Emlékszem, hogy régen mindig is el voltam ájulva, hogy egy turnén néhány zenekar mennyi pólót pakol ki a merch pultba. Mindig is érdekelt, hogy működnek a zenekaroknál a háttérmunkálatok, hogy működik egy zenekar, ha nem a zenei részét nézed a dolgoknak. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy bele tudtam pillantani már egy két dologba. Most azonban jobban érdekelt, hogyan is megy a póló készítés része a dolgoknak. Ezért felkerekedtem, hogy meglátogassam Moldoványi Jancsit, aki régi kollégám és nem mellesleg a Real Pimp szitanyomó műhely feje,szülőatyja, alapítója.

Jó néhány, passzivitásban eltöltött év után ismét egyre gyakrabban hallat magáról az ezredforduló táján virágzó hazai prog metal színtér egyik túlélője, az Age Of Nemesis. Persze ez az aktivitás is viszonylagos, viszont lassan, de biztosan új stúdióanyaguk is készül a rendszeres koncertezés mellett. Fábián Zoltán gitárost, fő dalszerzőt a pár héttel ezelőtti Backstage Pubbeli fellépés után faggattuk arról, mi mindenre számíthatunk a zenekartól a közeljövőben. (Fotók: T. Erika)

Szerintem nem sok mindenkinek kell bemutatni Szakácsi Greget, hiszen aki kicsit is jártas a magyar punk-rock világában, akkor már tuti találkozott vele. Greg a C.A.F.B. egykori tagja, most jelenleg a Sledgeback zenekar frontembere. Február 17-én jelenik meg a legújabb lemeze az amerikai bandájával, ami végre Magyarországon is terjesztésre kerül a Grundrecords jóvoltából. 

Nagy volt a csend mostanában a Amon Amarth körül. A jobban értesültek már biztos tudják, hogy egy új lemez miatt voltak olyan hallgatagok a svéd srácok. A Jomsviking címen, március végén megjelenő új anyag kapcsán sikerült egy pár szót váltani Johan Heggel, a vikingmetalosok morcos külsejű, de annál szerethetőbb dalos pacsirtájával. Az új korong mellett szóba került a doboscsere és a mostanában kijött brutálisan jópofa promó videó is, a Keyboard Warrior.

Justin Greaves az underground és extrém zene világában vált ismertté az Iron Monkey és az Electric Wizard dobosaként. Annak a színtérnek azóta sem fordított hátat, jelenlegi bandájával, a Cripped Black Phoenixszel is csupa crust/punk csapat felvarrójával teleaggatott mellényben lép színpadra. Itt azonban a koncerteken gitározik, a stúdiófelvételekből pedig dobosként és számos más hangszeren is kiveszi a részét. Emellett, mint a budapesti fellépés előtt kiderült, az állatvédelmet is szívügyének tekinti. Volt miről kérdeznünk őt!..

Az elmúlás, a vég az élet rendjéhez tartozik. 2015 során is távoztak az élők sorából régi bálványaink, illetve oszlottak fel kedvenc zenekaraink. Szomorú, sőt tragikus hírekből még az óév végére is kijutott és ezt most aligha kell részleteznünk. Az USA Massachusetts államából származó, idehaza különösen szép emlékben élő Bane már korábban, a Don’t Wait Up album megjelenése idején a befejezés mellett döntött és igazán nemes gesztus volt tőlük, hogy utolsó EU-turnéjuk záróbuliját Magyarországon tartották. Mire ez az interjú megjelenik, a zenekar már túl van a huszadik évfordulós dupla koncertjén, amelynek helyszíne ugyanaz a worcesteri (a csapat szülővárosa) klub, ahol anno a legelső bulijukat is nyomták. 2016 júniusában, az utolsó amerikai turné lezárultával pedig végérvényesen pont kerül majd a történet végére. A felejthetetlen hangulatú budapesti koncert után beszélgettünk – egyebek mellett természetesen a feloszlás hátteréről és a jövőre vonatkozó elképzelésekről – a jelenkori hardcore mozgalom egyik meghatározó bandájának frontemberével, Aaron Bedarddal.

A 2015. év igazán grandiózus vállalkozásainak egyike a doom / death metal finn élcsapata, a Swallow The Sun által jegyzett Songs From The North tripla (!) album volt, amelynek bemutató turnéja hazánkat sem kerülte el. Az alábbi beszélgetésre a koncert előtti órákban került sor.

