A zsigeri, indulatos hardcore / punk és a súlyos, mocskos sludge / doom keresztezése egyáltalán nem új jelenség a zene világában, viszont a mai fiatalokból álló közönséget alighanem a negyedik albumánál – és második magyarországi koncertjénél – tartó torontói Cancer Bats képes leginkább „megfogni” ezzel a kombinációval. Hogy ezt miből és milyen módon sikerült az idei Dead Set On Living lemezre ilyen erős egységbe forrasztani (milyen út vezet Charles Bronsontól Dez Fafaráig...), na meg hogy mi minden történik éppen a banda háza táján és általában a juharleveles ország színterén, abba Jaye R. Schwarzer bőgős avatott be minket.

Másodszor vagytok itt Budapesten, csak most főzenekarként...
Jaye R. Schwarzer: Igen, előző alkalommal, ha minden igaz, 2010 novemberében (valójában októberében – a szerk.) voltunk itt a The Dillinger Escape Plannel és a The Oceannel. Állat volt a buli! Akkor jártunk először Budapesten, szóval nem számítottunk rá, hogy olyan jó visszajelzéseket kapunk az emberektől. Igazán jólesett!

Új albumotok, a Dead Set On Living más és más kiadónál jelent meg itt Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában is.
Jaye: Igen, nálunk ez már korábban is bevált. Az Államokban minden lemezünk más-más kiadónál jelent meg. Kanadában mindig a Distort Entertainmenttel, az Egyesült Királyságban meg a Hassle Recordsszal dolgozunk, a Hassle pedig Európa-szerte licenceli a lemezt a különböző kiadóknak. Igaz, az előző albumunkat, a Bears, Mayors, Scraps And Bonest a Roadrunner hozta ki, de így is jól működött a dolog.

Nagy megtiszteltetés ért minket azáltal, hogy az Omega együttes basszusgitárosa és legfőbb dalszerzője, Mihály Tamás (Misi) a jubileumi turné kellős közepén leült munkatársunkkal egy kellemes beszélgetésre. Mesélt nekünk cenzúráról (Erdős Péterről), krízisről (Presserék '71-es kilépéséről), zenészbarátságról (a Scorpions tagjaival), a nagy titokról (hogyan bír ki öt ember negyven-egynéhány évet szoros munkakapcsolatban). De legnagyobb hangsúllyal a jelen és a lehetséges jövő került szóba.

Elsőként arról kérdeztük a „magyar Steve Harris-t” (Steve  Harris = Iron Maiden basszusgitáros és zeneíró), hogy vajon miért ad szokatlanul kevés interjút a magyar sajtóban?
Minden bandában az énekes a meghatározó személyiség. Az újságírók hajlamosak a legegyszerűbb utat választani, és őt kérdezik. Benkő Laci pedig mérgezett egér módjára rohangál egész nap a városban, mindig mindenhol ott van, és ha már ott van, akkor nyilatkozik is egyet-ketőt-hármat. Én meg akkor nyilatkozom, ha valaki megkérdez, hogy erről, vagy arról mi a véleményem, vagy ha én tartok valamit nagyon fontosnak, akkor elmondom. De egyébként nem ragaszkodom hozzá, hogy minden kilométerkőnél ott legyek, és én nyilatkozzak minden marhaságról.
Megtisztelő a Steve Harris-es hasonlat, de én azt gondolom, hogy mindenki kivette a részét régebben az Omega dalaiból. (Az utóbbi, mondjuk tizen-valahány évben már zeneszerzői módon keletkeztek a nóták. Régebben hozott valaki egy ötletet, azt közösen nyüstöltük, és akkor lett belőle valami, vagy nem lett. Az utóbbi két évtizedben már nem nagyon volt idő, hogy hónapokra bezárkózzunk a próbaterembe. Léteznek a számítógép-programok, melyekkel nagyon profin meglehet csinálni a dolgokat, néha sajnos túl profin. Mindenesetre a zeneszerzéshez nagyon nagy segítséget adnak. Nagyjából fel tudjuk vázolni a nótát, és amikor lemegyünk a próbára, nem kell sokat vacakolni vele, csak meg kell hallgatni és el kell játszani. )
A közönség nagy részét egyébként nem érdekli, hogy ki írta a dalt, csak hogy hogyan néznek ki a srácok, hogy játsszák a nótát, milyen a klipp stb.

