Vannak albumok, amiknek annyira ronda a borítójuk, hogy na, de mégis ad nekik az ember egy esélyt, mert ki tudja, hogy mi van a tokon belül? Így alakult ez a veronai Mystic Majesty-vel is, akik olyat produkáltak, hogy arról még fogunk beszélni, ez egészen biztos.

Azt hinné az ember, hogy azok a zenekarok tökre termékenyek, akik kétévente kihoznak valami új albumot. Ha már valaki évente mutat nekünk valamit, az szinte csoda. Ezek után szembe jön a King Weed, akinek hat év alatt annyi kiadványa lesz, mint amennyi másnak egy emberöltő alatt sem jön össze. Itt a Rest In Smoke!

A Devo tipikusan amerikai zenekar. Olyannyira az, hogy az utánuk érkezőkre is csak odahaza gyakoroltak hatást, Európában meg jó, ha a nevüket ismerjük. Épp ezen a dolgon hivatott változtatni ez a közelmúltban megjelent kiadvány.

Idén úgy alakult, hogy rengeteg instrumentális lemezt hallgattam. Soha nem hittem volna, hogy ennyi ilyen szerzemény kerül terítékre. A másik meglepő dolog a számomra az volt, hogy az olasz vidékeken mennyire érzik, hogy mi az, ami engem megbabonáz. Azonban most nem Dél-Európába kalandozunk, hanem sokkal inkább északnak vesszük az irányt. Az úti cél a németországi Kiel, ugyanis ez a Kolyma szülővárosa.

Dadaizmus és death metal?! Első olvasatra csak egy olyan újabb üres szlogennek tűnik, melyek a promóció keretében rendszeresek akár kiadói, akár előadói részről. A szokatlan szókapcsolatról az ember gyanakvóan azt gondolja, hogy egy új zenekar bevezetéséhez kellően hangzatos, de a gyakorlatban nehezen kivitelezhető. Arra mindenesetre tökéletesen alkalmas, hogy utánanézzünk, mégis mi a bánatról lehet szó.

Till Lindemannról az elmúlt évben az is hallott nagyjából, aki nem követi szigorúan az életművét, vagy ezzel párhuzamosan a Rammstein körül történő dolgokat. A zaklatási keresetből kiindult és aztán szépen egy rágalmazási üggyé soványodott sztori egyetlen pozitív hozadéka - ha nem is Lindemannra nézve, inkább a internet néplelkébe vetett bizalmat tekintve -, hogy a #MeToo kampány elért egy olyan érett szakaszába az évek során, hogy bemondásra már nem feszítenek keresztre és cancel-eznek ismertebb arcokat és a népek türelmesen kivárták, lesz-e bizonyíték arra, ami állított Shelby Lynn Lindemannal és a backstage-ben zajló bulikkal kapcsolatban. Nem lett. Mindez nagyjából a budapesti Rammstein dupla Puskás buli környékén tetőzött. És ugyan nem látszott a produkción semmi ebből (hiszen kibaszott profik). Csak a záró, berlini bulin volt némi kiszólás az elmúlt hónapok eseményeiről.

Dániához mindig különös érzések kötöttek. Noha nem az az ország, amit a stoner-psy zenével azonosítasz. Mégis egyre többször eszembe jut ez is, ha az északi országra gondolok nem csak a hideg hal. Ez köszönhető többek közt annak is, hogy idén jelent meg a In Session lemez a TOTEM előadásában.

Amikor megjelenik egy-egy új zenei kiadvány azonnal utána olvasok, hogy mit lehet róla tudni. Mivel sokat nem tudtam Charlie Watts életéről, ezért örültem, hogy megjelenik egy kiadvány, ami végre egy a háttérben meghúzódó dobosról szól. Így nem is volt kérdés, hogy egyből rárepülök a Sympathy For The Drummer - Mit Tudott Charlie Watts kiadványra.

Néhány napja egy olyan fotó jelent meg a holland Hail Of Bullets közösségi oldalán, mely a death metal tábor bizakodására adhat alapot egy esetleges újjáalakulás kapcsán. Amíg rendeződnek az ottani sorok, addig itt van nekünk a Rotten Casket, mely horda a Pestilence-et is megjárt, az Asphyx soraiban szintén érdekelt Martin Van Drunen újabb, friss lemezes osztaga.

