
Na, az van, hogy az epizódban szereplő bandák közül 1, azaz egy volt ismerős! A Grand Mexican Warlock-on kívül semmi-de-semmi még emlékfoszlányokban sem volt meg, szóval totál vakon mentem végig a 16 albumon. Agrármetal, paraszt-pornó grind és persze kásás blekk. De a GMW kihúzott a bajból.




Az első négy nagylemez idei újrakiadásának apropójából szeptember elején már megemlékeztünk
Dan Swanö neve minden valószínűség szerint a többségnek elsősorban háttéremberként ismerős. Az örebroi, illetve Németországban is működő Unisound Stúdió ajtajának kilincsével szinte az összes olyan északi zenekarnak volt már dolga, akinek a nevét az undergroundban érdemben jegyezzük. A Swanö névről a death metal tábor formabontóbb dolgokra is vevő része az egykori Edge Of Sanity-re asszociál, de emberünknek egyebek mellett volt és elvileg most is van egy kettes számú zenekara is, a Nightingale.






LOVE
Tizenkilenc éve jelent meg a Deftones ritkasággyűjteménye, a beszédes című B-sides & Rarities. A pakk most egy hivatalos vinyl újrakiadást kapott, ennek apropóján pedig érdemes megnézni, mit is „tud” ez az anyag, meg amúgy is: miről van itt szó?


Ha azt mondom, Dream Evil, a válasz az, hogy Dio. Ha pedig azzal jövök, hogy Metal Gods, a felelet minden körülmények között a Judas Priest kell, hogy legyen. A skandináv Dream Evil Metal Gods cím alatt, hetedik nekifutásra sem házal bizonytalan eredetű portékával.