A Nuskull a fiatal generáció körében az egyik legnépszerűbb hazai rockzenei portál. A portál szerkesztését a keményzenékért maximális elkötelezettséggel bíró írók végzik, az oldal főszerkesztője Bali Dávid pedig lelkesedésben, hozzáállásban talán mindenkin túl is tesz. Vele beszélgettünk többek között az oldal múltjáról, jelenéről, jövőjéről, és hazai internetes rockzenei újságírás helyzetéről.

Ha pár mondatban be kellene mutatnod Önmagad, hogyan fognál hozzá?
Talán ez a legnehezebb, mert ilyen téren sosem voltam a szavak embere. Bali Dávid vagyok, szerintem nagyon rossz a természetem, de a hozzám közel állók ezt igyekeznek cáfolni, amiért nem is győzöm eléggé becsülni őket. Magyar szakos egyetemista vagyok az ELTE-n, idén fogok diplomázni, bár korábban vegyésztechnikusként végeztem. Emellett pedig imádom a képregényeket, a cápákat és a floorballt.

A modern pop/punk-metál egyik magyar úttörő zenekara a Poison Of Marvel.
A srácok 2011 végén debütáltak, a Mitől Félsz? című albummal.
A reményteli jövőről a cintányérgyilkos Marcival és a gitárok rémével Nándival beszélgettem.

Friss, ropogós zenekar a Missy Cage a hazai klubéletben, akik körül mostanság egyre több minden történik. Tervekről, koncertekről, számokról beszélgetett Román Márta énekessel, Dobrovitzky Zsolt gitárossal, és Darida Ádám dobossal Berényi Tamás.

Mikor és hogyan alakult a zenekar?

DZS: 2009 közepére tehető a zenekar indulása, amikor is Pávolics Peti, az egyik ex-zenekarom dobosa felhívott, hogy ráakadt egy esztétikus, és remélhetőleg jó hangú énekes lányra az interneten, és ki kéne próbálni, hogy működik a dolog. Végül összehoztuk az első próbát, és jól sült el, így azóta is Márti az énekesünk. A ritmusszekció viszont elég nehezen alakult ki. Nem egy, nem kettő tagcsere után most stabilizálódott a felállás. Megtaláltuk Ádámot a dobos posztra, és így lett fix a tagság.

 Ez mikor volt?

DZS: Körülbelül fél éve.
RM: Ádámot ősszel találtuk, Tóth Csengével (basszusgitár) pedig nagyjából két éve játszunk együtt.

A győri NIKSON tagjai nemrég tértek haza angliai turnéjukról, hamarosan kislemezt jelentetnek meg, továbbá új videoklipet is készítenek. Többek között ezekről kérdeztem Marcit, a zenekar énekes gitárosát.
 
Ahogy hallottam, kitűnően sikerült a turnétok az Egyesült Királyságban. Először is, hogy csíptétek meg a lehetőséget?
Már régóta szerettünk volna visszatérni Angliába, miután a 2009-es skóciai kiruccanásunk egész jól sikerült. Tavaly a világháló segítségével megismerkedtünk pár jó arccal, akik a szervezés és a promóció jelentős részét elvégezték, így egyenes út vezetett a további kalandokhoz. Tulajdonképpen kicsit DIY „csináldmagad” volt a dolog, de közben mégsem. Két kinti, nemrégiben alakult szervezőiroda segítségével minden rendben zajlott és nem volt okunk panaszra.

Mikor kezdtél el dobolni, és miért pont ezt a hangszert választottad?

