Na, ez volt az a buli, amelyet Jakab Zoliéktól már annyira vártam! A Bridge To Solace jelenlegi felállása valami eszméletlen, a zenekar történetében egyedülállóan feszes összjátékot produkál, ám ahogy tavaly szeptemberben a Dürer Kertben beigazolódott, a hardcore / punk szellemisége inkább a kisebb koncerttermekben mutatkozik meg. Erről a Turbinában tett első látogatásom alkalmával újból meg is bizonyosodtam.

Lassan egy újabb korszak lezárásához érünk, a Sepultura is a búcsúköreit futja, Magyarországon pedig a tervek szerint most játszottak utoljára (hogy most lesz-e Cavalerás reunionos cashgrab összeborulás, abba ne menjünk bele, maradjon meg szépnek ez az emlék). A négyes olyan stílusosan és olyan masszívan köszönt el az itteni, valljuk be, igencsak hű és gazdag közönségétől, hogy annak még jó ideig meglesz  a maga lendületes és pozitív visszhangja, de miért is?

Van, hogy ismerősök kapnak el, hogy ugyan jó lenne, ha eljönnél erre, vagy arra a koncertre, mert az jó lesz és amikor tudom, igyekszem is teljesíteni azt. A Dirty Dogs ezen fellépése is így került nekem szem elé és persze ha már ott voltam, megnéztem a fellépőtárs Black Jacket is, mert hát ha már koncert, legyen kerek és teljes az este! /Fotó: Szász Jávorka Zsuzsi/

Milyen jó is az, amikor egy emblematikus csapat nem kevésbé emblematikus énekese szólóban is megmutathatja magát! Myles Kennedy ugyebár egyenesen két felsőligás alakulatban hódít, ami – amellett, hogy jellegzetessé, egyedivé teszi mind az Alter Bridge-et, mind a Slash-féle Conspiratorst – óhatatlanul bizonyos korlátok közé szorítja őt. Bármennyire édes teherként éli ezt meg emberünk, egy önálló lemez és turné mégiscsak arra szolgál, hogy el tudjon engedni mindenféle kötöttséget, és teljességgel átadja magát az igazi, a szó szoros értelmében vett örömzenélésnek.

Ha bárki a Sleep Token helyét keresi a zenei világban, vagy mindenképpen címkézni szeretne, bizony elég nehéz dolga akadna. Sleep istenség szolgálói Vessel próféta vezetésével sokféle műfaj és stílust zordabb és mélyebb tónusait felhasználva egy igazán egyedi és földöntúli dark hangzást és életérzést hoztak létre. A londoni kvartett a 2016-os megalakulása óta három albumot adott ki, és a legutóbbi 2023-as Take Me Back To Eden slágerei több millió streamet eredményeztek. Nem is csoda, hogy az álarc mögé bújt zenészek körül egyre nagyobb a felhajtás. Tavaly koncerteztek először Magyarországon, akkor a Budapest Parkban az Architects előtt térítettek, ezúttal viszont headlinerként az MVM Dome adott helyet az előadásnak. /Fotó: Adam Rossi/

A léc magasan, hiszen búcsúzik a rajongóitól a Sum 41. Két évvel ezelőtt a best of műsorukkal, ami az első két lemezre épült nagyon oda tették magukat, de vajon egy búcsú közepette is megtudják ugrani ezt a szintet?

A hazai thrash metal veteránjai a múlt héten egy három főzenekaros csomag részeként jutottak el az észak-keleti végekre. Jómagam a további fellépők – Alcohol, illetve Nemzeti Hang – dolgaival nem vagyok tisztában, így a pénteki egri szeánszon kizárólag a középső műsorsávban szereplő soproni négyesre koncentráltam.

Hatttttalmas bulit hegesztett oda a Dream of Insomnia, Divent, Project for a Better Dream hármasa a Dürer Kert kistermébe. A fő gyújtópontban a Dream of Insomnia friss nagylemeze, az Emlékszilánk, valamint a zenekar fennállásának tíz éves évfordulója volt, de nem lehet ezt ezzel a pár szóval elintézni, mert ez valami állat buli volt! (A képek a zenekarok Facebook oldalairól származnak)

A heavy metal ellenállóképessége valami egészen kivételes és bámulatos. Hiába próbálják lenyomni, hiába kényszerítik képtelen, sőt megalázó körülmények közé, az igazi klasszis zenekarok (és megszállott rajongóik) a leghátrányosabb szituációból is képesek előnyt kovácsolni, mi több, megsokszorozott erővel talpra állni utána. Ezt az alaptételt immár több mint három évtizedes koncertjáró rutinnal felvértezve vallom büszkén, ám ezen az estén mindez nem csupán megerősítést, hanem valósággal új értelmet nyert.

Mike Portnoy visszatérése egybeesett a zenekar fennállásának negyvenedik évfordulójával - mondja valaki, hogy ez nem volt így, előre kitalálva. De nem is ez a lényeg, hanem hogy emiatt (mármint az első tényező miatt) a Dream Theater újra érdekes lett sokak számára, érdekesebb, mint az elmúlt másfél évtizedben bármikor. Nyilván ezt az egészet egy turnéval körítették meg, aminek volt egy budapesti állomása is.