A 90-es évek derekán járunk, az AvtoVAZ járműgyártó vállalat sláger termékében repesztünk Szombathelyre a haverokkal, a friss jogsi ott ropog a belső zsebemben az autórádióból meg a Helmet üvölt. Nyugat-magyarországi Wayne’s World Zsigulira meg alternatív metálra hangolva, bekönnyezek, ha csak rá gondolok.

Vannak zenekarok, akiknek mindig adok egy esélyt még az utolsó esély után is. Egyszerűen kíváncsi vagyok rá, hogy mit tudnak alkotni, tudnak-e húzni valami olyat, amivel még megtudnak lepni pozitívan. A semmiből került elém a Design The Curse EP-je, ami egy esélyadós anyag. Miért?

A soproni Innistrad inkább tűnik egy baráti társaságnak, mint egy szimpla zenekarnak. A 2016-os alapítás óta nem voltak jellemzők rájuk a tagcserék, a 2019-es A hatalom figyel című bemutatkozást rögzítő ötös felállása pedig minden ponton megegyezik az idén tavasszal befutott folytatást jegyző társasággal.

Az Omega Diatribe sorai végre rendeződni látszanak hosszú idő után és ennek hála itt van az új lemez is. Persze a keménymag az fix. A Hájer, Szathmáry és Lucsányi triumvirátust nehéz megtörni és könyörtelenül mennek előre, aminek eredménye 2023-ban a Deviant.

A kazincbarcikai Frost bő negyedszázaddal ezelőtt, tehát a black metal második hulláma idején alakult, és azóta is létezik. Az évtizedek során voltak ugyan eseménytelenebb éveik, de a formáció mindvégig ragaszkodott a kezdetben kijelölt irányhoz. Talán már maga a zenekarvezető, Mocsnik Ferenc sem tudná felsorolni az összes zenészt, aki valaha megfordult a Frost soraiban, azonban a tagcserék sora is csak átmenetileg tudta megakasztani a lendületet.

Sokat beszéltünk már arról, hogy a görögök valamit nagyon éreznek. Lehet a múzsák ott tényleg suttognak a zenészek fülébe. Vagy csak a tengeri sós levegő miatt van, de mindig találni egy zenekart, akik nagyon éreznek valamit, amit én is. Szerencsére a promó anyagokat folyamatosan kapjuk, így akadtam rá a Sadhus zenéjére is!

A Deftones tábora bizonyára tisztában van vele, hogy Stephen Carpenter gitáros a zenekar metal-felelőse, még az énekes Chino Morenónak eredendően nem sok köze van ehhez a világhoz, alapvetően pop zenei gyökerekkel rendelkezik. A  ††† (Crosses) névre hallgató formáció pedig Moreno - nem is olyan új - projektje, melyet az előző évtized elején gyerekkori cimborájával, a Far gitáros Shaun Lopezzel hozott össze.

Néha vannak olyan zenekarok, akiket csak a nosztalgia miatt hallgatunk. Aztán vannak olyan zenekarok, akikről semmit se tudunk, de nosztalgikus érzéseket keltenek bennünk. Ezek a zenekarok érdekes szerepet töltenek be egy-egy napban. Ilyesmi zenekar a Slôdder is, akik valami különleges dolgot tettek az egyik éjszakával.

Jövőre lesz harminc éve, hogy a grunge-ot követő és a nu metalt megelőző utolsó nagy hullám ha csak rövid időre is, de felforgatta a mainstream rockzenei színteret. A kaliforniai punkról, avagy a pop punkról van szó, amely az igazi punkok szerint sosem volt punk, csak legfeljebb gitárral előadott popzene vagy az alternatív hullám egy újabb variánsa.

Kissé megkésve, idén áprilisban – itt - írtunk az amerikai heavy metalos Intranced 2022-es bemutatkozó EP-jéről. Nagylemez azóta sem készült a kaliforniai csapat műhelyében, azonban júniusban befutott egy újabb EP, ezúttal két friss dallal.

Oslóból még nem igazán találkoztam olyan zenekarral, ami megfogott volna egy kicsit is, de most egy olyan anyag jött szembe, amit nem lehet kikerülni. Amennyiben bírod a kísérleti jellegű zenét, akkor használd a tovább gombot és menj rá te is az Akersborg lemezére!