Ha jól emlékszem, 8-os voltam a gimiben amikor elkezdtem járni Német "Nemecsek" Tamáshoz, a Mini alapító dobosához. A legjobb döntés volt, azonnal megkaptam a Led Zeppelin, Deep Purple és Black Sabbath lemezeket, hogy tanuljam meg őket, szóval kellő műveltséget kaptam. Nem tudom, hogy miért választottam ezt, csak arra emlékszem, hogy 8 év zongorázás után elkezdtem rágni anyukám fülét, hogy én dobolni akarok, most azonnal. Amúgy szerintem azért, mert g*** menő.

Jelenleg az Ivan & The Parazol oszlopos tagja vagy. Mit kell tudni a zenekarról, hogyan írnád le a zenéteket?

A ’60-’70-es évek rockzenéjéből táplálkozunk és értelmezzük újra az akkori behatásokat, mai szemmel. Mi amúgy ezt garázs rocknak hívjuk, rengeteg mocsokkal és blues-hangokkal karöltve. Pár napja megnyertük a Hard Rock Café tehetségkutató magyar fordulóját, ahol Dopeman azt mondta rólunk, hogy mi vagyunk a rockzene gengszterei itthon:). A zsűriben rajta kívül még ott volt a Pély Barna, Endi a Hooligans-ből, Superman, Dankó Gabi és Lévai Balázs. Elég jó kis buli volt.

Az Ektomorf mindig is igazi földbe döngölő, zúzós albumokat készített. Ellenben a nemrég kiadott The Acoustic szöges ellentéte az eddig megszokott lemezeknek. Tiszta ének, akusztikus gitár, depresszív, de még is reményteli hangulatú dalok.
Többek közt az új lemez kapcsán is beszélgettem Zotyával.

A The Sharon Tate a hazai klubélet egyik prominens képviselője. A csapat túl van két EP-n egy lemeze, de Szabó Zsolt a zenekar énekese azt mondja hosszú út van még előttük. A nemrégiben megjelent új anyagról és a zenekar terveiről beszélgettünk vele.  

Bár sokan ismernek benneteket, pár mondatban bemutatnátok a zenekar eddigi munkásságát?
A zenekar 2008-ban alakul egy teljesen kezdő bandaként, amatőr zenészekkel. Túl vagyunk egy kétszámos demón, két EP-n és egy lemezen, amit nem neveznék még bemutatkozó anyagnak. Jártunk erre-arra már itthon és külföldön. Mondhatjuk úgy is megjártuk a hadak útját.

Kiss Zoli a hazai rockszíntér egyik legaktívabb énekese. Zenekarai száma lassan megszámlálhatatlan, de ő így is rendkívül élvezi amit csinál. Ennyi zenekar esetében pedig a téma szinte adott, nem is kell keresgélni.    

Eredetileg ilyesmi cikk címre gondoltam, hogy „Zoli, az álláshalmozó rock énekes”. Itt az elején össze tudjuk szedni legalább a most működő zenekaraidat? Éjfélig ráérünk…
Azért érdekes kérdés, hogy én hány zenekarban játszom, mert több zenekar is ugyanabból a tagságból áll. Sok olyan van, hogy egy adott zenekar a másiknak a mellék-projectje, ugyanazok a zenészek gondoltak egyet, hogy „na, meg kéne ezt is így együtt próbálni”. Legjobb példa erre az Iron Maidnem, illetve a Chronology. Egy „tagnyi” különbség van – no meg a muzsika. Vagy az Age Of Nemesisnek ugyanaz az öt embere csinált korábban egy Dream Theater tribute-öt. A Zöld A Bíbor Band, a Korál Forever, és a Balázs Fecó Band majdnem ugyanazokból az emberekből áll. A (Balázs) Fecó lejött megnézni a Zöld A Bíbor Bandet, akart csinálni egy saját bandát, és ebből jött, hogy csináljuk úgy, hogy játszik a Fecó, és mi majd kísérjük. Annyi a különbség, hogy a billentyűs helyén „a” Fecó áll. És végül, de nem utolsó sorban ott van az Ego Project.