Arról, hogy milyen volt egy igazi punk buli a 70-es években Európa nyugati felében vagy éppen a tengeren túlon mondjuk New York-ban, rengeteg urbánus legenda és videó kering a világhálón. Az intenzív, néhol botrányba fulladt koncertek miatt nem biztos, hogy a punk bandák voltak a klubtulajdonosok kedvencei. Szerencsére sokat finomodott ez a közeg is az elmúlt évtizedekben, azért a kellő intenzitás és energia mai napig elengedhetetlen eleme egy-egy ilyen koncertnek. Ebből a legendás hangulatból jutott jócskán a Dürer közönségének is hétfőn este, nem más, mint Frank Carter & The Rattlesnakes, no meg a Kid Kapichi segédletével. /Fotó: Somogyi Lajos, Dürer Kert, Bands Through The Lens/

A minap gondolkoztam azon, hogy mennyi mindent hoztak a világba a svédek és nem feltétlenül a bútoráruházra vagy az autóiparra hegyezném ki a mondanivalóm, hiszem ez mégiscsak egy zenei blog, inkább arra, hogy az északi népek látszólag játszi könnyedséggel termelik ki az acélos bandákat. Itt van történetünk progresszív főhőse Soen és ha már csak a formáció korábbi és jelenlegi összetételét nézzük talán nem egy svéd zenekar neve is felsejlik az önéletrajzokban. 

Azt hiszem a Simpson család 1996-os Homerpalooza című epizódjában találkoztam először a Sonic Youth-tal: Homer a Lollapaloozára rímelő Hullabalooza fesztiválhoz csapódik, ahol Thurston Moore-ék mellett olyan akkoriban csúcson lévő alternatív rock (és rap) bandák lépnek fel, mint a Smashing Pumpkins vagy a Cypress Hill. A Sonic Youth azon túl, hogy megdézsmálja Peter Frampton kajás ládáját, a végefőcím alatt az emblematikus Simpsons-témát is szétzajolja és ez a kis vendégszereplés ugyancsak jól mutatja a banda jelentőségét. /Fotó: Lesley Villareal. A kép nem a helyszínen készült/

Nagyon ritka eset nálam, hogy nem nézek meg egy koncerten minden fellépőt. Ezen az estén sem önszántamból maradt ki a Scar of the Sun és az Oceans bulija, de az élet közbeszólt és az egy nappal korábbi In Flames sem segített a felépülésemben. Futólépésben haladtam, hogy a német Equilibrium kezdésére az Analogba érjek, ami sikerült is, bár ez a negyedórás csúszásnak is volt köszönhető.

 Mondj tíz svéd melodeath zenekart, akik szélesebb körben is ismertek! Na, ebből három, egyébként egymással baráti, meg tagság révén is házon belül megfordult zenekar egyszerre jött Budapestre, hogy... Hát, hogy tegyék a dolgukat és osszák a fémet. De megérte ott lenni? Ez nem is kérdés!

Mikor kilenc évvel ezelőtt bekerültem a RockStation csapatába, drága főszerkesztőnk valamiért arra a következtetésre jutott, hogy hatalmas power / heavy metal rajongó vagyok, épp ezért rendre nekem lettek kiosztva a zsánerhez köthető új megjelenések.

Közhelyes, sőt elcsépelt kifejezés az “élő legenda” ám van, amikor kikerülhetetlen. Így van ez a Laibach esetében is. A szlovén avantgárd zenei és művészeti csoport idén töltötte be a negyvennégyet, és azzal együtt, hogy stílust, sőt mi több mozgalmat teremtettek, máig nem bukkant fel hozzájuk hasonló társulat az ismertebb zenei palettán, és ez bizony így is van rendjén. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bryan Adams 2024-ben ismét az USA-ban és Európában koncertezik. Ennek a turnénak volt része október 14-én Budapest, ahol a legendás zenész az MVM Dome-ban lépett fel. Varga László fotós kollégánk ott volt az eseményen, az ő fotóiból válogatott maga Bryan Adams.

A 2024-es év tele volt különleges koncertekkel, olyan bandákkal, akik nem hittem volna, hogy egyhamar útba ejtik Budapestet. Az Ellende képében ismét egy ilyen esemény történt. Ugyan osztrákok, de nem koncerteznek sokat, az underground státuszuk miatt pedig maximum előzenekarként számítottam rájuk valami nevesebb black metal csapat vendégeként, de bizony teljes műsorral készültek nekünk is. Nem mertem volna megtippelni hányan leszünk, de végül pozitívan csalódtam.

A hagyományőrző németországi fesztivál negyedszerre tartott, Rising elnevezésű különkiadásához hasonlóan az old school metal szintén felemelkedőben van. A jövő tavaszi anyarendezvény máris teltházas, és a mostani eseményre is elfogyott a jegyek kilencven százaléka elővételben. Gyanítom, a helyszínen a maradék is gazdára lelt. A végeredmény közel 2400, a világ minden tájáról összeverődött rajongó lett, ami a szervezők szerint Rising-rekord.