A jövő év első napjaiban – a szó szoros értelmében, hiszen január 8-a jeles dátum – lát majd napvilágot a kaliforniai Ignite új albuma, az A War Against You. (Voltaképp a Falu nóta „Rossz időszakban tartsunk ki jobban / Végre segítsük egymást” sorait is választhattuk volna mottóul.) Ha valamikor, hát a mostani esetben tényleg nem túlzás felfokozott várakozásról beszélni, hiszen az Our Darkest Days óta idestova majdnem pontosan tíz (!) esztendő telt el. Magyar szempontból pedig különösen lelkesítőek a kilátások, mivel január 28-án és 29-én ismét dupla koncertet tart Budapesten az Ignite, így már biztosan nem marad le senki. A magyarságát töretlenül és hűen őrző frontembernek, Téglás Zolinak természetesen volt mit mondania minderről, de egyéb, nem kizárólag zenei vonatkozású terveiről is készségesen beszélt.

Azt talán mindannyian elismerjük, hogy az utóbbi években a zenének és zenekaroknak legalább annyi szenvedést hozott az online streaming térhódítása, mint amennyi könnyebbséget eredményezett. Az átrendeződés áldásai között lehet az, hogy ma már egy szobában felvett produktumból is el lehet érni a fesztivál headliner státuszt, de sokszor minőségi és kivételes produkciók is észrevétlenek maradnak a felhígult piacon, miközben a zavarosban halászó mogulok ma is könnyű szerrel formálhatnak át saját kényük-kedvük szerint egy-egy alkotást. Ebbe az érdekesen kuszálódó miliőbe toppant be egy hazai művész elképzelése, amellyel újra esélyt kaphatnának a minőségi művek és képviselőik. A NOW Books & Music független kiadóról az ötletgazdát, Décsy Esztert kérdeztük, aki újdonsült kiadója mellett a NOWmagazin alapító-főszerkesztőjeként már egy ideje patronálja a hazai feltörekvő zenekarokat.

Az USA Massachusetts államából származó, pszichedelikus / stoner / doom műfajban erős Elder még júliusban adott nálunk egy szenzációs koncertet. Az egyetlen ok, amiért csak most, ennyi idő elteltével térünk vissza rájuk, pusztán az, hogy a trió sűrű koncert-menetrendje miatt a „főnök”, Mike DiSalvo, csak most tudott válaszolni a részére pesti buli után elküldött kérdéseinkre. No, de jobb későn, mint soha… (Fotó: JJ Koczan)

A „Nagy Négyes” New York-i tagját a régi harcostárs Slayerrel közös turné bécsi állomásán csíptük el. A buli előtt egy barátságos és közvetlen, a jövő év elején megjelenő For All Kings album okán roppant lelkes Frank Bello fogadott bennünket és árulta el egyebek mellett, hogy mennyire mérvadó a már ismert Evil Twin nóta az új lemez egészére nézve.

Norvégiával az utóbbi időben feltűnően gyakran van dolgunk. Nekünk pedig ez őszinte örömünkre szolgál. A sportéletet illetően természetesen a jövő évi foci EB-re való kijutásra célzunk itt, zenei vonatkozásban pedig – hogy komolyra fordítsuk a szót – az itt már tárgyalt lyoni Leprous koncertnek szól az öröm, illetve a buli előtti beszélgetésnek az egyéni megszólalású skandináv prog metal (bár esetükben ezt a műfaji meghatározást csak jobb híján használjuk) banda főemberével, Einar Solberggel.

A Rammstein méltán büszke a koncerjein látható színpadi show-ra, ami egy cirkusz egyfajta pokoli változata, amihez a zenei aláfestést a kőkemény ipari zene adja. S ahogy a kamionok száma is mutatja a backstage-ben, ez a zenekar tényleg szereti ezt a pirománkodást, nagyon is. A gitáros Richard Kruspe nyilatkozta egyszer: Az emberek 99 százaléka nem érti, hogy miről is szólnak a számok, ezért a színpadon kell megcsinálni a drámát. Ezt kell csinálnunk, szeretjük ezt a műsort, imádunk játszani a tűzzel. Nevetünk rajta, élvezzük ezt, de nem vagyunk egy Spinal Tap.