A saját bevallása szerint a punk felől érkezett Scott „Wino” Weinrich gitáros/énekes a doom metal színtér sokat látott, kultikus alakja. Számtalan zenekar soraiban megfordult már, ezek némelyikét időről időre újjáéleszti, manapság viszont több formációja is aktív, legyen szó lemezkészítésről, koncertezésről – vagy éppen mindkettőről. Wino mester eddigi magyarországi mérlege: három fellépés, három különböző csapattal. Legutóbb a Premonition 13-nel járt nálunk, ennek alkalmával került sor az alábbi beszélgetésre is.

Magyarországon először 2000-ben fordultál meg a Spirit Caravannel, majd 2010-ben a Shrinebuliderrel is jártál nálunk. Van-e valamilyen különleges emléked ezekkel a bulikkal kapcsolatosan?
Wino: A vidéki (gödöllői – a szerk.) buli egyfajta különlegesség volt, mert Gábor (Holdampf Gábor, akkoriban Mood, ma Magma Rise – a szerk.) barátunknak csináltuk, aki igazi megszállott rajongó, a zenekara pedig nagyszerű.

Gitároztál is a Wall Of Sleep „Sun Faced Apostles” albumán a „From The Bottom Of These Days” nótában.
Wino: Igen, így van. Nagyon élveztem. Megfogott a dal a maga blues-os hangulatával.

Gáboron kívül tartod a kapcsolatot mással is a magyar zenei színtérről?
Wino: Nem. Valójában Gábor az egyetlen, akit ismerek.

A hazai rock színtérnek vannak olyan arcai, akiket nem a színpadi teljesítményük alapján ismer a közönség egy része. Csiga neve sokaknak ismerős, de ha azt mondjuk, hogy ő a Concertphotos.hu rockzenei portál főszerkesztője, akkor a rock-koncertre járók többsége is vágni kezdi miről van szó.
 
Kit rejt valójában Csiga Úr és hogyan kerültél kapcsolatba a keményebb zenékkel?
Oh, rögtön az elején leleplezel... Akkor elárulom a rendes nevem, mert körülbelül tízből öt ember nem tudja :-) Szóval Horváth András vagyok, augusztusban töltöm a 25-öt és nagyon szép kék szemekkel születtem :-)
A keményebb zenékkel folyamatosan ismerkedtem testvérem és a haverok által. De, ha konkrétan a rock zenére gondolsz, akkor, ha emlékeim nem csalnak 12-13 évesen kerültem kapcsolatba az effajta muzsikákkal.....

Én kiskoromban nagy rockkénekes akartam lenni, neked voltak zenészi ambícióid?
A tükör előtti gitározás nekem is megvolt. Aztán kétszer is nekifogtam megtanulni gitározni, de egyszer se ment...Énekelni soha nem akartam, mert bár hangom van, szerintem nem akarod hallani…. :-)

A Dream Theater a jelek szerint ismét jó úton halad. Az alapembernek (sőt alapítónak) számító Mike Portnoy dobos távozása és a jelenlegi ütős, Mike Mangini belépése után ismét teljes gőzzel üzemel a zenekar turné-gépezete, miközben új albummal is jelentkeztek a jelenkori progresszív rock / metal koronázatlan királyai. Hogy a tagcsere milyen mértékű zenei megújulást hoz valójában, arról a következő lemez ad majd bizonyságot, mindenesetre James LaBrie énekes és Jordan Rudess billentyűs szerint a jelenlegi helyzetben minden okunk megvan a derűlátásra. Kettőjükkel a legutóbbi, nemrégiben lezajlott budapesti koncertjük napján beszélgettünk.

