tribute jellegtől mentesen megidézni csak kevesen képesek. A maga stílusában a Soilwork és Arch Enemy tagokat is felvonultató The Night Flight Orchestra nem csupán az eddig megjelent négy lemezét alkotta meg ennek jegyében – a Sometimes the World Ain’t Enough nem csupán retro rock vonalon, hanem összességében is 2018 egyik nagy dobása –, de pár hete az A38-on is véghezvitte ezt a bravúrt, mi pedig Björn „Speed” Strid énekessel ültünk le beszélgetni a buli előtt.
Tovább
While Heaven Wept-interjú
Egy korszak ért véget az epikus, progresszív, doomos hatású metal zenét egyedi módon művelő amerikai While Heaven Wept életében. A zenekarvezető, Tom Phillips a közelmúltban a zeneiparból való kivonulás mellett döntött, de aztán belátta, tartozik annyival az európai közönségnek, hogy néhány koncerttel zárja le a Vast Oceans Lachrymose album (a csapat egyik csúcsalkotása) óta érvényes felállás történetét. A történtek háttere és okai, valamint a tagságnak a jövőre vonatkozó tervei mind kiderülnek az alábbi beszélgetésből, amelyre a würzburgi Hammer Of Doom fesztivál második napján, a While Heaven Wept fellépését követő napon került sor Tom és három társa – azaz a hat muzsikus közül négy – részvételével.
Tovább