Ha Mexikóról beszél nekem valaki, akkor nem éppen a doom zene jut az eszembe, de mostantól ez is változni fog. Oké, továbbra is a sombrero lesz az első, ami bevillanik, de mondhatom majd azt is, hogy onnan származik a Black Glow!

Az amerikai black metal éveken, mi több, évtizedeken keresztül csak minimális egyéni ízt volt képes felmutatni. A csontig lerágott fantasy szövegvilág, a kulturális szempontból tőlük teljességgel idegen észak-európai mitológia vagy a leginkább vérszegény profán gyalázkodások tematika gyanánt sokaknak ugyan még ma is megfelelnek, de egy ideje az Egyesült Államokban is akadnak kivételek. A legnyilvánvalóbb forráshoz, a saját tradíciókhoz, az önnön történelmi örökséghez való fordulás jegyében pedig nemcsak a szerzők, hanem a hallgatóság is kincsekre lelhetnek.

A lengyel haverok miden évben tudnak szállítani valami friss zenekart, akiket örömmel hallgatok. Legújabb export stoner termékük a Kiepp névre hallgat és igazán érdekes zenei egyveleget kapunk az Unpolished Land személyében.

The Peel Sessions – ez a lemezcím bizonyára sokaknak ismerős. Jómagam először a ’90-es évek hajnalán, a lengyel kalóz kazetták korszakában, egy ősi Napalm Death gyűjteményen találkoztam ezzel a címmel. Extrém metal vonalon maradva, egyebek mellett a Carcassnak és a Bolt Throwernek szintén volt ilyen kiadványa, ahogy számtalan további előadónak – pl. The Sisters Of Mercy, Prong vagy Thin Lizzy – is. De mit is jelent a cím, vagyis maga a Peel szó?

Világvége hangulat. Na, nem azért mert újra le kell ugrani a boltba, mert elfelejtettél valamit az ünnepek előtt, nem. Ez inkább köszönhető egy kegyetlen királynak, aki most mutatja meg igazán, hogy mire is képes. Az év végéhez közeledve fogynak a friss albumok, de azért találtunk még az ínyünkre való anyagot a King Cruel személyében.

Az európai melodikus hard rockot, mint irányzatot hajlamosak vagyunk egyetlen kiadóhoz kötni. Ígéretesebb újoncok azonban bárhonnan és bárhol felüthetik a fejüket. A német-brit kooperációban működő Bad Rain például nagylemezes formában a jövő év tavaszán a német Fastball Musicnál fog bemutatkozni.

Így utólag kezdem azt gondolni, hogy nem is volt olyan rossz dolog, amikor a covid alatt le állt egy kicsit a világ, ugyanis rengeteg projekt ekkor kezdett el működni, lélegezni. A Grailstone is egy ilyen zenekar, akik nem gondoltak semmit se komolyan, csak élvezni akarták a zenélést.

A progresszív zene mindig kihívások elé állítja az embert, de ha kellően fülelünk úgyis találunk benne valamit, ami magával ragad. Most nem utazunk messzire a zene miatt, hiszen Lengyelországban található az Extensa főhadiszállása, akik a borzasztó borító ellenére rendkívüli anyagot alkottak.

Az ember így, negyven felett – ha még nem is napi rendszerességgel, de – már gyakrabban rácsodálkozik az idő múlására. Hogy csak zenei síkon maradjunk, intő jel, amikor egy újabb olyan lemez kap jubileumi újrakiadást, mely akkoriban jelent meg, amikor már mi magunk is javában túl voltunk a tinédzser éveinken.

Az IAH-val való kapcsolatom nem most kezdődött. Még az első albumukkal felhívták magukra a figyelmet az argentinok 2017 év elején. Azóta folyamatosan figyelem, hogy hova fejlődnek és mit tesznek le az asztalra. Elérkezett öt év után az ideje annak, hogy megismerjük a zenekar ötödik albumát.

Bár az Angelus Apatrida „csak” 2000-ben alakult, a saját szakmájában régi motorosnak minősül. A thrasherek ugyanis nemcsak zenéjükben élik újra a megboldogult ’80-as éveket, hanem a kiadványok megjelentetésének gyakorisága is azt az időszakot idézi. Az Aftermath már a nyolcadik A.A. sorlemez.

Eleged van már abból, hogy állandóan azt a zenét hallgatod, amiben teli torokból ordít az énekes? Szükséged van valami lazításra, de a madárcsicsergés unalmas? Bírod a visszhangos gitár témákat, amik elrepítenek egy másik világba? Akkor a Heavy Moont neked találták ki!

Jelen felvétel az eredeti megjelenése idején átment a szűrőmön, az idei újrakiadás nélkül pedig minden bizonnyal a későbbiekben sem akadtunk volna össze. Az észak-olasz doom metalosok diszkográfiájában rendszeresek a speciális kiadványok, így a kislemezek, a megosztott megjelenések, illetve a különféle válogatások. A 2020-as keltezésű Samhain pedig ezen utóbbi halmazok közül akár kettőbe is besöpörhető.

Szeretem a kísérleti dolgokat. Az esetek többségében nem jön be, amit elképzel egy-egy zenekar, de amikor meg igen, akkor valami olyan születik, amire egyáltalán nem számított az ember. Az idei évben jó pár alkalommal sikerült meglepnie egy-egy zenekarnak valami olyannal, amire nem számítottam. Ilyen zenekar a német Masala Monet is.

Még az ezredforduló környékén fenntartások nélkül leírhattuk, hogy a doom metal egy kiveszőben lévő, utánpótlás nélküli műfaj, addig a ’10-es évek elejétől a múltba révedés jegyében megindult egy olyan folyamat, melynek eredményeként épp ennek az ellenkezője vált ténnyé.

Borítóról soha nem ítélünk meg semmit, ugye? De mit csináljak, ha egy több szemű kecskét látok, akinek egy bong állt a fejébe, a szájából meg fordított kereszt formájú spangli lóg? Tuti biztos, hogy ez valami nagyon elvetemült stoner anyag lesz. A zenekar nevéről meg ne is beszéljünk…Sativa Root, aki éppen a Kings of the Weed Age-et prezentálja.

Amikor kiderült, hogy idén új Ektomorf lemez jön, egyből lecsaptam rá a szerkesztőségben, pedig azért akadt rá más jelentkező is, aki szívesen alkotna véleményt hazánk egyik leginkább megosztó metal zenekarának legújabb albumáról. A Vivid Black december 8-án látja meg csak a napvilágot, azonban mi már megtudtuk hallgatni. És, hogy milyen? Az is mindjárt kiderül.

A norvég Superlynx a szokatlan címet kapott idei, sorban már a negyedik lemezével otthonosan mozog abban a ’70-es években gyökerező, lebegős, kissé pszichedelikus zenei világban, amelyben a ’90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.

Nehéz néhány szóban körülírni, milyen zenét is rejt a Tiamat Wildhoney albuma. Sokféle műfaj és stílus keveredik benne, mégsem zavaros, és kockás papír sem kell hozzá. Lassan 30 éves lesz ez a különleges anyag, nézzük meg kicsit közelebbről!