Mivel európai turnéitok alkalmával rendszeresen útba ejtitek hazánkat és már nyolcadszor jártok itt, hadd kezdjem azzal, kialakult-e bennetek valamilyen konkrét érzés Magyarországgal kapcsolatosan. Vannak-e olyan különleges élményeitek, emlékeitek, amelyek Magyarországhoz, azon belül Budapesthez kötődnek?
Jordan: Igen, a magyar gulyás! Az valami egészen különleges! Na meg az utcazenészek. Vagy az éttermi muzsikusok, és a hangszer, amelyen játszanak. Valami húros hangszer azokkal a kis kalapácsokkal... Kész csoda! Ilyet csak nálatok lehet látni!
James: Budapest egy fenomenálisan gyönyörű város! Az építészete egyszerűen lenyűgöző! De minden alkalommal, amikor itt járunk, új élményekkel gazdagodunk. Tavaly nyáron egy nagy fesztiválon játszottunk nálatok, és szerintem az volt annak a turnénak az egyik csúcspontja. Az emberek mind teljesen beleélték magukat a zenébe, velünk együtt énekelték a dalokat. Pedig egy nagy sártenger kellős közepén volt az egész. De ez mit sem számított.

Delov Jávorral igen gyakran találkozhat a nagyérdemű a hazai zenei életben, főleg Turbo, illetve Random Trip koncerteken. Zenekarairól, zenéről, dobolásról beszélgetett vele Berényi Tamás.

Mi a helyzet a Turbo háza táján, mit terveztek az idei évre?

Az egyik legfontosabb dolog az akusztikus anyagunk elkészítése, amin új számok lesznek, és lehet, hogy lesz egy-két régebbi is, ebbe a nyugodtabb környezetbe átültetve. A másik cél, hogy most is ott legyünk a hazai, illetve akár külföldi fesztiválokon is, és nagyon színvonalas műsort adjunk. Egyébként elképzelhető, hogy a Turbo egy improvizatívabb irányba fog elmozdulni, ami, bár eddig is jellemző volt ránk, a jövőben talán még hangsúlyosabb szerepet fog kapni.

Hol készítitek majd az új lemezt?

Valószínűleg ez is a próbatermünkben fog elkészülni, mint előző, Lost Measure című albumunk.  Ez többek között azért jó, mert a saját közegünkben vagyunk, ahol a legfelszabadultabban tudunk zenélni. Úgy tervezzük, hogy ismét Hidasi Barnabás hangmérnökkel fogunk együtt dolgozni.

Mindenki tegye a szívére a kezét: ha egy aréna-, vagy stadionkoncertre megy nemcsak az érdekli mit játszik az adott zenekar, hanem az is, hogy milyen lesz a színpadkép, lesz-e piro, konfettieső vagy füstfelhő. Nos ezeket a látványelemeket is el kell készíteni, működésüket össze kell hangolni. Strictly FX. Egy cég, amelyről Magyarországon eddig talán kevesen hallottak, mi is csak akkor, amikor Réti Zsolt kollégánk Roger Waters koncerten készített képei felkerültek a honlapjukra. Pedig az Illinoisban található Strictly FX a világ egyik legnagyobb élő showknál alkalmazott speciális effektusokat készítő cége.  Olyan előadók köszönhetik nekik koncertjeik látványvilágát, mint a Coldplay, a The Plack Eyed Peas, Roger Waters, David Gilmour, a Guns 'N Roses, a Korn, a Slipknot vagy a Slayer. Az idén 15 éves cég történetéről ez a koncertipar elmúlt másfél évtizedének változásairól beszélgettünk a cég egyik alapítójával Mark Grega-val.

Mark mesélnél egy kicsit a Strictly FX elmúlt 15 évéről. Hogyan kezdődött és hova értetek el mára?
A Strictly FX története 1996-ban kezdődött. Nem volt irodánk, nem volt hivatalos cégnevünk, és felszerelésünk sem, viszont megvolt bennünk a kellő szenvedély és elkötelezettség ahhoz, hogy a semmiből hozzunk létre valamit... Ted Maccabee és jómagam indítottuk el a céget. A különböző produkciók turné-módszereit, illetve a turnék paramétereit vették alapul, majd ezeket ültették át a sportrendezvények show-ira. Ahogy mindig mondjuk: „ígérj kevesebbet, teljesíts többet!” ....