November 22-én Budapestre látogat a svéd Ghost, akik a Barba Negra Clubban adnak sötét sátáni misét. Mivel a zenekarból Papa Emeritus nem ad interjúkat, így az egyik Nameless Ghoul-t sikerült telefonvégre kapni a tegnapi göteborgi koncertjük előtt. A szellem inkognitója annyira titkos volt, hogy még azt sem árulta el, hogy Ő melyikük is pontosan, de ez sem akadályozott meg minket abban, hogy kifaggassuk arról, hogy mi újság is van manapság a jó öreg Luciferrel. 

Nálunk debütál a budapesti death metal horda, a Kill With Hate legújabb anyaga a Grief. A zenekar körüli változásokról illetve az új ep-hez (is) kapcsolódó dolgokról számolnak be nekünk a srácok. Miután végigolvastad, hangerőt fel és bömböljön az egyik legígéretesebb magyar death metal banda legfrissebb szerzeménye!

Van úgy, hogy egyik-másik zenekarnak nem a legmeghatározóbb figuráinak valamelyikét sikerül mikrofonvégre kapni, hanem az ún. szürke eminenciás áll rendelkezésre. Nem mintha rá nem lennénk kíváncsiak – kérdés, hogyan vizsgázik interjúalanyként az illető. A brit doom mesterek közelmúltbeli budapesti fellépése előtt Steve Edmondson basszusgitárossal beszélgettünk.

Mi nagyon szeretjük azt, amikor a tehetséges fiatal zenészek és bandák szétfeszítik a napi rutinban összeszáradt hallójáratainkat és helyet követelnek maguknak az életünkben. A Rockstation istentelenül hűséges a minőségi zenéhez, ezért nagy-nagy örömmel készítettünk interjút az országunk fővárosában már nem is annyira szárnypróbálgató, de feltörekvő bandákat annál inkább segítő koncertszervező trióval: a Ten years before csapatával. A Jezerszky Viktória, Vitéz Anikó és Rákosi Tímea nevével fémjelzett zeneőrült gerillamenedzsment valószínűleg ebben a pillanatban is gőzerővel készül a 2015-ös őszi szezon első Ten years before koncertjére. A hölgyek nemcsak gyönyörűek és menők, hanem hitelesek és elhivatottak is. Korrektúra nélküli interjúnk következik.

Marky Ramone több, mint pusztán "az utolsó élő Ramone". Ő egy élő legenda, a XX. századi történelem mozgó, lélegző része. Jellegzetes frizurája, trikója, tépett farmere pont úgy fest, mint az albumborítókon, csak a ráncai nyúlnak mélyebbre - szinte mint akit el sem ér a rohanó idő.

Lassan és alig gesztikulál, kimérten, ráérősen, enyhe reszelősséggel beszél. Akár egy szikla a tengerparton - de az interjúk talán százát követő ridegségen át- meg átsejlik szavaiból az együttérzés, és egy olyan fazon képe, aki szépen öregedett, és esze ágában sincs leállni.

A punk rock reneszánsz emberével beszélgettünk A38-as koncertje előtt múltról, jelenről, jövőről, divatról és tragédiáról, haszonlesőkről és okostelefonokról. Figyelem, az erősen idézhető egysorosok koncentrációja túl magas e cikkben!

Az 1980-as évek „hajmetal”-korszakának egyik legkülönlegesebb, legzeneibb formációja, a House Of Lords ma is aktív. Rendszeresen készít lemezeket és turnézik, méghozzá Európában is, nálunk pedig már harmadik alkalommal léptek fel a minap. Az énekes James Christian, mint köztudott, különösen munkamániás, és ha csak rajta múlna, a leállásnak még csak a gondolatával sem foglalkozna. A Backstage Pubbeli, roppant feelinges buli utáni beszélgetésünk során a jövőre vonatkozó terveiről is szó esett…

A hazai színtéren mindig az egyik kedvencünk volt a HAW. Egyszerű, szerethető arcok, akik szívből zenélnek, és tényleg odarakják magukat a színpadon (is). Bírjuk a hülye humorukat, most meg egy "mini" turnén voltak külföldön, többek közt erről faggattuk a zenekart. Na, jó igazából csak Makó Dávidot, mert Ő csapott le a kérdéseinkre.