Számos hazánk fia, aki olyan zenekarban zenél, melynek székhelye nem Magyarországon van. Bartos Dániel tavaly október óta a progresszív zenében utazó brüsszeli Earthlight tagja. Arról, hogy hogy került oda és, hogy milyen a belga rockélet Sipos Anna beszélgetett vele. 

Bonjour, ca va bien?
Oui, vraiement bien. Beaucoup d’travail.

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a zenekarral?
Tavaly szeptemberben léptem kapcsolatba Brunóval (Earthlight gitárosa), miután felhívott az általam feltett internetes hirdetés útján. Miután meghallgattam az együttes demófelvételeit, úgy éreztem, van értelme elmennem próbameghallgatásra. A próba után pár nappal Brunótól megkaptam a meghívóként is vehető választ, 15 basszusgitáros közül lettem kiválasztva a megüresedett poszt betöltésére. 2011 októbere óta vagyok hivatalosan az Earthlight tagja.

A los angelesi House Of Lords a dallamos rockzene legnagyobb alakjainak nyomában jár. Bár a csapat a grunge hullám idején feloszlott, azonban az ezredforduló után újjáalakultak és azóta friss erővel hódítják meg a színpadokat. A csapat február 14-én Budapesten a Club 202-ben lép fel. Ebből az alkalomból kerestük meg James Christian énekest, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre.

Az elmúlt év vége felé igen szomorú és aggasztó híreket kaptunk rólad. Kérlek, nyugtass meg afelől, hogy jól vagy. Főleg mivel ismét belelendültél a munkába. Remélem, minden visszazökkent a rendes kerékvágásba!
Köszönöm! Igen, minden rendeződik. Egy komoly műtét után az embernek számolnia kell változásokkal. Nagyon keményen dolgoztam azon, hogy most ismét jó állapotban legyek.

Most éppen itt vagy Európában, és Robin Becket kíséred végig a „Rock Meets Classic” turnén. Hogy megy a túra? Hogyan jöttök ki a többiekkel. Milyen nap mint nap találkozni Ian Gillannel? Gondolom, énekesként jelentős hatással volt rád.
A „Rock Meets Classic” turné hihetetlen volt, a pályám egyik legjobb show-ja. A fellépők csodálatosak voltak! Robinnal remekül megvagyunk. Vannak időnként súrlódások, de hát ez minden házasságban előfordul. Ian óriási inspirációt jelentett az életemben, és most se nagyon hiszem el, hogy egy hónapon át együtt lehettünk. Igazi nemes lelkű angol úriember.

A „Rock Meets Classic” után indul a House Of Lords európai körútja, vagyis két teljes hónapot töltesz most Európában. Szeretsz itt turnézni?
Imádom Európát! Itt turnézunk a legtöbbet. A rajongók kitartottak mellettünk az évek során, mi pedig örömmel jövünk vissza, hogy játsszunk nekik.

Mindenki életében eljön az a pont szerintem, amikor már néha kell a nyugodtabb zene a lazításhoz. Nem lehet egész életünkben csak hörögni. Néha kell a megnyugvás. Személy szerint én, ezt a stoner zenében találtam meg. Különös utazásokra tudok elrepülni, ha berakok egy-egy Kyuss vagy más hasonlóan zseniális CD-t. És itt kezd el lényeget nyerni ez a „cikk”. Ugyanis nem csak külföldön találhatunk remek stoner zenekarokat. Sőt kis hazánk tömve van a jobbnál-jobb bandákkal. Sokan ismerhetnek jó párat, ám van még is egy igazán különleges.

Számomra az egyik legizgalmasabb ilyen hazai zenekar az Urania. A zenéjük egyszerűen lehengerel, és magával visz egy olyan világba, ahol minden nyugodt és mégis energikus. Megdöbbentő, hogy egy ennyire jó zenekar mennyire kevés figyelmet kap itthon, miközben a külföldi zenész blogok sorra akarnak tőlük interjút, meg számokat. Emiatt is ültem le és faggattam ki a gitáros/zeneszerzőt Aiwasst az Urania-ról.

A zenekar tagjait mutasd be légy szíves.
Papp Zsolt Szilveszter a dobokat csépeli. Damien Sixtus a basszusgitár húrjait tépi. Én pedig a gitárt nyúzom.

Mikorra tehető az Urania születése?
Pontosan 2010. október 08-ra, amikor az első videót feltöltöttem a youtube-ra, és ha már ott van, el is kellett nevezni a gyermeket. Tehát a zene hamarabb megvolt, mint a név.

Gomilko Bogdan neve ismerősen csenghet azoknak, akik kicsit jártasak rockzenében és kicsit tájékozottabbak a koncertszervezésben. A LiveSound az ő vezetésével az elmúlt évben is sok koncertet hozott Magyarországra. A koncertszervezés hátteréről beszélgettünk vele és persze sok érdekességről.

Bogdan a LiveSound internetes oldalának böngészése közben, ha a portfólió rovatra kattint az olvasó, akkor láthatja, hogy ti sem tegnap kezdtétek. Beavatnál minket a LiveSound történetébe?

Erre a kérdésre már válaszoltam néhány interjúban, de megpróbálom röviden elmesélni. 2003-ban szerveztük az első koncertünket a zuglói MegaPubban, ez volt az egyik kedvencem, a brit progrockot játszó ARENA együttes lépett akkor fel. Ez a Marillion ex-dobosának, Mick Pointernek a csapata. A Marillion vonzerejében bízva gyorsan kinyomtattunk - ha jól emlékszem - 750 db jegyet, amiből nagy meglepetésünkre  600 megmaradt! A következő néhány hónapban összehoztuk a The Flower Kings és később a Dead Soul Tribe koncerteket, szintén a MegaPubban. 2003-ban több koncertünk nem is volt, hiszen alig volt kapcsolatunk, a nulláról indultunk tulajdonképpen. 2004-ben viszont összejött az első nagy koncert, a Uriah Heep, majdnem kétezren voltak rá kíváncsiak a Petőfi Csarnokban! Így már valamennyivel könnyebb volt dolgozni, mivel végre fel tudtunk mutatni a portfoliónkban egy nagy nevet, egy rocklegendát. De csak lassan haladtunk a fejlődés irányába. Most 9 éves munkatapasztalattal, kapcsolatokkal rutinosan mennek a dolgok.

Még 2010 novemberében beszélgettünk a LiveNation marketingigazgatójával Márkus Évával a koncertszervezés kulisszatitkairól. Akkor úgy fogalmazott, hogy lehet, hogy a 2011-es év kicsit lukas lesz, mert a nagyobb turnék elkerülik Európát. Szerencsére nem így lett, de mint elmondta 2012 sajnos ilyen lehet.

Ha a 2010-es évet az egyik legsikeresebbnek értékelte, milyen jelzőt kapna a 2011-es, hiszen teltházas koncertek egész sorát rendezte a LiveNation? 
Nos, az év valóban sokkal jobban zárult, mint ahogy az előzetes kilátások alapján gondoltuk. Sikeres év volt, bár a 2010-es évet nem tudta felülmúlni látogatószámban, de ez stadionkoncert hiányának is betudható.

Sok esetben magam is tapasztalom a koncerteken, hogy a közönség egy része nem magyarul beszél. Vannak arra vonatkozó adataik, hogy egy-egy koncertre mennyien látogatnak hozzánk külföldről?
Konkrét adatok nincsenek erről, hiszen az internetes jegyvásárlással valóban a világ bármely pontjáról lehet a budapesti bulikra is belépőt szerezni. Nem mellesleg az itt élő külföldiek is nagy számban látogatják a rendezvényeket, hiszen nekik egyrészt természetes, hogy rendszeresen járjanak koncertekre és nem csupán a szívüknek legkedvesebb előadók esetében, másrészt nekik általában nem jelent különösebb gondot még a legdrágább belépőjegyek megvásárlása sem.